Lassan öt hónapos a kislányom, de még mindig diszkomfortosan mozgok az anyai szerepben. Valahogy nem így képzeltem el. Konkrét elképzeléseim nem voltak az anyaságról, de arra nem számítottam, hogy a korábbi életem teljes mértékben eltűnik, és olyan hétköznapok főszereplője leszek, amelynek a forgatókönyvét nem én írom.
Nem szeretek alkalmazkodni. Azt hiszem, ezért is volt korábban is kevés barátom, mert kényelmesebb volt a saját kis életemet bekuckózva élni, mintsem másokhoz alkalmazkodni. A Férjem nagyon nagy szabadságot adott nekem, nem telepedett rám, éltem a saját kis világomban. Nos, a gyerek nem ilyen. Azt gondoltam, hogy majd továbbra is én irányítok, de nem. Egyértelműen ő irányít. Én pedig próbálok ellenállni. Próbálok lázadni. De nem megy. Lassan be kellene adni a derekamat. Ideje lenne elfogadni, hogy ő a főnök. Meg kellene szoknom, hogy 100%-osan rá figyelek, és az ösztöneimre és a józan eszemre támaszkodva reagálok az ő igényeire. Ehelyett még mindig én akarom írni a játékszabályokat. Szeretném irányítani, hogy mikor egyen, mikor aludjon, mikor menjünk sétálni, és miként viselkedjen. De a gyerek nem gép. Egy külön személyiség.
Le kell bontanom az egómat, nincs mese. Meg kell adnom magam.
Két hete azon keseregtem anyámnak (mert nagyon szeretem ám sajnáltatni magam!), hogy nincs saját életem. Erre ő azt mondta, most már ez az én életem. Ez belém vésődött. Nagyon igaz. Új korszak kezdődött az életemben, ideje lenne már ezt megemészteni és elfogadni. Nehéz. De menni fog, nincs mese, nincs más lehetőség. Az elmúlt hetekben-hónapokban lázadozott az egóm ez ellen, kerestem a kibúvókat és a megoldásokat, de nincs ilyen. Két hete minden opciót elsoroltam: bébiszittert fogadok, bölcsibe adom a gyereket, maradjon apa gyesen, lelépek keressen új anyát, vagy meghalok. De ez mind hülyeség. Az én gyermekem Zsófia. Én vagyok az anyukája. Rám van szüksége. Nekem pedig őrá. Szegény biztosan érzi az anyja merevségét, stresszét és menekülési vágyát. De olyan édes kismackó!! A szerelem már megérkezett, oda vagyok érte. Itt az ideje, hogy abbahagyjam az önsajnálatot és elkezdjek örülni.
Csodálatos életem van. Egy csodálatos gyermek édesanyja vagyok. Igen, kialvatlan vagyok, sokszor türelmetlen és ideges. Ez egy ilyen időszak. Ezt el kell fogadni, és el kell kezdeni megélni a jelent, nem menekülni, hanem örülni. Ez vagyok én. ÉDESANYA.
