Türelem

Tegnap nem volt jó napom. Pedig tízmilliószoros nap volt. Nagy volt bennem a feszültség, a türelmetlenség. Kaptam több feladatot a munkahelyemen és nagyon nem akaródzott velük foglalkozni. Ma viszont jobb kedvvel ébredtem. A nap is kisütött és beszéltem telefonon a szellemi vezetőmmel, aki mindig nagy hatással van rám. Amikor vele vagyok, jobb embernek érzem magam. Megszületett a döntés bennem, hogy elengedem a mostani munkahelyemet és ezzel az eddigi berögződéseimet. A határidő, amit kitűztem magamnak, még nagyon messze van, mégis, türelmetlen vagyok, várom a változást, amitől amúgy félek is. Ma reggel megnéztem magam a tükörben, hogy milyen jó a hajszínem, és rögtön arra gondoltam, hogy a fodrászt talán majd nem engedhetem meg magamnak a jövőben. Egzisztenciális félelem. Tegnap amúgy azt is kitaláltam, hogy egy alapítványnál vállalhatnék 4 órás munkát, emellett tartanék órákat, és akkor nem a teljes bizonytalanságba ugranék fejest. Találtam is egy megfelelő álláshirdetést, de az alapítvány céljaival nem tudok teljesen azonosulni, ráadásul január 1-től keresnek embert, amit én még nem tudok vállalni. Amíg nem vesszük fel a lakáshitelt, muszáj a helyemen maradni. Mindegy, ez is egy jó irányvonal, egy jó gondolat, meglátjuk, lesz-e belőle valami. Felvettem a kapcsolatot két játszóház tulajdonossal, ezekből is lehet valami. A hétvégén megyek egy képzésre, ami a jövőbeli terveimhez kell. Szépen haladok előre, lépésről lépésre. Nem szabad siettetni ezt a folyamatot, minden meg fog történni, akkor és ahogyan kell. Érzem, hogy ezt a változást már nem tudom és nem akarom elkerülni, érzem, hogy meg fog történni. De abban is hiszek, hogy nem szabad erőltetni a dolgokat. Szépen elrendeződik minden. Elindultak az energiák az univerzumban. Bízni kell Istenben, az isteni gondviselésben. Most is jó helyen vagyok. Ez a hely alkalmas arra, hogy felkészüljek a jövőbeni feladataimra. OK, kapok néhány feladatot, amiket el kell végeznem, de könnyedén meg tudom csinálni. Emellett sok időm van magamra, tudok foglalkozni az online kurzussal, az önvizsgálattal, tudok tervezgetni, feltöltődni, felkészülni. Jó helyen vagyok. Türelmes vagyok. Hálás vagyok.

Karrier tanácsadás

Tegnap egy jógás társamnál voltam karrier tanácsadáson. Megszületett már bennem a terv, hogy 15 év munkaviszony után 2020. szeptember 1-jén új életet kezdek, egyre inkább kirajzolódik a "hogyan tovább" is, de úgy éreztem, hogy van bennem egy jó adag belső bizonytalanság, félelem ennek kapcsán, ezért gondoltam, hogy jó lenne egy szakemberhez fordulni.

A hölgy elsőre is szimpatikus volt, de amilyen beleéléssel, intuícióval járt el a családállítási résznél, az egyenesen döbbenetes volt. A találkozó elején felvázoltam a helyzetemet, a pályaválasztásomat és az eddigi szakmai életutamat. Elmondtam, hogy az egyetemet az anyukám választotta nekem, a munkahelyeimre pedig csak úgy sodródtam. A bevezető után meditációs rész volt, ahol egy dobozt kellett elképzelni - nos, a doboz nálam nem annyira működött, de előjöttek olyan képek, amik segítettek. Megjelent előttem a 7-8 éves kislánykori önmagam képe, aki fél és egyedül érzi magát. Gondolatban oda kellett mennem a kislányhoz a felnőttkori önmagammal, megvigasztaltam, megszeretgettem őt és biztosítottam arról, hogy én mindig mellette leszek. Ezt a belső gyermek gyógyító technikát már korábban is alkalmaztam, de most igazán jól működött. A meditáció utáni beszélgetésünkön megfejtettük, hogy a nagymamám elvesztése indította el bennem ezt az elakadást. (Érdekes, mert korábban kineziológusnál is voltam, aki kitapintotta ezt a 7éves korban bekövetkezett elakadást.) Igazából nem a nagymamám halála volt a közvetlen ok, hanem a törés, ami emiatt Anyukámban bekövetkezett. Emlékszem, hogy egy évig gyászolt, folyton fekete ruhában járt, és ahogy nemrég elmondta, a mai napig nem tudta feldolgozni az édesanyja elvesztését. Később, a családállítási résznél a terapeuta megszemélyesítette az édesanyámat, és azt érezte, hogy meg van fagyva, érzelmileg teljesen lenyomja magát, és egyszerűen képtelen örülni az életnek. Ez teljesen jellemző rá. Elmondtam, hogy nem várt gyermekként kevés szeretetet kapott, nehéz élete volt, emiatt próbált nekünk könnyebb életet biztosítani. A terapeuta ezt is érezte, kimondta, hogy édesanyám úgy érzi, hogy ő mindent megadott nekem. Hogy teljes szívéből szeret. Hogy én nagyon is várt gyermek vagyok, az első perctől kezdve akart és szeretett engem. Hogy egész életében azért dolgozott, hogy nekünk könnyebb életünk legyen. Hogy mi boldogan tudjunk élni. Az állításnál előjött még az első gyermekem születését követő időszak, elmondtam neki, hogy mennyire haragszom rá, amiért elvette tőlem a gyermekemet. De azt hiszem, ezt már meg tudom bocsátani neki. Mivel a második gyermekem születése után megvívtam a saját függetlenségi háborúmat és akkor sikerült mindent a saját elképzelésem szerint csinálni, már helyretettem, begyógyítottam ezt a régi sebet. Azt a tanácsot kaptam, hogy képzeljem el, hogy egy könyvet kaptam a szüleimtől. A könyv első része már meg van írva, a felnevelésem során kaptam tőlük mintákat, útmutatásokat, amiket vagy megfogadok vagy nem, de a könyv maradék része még üres, azt nekem kell megtöltenem tartalommal. Egy nagyon erős alapot kaptam tőlük, amire az életem házát már magam építem fel.

A találkozó során oldást is végeztünk, átkódoltuk az eddigi mintát. Megfejtettük, hogy kamaszként és fiatal felnőttként úgy éltem, hogy igyekeztem a szüleimnek megfelelni. Ők sok mindent kitaláltak helyettem, "alám rakták" a dolgokat, hogy nekem könnyebb legyen, én pedig jó kislányként ezt elfogadtam. Ezzel együtt azonban a belső hangomat elnyomtam, a belső erőm nem tudott megfelelően kialakulni. Azt is tanácsolta a terapeuta, hogy gyűjtsem össze azokat a múltbeli eseményeket, amikor igenis bátor voltam és önmagamra támaszkodva egyedül megoldottam fontos helyzeteket. Az egyetemen ilyen volt az Erasmus ösztöndíj, amit én találtam ki, megvalósítottam és az önállóságom felé vezető út első lépését ezzel megtettem. Ilyen volt, amikor a férjemmel kitaláltuk és megoldottuk a lakásvásárlást. Ilyen volt a 2013-as munkahely váltás, amikor vezető pozícióból mentem át új helyre. Ilyen volt, amikor a második gyermekem születése után konfrontálódtam a szüleimmel és felvállaltam önmagam. És ilyen lesz a jövő évem is, amikor felmondok a munkahelyemen és szabadúszó leszek.

A meditációs rész alatt vizualizációs gyakorlat is volt, gondolatban lementünk először Földanyához, megkaptam tőle és elhelyeztem a szívemben a puha, meleg narancssárga gömböt, a biztonság érzését. Utána pedig felmentünk a Teremtőhöz, akitől egy gyöngyház fehér színű, hatalmas esernyőt kaptam, ami a változást jelképezi. Ez az esernyő megvéd engem mindentől, körülölel, ugyanakkor pajzsként használva tudok vele előre menetelni, harcolni, ha erre lesz szükség.

A konkrét pályaválasztási tervem kapcsán azt javasolta a terapeuta, hogy írjam össze pontosan az elképzeléseimet, legyen anyagi tartalékom és B tervem is. A félelem, amit érzek, az természetes, mindenkiben jelenlévő érzés, csak nem kell engedni, hogy elhatalmasodjon rajtam. Azt mondta, hogy szerinte első lépésben érdemes lenne minél többféle foglalkozást tartani, különböző helyszíneken, hogy tapasztalatot szerezzek és pontosítsam az elképzeléseimet, mielőtt egy konkrét helyet megnyitok. Elmesélte, hogy ő jelen volt annak a jógastúdiónak a születésénél, ahol most én is órát tartok. Nagyon sokszor volt egyedüli jógázó annak a csodálatos jógaoktatónak az óráján, aki nemsokára már a jógaközpont vezetője lesz. A Mesteremnek tekintett jógaoktató is egy óvoda tornatermében kezdett el tanítani, nem azzal kezdte, hogy megépíttette a kétépületes jógaközpontot. Lépésről lépésre kell haladni, először kicsiben kell kezdeni. Így fogok én is eljárni. Óvodákban, iskolákban, művházakban és jógastúdiókban fogok órákat tartani. Elkezdek tanítani, ahogy azt mindig is szerettem volna. És szép lassan kialakul majd minden.

Nagyon hálás vagyok a tegnapi alkalomért, nagyon sokat kaptam a terapeutától: odafigyelést, megértést, tisztánlátást, útmutatást és bátorítást. Hálás vagyok érte. Köszönöm.