Baromi nehéz

Nagyon nehéz anyának lenni. Képtelen vagyok megszokni a teljes önfeladàst,a korábbi énem és életem teljes megsemmisülését. Ma reggel,egy átvirrasztott éjszaka után azt mondtam, hogy ki lehetne írni: X.Y. élt 33 évet. Most már "csak" Zs. anyukája vagyok. Nem a korábbi énem kiegészüléséről van szó, mint ahogy azt korábban gondoltam, hanem 99,9%-ban most anyuka vagyok, és a korábbi életem morzsáiból próbálok csipegetni néha emellé. Nehéz. Azért nehéz, mert jó életem volt. Harmonikus párkapcsolatom, értékes és tartalmas szabadidő, kihívást jelentő munka. Leginkább a szabadidő hiányzik. Séta a városban, önismereti terápia, jógázás, barátokkal lógás, moziba járás, túrázás. És az, hogy én rendelkezzek a szabadidőmmel, én tudjam megtervezni a napomat. Most teljes mértékben Zsófika diktál, én pedig igazodom. Nem tudok napirendet bevezetni, mert az első alvás ideje attól függ, hogy aludt az éjjel, innentől kezdve pedig minden az első alváshoz igazodik. Ma pl. már 7 órakor elaludt, de van, hogy fél9-ig fel van.

Unom az egyforma napokat. Unom, hogy mindig ott kell lenni mellette, az altatásnál segíteni, a játéknál szórakoztatni. Unom, hogy nem alakul az alvás, sem az éjszakai, sem a nappali. Amikor van egy jó éjszaka (pl. most szerda virradóra csak 4:20-kor kelt enni), akkor mindig történik utána valami, ami elrontja. Ma éjjel pl. már éjféltől forgott. Már legurul hozzám a nagy ágyra a babaöbölből. Lassan jó lenne kiköltöztetni a saját szobájába, de nem tudom, mikor kellene elkezdeni. Amíg eszik éjszaka, lehet, nem érdemes. Most pedig már, hogy forog, lehet, hogy csak jobban felkeltené magát a nagy ágyban. Hasra fordulna, felébredne, nyüszögne, ki kellene jönni hozzá. Nem tudom. Olyan tanácstalan vagyok. Olyan rossz, hogy nincs minta, nincs recept, mindent nekem kellene kitalálnom, de mégis: honnan kellene tudnom??? Honnan tudjam, mi a hozzátáplálás helyes menete, amikor minden forrás mást javasol? Honnan tudjam, hogyan kellene altatnom, hogy minél hamarabb megszokja a kiságyat? Utálom a bizonytalanságot. Utálom, hogy ilyen gyengének és elveszettnek érzem magam. Utálom, hogy jön a tél, a rossz idő - hogyan öltöztessem fel kintre? Mikortól használhatjuk a sport babakocsit? Rengeteg kérdés, válasz pedig nincsen. Nagyon nehéz anyának lenni...

Neki megadom magam

Lassan öt hónapos a kislányom, de még mindig diszkomfortosan mozgok az anyai szerepben. Valahogy nem így képzeltem el. Konkrét elképzeléseim nem voltak az anyaságról, de arra nem számítottam, hogy a korábbi életem teljes mértékben eltűnik, és olyan hétköznapok főszereplője leszek, amelynek a forgatókönyvét nem én írom.

Nem szeretek alkalmazkodni. Azt hiszem, ezért is volt korábban is kevés barátom, mert kényelmesebb volt a saját kis életemet bekuckózva élni, mintsem másokhoz alkalmazkodni. A Férjem nagyon nagy szabadságot adott nekem, nem telepedett rám, éltem a saját kis világomban. Nos, a gyerek nem ilyen. Azt gondoltam, hogy majd továbbra is én irányítok, de nem. Egyértelműen ő irányít. Én pedig próbálok ellenállni. Próbálok lázadni. De nem megy. Lassan be kellene adni a derekamat. Ideje lenne elfogadni, hogy ő a főnök. Meg kellene szoknom, hogy 100%-osan rá figyelek, és az ösztöneimre és a józan eszemre támaszkodva reagálok az ő igényeire. Ehelyett még mindig én akarom írni a játékszabályokat. Szeretném irányítani, hogy mikor egyen, mikor aludjon, mikor menjünk sétálni, és miként viselkedjen. De a gyerek nem gép. Egy külön személyiség.

Le kell bontanom az egómat, nincs mese. Meg kell adnom magam.

Két hete azon keseregtem anyámnak (mert nagyon szeretem ám sajnáltatni magam!), hogy nincs saját életem. Erre ő azt mondta, most már ez az én életem. Ez belém vésődött. Nagyon igaz. Új korszak kezdődött az életemben, ideje lenne már ezt megemészteni és elfogadni. Nehéz. De menni fog, nincs mese, nincs más lehetőség. Az elmúlt hetekben-hónapokban lázadozott az egóm ez ellen, kerestem a kibúvókat és a megoldásokat, de nincs ilyen. Két hete minden opciót elsoroltam: bébiszittert fogadok, bölcsibe adom a gyereket, maradjon apa gyesen, lelépek keressen új anyát, vagy meghalok. De ez mind hülyeség. Az én gyermekem Zsófia. Én vagyok az anyukája. Rám van szüksége. Nekem pedig őrá. Szegény biztosan érzi az anyja merevségét, stresszét és menekülési vágyát. De olyan édes kismackó!! A szerelem már megérkezett, oda vagyok érte. Itt az ideje, hogy abbahagyjam az önsajnálatot és elkezdjek örülni.

Csodálatos életem van. Egy csodálatos gyermek édesanyja vagyok. Igen, kialvatlan vagyok, sokszor türelmetlen és ideges. Ez egy ilyen időszak. Ezt el kell fogadni, és el kell kezdeni megélni a jelent, nem menekülni, hanem örülni. Ez vagyok én. ÉDESANYA.

Anyák napja

Hát, eljött ez a nap is: idén anyák napján már nem csak én köszöntök, hanem engem is köszöntenek. Nagyon jó érzés... Ma először megnéztem a videót, amit Anyukám a szülés napján készített, nagyon érdekes élmény volt kívülről nézni a történteket. Valahogy belülről sok mindenre másképp emlékszem, pl. nagyon meglepődtem, hogy milyen nagy pocakom volt a terhesség végére. OK, folyamatosan néztük, fényképeztük, mégis, még 2 hét sem telt el a szülés óta, mégis elfelejtettem azt az érzést, milyen nagy pocakkal lenni, mozogni. Ahogy folyamatosan nő, az ember megszokja, hogy mindig kicsit másképp, mindig kicsit nehezebben mozog, de igazán csak a felvételről, magamat kívülről nézve láttam, mennyire megváltozott az egész testem és a mozgásom a szülés folyamán. Mindezek tükrében még jobban értékelem, hogy az utolsó terhességi hétig teljesen komfortosan tudtam mozogni, jártam hetente kétszer kismama jógára, nem voltak derék- és egyéb fájdalmaim, és a betöltött 40. héten még egyedül elmentem autóval az orvoshoz. Ez számít igazán, hogy jól bírta a testem ezt a nagy változást, a felszedett kilók száma emellett mellékes. Majd lemegy a felesleg, amikor eljön az ideje.

A videón még azt volt érdekes látni, hogy mennyire feszült voltam, amikor mentünk a kórházba, valamint, hogy mennyire kába voltam a műtét utáni órákban. Arra élénken emlékszem, milyen volt, amikor először kihozták Zsófikát, a mellkasomra tették és kölcsönösen elmerültünk egymás megfigyelésében, mégis, nagyon jó, hogy az érzés mellett ez képileg is rögzítve van, biztosan nagy élmény lesz Zsófikának is mindezt megnézni. Szóval, miután megnéztük a szülési videót, elhatároztuk Robival, hogy előszedjük a saját kameránkat is, bekészítjük a fényképezőgép mellé a komód tetejére, és amikor csak tudunk, csinálunk néhány felvételt. Most már eljutottunk odáig a nappirendben és Zsófika megfigyelésében, hogy tudjuk, mikor van annyi nyugis időszak, olyan esemény, amit érdemes megörökíteni. Az eddigi napokban a fényképezőgép sokat kattogott - mondjuk pont ma néztem vissza a képeket, és vicces, ahogy a fotók 98%-án alszik a gyermek, mintha az egész nap ebből állna... mondjuk ennek az az oka, hogy amikor nyitva van a szeme, nem akarunk a fényképezőgép infrájával a szemébe világítani. Szóval, a következő napokban kattogtatni kell pelenkacsere és egyéb nyűgös pillanatok alatt is, valamint, el kell kezdeni használni a kamerát.

Ma eljött hozzánk Apukám, ő a szülés napja óta nem látta Kismacit, így örülök, hogy végre itt volt, találkoztunk, együtt voltunk, tudott ő is babázni. Valamint itt volt Tesóm is, aki olyan drága volt, hogy saját készítésű bonbonokkal és tulipánnal köszöntött föl anyák napja tiszteletére. Nagyon jól esett... :-) Dél körül sikerült beszélni Anyósommal is, több mint fél órát beszéltünk, részletesen és őszintén elmondtam neki, hogy milyen érzékeny időszakot élünk meg, emiatt nagyon tudatosan és szigorúan kezeljük a látogatókat, kértem a türelmét és a megértését, és hozzátettem, hogy amint letelik a 4-6 hetes átállási, összeszokási időszak, nem lesz ennyi korlát, nyugodtan jöhet majd fel hozzánk látogatóba, amikor csak tud. Rábeszéltem, hogy jöjjön el jövő vasárnap egy napra látogatóba, valamint, ha a 18-i héten nem tud szabit kivenni, akkor jöjjön a rá következő, pünkösd utáni héten néhány napra, vagy akár egy egész hétre is. Abszolút megértő volt, ő is érzékeny ember, de ha őszintén elmondja valaki a véleményét vagy a nézeteit, akkor azt megérti és elfogadja. Jól esett a beszélgetés a lelkemnek, és úgy éreztem, az övének is. Az is belefért a mai napba, hogy felhívjam Timi barátnőmet, vele is fél órát beszélgettünk, elmeséltem a történéseket, felköszöntöttem a névnapja és anyák napja alkalmából, és tőle is türelmet kértem, ugyanis a gyerekorvos tanácsára, az óvodáskorú gyerekük miatt csak a baba 4 hetes kora után fogadjuk őket látogatóba. Ő is megértette, így sikerült mindenkivel tisztázni és megbeszélni a dolgokat.

Így telt az első anyák napja, tartalmasan és örömtelin. :-)

Lassan kitanulom az anyai teendőket

A tegnapi nap elég nehéz volt számomra, éjszaka csak két órát aludtam, napközben pedig már erősnek éreztem magam, kissé túlpörögtem, csak 2x1 órát aludtam, így estére nagyon elfáradtam. Ráadásul a délutáni energikus jókedv után egy érzelmi mélypont következett estére, így egy újabb kiborulás és sírás lett a vége. Egy kis logisztikai malőr is nehezítte a helyzetet: Anyósommal egyeztettünk, hogy mikor jöjjön, ami időpontot mi kértünk, az neki a munkahelye miatt nem volt jó, és amit helyette ajánlott, bár nekem elsőre sem tetszett, mégis belementem. Aztán ahogy elképzeltem a szituációt, hogy holnap itt lenne Apukám mellett ő is, hétfőn pedig, amikor a Férjem először lesz távol, még az öccse is csatlakozna, akkor rájöttem, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Nagy sírás után Anyukámat is bevonva átbeszéltük a dolgokat, és ma reggelre megszületett a megoldás. Azt kértem, hogy jövő vasárnap jöjjön, legyen itt egy napot, utána pedig próbáljon kivenni 2-3 napot a 18-i hétre, amikor Anyukám már nem lesz itt. Egyelőre ott tartunk, hogy megértette, elfogadta, hogy holholnap ne jöjjön, de megint más variációt ajánlott fel, nem igazából értem, miért. Mindegy, ma vagy holnap felhívom, elmagyarázom neki, hogy most a legfontosabb feladat a napirend kialakítása, ehhez pedig az kell, hogy Zsófika eleget egyen, nyugodtan aludjon, valamint, az én kipihentségem is alapvető fontosságú ahhoz, hogy legyen elég tejem, és bírjam a szoptatási ceremóniát. Ez pedig csak úgy tud megvalósulni, ha az első három hétben, amíg Anyukám itt van, a fix hármasunk mellett csak egy-egy ember jön látogatóba, szigorúan egy napra. Mindezt el fogom mondani Anyósomnak is, remélem, megérti majd.

A szoptatás, valamint a tennivalók és a segítők/látogatók koordinálása mellet lassan az egyéb baba körüli teendőkben is kiveszem a részem: ma reggel segítség nélkül kivettem a kiságyból, lemértem és mellre tettem, utána büfiztettem, elringattam és letettem aludni. Lassan az egész szoptatási menetrendet meg tudom oldani egyedül. A másik sikerélmény: végre túl vagyok az első pelenkacserén és köldökápoláson - ezeket eddig a Férjem és Anyukám végezte. Zsófika olyan édes volt: ébren, türelmesen, szinte mosolyogva tűrte az egészet, segített, hogy igazi sikerélmény legyen az első alkalom! :-)

Szóval, lassan alakulnak a dolgok, persze azért nem minden rózsaszín, ma délután ismét gyakran eszik és gyakran nyűgösködik a Macilány, ráadásul ma belefogtunk a takarításba is, így reggel óta megint nem tudtam pihenni, aludni. Remélem, bírni fogom az estét...

Azóta letelt az este és igazán jól sikerült: Zsófika aludt egy hosszút Anyukám ölében délután, ami alatt én is aludtam másfél órat. Így este meg volt az első segédkezésem fürdetésnél, éjszaka pedig az első műszakos babaöböl felügyeletet is végig csináltam. Egy sikeres nap volt a szombati, anyai önbecsülésem sokat nőtt! :-)

Alakul a napirend

Szépen alakul Zsófika napirendje: a kedd éjszakai szélvihar miatti ölben dajkálás után szerda és csütörtök éjjel is a babaöbölben aludt. Első este a 11 órás szopi után mélyen aludt egyben 4 és fél órát. Többször ránéztünk, én úgy készültem, hogy lesz éjszakai szopi az ágyban, kétszer mellre tettem, de nem volt éhes, 5 órát kibírt evés nélkül. Második este arra számítottu k, hogy nem lesz éhes, lefekvés előtt ugyanis 7-kor megette az eddigi csúcsot (130gr), és utána 10 és 11 között 3 részletben betolt még 110 grammot. Több mint egy órás büfiztetés után tettük le, aludt is 2 órát, de a sok kaja miatt csak felszínesen, a Férjem sokat susogott neki. Én az előző éjszaka tapasztalata alapján ekkor bedugtam fülem, nem álltam készenlétben, hanem aludtam. Hajnali fél 3-kor pelust cseréltünk. Utána a bőséges vacsi ellenére éhesnek tűnt, ezért odaadtuk neki a napközben lefejt tejcsiből 20ml-t. Ezektől megnyugodott, és aludt mélyen az öbölben még 2 órát. A hajnalig tartó alvások után mindkét nap jött az első szopi, ami félálomban, lustin telt, eközben műszakváltás is történt: Anyát felkeltettem büfiztetni, a Férjem pedig visszafeküdt aludni.

Napközben úgy tűnik, az este felé haladva nő az éhség: délelőtt kisebb adagokat szopizik, ilyenkor több maradékot tudok lefejni, délután pedig nagyrészt kiszívja az összes tejcsit. Az étvágya folyamatosan nő: kedden 300 grammot evett, szerdán 440-et, tegnap pedig már 550-et. Nekem is kialakult a szoptatási rutin: előtte rövid meleg borogatás, hogy kitáguljanak a tejcsatornák, szopi után pedig alapos fejés és egy kis hideg borogatás. Így nekem is a nap előrehaladtával egyre jobban telítődik a mellem, a lefejt tejcsi pedig jól hasznosul, napközben és éjszaka közepén jól jön kiegészítésként. Az elmúlt napokban nem volt minden etetés után kaki, 3-4 kakis pelus volt naponta. Az Infacol megteszi a hatását, minden etetés előtt kap belőle, így az elmúlt két nap már csak napi 1 sírás volt, a nagy evések után. A fürdésen én nem szoktam részt venni, mert én is olyankor zuhanyzom (egy meleg borogatást így megspórolok), de a Férjem elmondása alapján tegnap már azt is nyugisabban tűrte, egy ideig elengedte magát, nem sírt. Egyre többet van el a kiságyában is, naponta többször le lehet tenni aludni, és ma már kétszer elvolt benne nyugisan, önállóan az éber időszaka alatt is.

Összességében nagyon elégedett vagyok a mostani állapottal, megéri minden eseményt lejegyezni, mert így már szinte minden jelzését és reakcióját jól tudjuk értelmezni. Jól megy az együttműködés: Zsófika ügyes kislány, kiszámíthatóan viselkedik, és mi is ügyesek vagyunk, vesszük az adást és megfelelően reagálunk rájuk. A kipihentségem is egész jól alakul, kihasználom a két szopi közötti időszakokat alvásra és feltöltődésre. Napról napra erősebbnek érzem magam, tegnap óta nem vérzek, a varratszedés egyáltalán nem fájt, a sebemen már nincs kötés, már alig érzem, körömvirág krémmel ápolom és sokat  szellőztetem. Ma délelőtt küldtem egy köszönő emailt az orvosomnak, megköszöntem a terhesgondozás és a szülés során tanúsított professzionális magatartását és a kedvességét, és csatoltam néhány képet a babáról.

Minden szuperül alakul tehát, már csak annak kell szorítani, hogy ne jöjjön egy újabb front... :-)

Egy hete ilyenkor...

... a szülészeten voltam, lassan felfektettek a CTG-re és készültünk a műtétre. Hihetetlen, mennyi minden történt az elmúlt egy hétben, az előző hetek mozdulatlan várakozását követően felpörögtek az események. Az elmúlt három napban a délutáni pihenők alatt próbáltam lelkileg feldolgozni a történteket. Úgy emlékszem, három napja volt az, hogy amikor lefeküdtem aludni, elkezdett folyni a könny a szememből, felvillant egy-egy kép a szülésről, a kórházi napokról, és a terhesség alatti időszakról is. Feltört belőlem, hogy hányszor féltem, aggódtam, de mégis tartottam magam. A sírás megkönnyebbülést hozott. Tegnap pedig Zsófikát nyugtatgatva, ringatva először énekeltem neki azt a dalt, amit pocilakó korában sokszor hallott tőlem (Elment a két lány virágot szedni) - na, eközben el-elcsuklott a hangom, arra gondoltam, micsoda boldogság, hogy most már a karomban fekvő gyönyörű kisbabámnak dúdolhatom ezt a dalt.

Az elmúlt napok amúgy változatosan teltek: szombaton a kórházból hazajövetel után nagyrészt nyugi volt, délután meglátogattak Tesómék, csináltak néhány szuper képet a fürdetésről, éjszaka pedig sikerült egy kicsit a babaöbölben altatni a babát. A vasárnap nagyon nyűgös nap volt, akkor kezdett igazán beindulni a tejem, Zsófika egyre többet evett, csak szegénykének nem ment a büfizés, pukizás, így nagyon nyugtalan volt, egész nap dajkálni kellett, és az éjszaka is váltott műszakú ölben ringatából állt. Én mindig az etetésre keltem fel, a büfiztetést és ringatást pedig Anyukám és a Férjem felváltva csinálták, így mindenki tudott szakaszosan pihenni. Vasárnap reggeltől elkezdtük írni egy füzetbe, hogy mikor eszik a baba, mérjük, hogy mennyit szopizik egy alkalommal, mikor van a pelenkacsere, köldökápolás, fürdés. A hétfői nap már nyugodtabb volt, 11-től két részletben öt és fél órát aludt Zsófika mellettünk a babaöbölben, nagyrészt sötétben, amikor kicsit nyügizett, a Férjem megsimogatta, susogott neki, ennyi elég volt a megnyugtatásához. Dél körül jött a védőnő, az kicsit kizökkentette a ritmusból, de összességében békésen telt a nap.

Tegnap, kedden Apósomék látogattak meg minket, éppen egy pelenkacserére értek ide, amit mindig végigpityereg a baba, utány szopizott, de pont nem volt annyira álmos, így nyűgösködött. A következő szopi alatt Anyukám főzött, csörömpólt a konyhában, leégette a rizst, na, én erre elég ideges lettem, a baba is keveset evett, továbbra is sírdogált, így fél 1 körülre sikeresen kiborultam. Hajnal 5 óta fel voltam, elfáradtam. Végül füldugóval aludtam 2 órát, amitől újjászülettem. Apósomék 4 után induiltak haza, szerencsére addigra jött egy kicsi nyugisabb szakasza Zsófikának, így megmutatta a cuki olkdalát is a kis drága. Estére aztán rájöttünk, mi okozta az egész napos nyüghit: 7 körül elkezdett nagyon erősen fújni a szél, egész éjszakas süvítő szélvihar volt - biztosan a front viselte meg a kis Macilányt. Éjszaka próbáltuk letenni a babaöbölbe, de nem maradt meg, kézben aludt egész éjjel. Hajnali 1-ig a Férjem dajkálta, utána pedig Anyukám - ekkorra megnyugodott és elfáradt annyira, hogy 4 órát mélyen aludt. Utàna még egy órát a kiságyában is szuszizott, így végül azért tudott pihenni. A mai nap eddig viszonylag nyugisan telik, az előbb a szopi után rövidf büfiztetést követően elaludt a kiságyában. Szeretnénk úgy szoktatni, hogy rendszeres ugyan a dajkálás és a testi közelség, de az alvás alapvetően a kiságyban van, éjszakánként a babaöbölben,  A délután kicsit mozgalmas lesz: jön a gyerekorvos, utána megyünk varratszedésre, utána pedig Apa megy a boltba.

Reggel megemlékeztünk az egy héttel ezelőtti eseményekről, hihetetlen, mennyi örömöt és boldog órákat okozott már eddig is nekünk Zsófimaci. Tündéri kislány, próbáljuk kitanulni az igényeit, jelzéseit és reakcióit, hogy minél nyugodtabb napokat és biztonságérzetet nyújtsunk neki. Az előző pihi alatt beszéltem két barátnőmmel, eldicsekedtem nekik a kis drágámmal, és a Facebookra is tettem fel néhány képet. Olyan jó érzés megmutatni a világnak: végre boldog vagyok, végre ANYA vagyok!!! <3

Kórházi napok

A szülés utáni napon, csütörtök délután hosszú készülődés után hazament a szobatársam, aminek nagyon örültem, mert a végén már eléggé zavart. Utána visszajöttek Anyósomék, és egész estig ott maradtak, megvárták a Férjemet, akinek megmutatta a csecsemősnővér az esti fürdetést. Éjszakára ismét leadtam a babát, próbáltam kihasználni, hogy egyedül enyém a szoba. Több részletben aludtam is, aztán 5-től már azt vártam,hogy hozzák Zsófikát, addigra már nagyon hiányzott! :-)

Péntek reggel még beszaladtak egy órára Anyósomék, utána a Férjem bement dolgozni. Kb. egy óra múlva megérkezett a Húgom, aki szerencsére egész du. 4-ig tudott maradni. Jó volkt, hogy nem voltam egyedül. Igaz, kora délutántól ismét lett szobatársam is, egy császáros anyukát hoztak. Hozzá sok látogató jött hirtelen, de fél óra után mindenki hazament, így egyedül szenvedett. Nekem jól jött, hogy ott volt Tesóm, sokat dajkálta napközben a babát, így tudtam pihenni. Zsófika aznap is többször szopizott, de délben ismét kértünk egy kis tápszert is, hogy jól lakjon és aludjon egy nagyot. Munka után a Férjem még intézte a háziorvost és egyèb ügyeket, aztán bejött hozzánk Apa. Estefelé megnézett a saját orvosom, megbeszéltük, hogy szombaton hazamehetünk, szertdán varratszedés. Este Apa önállóan megfürdette a Kicsilányt, aztán hazament, közben befutott Anyukám is, aki este 10-ig velem maradt. Ismét külön aludtunk a picivel, és vártuk az utolsó reggelt a kórházban.

Szombaton 8-ra jött a Férjem és Anyukám, megvártuk a zárójelentésemet, a gyerekorvos ismegnézte még egyszer Zsófibabát, minden rendben volt vele. Addigra a félig letapadt nyelvfékét felvágták, megkapta a BCG oltást, és kiállították az ő zárójelentését is. Fél 11 körül Apa berakta az autós hordozóba a babát, kezdetben kicsit nyüszögött, de aztán megnyugodott, és egész úton hazafelé édesen aludt. A kocsikázás nekem nem esett jól, addigra már eléggé fájt a sebem, de gyorsan megérkeztünk, végre otthon voltunk! :-)

A kórházi napok összességében jól teltek, az épületben zajló felújítási munkálatok többször zzavartak, és több törődést vártam volna el, főleg a nővérkék részéről. A csecsemősnővérek segítőkészek voltak, és így, hogy szinte mindig volt mellettem családi segítség, tudtam eleget babázni és pihenni is, így tényleg jól indult az összeszokás a Zsófikával.

Zsófi baba megszületett!!

Reggel 6-ra kellett a kórházba jönni, egy kis adminisztráció után beöntés következett, majd ráraktak CTG-re, közben kaptam antibiotikumot és infúziót. Fél8 körül benézett hozzám az a doki, akihez 4 évvel ezelőtt a meddőségi kezelésre járni kezdtünk, ő csinálta a méhsövény eltávolító műtéteimet is. Látta a nevemet, emlékezett rám, ezért bejött megnézni, üdvözölni,gratulálni. Igazán jól esett. 8 után kicsivel bevittek a műtőbe, addigra már remegtem a félelemtől és a hidegtől. Az aneszteziológus nagy nehezen beadta a spinális érzéstelenítőt - jó helyen szúrt meg, csak a tű volt rövid, így csak a harmadik próbálkozás sikerült... Lassan hatni kezdett a szer, de még mindig nagyon ideges voltam, kértem nyugtatót, de azt mondták, csak azután kaphatok, miután kiemelték a babát. De akkor kaptam oxitocint, így nyugtató már nem kellett. A műtét végére elmúlt az izgalom, a műtősök szerint sokat javult a színem is. A Férjem a baba kiemelése után kicsit még velem maradt, aztán kiment megnézni Zsófikát. A kislányunk végül 8óra 32perckor 52cm-rel és 3250 grammal született, 10es Apgar értéket kapott, szép, egészséges kisbaba.:-)  A méretkezés után a Férjem mellkasára tették, aztán egy kicsit hozzám is behozták, amíg még dolgoztak rajtam, a mellkasomon volt néhány percig. Akkor már nem sírt, pedig előtte zengett tőle a folyosó! :-)

Az volt az első benyomásom róla, hogy teljesen másképp néz ki, mint ahogy előre elképzeltem. Nem tipikus babaarca van, hanem különlegesek a vonásai. Tegnap még próbáltuk összerakni, hogy mijét kitől örökölte, de mára azt làtom rajta, hogy tiszta apja! :-)

A műtét után rögtön kitoltak az újszülött osztàlyra, elég sokáig mindenem fájt. Délután már fel kellett kelni zuhanyozni, miután kiment az érzéstelenítő hatása, na, az kemény menet volt. De este már egy kis segítséggel, ma reggeltől pedig önállóan fel tudok kelni az ágyból és ki tudok menni vécére - már egyre kevésbé fáj... Éjszaka egész jól aludtam, kivitettem a babát a csecsemőrészlegre, mivel úgysem tudtam volna kiemelni és magamhoz venni, ezért inkább a pihenést választottam. A szobatársam babája bent volt, hajnali 1 után óránként felkelt és sírt, ez azért zavaró volt.

5 órakor felkeltem, fogat mostam, megmosakodtam, vártam a babát. 3/4 6-kor betolták Zsófikát, olyan kisimult és érdeklődő volt! Ismét jól megszemlélt nagy szemekkel,, úgy tud figyelni, olyan édes! Egy idő után már éhes volt, sikerült egyedül megszoptatni, utána a mellkasomon pihent. 9körül megérkezett a Férjem az anyukájával és az öccsével. Sikerült még 2x szoptatni, beüzemeltük a fejőgépet is, ma már 2x kakilt is a baba. Mégis nagyon nyugtalan volt még délben is, akkor már 3x-ra sírt hosszan és keservesen. Ekkor kivitték a csecsemőosztályra, kapott egy kis tápszert, most békésen szuszizik. Én is próbálok pihenni.

Nagyon édes kislányunk van, ügyesen szopizik, nagyokat alszik, és remélem, hamarosan kitanuljuk az összes sírását. Egy csodababa a mi drága Zsófikánk! <3

40+1 Születésnap

Hajnali 3:40 van, még másfél óra, és ébred a Férjem és az Anyukám, indulunk a kórházba. Ha minden igaz, még néhány óra, és megszületik a kislányunk, Zsófia. Nagyon félek, remélem, minden rendben lesz.


Tegnap reggel fél9 körül értem az orvos rendelőjébe, rátettek NST-re, aztán volt vérnyomás- és vizeletvizsgálat, minden érték tökéletes volt. Bementem a dokihoz, aki azzal kezdte, hogy ugyan betöltöttem a 40. hetet, ez nem jelent önmagában semmit, mert a babák 80%-a a 38. és a 41. hét között szokott megszületni, náluk is az a protokol, hogy egy hetet ráhagynak a terminus után, de a betöltött 41. héten meg szokták indítani a szülést, mert addigra lejár bizonyos dolgok "szavatossági ideje", és jelentősen nő az oxigénhiányos és egyéb kockázatos állapotok esélye. Ez a plusz egy hét nem hangzott valami jól, az elmúlt napokat már elég nehezen viseltem, a teendőimet már rég megcsináltam, nem volt türelmem egyetlen könyvhöz sem, napi egy filmnél több sem érdekelt, így nagyon lassan telt az idő, nem tudtam mit kezdeni magammal. A beszélgetés után megnézte az orvos a méhszájamat, azt mondta, teljesen kemény, zárt, az ujját is alig tudta belenyomni. Ezután az ultrahang vizsgálat következett, emlékeztettem a dokit arra, hogy az április elejei nagy ultrahangon úgy találta, hogy az átlagosnál kevesebb a magzatvíz és hogy háromszorosan a baba nyaka körül van a köldökzsinór. Mindkettőt ellenőrizte: a zsinór ugyan már csak egyszeresen volt a nyakon (hallgatott Apára Zsófika, amikor azt mondta neki, hogy itt a tavasz, ideje levenni a sálat a nyakáról :-)), de a magzatvíz gyakorlatilag teljesen elfogyott. Ez azt jelenti, hogy ha meg is indítanák, akkor is "száraz szülés" lenne, ami sok kínlódással és kockázattal járna. Így az orvos egyértelműen a császármetszés mellett döntött. Felhívta a kórházat és regisztrált az online felületen is, egy délutáni telefonos megerősítés után megbeszéltük, hogy másnap 6 órakor jelentkezem a kórházban, és 8-kor velem kezdik az aznapi műtéteket.


Amikor megtudtam a fentieket, először elkeseredtem, bár az április elejei vizsgálat óta számoltam ezzel a forgatókönyvvel. Előtte egyértelműen természetes szülésre készültem, ezért is jártam szülésfelkészítőre, és valahogy mindig sajnáltam azokat, akik császárral szültek. A kockázati tényezők ismeretében azonban hamar beláttam ésszel, hogy ez a jó döntés, ez a helyes eljárás, ennek most így kell lennie. Nem kényelemből választom a császármetszést, hanem mert orvosilag indokolt. Sok pozitív velejárója van a hüvelyi szülésnek, de most számomra az a legfontosabb, hogy biztonságban és egészségesen megszülessen a kislányunk. Sok ismerős kérdezte, hogy miért nem csinálták meg rögtön aznap a műtétet, igazából én annyira megbízom az orvosunkban, hogy nem kérdőjeleztem meg a döntését, de feltételezem azért, mert nem sürgősségi eset, a magzatvíz nem tegnap reggel fogyott el, az én és a baba értékei is rendben voltak, így a megfelelő műtéti előkészület miatt ésszerűbb volt másnap reggelre kitűzni az időpontot.


Lassan már 4 óra, közeledik az időpont. Nagyon várom, hogy túl legyünk rajta, de leginkább azt a pillanatot várom, amikor közlik velem, hogy minden rendben van a babával, egészséges. Ez a legfontosabb számomra, minden más mellékes. Jó szakemberek kezei között leszünk, megbízom bennük és higgadtan megteszem, amit meg kell tennem és eltűröm, amit el kell tűrnöm. Alig két órát tudtam aludni éjjel, a maradék időben csak forgolódtam. Izgulok...

39+3 Szülés szombaton?

Néhány napja azt mondogatom minden ismerősnek - és nem utolsósorban Zsófikának :-) - hogy szombaton, azaz holnap szeretnék szülni. Kitaláltam, hogy ez milyen ideális időpont lenne: a Férjemnek sem kell aznap dolgoznia, a dokinak sincs magánrendelése, így ráér, a nagyszülők fel tudnak utazni hétvégén megtekinteni a csemetét, így mindenki jól jár!! :-) Ma délutánra-estére ígérik a hidegfront megérkezését, ami köztudottan gyakran megindítja a szülést, valamint, holnap lesz újhold - így a csillagok is úgy állnak, hogy bejöhet a szombat. Úgy döntöttem, hogy egy kis szelíd rásegítést is alkalmazok: ma délután még elmegyek (remélem egy darabig az utolsó) kismama jógára, délután manikűrözök, este beülök egy kád meleg vízbe, közben kortyolok egy kis vörösbort, majd összebújok a Férjemmel - ez utóbbi három "módszer" állítólag segíti a szülés megindulását.


Persze nem akarom siettetni a kis Drágánkat, ha jól érzi magát még odabent, akkor hagy maradjon. A szombati időpont a saját szempontjaim szerint lenne ideális, de mint tudjuk, a szülés megindulása a babán múlik. Átadom magam neki, rábízom a döntést, csak hangot adok a saját kívánságomnak...

39+1 Mikor?

MIKOR - nézhetek majd rád?
MIKOR - érhetek hozzád?
MIKOR - úgy várlak!


A Belmondo dala kissé átköltve tökéletesen leírja a bennem kavargó érzéseket. Beléptünk az utolsó hétbe, hihetetlen... Kb. 3 hete minden ismerős és családtag izgatottan kérdezget engem és a Férjemet is, hogy mi újság, egyben vagyunk-e még, aztán amikor megtudják, hogy igen, jönnek a rémtörténetek a betöltött 42. héten megindított szülésekről. :-S Olyan furcsák az emberek... az elképzelhetetlen, hogy a baba pont a kiírt időpontban vagy max. 1-2 napos eltéréssel jöjjön a világra?


Nehezen telnek a napok, általában jól viselem, de vannak kiborulós időszakok. A hétvége pl. nagyon jól telt, szombaton közgyűlés volt, kint bográcsoztunk, beszélgettünk, kertet rendeztünk a szomszédokkal, csodás idő volt. Vasárnap voltunk a Városligetben sétálni és fagyiztunk is, ez is kellemes program volt. Vasárnap este azonban rám jött a para, hogy úristen, nemsokára szülünk, milyen lesz, hogy lesz és egyáltalán - elég zaklatott voltam. Aztán hétfő reggel kézhez kaptam az utolsó szűrés eredményét, ami pozitív lett, kimutatták a Streptococcus agalactiae jelenlétét a szervezetemben. Elkezdtem a neten olvasgatni, megtudtam, hogy a terhes nőknél gyakori baktérium fertőzés, amit sokszor ki sem tudnak mutatni, a nőkre nézve veszélytelen, de szüléskor a baba elkaphatja, és nála súlyos légúti betegségeket okozhat. Persze ettől teljesen kiborultam, sírtam egy jó nagyot, beszéltem a Férjemmel, aki azt tanácsolta, hogy hívjam fel a nőgyógyászt, kérdezzem meg, mi a teendő. Így is tettem, azt mondta, hogy alapból nincs teendő, szüléskor kell antibiotikumot kapnom intravénásan - ahogy olvastam a neten, ha két adag le tud menni, azaz nem túl gyors a szülés, akkor elvileg a baba is védett lesz, így őt nem kell gyógyszerezni, csak alaposan megvizsgálni. Rákérdeztem, hogy ez a fertőzés okozhatja-e a kb. egy hete jelentkező fokozott folyást és irritációt, mondta a doki, hogy igen, és hogy ír fel nekem rá hüvelykúpot. A kúp kiváltása egy külön történet volt, négy gyógyszertárban jártam összesen hatszor, nem részletezem, a lényeg, hogy meg lett. És még hétfőn kértem az NST vizsgálatot is, ha már a rendelőben jártam, hál istennek minden rendben volt, szép görbét produkált a baba, a jelek szerint nagyon jól érzi magát odabent. Ettől kicsit megnyugodtam, tegnap reggel derűsen keltem, elmentem kismama jógára, beszéltem telefonon a húgommal és az egyik barátnőmmel, minden rendben volt, ma éjszaka pedig végre mélyen tudtam aludni, egyszer sem keltem fel pisilni! :-)


Hát, így vagyok, változó hangulatban figyelem a jeleket, számolom a napokat. Már egy ideje vannak fájásaim, változó az erősségük és a hosszuk, ahogy olvastam, ebből nem lehet megjósolni a szülés időpontját. Az elmúlt napokban volt néha hasmenésem is, ma az egyik elég komoly volt, állítólag ez is jelezheti a szülés közeledtét. Szombaton, 18-án jön egyébként egy hidegfront, akkor lesz újhold is, lehet, hogy ez majd kicsalogatja a babát, meglátjuk. Tegnap befejeztem a suttogó könyv elolvasását, kijegyzetelését, ma átismételtem az újraélesztési és elsősegély ismereteket, kimostam a játszószőnyeget, feltakarítottam a teraszt - próbálom magam lekötni, de néha tényleg úgy érzem, hogy csak vánszorog az idő...


Nem akarom sürgetni a babát, van még ideje a kiírt időpontig, de azért már mondogatom neki, hogy lassan indulnia kell, és hogy max. 22-ig maradjon bent. :-) Sokszor elképzeltem, milyen érzés lesz először meglátni őt, megérinteni és magamhoz ölelni, gondolom, hogy csodálatos lesz, de igazából ezt szerintem nem lehet előre elképzelni, ahogy a szülést sem. Hamarosan mindkét "élményt" megtapasztalom, és akkor már tudni fogom azt, amit most még csak próbálok a fejemben megjeleníteni. A várakozásba az öröm mellett már egyre többször izgalom is vegyül, tudom, hogy csak akkor fogok tudni tiszta szívből örülni és hátradőlni, ha minden rendben lesz a szülésnél, meglátom a kislányomat és közlik velünk, hogy egészséges... Istenem, adj erőt és kitartást az elkövetkező néhány naphoz!!

38+0 Célegyenesben

Ma betöltöttük a 38. hetet, ami azt jelenti, hogy két hét van hátra a kiírt időpontig. Ez eszméletlenül rövid, másrészről viszont felfoghatatlanul bizonytalan időszak. A pocakom még mindig nő napról napra, most már tényleg hatalmasnak és esetlennek érzem magam, noha egész jól tudok még mozogni, ma is például készülök elmenni a kismama jógára. Zsófibaba nagyon édes, sokat mocorog, tegnap is aktív volt, mielőtt mentek volna el tőlünk Anyukámék, pont elkezdett csuklani, a leendő nagyi és nagynéni persze nagyon örültek a produkciónak. :-) Ma reggel kifejezetten nagyokat rugdos, feszíti magát a hasfalamhoz és a hólyagomhoz, nem mondom, néha felszisszenek, de összességében nagyon élvezem. Nagyon közel érzem már magamhoz, és nagyon várom a pillanatot, hogy megláthassan az én édes kisbabámat.


Kíváncsi vagyok, végül milyen lesz a szülés. Pénteken voltunk az utolsó nagy ultrahangon, akkor a gép 3415 grammosnak mérte, igaz, a doki hozzátette, hogy a pocak mérete alapján úgy gondolja, hogy nincs ekkora a baba, csak a gép a combcsont és a felkar csont hosszából számol, valószínűleg inkább hosszú, mintsem túl hurkás lesz a kisbabánk. Már nem lesz több ultrahang, illetve, csak akkor, ha két hét múlva még mindig egyben leszünk. Kiderült az is az ultrahangon, hogy a köldökzsinór háromszorosan (!) a baba nyaka köré van tekeredve... Ez a hír akkor hirtelen nagyon megviselt, én ugyanis úgy születtem, hogy duplán a nyakamon volt a zsinór, emiatt elhúzódott a szülés, és a végén elkékülve, oxigénhiányos állapotban jöttem a világra. Semmiképpen nem szeretném, ha ugyanez megismétlődne a babámmal is. Manapság mondjuk szülés közben is tudják folyamatosan monitorozni a babát, plusz mondta az orvosom, hogy a kórházi felvételkor készülő ultrahangozásnál külön mondjuk, hogy ez volt a helyzet, és akkor rá fognak nézni, hogy megoldódott-e. Ugyanis még változhat a dolog, a tengelye körül még tud forogni a baba, szokott is. Az esti pocakkenésnél már többször elmondta neki az Apukája, hogy tekerje le magáról a sálat :-), remélem, hallgatni fog rá. Mondjuk olyan szempontból nem rossz, hogy ez most kiderült, hogy elkezdtem gondolatban barátkozni a császármetszéssel is. Eddig csak természetes szülésben gondolkodtam, továbbra is azt szeretnék, de próbálom magam felkészíteni a B tervre is, hogy ne legyek nagyon kiborulva és ne legyek túl csalódott, ha mégis műtétre kerül sor. Azért továbbra is mantrázom a könnyű és természetes szülést, nagyon örülnék, ha sikerülne ilyen módon világra hozni a kisbabámat.


A hétvége amúgy az előzetes aggodalmaim ellenére nagyon jól sikerült. Péntek délután a sógorom befejezte a falfestményt a gyerekszobában, este a Férjem visszarendezte a babaszobát, megszűnt a kupi. Szombaton nagyon húzós napunk volt, egész nap dolgozunk, a párom megpucolta az összes ablakot, én kimostam és kivasaltam a függönyöket, reggeltől kb. este 9-ig dolgoztunk, de készen lettünk vele. Mivel hétközben már kitakarítottam, vasárnap délelőtt már csak egy gyors porszívózás volt hátra, utána a Férjem feltörölte padlóápolóval a parkettát, szóval, tényleg full extrás, csilli-villi lett a lakás. Ennek örömére kitaláltam, hogy csináljunk egy videófelvételt arról, hogyan néz ki a lakásunk Zsófika érkezése előtt. El is készült a kb. 7 perces videó, amiben szobáról szobára járva, kommentálva bemutattam a csodaszép, rendezett, tiszta lakásunkat. Számomra nagyon fontos a rendezett környezet, mivel most egész nap itthon vagyok, főleg fontos, hogy ne a kupit és a teendőket lássam magam körül. Kb. 3 hete készítettem egy 18 pontos feladatlistát, hogy mi mindent kell még megcsinálni a baba érkezése előtt, nos, örömmel jelentem, hogy már csak két pont nem teljesült, 16 mellett már pipa van!! :-) Az elmaradt kettő: egyrészt a nappaliban a kanapé kitisztítása, amit szerintem ki fogok húzni a listáról, mert csak egész kicsit koszos, ráér azt megcsinálni később is, másrészt pedig a csecsemőápolási könyvek elolvasása, kijegyzetelése, amit már elkezdtem és a héten folytatom szóval, ez teljesülni fog. Nagy kő esett le a szívemről, mert most már tényleg minden készen áll: a babaszoba rendben, minden eszköz beszerezve, a ruhácskák kimosva-kivasalva, a vendégszobában összekészítve áll a kórházi csomag, amiben már a szükséges papírok is össze vannak rendezve, az egész lakás tiszta, én is rendben vagyok (fodrász, epilálás pipa), szóval, ha megindulnak a fájások, nem esek kétségbe. Legalábbis a külső körülmények miatt már nem...


Továbbra is azt mondogatom a babának, hogy nem bánnám, ha ennek a hétnek a végén megszületne. Mondjuk szombaton. Akkor a doki sem dolgozik a magánrendelőjében, ráérne mellettem rostokolni a szülőszobán. A védőnő amúgy azt mondta, hogy szerinte nem fog hamarabb jönni a baba, mert jól van táplálva, akkor jól érzi magát odabent, még elég magasan van a pocakom, a pénteki mérés alapján a méhszájam is zárt. Én egy nappal a kiírt időpont után születtem, a húgom pont a kiírt napon, szóval, nem "divat" a családban korábban megszületni. Igazából nem akarom sürgetni őt, annyit szeretnék, hogy legkésőbb két hét múlva szülessen meg, túlhordani nem szeretném, de összességében számomra is még mindig inkább öröm, mintsem teher, hogy egyben vagyunk. Jó érzés tudni, hogy biztonságban van a babám, finom, meleg helyen, aranyosan ficánkol napjában többször, egyre több külső ingerre reagál, tényleg nagyon édes. Mindennek eljön az ideje, minden úgy lesz, ahogy lennie kell.


Még egy mondat a hétvégéről: a húsvét végül jól sikerült, a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt: a szüleim feljöttek Pestre, de csak két napra, az idő nagy részét a tesóméknál töltötték, velünk mindkét nap kb. 4 órát találkoztak. Így láttuk is egymást, mégsem akadályoztak minket sem a takarításban, sem a pihenésben. Persze Anyukám a megbeszéltek ellenére hétfőre is hozott ebédet, de én ragaszkodtam hozzá, hogy tartsuk magunkat ahhoz, amiben megállapodtunk, így megfőztem a tervezett ételt, hétfőn délben azt ettük, amit pedig ő hozott, elraktuk a hűtőbe, jó lesz ma ebédre. Örülök, hogy sikerült megerősíteni a védvonalainkat. Félreértés ne essék, nem háborúról van szó, csak a határok kijelöléséről. Arról, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartania, hogy mi már hárman vagyunk egy család, vannak terveink és elképzeléseink, amelyek szerint éljük az életünket, és a nagyszülőknek kell hozzánk alkalmazkodniuk. Jöjjenek, segítsenek, örülünk nekik, szeretnénk bevonni őket az életünkbe, de akkor jöjjenek és úgy segítsenek, ahogyan azt mi kérjük, iIlletve, ahogyan azt megbeszéljük. Ez a hétvége ilyen szempontból is fontos és sikeres volt.

36+6 Hullámzó kedélyállapot

A múlt hét gyorsan és tartalmasan telt. Hétfőn vérvételen voltam, ami kissé megviselt, mert egy szűk helyiségben kellett tolakodni a sok rossz szagú nyugdíjas között, aztán amikor bejutottam, kiderült, hogy 7 (!) cső vért vesznek le... szerencsére kedves és ügyes nővérhez kerültem, így jól ment a dolog. Utána még el akartam intézni a privát vérvételt is, ami az endokrinológushoz kell, de elég sokan álltak sorban + egy harmincas nő a laptopjába temetkezve elég bunkó beszólásokat intézett felém, ezért inkább azt kihagytam. Kedden voltam a második NST-n, aminek az elején levették a pajzsmirigyes hormonokhoz a vért. Valószínűleg megérezte az ezzel járó stresszt a baba + az egyik korongot a pocakom tetejére-közepére tették, ami éppen akkor Zsófika kedvenc helye volt, így olyan élénk rugdalózásba kezdett, hogy egyfolytában zörgött a készülék :-) (recsegő hang jelzi a magzatmozgást). Így kissé hosszabb volt a vizsgálat, de összességében minden rendben volt. A vizsgálat után elmentem jógázni, ami jól esett. Szerdán vagy csütörtökön sétáltam egy jót a napsütéses időben a környéken, mostani magamhoz képest egész jó tempóban, közben zenét hallgattam, tényleg jól esett. Pénteken pedig a megismerkedésünk 13. évfordulóját ünnepeltük a Férjemmel, egy nagyon kellemes étterembe vitt a Marina-partra, finomat ettünk, koktéloztunk, közben oldottan beszélgettünk, tényleg nagyon jól sikerült este volt.


Utána viszont jött a hétvége, szombaton ismét jöttek tesómék, folytatták a babaszoba dekorálását, amit múlt hétvégén kezdtek el. Akkor arra számítottam, hogy 2 nap alatt meg lesznek, kiderült, hogy nem, OK, akkor belenyugodtam, hogy most vasárnapra minden pöpec lesz, de sajnos ez sem jött össze. A kép nagy része készen van, sőt, a Férjem tegnap az összes figura festését befejezte, de még lesz egy pár órás munka, amikor a tesóm párja eljön befejezni a képet, elvégzi az utolsó simításokat, "élővé" varászolja a figurákat. Tényleg nagyon tehetséges srác, egyedi stílusa van, a kép összességében és a legtöbb apró részletében nagyon tetszik. Egyedül a gólyákkal nem vagyok kibékülve, amit először festettek, azt át is alakíttattam, mert hosszú, hajlott csőre és Joker mosolya volt, azt kifejezettem ijesztőnek találtam, de őszintén szólva a másik gólya sem tetszik igazán, amiért a csőrét ketté vágja a hegy... Na mindegy, ha be lesz rendezve a szoba, nem fog az annyira feltűnni, úgyis ez a kép felső harmadában helyezkedik el, alul nagyon helyes baglyok és halak vannak, jobb felső sarokban édes, mosolygó pisztrángok, szóval, minden bizonnyal megszokom, sőt, talán még meg is szeretem majd a gólyákat. :-) Sajnos viszont így a festés elhúzódásával maradt a kupi a gyerekszobában, amit csak a következő hétvégén tudunk felszámolni. Nem baj, végülis így tegnap sikerült elkezdeni a nagytakarítást, a hálószobában kipakoltunk és kitakarítottunk az ágy alatt, amit régóta terveztem, és emellett a nappali is készen lett. Ma befejezem, ami kimaradt, estére a gyerekszoba kivételével csillogni fog a lakás!!


Tegnap este volt egy nagyobb kiborulásom, aminek ezúttal a Férjem is szemtanúja volt. Anyukámmal beszéltem telefonon, már előtte is feszült voltam, de az külön zavart, hogy konfliktusba kerültünk. Ő szeretne húsvétkor feljönni hozzánk, hogy lásson minket és együtt ünnepeljünk, de én ezt határozottan, nem túl finoman elhárítottam. Mondtam neki, hogy számomra most az a prioritás, hogy teljes mértékben rendbe szedjük a lakást, minden rejtett zug ki legyen takarítva, az összes ablak és függöny legyen tiszta, amit csak a húsvéti hétvégén tudunk abszolválni. Számomra nem olyan fontos ez az ünnep, és nem tudnék hátra dőlve pihenni, amikor tudom, hogy nincs minden kész. Így is a praám jó részét az okozza, hogy nyomasztanak a hátralevő feladatok, és idegesít az, hogy noha egész nap itthon vagyok és ráérek, mégsem tudom én magam megcsinálni a munkák nagy részét, hanem segítségre szorulok. Anyukám felajánlotta, hogy akkor feljön és segít az ablakpucolásban, de erre szintén nemet mondtam, mert a Férjem már bevállalta, úgysem tudják egyszerre csinálni, másrészt pedig gyorsabban és nyugodtabb körülmények között készen leszünk, ha csak ketten csináljuk. Anyukám elég lassan és körülményesen dolgozik, az én türelmem pedig mostanában elég véges. Értékelem a jó szándékát, de nem akarok vele összeveszni. Egyébként is két hete voltunk otthon, akkor találkoztunk, az elmúlt két hétvégét a tesómék társaságában töltöttünk, vágyunk már egy nyugodt, hármasban töltött hétvégére. Abban maradtunk, hogy ha tesóméknál alszanak és egy vagy max. másfél napot találkozunk, akkor jönnenek fel húsvétkor, de többet most nem tudok vállalni.


A konfliktus tehát nem volt jó, de olyan szempontból jól sült el, hogy végre meg tudom fogalmazni és ki tudom mondani, hogy én mit szeretnék. Ez a következő időszak szempontjából nagyon fontos. Katalinnal sokat beszélgettünk arról, hogy nem kell már a szülőknek megfelelni, nem kell mindig egyetérteni velük, sőt, most már nekik kell hozzánk alkalmazkodni. Nekünk kell saját kis szokásainkat kialakítani, és megkérni őket, hogy ahhoz igazodjanak. Most elindultunk ezen az úton, de azért még van csiszolnivaló. Azt gondolom, hogy még tudatosabban előre döntést kell hoznunk az őket is érintő dolgokban, és sokat kell velük kommunikálni. Természetes, hogy az első unoka érkezése mindannyiukat izgalomban tartja, szeretnének minél inkább részt venni az életünkben, ez így is van jól. Alapvetően szerencsére az összes nagyszülő szeretettel és kedvességgel fordul felénk, és nem erőszakosak. Ugyanakkor nekünk kissé határozottabbnak kell lennünk, éreztetnünk kell velük, hogy fontosak számunkra és számítunk rájuk, és kellő időben el kell mondani, hogy mikor szeretnénk, ha jönnének, mennyi időre, stb. Nem túl szerencsés, hogy mindannyian messze laknak tőlünk, mert így nem tudnak néhány órára átugrani, hanem vagy itt vannak napokig, vagy egyáltalán nem találkozunk. De ehhez kell alkalmazkodnunk, ennek a felállásnak is meg van az előnye, így nem tud előfordulni az, hogy minden nap itt lóg valamelyik nagyszülő. Hát, ennek a rendszernek a kidolgozása nem lesz egyszerű, de meg fogjuk oldani!! Azért nem tudok előre terveket gyártani, mert Zsófika érdekeit szeretnék a leginkább szem előtt tartani. Szeretném először őt megismerni, szeretném, ha először hármasban összeszoknánk, kialakulna a kis napirendünk, és később ehhez igazodva építenénk bele a heti- vagy havirendünkbe a nagyszülőket.


Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azért adtam a fenti címet, mert ma reggel ismét fáradtan és kialvatlanul ébredtem, most volt óraállítás + csúnya szürke idő van, így elég rossz kedvem volt, de most, hogy a fentieket kiírtam magamból, sokkal jobban érzem magam. Ráadásul ma reggel ismét aktív a kisbabám, aminek nagyon örülök, mert hétvégén sokat aludt, elég kevésszer és rövid ideig éreztem a mocorgását, és az is kissé megijesztett, elkezdtem azon aggódni, hogy vajon minden rendben van-e. Valahogy tudat alatt sajnos még van bennem egy gát, nem tudom még teljesen átadni magam az érzéseimnek a babámmal kapcsolatban. Nagyon szeretem őt, szoktam hozzá beszélni, simogatom és örülök neki minden nap, de valahol az agyam hátuljában ott van az aggódás, hogy ugye nem fog semmi rossz történni, ugye minden rendben lesz, ugye teljesen egészséges lesz Zsófika?? A tegnap esti sírásnál ezeket a gondolatokat is megosztottam a Férjemmel, aki próbált azzal nyugtatni, hogy minden rendben lesz, egy kis aggódás természetes, ehhez most már hozzá kell szoknunk, hogy folyton aggódni fogunk valami miatt! :-)


Ma délutánra lesznek meg a vérvételi eredmények, holnap megyek a védőnőhöz és NST-re, szerdán pedig meg lesz az aneszteziolgógiai kivizsgálás a kórházban, ahol megkapom a szerződést is, így utána már bármikor mehetünk oda szülni! Péntek délután lesz az utolsó komolyabb ultrahang, amikor a doki megsaccolja majd a szülés várhat időpontját és megbeszéljük majd a terveket, elképzeléseket is. Hétvégére patent lesz a lakás, szóval, akár bő egy hét múlva jöhet is a baba!! Mit szólnál, Zsófikám, mondjuk egy április 10-i időponthoz?? :-) Nem akarom sürgetni őt, de tény, hogy ha mindennel elkészülünk, jó lenne, ha inkább kicsit hamarabb jönne a baba, mintsem a kiírt időpontnál később. Nagyon jó lenne már látni és a karomban tartani az én édes, egészséges kisbabámat! Jógaórán mindig elmondunk magunkban egy pozitív állítást, az enyém így hangzik: "Könnyen, természetes úton szülöm meg egészséges kisbabámat." Legyen így!

35+2 Nyugtalanság

Ezen a héten valahogy elhagyott a harmónia érzése, nyugtalannak érzem magam. Egyik éjszaka azért nem tudtam rendesen aludni, mert azon pörgött az agyam, hogy mennyi mindent kell még elintézni a baba érkezése előtt, másnap írtam is egy 18 pontos feladatlistát... Másrészről viszont kissé üresek a napjaim, be kell vallanom, hogy unatkozom. Több mint egy hónapja minden nap itthon vagyok, nagyrészt egyedül, hosszú órákon át nincs kihez szólnom. Esténként persze itthon van a Férjem, vele mindig beszélgetünk, plusz két-három naponta beszélek telefonon az Anyukámmal, de ennyi. Próbálom színessé tenni a napjaimat, előre eltervezni, hogy mikor mit csinálok, kedden pl. elég sok idő elment az orvosnál, tegnap felhívtam telefonon a volt szobatársamat, aki 20 percen keresztül magyarázott, ma délelőtt terhestornán voltam, de valahogy így is egyhangúak a napjaim. Most már szép az idő odakint, a héten kétszer is sétáltam egy rövidet, emellett már az összes babaruha ki van mosva, az utolsó adag most szárad, ma összeraktam és kifertőtlenítettem a mellszívó készüléket, utána pedig nagyrészt összeraktam a kórházi pakkot. Amikor a pakk elkészült, kisebb pánikroham jött rám, elszorult a mellkasom, mert rájöttem, már igazán közel van a szülés. Félelem lett rajtam úrrá, elfogott a rettegés, hogy hogyan fogom én végigcsinálni a szülést, és utána hogyan fogom ellátni a babámat egyedül itthon. Hatalmas felelősség.


Jó zagyvák a soraim, az érzéseim és a gondolataim is ilyenek. Nagyon nehezen viselem a bizonytalan szituációkat az életben, és most egy rengeteg bizonytalansággal járó folyamat vár rám. Ki tudja, meddig maradunk egyben? Hogyan fog megindulni a szülés? Sikerül-e természetes úton szülni? Milyen hosszú lesz a vajúdás? Hogyan fogom bírni a fájdalmat? Minden rendben lesz-e a babával? És velem? Milyenek lesznek a kórházi napok? Hogyan fogok regenerálódni? Sikerül-e szoptatni? El tudom-e látni majd a babámat? És egyáltalán, jó anya leszek????


Azt hiszem, elért a "baby blues", a szülés előtti depresszió. Szinte minden nap sírok. A terhesség sokáig csak öröm és boldogság volt, de most, ahogy közeledek a vége felé, egyre nehezebb fizikailag és lelkileg is. És ami a legrosszabb, hogy mindemiatt lelkiismeret-furdalásom is van. Zsófika már egyre többet jelez, egyre többet érez, én pedig ahelyett, hogy zenélnék és táncolnék neki, szomorkodom és sírok. De azt hiszem, legalábbis szeretném azt hinni, hogy megbocsát nekem, nem haragszik érte. Ő az én babám, neki én vagyok az anyukája, és úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Jobb, ha felismerem, tudatosítom és kiadom magamból a rossz érzéseket, rosszabb lenne, ha csak tartogatnám odabent és belülről feszítene. A kislányom megért és megvigasztal. Az ad erőt, hogy minden nap elképzelem azt a percet, amikor először láthatom majd és magamhoz ölelhetem. Az csodálatos érzés lesz. De amikor ezt elképzelem, mindig belém hasít, hogy adja isten, hogy egészséges legyen. Emiatt is aggódom. Szóval, nem könnyű...

34+3 Születésnap

Ma van a születésnapom. Ez számomra mindig olyan, mint a szilveszter: az ilyenkor elvárt fene nagy jókedv helyett mindig nosztalgikus, merengős hangulatban telik. Ilyenkor számot vetek az elmúlt évek történéseivel, átgondolom, mi volt 1-2-3 éve ilyenkor, és megállapítom, hogy éppen hol tartok. Ami először eszembe jutott, az a 3 évvel ezelőtti 30. születésnapom, amikor a Férjemmel szabadságon voltunk, elvitt a budai várba sétálni, aztán indiai étterembe mentünk, majd meglátogattam a barátnőmet és a február közepén született korababáját. Akkor már közel egy éve próbálkoztunk mi is a babával, kezdetben azon aggódtam, hogy mi lesz, ha nem tudok elmenni az esküvőjükre, mert akkor már mindenórás kismama leszek... Nos, nem ez történt. Az ő kislánya már három éves, de most már - az elmúlt évektől eltérően - végre én is leírhatom azt, hogy már nekem is van kisbabám!! Igaz, hogy még a pocakomban, bő egy hónapig még ott a helye, de akkor is, végre megtörtént velem, az, amire évek óta vágytam: hamarosan anya leszek!!!


Na, itt tartottam egy kis sírás szünetet, de jól esett, a reggel óta a gyomromban lévő gombóc elkezdett oldódni. A gombóc amúgy azért volt, mert ma éjjel rendkívül rosszul aludtam. Kb. 2-3 hete nagyon kényelmetlen az alvás, kezdetben csak az zavart, hogy minden átfordulásnál felébredek, de a héten elkezdett fájni a hasam alsó része is, így a felébredés mellett fájdalmat is érzek. Ráadásul az állandó oldalfekvős, lábfelhúzós helyzettől reggelre mindig bemerevedik és megfájul a csípőm is, így tényleg nem pihentetőek az éjszakáim. Ehhez jön még hozzá, hogy valahogy most minden ismerősöm számára érdekes lettem, folyton érdeklődnek, hogy hogy vagyok, és jó tanácsokkal látnak el - a kedvencem az, hogy most aludj, amíg még megteheted... :-S


Ez a hét amúgy nagyrészt a babaruhák bűvöletében telt, vasárnap megkaptam az utolsó adag ruhaszállítmányt, így a héten kiválogattam méret és funkció szerint a ruhákat, tegnap este megvettük a még hiányzó darabokat, ma reggel pedig elkezdtem őket kimosni. Szeretném, ha a jövő hét végére minden ruhanemű tisztán és kivasalva állna szépen rendben a szekrényben. Van még idő a szülésig, de azért teendő is folyton akad: a ruhák rendbe tétele után szeretném összeállítani a kórházi pakkomat, és minden megvásárolt eszközt lemosni, kifertőtleníteni, megtanulni használni. Mindezt március végéig tervezem megcsinálni. Március 31-én töltöm be ugyanis a 37. hetet, utána már bármikor jöhet a baba, már nem fog koraszülöttnek számítani. Ha kívánhatnék, akkor azt kérném, hogy egy-mésfél héttel a kiírt dátum előtt érkezzen meg, egyrészt azért, mert tényleg napról napra nehezebb a terhesség, másrészt pedig nem szeretném, ha 3500 grammnál nehezebb baba lenne. Ezt amúgy rendszeresen mondom is neki, próbálom vele megbeszélni, hogy nőjön szépen ügyesen, de három és fél kilónál ne legyen nagyobb!! :-)


A kellemetlenségek és a sok teendő mellett (a fenti dolgokon túl még egy nagytakarítás is be van tervezve ablak- és függönymosással, a saját ruhák válogatásával és ágynemű cserével) azért többnyire kellemesen telnek a napjaim. Teljesen jól megszoktam az itthonlétet, gyorsan elmennek a napok, minden nap teszek-veszek valamit, kétnaponta főzök, és persze filmet is nézek és olvasok. Néha elmegyek sétálni, hetente egyszer jógázni, és igyekszem emellett szobabiciklizni és nyújtani is rendszeresen. És persze egyre hosszabb az az időszak, amikor érzem mozogni a kisbabámat a pocakomban, és ez mindennél jobb érzés!! Már olyan kis ügyes, az elmúlt napokban esténként ügyesen produkálta magát, amikor már Apa is itthon volt és valami zenecsatorna szólt, látványosan mozgott, reagált a Férjem hangjára, nagyon cuki! Egyre jobban várom a napot, amikor először megpillanthatom és a karomba foghatom. Már most nagyon szeretem őt, és biztos vagyok benne, hogy ha velünk lesz, minden kellemetlenség, ami most gyötör, csak rossz emlék lesz és elveszíti a jelentőségét. Igazából már most is így van. Nem komolyak a tüneteim, szerencsére a vizesedés, a magas vérnyomás és egyéb veszélyes dolgok elkerülnek, ezeket az apróbb kellemetlenségeket simán elviselem. A lényeg, hogy egészséges legyen a kisbabám - ezért gyakran imádkozom.


Szóval, összefoglalva, kerek ez a születésnap. 33 éves vagyok, a hasam is kerek, és a világom is, hiszen végre elmondhatom, hogy a kisbabámmal ünnepelhetek!! :-)

32+6

Elég hamar belerázódtam az itthoni létbe, mindig találok valami elfoglaltságot, nem unatkozom. Persze volt olyan nap - múlt hétfőn - amikor szinte egész nap a kanapén végigfeküdve néztem a Downton Abbey-t, de aznap épp nagyon fáradt voltam, mivel előtte a hétvégét a Férjem szüleinél töltöttük, sokat utaztunk, keveset aludtam, elfáradtam. De a legtöbb napom tartalmasan telik: az első itthon töltött héten 3 nap is sétáltam 1-1 órát a környéken, igaz, ez múlt héten csak egyszer jött össze egy fél órára, mivel azon a héten végig szürke, csúnya idő volt. De ma ismét sétáltam, kb. 45 percet! Múlt kedden voltam kismama jógán is, ami nagyon tetszett, ezért holnap ismét tervezek menni, ezen kívül bejelentkeztem a gyerekorvoshoz, akihez még el kell mennem valamikor az újszülött receptcsomagért. Múlt pénteken már próbálkoztam egyszer, de 20-25 perc várakozás nem járt eredménnyel, utána már mennem kellett + egyébként sem akartam több időt eltölteni beteg gyerekekkel egy légtérben. Az első két hétben rendes szabadságon voltam, mától megkezdtem a betegszabadságomat (újabb két hét), utána pedig táppénzen leszek.


Még 50 nap van hátra a szülés kalkulált napjáig. Ez már közelebb van, mint az újév napja. Január 11-e volt 50 nappal ezelőtt, mindjárt meg is nézem a naptáramat, mi történt akkor:na, aznapra pont nincs beírva semmi emlékezetes, viszont 2 nappal utána voltam először szülésfelkészítőn, 4 nappal utána pedig moziban voltunk, a Swing című filmet néztük. Egyik sem volt túl régen!! Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Egyrészt, izgatottan várom a napot, amikortól végre tényleg velünk lesz a babánk, amikor megszületik a mi drága kislányunk. Annyiszor elképzeltem már, hogy vajon hogyan fog kinézni (a 4D-s ultrahang képek alapján inkább a Férjemre hasonlít), milyen lesz a személyisége (egyelőre elég határozott kislánynak tűnik, ma például már 11 órától élénk rugdosásokkal követelte az ebédet :-)), milyen lesz az életünk vele együtt. Másrészt bennem van persze egy jó adag para: milyen anya leszek, képes leszek-e őt jól ellátni, tudok-e biztosítani mindent számára, hogy elégedett és nyugodt kisbaba legyen? Korábban azt gondoltam, hogy a szüléstől fogok félni, de valahogy ez most elcsendesedett bennem. Biztosan rendkívüli élmény lesz, amit előre képtelenség elképzelni, mégis, ez csak egy nap lesz az életünkben, az igazi változás azután következik, akkortól leszünk szülők, akkortól a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy a ránk bízott kis emberpalántát gondozzuk, neveljük. Ahogy írtam is korábban, most úgy érzem, menni fog a szülés, nem fog gondot okozni. Egyelőre nem félek tőle, bízom magamban és bízom az orvosomban, az intézményben, ahol szülni fogok. Remélem, ez a nyugalom és biztonságérzet megmarad és valóban jó élmény lesz a szülés. (Az unokatesóm amúgy három és fél hete szült, őt hosszú vajúdás után megcsászározták. Azt írta, hogy gyorsan gyógyul és szerinte ez így kíméletesebb volt neki és a babájának is, de én ezzel nem értek egyet, én mindenképpen hüvelyi úton szeretnék szülni. Remélem, sikerülni fog.)


Most hétvégén megejtettük a nagybevásárlást, a kelengyelistán szereplő cuccok nagy részét beszereztük. Anyukámék is felutaztak, velük együtt mentünk szombaton és vasárnap is. A vasárnapi vásárlást ők fizették, erősködtek, hogy segíteni szeretnének, pedig előtte már a babakocsi árát is átutalták jó felfelé kerekítéssel. Múlt hétvégén kaptunk pénzt a Férjem apukájáéktól is, az anyukája pedig sok ruhácskát adott nekünk. Éppen a ruhácskák amúgy azok, amiket még alaposan át kell válogatni. A párom egyik zenésztársa és az egyik volt kolléganőm is ígért babaruhákat, fogalmam sincs, mennyit és milyeneket fognak adni, de remélem, max. két héten belül megkapom őket, mert utána szeretném szépen kimosni, a szekrényben elrendezni őket + megvenni azokat a darabokat, amik még hiányoznak a kollekcióból. De összességében szépen alakul a kelengye, ma kitöröltem a nagy szekrényt, belepakoltam a sok cuccot, amit hétvégén beszereztünk (mérleg, légzésfigyelő, sterilizáló, mellszívó, pelenkásvödür) + múlt hét folyamán elkezdtem feltölteni a pelenkázó komódot is azokkal a kozmetikumokkal és tisztítószerekkel, amik nekem kellenek a kórházba, illetve, amelyek már a babának lesznek.


Március közepére szeretném, ha minden szükséges dolog be lenne szerezve, utána szeretném összeállítani a kórházi pakkot, illetve, minden ruhát és eszközt átmosni, megtanulni használni, kifertőtleníteni, stb. Van még néhány könyv, amit el szeretnék olvasni a következő hetekben, ezek nagy része gyerekgondozási és -nevelési könyv, de egy 1200 oldalas regény is be van még tervezve. Valamint, továbbra is fix program a rendszeres testmozgás, séta, a heti 1 jóga + igyekszem minden héten egy olyan programot is szervezni, amikor kimozdulok és emberek közé megyek. Első héten koncerten voltunk, Zsófika meghallgatta Apa zenekarát, múlt héten pénteken plázázni voltunk és moziban. Ezen a héten szombaton két előadásra is megyek a Minimanóba, de azért lehet, hogy ezeken kívül is kitalálok valami szociális programot.


Múlt hét elején erős gyomorégéssel és szorulással küzdöttem (valószínűleg a sok nehéz kaja miatt, amit anyósom főzött), most pár napja pedig ismét előjött az álmatlanság: 5-6 órát alszok mélyen, az egyik oldalamon, utána viszont vagy mert vécére kell mennem, vagy mert fordulnom kell, felébredek, és utána már nem tudok visszaaludni. Mindegy, igazából ráérek bóbiskolni, nem is baj, ha szokom a kevés alvást! :-) Ezek szerencsére nem komoly problémák, a lényeg, hogy Babus szépen növekszik, egyre többet ficánkol, én is jól érzem magam, boldog vagyok, hogy velünk van a kis Drága. Szóval, összességében jól vagyok, kellemesen telnek a napjaim itthon.

30+6 Itthon

Hát, eljött ez a nap is, amit annyira vártam: mától kezdve itthon leszek, ha minden jól megy, csak bő két év múlva megyek újra dolgozni!! :-) Az egyik barátnőm mesélte, hogy ő, amikor ebben a helyzetben volt, az utolsó munkanapján sírt egy kicsit, noha azt gondolta, hogy egyértelműen örömteli lesz ez a fordulópont. Nos, a felemás érzések nálam is jelentkeztek. Pénteken, az utolsó munkanapomon az én szemem is bepárásodott, ahogy sétáltam a gyönyörű napsütésben a feltúrt-szétdúlt Duna-parton (épül a fonódó budai villamos). Most éjjel pedig egyszerűen nem tudtam elaludni, az agyam egyfolytában kattogott. 3/4 óra forgolódás után szépen csöndben kiosontam a szobából, gondoltam, tévézek egy kicsit, attól majd elálmosodom. Az első gondolatom az volt, hogy biztosan azért nem jön álom a szememre, mert délután túl későn aludtam egyet a kanapén - persze, ez is közrejátszott, de az igazi ok, hogy akkor tört rám az érzés, hogy visszavonhatatlanul és ténylegesen megkezdődött az a csodás időszak az életemben, amit annyira vártam.


Most már belátható időn belül (9hét) megszületik Zsófika, a mi gyönyörű kis édes lánykánk (aki pénteken annyira ügyesen mutatta magát a megismételt 4D ultrahangon). Ez csodálatos dolog, de egyben hatalmas felelősség is, hiszen a nap nagy részében csak én leszek vele itthon, nekem kell majd megadni mindazt testileg-lelkileg-érzelmileg-szellemileg, amire szüksége van. Lelkem mélyén tudom, hogy jó anya leszek, de akkor is rám tört egy kis szorongás, félelem ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, ez normális és helyén való érzés, kell idő, hogy szembenézzek ezzel, és tényleg megkezdjem a tudatos felkészülést a baba érkezésére.


A hétvégén beszéltem azzal a barátnőmmel, aki sok babacuccot ígért nekem - nos, elnézést kérve bejelentette, hogy 11 hetes terhes, a második babáját várja, így a cuccok egy részét nem tudja nekem adni. Ez egyáltalán nem baj, nagyon örülök a sikerének. Sokat vártam az első babára és a második is akkor kopogtatott be hozzájuk, amikor már lemondtak róla. Remélem, hogy jövő hét második felében azért tudunk találkozni (jövő szerdán megy genetikai ultrahangra, addig nem mer biztosra tervezni), szeretném vele átbeszélni a kelengyelistámat, hogy utána hétvégén meg tudjuk ejteni a nagybavásárlást.


Február 28-ig van ugyanis 10%-os kuponunk a babaáruházban, ahová járni szoktunk, ezért szeretném, ha jövő szombaton a kelengye nagy részét meg tudnánk ott venni. Március első felét ugyanis azzal szeretném tölteni, hogy rendezgetem és megtisztítom az összes felszerelést, amit vettünk a babának, jó lenne, ha március közepére minden készen állna Zsófika érkezésére. Jövő szombatig pedig azzal fogom tölteni az időt, hogy alaposan átnézem a kelengyelistámat, csoportosítom a holmikat aszerint, hogy a DM-ben fogom-e megvenni vagy a bababoltban, illetve, külön csoportosítom azokat, amikről egészségpénztári számlát lehet kérni. Emellett ma megyek babahordozó tanfolyamra, délután a védőnőhöz, elkezdem a hétköznapi főzőcskézést, és szeretnék minden nap mozogni egy kicsit: vagy sétálni a jó levegőn, vagy szobabiciklizni és utána nyújtani, és szeretném kipróbálni a közeli edzőteremben tartott kismama jógát is.


Ezek a terveim, remélem, hogy a kezdeti "pánik", vagy inkább csak szorongás után rátalálok a napi ritmusomra, és sikerül majd az elkövetkezendő heteket tartalmasan tölteni, hogy a pihenés mellett jusson időm elolvasni az összes könyvet, amit szeretnék, elmenni az összes tanfolyamra, amit beterveztem, és megvenni-bekészíteni minden ruhácskát és felszerelést, ami a baba érkezéséhez szüséges. Időközben megírtam a Férjemnek is az éjszakai kalandomat, aki ezt a választ adta:

"Nekem is pont ezek a gondolatok járnak a fejemben 2-3 napja: rövidesen megérkezik hozzánk Zsófikánk, akivel egy teljesen új fejezet kezdődik az életünkben és tényleg nagy lesz a felelősségünk – de Zsófika segíteni fog nekünk, hogy belejöjjünk hamar és jó szülei legyünk! :-)

Biztosan lesznek nehéz pillanatok, alvás nélküli éjszakák, kétségbeesések, de ezen átsegítjük majd hárman egymást!

 

Nagyon jó anyukája vagy a babánknak, nekem elhiheted, sőt, te vagy Zsófikának a tökéletes anyuka, ahogy nekünk ő a tökéletes kislányunk! "

Annyira szeretem Őt, olyan sokat jelent nekem, hogy minden érzésemet és gondolatomat megoszthatom Vele, mindig meghallgat, megért, sőt, mindig kiderül, hogy Ő is pontosan ugyanúgy gondolkodik/érez! Csodálatos a mi szövetségünk, és csodálatos, hogy már hárman vagyunk ebben a "falkában"! :-)

30+0 Utolsó hét a munkahelyen

Ez az utolsó hetem a munkahelyen, számolom a napokat. Január elején ugye otthon voltam egy hetet táppénzen, utána volt 1-2 hét, amikor viszonylag sok feladatom volt, aztán jött néhány hét semmittevés, amikor látszólag megfeledkeztek rólama főnökök, a február elejei konferenciára koncentráltak, így az én feladataim nem voltak sürgősek. Múlt héten átadtam az anyagokat a lánynak, aki a helyemre jön, elmagyaráztam az előzményeket és a folyamatban lévő ügyeket. Nem tudom, mennyit jegyzett meg belőle, mert csak 1 órát töltött itt, és nem írt le egy sort sem... Mindegy, ez az ő dolga. Csak április 1-jén tud kezdeni, így lesz másfél hónap "lyuk" kettőnk között.

Úgy tűnik, ezen a héten rájöttek a vezetők, hogy már nem sokáig vagyok, ezért gyorsan rám nyomtak még néhány feladatot. Kicsit már zokon veszem ezt, megszoktam a nyugalmat és a "semmittevést", tartok tőle, hogy a héten elvégzett feladatoknak még lesz visszhangja a jövő héten, és emiatt keresni fognak telefonon. Nagyon szeretném, ha ez nem így lenne, és február 13. 14 óra után már nem akarok foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Minél gyorsabban át akarom programozni az agyam otthoni babavárós üzemmódba. :-) A tegnapi nap különösen kiborított, rosszul aludtam éjszaka, így fáradtan ébredtem, reggel készülődés közben eszembe jutott, hogy ügyeletes vagyok, így csak 10-re kell jönnöm (mondjuk ez a része jó volt!), aztán kaptam egy rakat értelmetlen e-mailt a közvetlen főnökömtől (este azzal magyarázta ezt, hogy enyhe gombamérgezést kapott, ezért írt zöldségeket...). Este fél7-ig bent gubbasztottam, OK, hogy fél5 után már nem dolgoztam, csak filmet néztem, de akkor is szívesebben lettem volna otthon. És ami a hab volt a tortán: az ügyelet végén felmentem a titkárságra, ahol észrevettem, hogy a telefonok nem voltak hozzám átirányítva, a főnök pedig rám nézve megkérdezte: "Te még itt vagy?" - nos, ekkor felment az agyvizem, hogy teljesen fölöslegesen voltam bent olyan sokáig.

Mindegy, ki fogom már bírni ezeket az utolsó napokat. A Férjem jól ismer engem, és többször utalt rá, hogy én ilyen vagyok: nehéz szituációkban mindig a végét bírom a legnehezebben. Ez tény, ahogy az is, hogy mostanra tényleg nehézkesnek érzem magam, a pocakom már elég méretes, már 15kg plusznál járok, és a buszhoz sétálás reggelente egyre lassabban megy. Nem esik jól ülni, elkezdett fájni a derekam is, minden éjszaka felszínesen és keveset alszom, így egyre fáradtabb és kimerültebb vagyok. Nagyon jó lesz otthon lenni, nagy szükségem van a pihenésre. És a felkészülésre is. A babaszoba be van rendezve, az elmúlt 3 hétben megvettük, és a Férjem összeszerelte az összes bútort, most hétvégén kiválasztottuk és megvettük a babakocsit is + beszereztük a baba első ruhácskáit is: egy szép hálózsákot + egy "Daddy's little flower" feliratú pólót. <3 De ezeken kívül még nincs semmi. Szeretném, ha jövő héten el tudna jönni a kolléganőm, aki a babacuccokat ígérte, utána véglegesíteném a kelengyelistánkat, és február végéig szeretnék megvenni minden szükséges dolgot. Utána március közepéig mindent kimosnék-elpakolnék, összekészíteném a kórházi pakkot, és így az utolsó hónapot felkészülten, nyugiban tölthetném. Ez a terv, remélem, minden klappolni fog!

27+3 4D ultrahang

Nagyon vártuk a tegnap estét, akkorra volt időpontunk ugyanis 4D ultrahangra. Már napokkal ezelőtt elkezdtük magyarázni Zsófikának, hogy megyünk megnézni őt, legyen majd ügyes és aktív, hogy jól láthassuk. Kedd délután ettem egy kocka málnás étcsokit, arra nagyon beindult, ezért vittem ebből a csokiból a rendelőbe is. Az uh előtt megettem egy kockát, majd a vizsgálat elején még egyet - ez meg is tette a hatását, nagyon ügyesen mocorgott. Csak azt nem tudtuk, hogy emellett az is szükséges a jó képek elkészüléséhez, hogy arccal kifelé forduljon és viszonylag középen helyezkedjen el. Nos, a kislányunk 2-3 hete felvett egy pozíciót, amiből nem enged: egész alul, a pocakom alján fekszik, a kis feje jobb oldalon van egész a csípőcsontomnál, a lábai pedig középen, kissé balra a köldökömtől. Tegnap este is így volt a pocakban, ráadásul arccal befelé helyezkedett el. Az ultrahang kép így szépen mutatta a gerincét, láttuk az összes csigolyáját és bordáját, láttuk, ahogy hadonászik a lábacskáival, de az arcocskáját nem láttuk. Egyrészt a csípőcsontom kitakarta, kevés volt azon a részen a magzatvíz, másrészt szokás szerint fogta a fejét a kis kezével, a tenyerével kitakarta az arcát.

Az ultrahangot végző nő javasolta, hogy forduljak jobbra-balra, aztán ettem még szőlőcukrot és lépcsőztem is 5 percet, de hiába, a kisasszony nem adta fel a kényelmi pozícióját! :-) Így végül nem készültek képek, felajánlották, hogy menjünk vissza egy másik napon, akkor megpróbáljuk újra elkészíteni a felvételeket. 3 hét múlva jelentkeztünk be, az utolsó munkanapomon megyünk. Akkorra már a 31. hétben leszünk, már nagyobb lesz, mint most, így valószínűleg új fekvéshelyzet lesz számára kényelmes. Azt olvastam, hogy a 30. hét után sok baba már befordul fejjel lefelé, jó lenne, ha Zsófika is így helyezkedne majd el: arccal kifelé a pocak közepén. Majd elmagyarázzuk neki, hogy mit szeretnénk, hátha meghallgat és együttműködő lesz!

De abszolút nem bántuk meg, hogy voltunk tegnap, az igazi élmény ugyanis az volt, hogy láttuk őt mocorogni a kijelzőn, láttuk, hogy tényleg úgy fekszik, ahogy azt mi gondoltuk, megnyugodtunk, hogy jól van, jó helyen van, szépen fejlődik. Már 35 centi és 1280 gramm! December 1-je óta megháromszorozta a testsúlyát, nem csoda hát, ha sokat nőtt azóta a pocim (és a súlyom is... :-S)Nagyon cuki volt, ahogy icergett-mocorgott, és olyan érdekes, hogy már a novemberi ultrahangon is hasonlóan feküdt, akkor is fogta a kis fejét és felhúzta a lábait az arcához. Igazi kis egyéniség már most is! :-) Egyre többet kommunikálunk vele, a férjem esténként beszél hozzá, ráteszi a fülét a pocakomra, és igen gyakran visszajelez nekünk a baba, elkezd rugdosni, sokszor célzottan oda rúg, ahol a nyomást érzi. Nagyon kis édes, már most nagyon szeretjük!

Tegnap este megrendeltük a bababútorokat, remélem, jövő péntekre ki tudják szállítani. Holnap pedig megyünk az IKEA-ba, ott vesszük meg a szekrényeket, mert a gyerekszobában már eddig is volt 2 szekrény, így ahhoz illő elemekkel akarjuk kiegészíteni a bútorzatot. Amint írtam, február 13-a lesz az utolsó munkanapom, utána kiveszem a 10 nap szabadságomat, március elejétől pedig táppénzre megyek. Most úgy tűnik, hogy a szülési szabadságot csak a baba születése után érdemes megkezdeni, mert akkor tovább kapom majd a CSED-et, ami kb. a fizetéssel egyenértékű, és a GYED-es időszak később kezdődik. Ez azért jó, mert a GYED-nél több a táppénz összege, így végeredményben több pénzt kapok. A mai napot leszámítva tehát 3 hetem van még a munkahelyen, ez nagyon jó érzés. Szerencsére már nem kapok túl sok feladatot, az utódomat is megtalálták, igaz, elég furcsa a lány, mert hétfőn küldött neki és nekem egy e-mailt a főov., hogy keressük egymást, de azóta sem jelentkezett. Én úgy gondolom, hogy neki kellene kezdeményeznie a találkozót, végülis az ő érdeke, hogy elmondjam és átadjam neki az ügyeket. A hátralévő időben már nem akarom megváltani a világot, a főnökök most úgyis egy konferenciára készülnek ezerrel, az én ügyeim ráérnek. Egy-két anyagot még elkészítek, előkészítek, aztán majd az utódom befejezi az ügyeket, végülis ezért jön.

Napról napra egyre közelebb van az az időszak, amikor már otthon leszek, és annyi lesz a dolgom, hogy sokat pihenjek, könyveket olvassak, felkészítő előadásokra és tanfolyamokra járjak, valamint beszerezzek és előkészítsek mindent, ami a baba érkezéséhez szükséges. Tegnap is azt mondták, hogy egy héttel fejlettebb a koránál, így jó eséllyel április 21-e előtt meg fog érkezni hozzánk Zsófibaba. Élvezem a terhességet, nagyon jól vagyok testileg-lelkileg, jól érzem magam a bőrömben, és hiszek abban, hogy a baba is jól érzi magát a pocakomban. Az unokatesóm is terhes, szokott néha e-mailt írni, ő folyton panaszkodik valamiért, fél a szüléstől, fél, hogy mindent el tudjon addig intézni, és fizikailag sincs jól a kezdetektől fogva. Szerintem ő nem volt felkészülve a babázásra lelkileg, fiatalabb nálam, és úgy érzem, hogy a párkapcsolata sincs teljesen rendben, önmagában is bizonytalan, és ezért éli meg nehezen ezt a helyzetet. Én örülök, hogy az elmúlt időszakban magamra találtam és megerősödtem annyira, hogy magabiztosan és örömtelin tudjam megélni a babavárást. Csodálatos ez az időszak, és azt hiszem, az még csodálatosabb időszak vár ránk!

26+2 Erős vagyok és magabiztos

Tegnap voltam először szülésfelkészítő tanfolyamon. Régóta nézegettem a kórház honlapját és gondolkodtam, mikor érdemes menni, de tegnap végre el tudtam szabadulni a munkahelyemről és kedvem is volt, így elmentem. A szülészeti részleg vezetője tartott egy kb. egyórás előadást a szülésről, konkrétan, hogy mik a jelek, mikor kell elindulni a kórházba, hogyan zajlik az egész folyamat, hogyan tudnak segíteni az apukák, stb. Én eddig eléggé féltem a szüléstől, de most ez az előadás abszolút megnyugtatott. A legfőbb üzenete az volt, hogy mindenki úgy viselkedik a szülőszobán, ahogy egyébként az életben. Vagyis, nem kell, hogy a szülés kiabálós-kapkodós legyen, mint a filmeken, hanem lehet csendesen, nyugodtan, méltósággal szülni. A doki konkrétan azt mondta, hogy ha valaki magabiztos és nyugodt, szeretteljes környezetből érkezik, akkor a jól felkészült kórházi személyzet és a feleséget támogató apuka segítségével - az objektív fájdalom ellenére - meg tudja élni a szülést nyugodtan, harmóniában. Az előadás után meg lehetett nézni az egyik szülőszobát, a másik éppen használatban volt. A szülészeten éppen március-áprilisra terveznek átépítést, lehet, hogy éppen akkor lesz átköltöztetve az egész részleg máshová, amikor mi megyünk szülni, de mindegy, majd lesz valahogy, ezen előre nem izgulok. A szülésznő is elmondta, hogy a természetes szülést preferálják, alkalmaznak mindenféle alternatív módszereket, és mivel kicsi a hely és nincs zsúfoltság, van idő odafigyelni mindenkire egyénileg. Remélem, jövő héten is el tudok menni! :-)

Az előadás közben többször meghatódtam, mert azt éreztem, hogy ez pontosan az a hozzáállás, amire nekem szükségem van. A terápia hatására mostanra teljesen megismertem magam, már nem szoktam pánikba esni, higgadtan és tudatosan kezelem az életben előforduló helyzeteket. Elég erős és magabiztos vagyok ahhoz, hogy így éljem meg a szülést: természetesen, befelé fordulva, harmóniában. Tudom, hogy fájni fog, sőt, nagyon-nagyon fog fájni, de nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy ez az élet része, képes vagyok arra, hogy a kisbabámat majd a kellő időben világra hozzam, ebben ő is segíteni fog, az orvos és a szülésznő is segíteni fog, a férjem is segíteni fog, és nem utolsósorban a testem is segíteni fog. Már ez az egy alkalom is sokat segített abban, hogy másképpen álljak hozzá a szüléshez, a félelem helyét átvette a reményteljes bizakodás, hogy minden rendben lesz.

Lassan véget ér a második trimeszter, már tervezgetjük a babaszobát, jövő csütörtökön megyünk 4D ultrahangra, és azon is töröm a fejemet, hogyan lesz érdemes elmennem rendes szabadságra, táppénzre, majd szülési szabadságra. Rengeteg hivatalos ügyet kell intézni a babavárás körül, engem pedig már előre idegesít a sok formanyomtatvány és a bonyolult ügyintézés. De megpróbálom a friss infókat levadászni a netről, és minél inkább felkészülni, hogy minden flottul menjen.

Még egy érdekes dolog történt mostanában: a múlt héten elkezdtem levelezni egy volt kolléganőmmel munkaügyben, és mivel tudom, hogy ők is régóta szeretnének babát, rákérdeztem, mi újság. Ősszel mennek lombikra, és persze eléggé készen vannak már az egész folyamattól. Leírtam neki a tapasztalataimat Katalinról és Fülöp dokiról, nagyon hálás volt az őszinteségért és azt ígérte, hogy mindkettejüket felkeresi. Katalinnak meg is írtam, hogy számítson az ismerősöm hívására, remélem, tényleg összejön a találkozás, sikerül majd egymásra hangolódniuk és neki is segíteni fog a terápia- Őszintén drukkolok nekik.

Olyan jó érzés, most tényleg úgy érzem, hogy megnyílt a szívem, az a megfagyott rét, amit az egyik terápián láttam, kezd felengedni. Még bejárok dolgozni, de szerencsére nem vagyok leterhelve, így lelkileg teljesen rá tudok hangolódni a babavárásra. Minden nap örömmel figyelem a pocakom növekedését, Zsófika fejlődését. Változó, mikor milyen napja van, ma például eddig nyugodt volt, szerintem még szuszizik, de tegnap elég aktív napja volt, többször is mocorgott, amikor pedig a kórházban vártam az előadást, úgy rugdosott, hogy rendesen hullámzott a felső a hasamon! :-) Amikor otthon vagyunk nyugiban, hallja a férjem hangját, ahogy beszélgetünk vagy konkrétan hozzá beszél a pocakon keresztül, mindig megélénkül, reagál a hangokra és az érintésre! A hétvégén konkrétan a férjem rátette a fejét a pocakom jobb oldalára, erre Zsófika oda húzódott, és elkezdte bökdösni, rugdosni Apa fülét és arcát!! :-) Olyan kis Drága, nagyon szeretjük már most is!

25+0

Vártam a mai napot, ugyanis december 1-je óta nem láttuk a babánkat, nagyon készültünk a ma esedékes vizsgálatra. Beszéltünk a Kicsinkkel, hogy viselkedjen ügyesen a doktorbácsinál, mutassa meg szépen magát, ne takarassa a kezével és a lábával a kis arcocskáját, hagyj készüljenek róla szép felvételek. Zsófika pedig olyan rendes volt, hogy így is tett, a vizsgálat idején egy kicsit mocorgott, de nem takarta el magát. Csakhogy most sima terhesgondozás volt, amihez már úgy tűnik - most, hogy népszerűbb lett a rendelő, több az orvos és az árak is emelkedtek - nem tartozik hozzá a részletes babamozi... Korábban 3-4 képet kaptunk a terhesgondozás után, amelyek között 3D-s is volt. Most azonban csak 1 homályos 2D-s kép jutott, amin oldalról látszik elmosődva a baba. Elég csalódott vagyok emiatt, eddig olyan elégedett voltam az orvosommal... Ráadásul 8-ra volt időpontunk, a doki negyed9-re jött be, és előttünk szólított még két (gondolom protekciós) pácienst. Mindegy, szakmailag amúgy teljesen körültekintő volt, kenetet vett, megmérte a méhnyak hosszát (4,6 cm, azt mondta, az jó), a belső és a külső méhszáj is zárva van, a babának van elég magzatvize, a kis szíve szépen kalapál, és összességében is minden rendben van vele, egészségesen fejlődik. És ez a lényeg. Az ünnepek előtt elvégeztettem a második laborvizsgálatot, aminek része volt a cukorterheléses vizsgálat is, szerencsére minden értékem rendben van. Minden alapvető vizsgálatot tehát elvégzett a doki, részletesen megkérdezett, hogy érzem magam, viszont elmaradt a babamozi és azt sem tudtuk meg, éppen mekkora és milyen súlyú a kislányunk... Összességében tehát a várva várt orvoslátogatás csalódást okozott, de ez semmi ahhoz képest, hogy tudjuk: Zsófika jól van, szépen fejlődik, és napról napra egyre többet ficánkol! Olyan édes, olyan nagyokat tud már rúgni!!! A hétvégén komoly kombinációkat mutatott be a kis kezével és lábával! :-))


Élvezem a terhességet, jól érzem magam a bőrömben, bár kissé aggaszt a terebélyesedésem. Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat nőtt a pocim, és ami még aggasztóbb, hogy december közepén már +7 kg-nál jártam, most pedig már 10 kilóval vagyok több a kezdő súlyomnál!!! OK, többet eszem, mint korábban, de akkor is, ennyi plusz kiló nem magyarázható az evéssel, nem eszek olyan sokat! Ráadásul a mozgásra is odafigyelek, és a tükörben nem is látom, hogy hová ment ennyi plusz kiló. Van egy kicsi többlet a combomon és a felkaromon, de 95%-ban a pocakom terebélyesedett. Karácsonykor találkoztam a szintén terhes unokatesómmal, aki világ életében vékony alkatú volt. Nos, ő 16 kilót hízott eddig, mondjuk 2 hónappal előttem jár, de az is marha sok akkor is!! Mindegy, amíg nem zabálok és amíg jól érzem magam a bőrömben, addig nincs gond szerintem.


A másik dolog, amit még le akartam írni: egy nap híján két hét karácsonyi szünet után, ami igazán kellemesen és pihentetőn telt, tegnap végre mentem dolgozni. Kicsit vártam már a napot, jól esett kimozdulni és találkozni a kollégákkal. A délelőttöt ellustiztam, ebéd után a szobatársam tartott fel a végeláthatatlan történeteivel, aztán 2-kor elhatároztam, hogy felmegyek a titkárságra, és utána végre elkezdem az érdemi munkát. Visszafelé jövet a lépcsőn épp a 2015-ös naptárat bújtam, amikor benéztem az utolsó lépcsőfokot, elbotlottam, és a jobb bokám szépen kifordult. Volt már korábban is bokaficamom, így tudtam, éreztem, hogy nincs nagy baj, de azt is hamar eldöntöttem, hogy minél hamarabb haza kell jutnom, hogy feltegyem és borogassam a lábamat. A szobatársam hazahozott autóval, este elmentem a háziorvoshoz, aki beutalt az ortopédiára. Ma délelőtt a nődoki után elmentem a kórházba, ami meglepően kulturált volt, és ahogy meglepően gyorsan és hatékonyan elláttak. Egy fiatal, szimpatikus doki nézett meg, megállapította, hogy a külső bokaszalagom megnyúlt, négy hétig bokarögzítőt kell viselnem, és amíg duzzadt a bokám, borogatni kell és felpolcolni. Azt mondta, rám bízza, mikor megyek dolgozni, én először arra gondoltam, hogy 3 nap elég lesz itthon, de amikor a trolitól bicegtem hazafelé, arra jutottam, mégis csak jobb lesz, ha egész hétre kiíratom magam. Így a téli szünetem meghosszabbodott egy héttel. Tegnap még bosszankodtam, hogy miért nem figyeltem a lépcsőn, de most már nem bánom, hogy így történt. Úgyis hezitálok, hogy meddig járjak még be dolgozni, nem árt, ha szokom az itthon létet, kialakítom a saját kis napirendemet. Szerencsére a botlás csak a bokámat érintette, nem estem a fenekemre vagy az oldalamra, így a babát semmi bántódás nem érte. És ez a fontos!!


A következő napokat arra fogom használni, hogy lelkileg ráhangolódjak a babámra. Testileg már abszolút meg van a kapcsolat, de most már lelkileg is szeretnék jobban rá hangolódni, befelé figyelni. Olvasgatom a Lelki köldökzsinór könyvet, ami az anya-magzat kapcsolatanalízisről szól, de őszintén szólva a könyv nem annyira tetszik, az első része nekem túl tudományos, a második részben lévő vallomások pedig túl rózsaszín képet festenek. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ez egy olyan egyedülálló módszer, ami gyökeresen megváltoztatja a babát és a baba-mama kapcsolatot. Hogy enélkül minden nehéz, de a módszerrel minden könnyű. Amely módszer ráadásul nem derül ki a könyvbl, nem lehett önállóan gyakorolni, csak egy képzett terapeuta segítségével. Őszintén szólva nincs kedvem most terapeutához járni. Az egy évnyi kemény munka Katalinnal nagyon eredményes volt, sok tehertől megszabadíott és sok mindenben megváltoztatott. Isteni szerencse, hogy akkor rá találtam és hogy ennyire hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. De nem hiszem, hogy még egyszer ilyen szerencsém lenne, korábban többféle terápiát próbáltam, és sok negatív tapasztalatom volt. Most nem kockáztatok.


Úgy érzem, hogy már elég stabil a személyiségem ahhoz, hogy a saját eszközeimmel rá tudjak hangolódni a babámra és jó anya lehessek. Első lépésben szeretnék neki zongorázni, énekelni, többet simogatni a pocakomat, beszélni hozzá, mesélni neki, mondókázni, ilyesmi. Úgy képzelem el, hogy vele is olyan könnyű és természetes lesz az egymásra hangolódás, mint annak idején a férjemmel. Nekünk nem kellett összecsiszolódni, valahogy az első perictől éreztük, hogy összetartozunk. Remélem, Zsófibaba is érzi már most is, és amikor a világra jön, akkor is érezni fogja, hogy tiszta szívünkből szeretjük őt, nagyon vártuk már, nagyon örülünk neki, hogy velünk van, és hogy ő a mi kis családunk része. Hogy hárman együtt nagyon erősek vagyunk!!! A szeretet és az egymásra figyelés a legfontosabb a párkapcsolatunkban, és úgy gondolom, hogy a családon belüli minden köteléknél ez kell, hogy a legfontosabb legyen. Az imént rendeltem néhány gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet, mert szeretnék tudatosan is felkészülni az anyaszerepre, de ennél fontosabbnak tartom azt, hogy megfelelő önbizalommal nyugalmat és szeretetet sugározzak a kisbabámnak, hogy biztonságban érezze magát a pocakomban és később a nagyvilágban.