Hajnali 3:40 van, még másfél óra, és ébred a Férjem és az Anyukám, indulunk a kórházba. Ha minden igaz, még néhány óra, és megszületik a kislányunk, Zsófia. Nagyon félek, remélem, minden rendben lesz.
Tegnap reggel fél9 körül értem az orvos rendelőjébe, rátettek NST-re, aztán volt vérnyomás- és vizeletvizsgálat, minden érték tökéletes volt. Bementem a dokihoz, aki azzal kezdte, hogy ugyan betöltöttem a 40. hetet, ez nem jelent önmagában semmit, mert a babák 80%-a a 38. és a 41. hét között szokott megszületni, náluk is az a protokol, hogy egy hetet ráhagynak a terminus után, de a betöltött 41. héten meg szokták indítani a szülést, mert addigra lejár bizonyos dolgok "szavatossági ideje", és jelentősen nő az oxigénhiányos és egyéb kockázatos állapotok esélye. Ez a plusz egy hét nem hangzott valami jól, az elmúlt napokat már elég nehezen viseltem, a teendőimet már rég megcsináltam, nem volt türelmem egyetlen könyvhöz sem, napi egy filmnél több sem érdekelt, így nagyon lassan telt az idő, nem tudtam mit kezdeni magammal. A beszélgetés után megnézte az orvos a méhszájamat, azt mondta, teljesen kemény, zárt, az ujját is alig tudta belenyomni. Ezután az ultrahang vizsgálat következett, emlékeztettem a dokit arra, hogy az április elejei nagy ultrahangon úgy találta, hogy az átlagosnál kevesebb a magzatvíz és hogy háromszorosan a baba nyaka körül van a köldökzsinór. Mindkettőt ellenőrizte: a zsinór ugyan már csak egyszeresen volt a nyakon (hallgatott Apára Zsófika, amikor azt mondta neki, hogy itt a tavasz, ideje levenni a sálat a nyakáról :-)), de a magzatvíz gyakorlatilag teljesen elfogyott. Ez azt jelenti, hogy ha meg is indítanák, akkor is "száraz szülés" lenne, ami sok kínlódással és kockázattal járna. Így az orvos egyértelműen a császármetszés mellett döntött. Felhívta a kórházat és regisztrált az online felületen is, egy délutáni telefonos megerősítés után megbeszéltük, hogy másnap 6 órakor jelentkezem a kórházban, és 8-kor velem kezdik az aznapi műtéteket.
Amikor megtudtam a fentieket, először elkeseredtem, bár az április elejei vizsgálat óta számoltam ezzel a forgatókönyvvel. Előtte egyértelműen természetes szülésre készültem, ezért is jártam szülésfelkészítőre, és valahogy mindig sajnáltam azokat, akik császárral szültek. A kockázati tényezők ismeretében azonban hamar beláttam ésszel, hogy ez a jó döntés, ez a helyes eljárás, ennek most így kell lennie. Nem kényelemből választom a császármetszést, hanem mert orvosilag indokolt. Sok pozitív velejárója van a hüvelyi szülésnek, de most számomra az a legfontosabb, hogy biztonságban és egészségesen megszülessen a kislányunk. Sok ismerős kérdezte, hogy miért nem csinálták meg rögtön aznap a műtétet, igazából én annyira megbízom az orvosunkban, hogy nem kérdőjeleztem meg a döntését, de feltételezem azért, mert nem sürgősségi eset, a magzatvíz nem tegnap reggel fogyott el, az én és a baba értékei is rendben voltak, így a megfelelő műtéti előkészület miatt ésszerűbb volt másnap reggelre kitűzni az időpontot.
Lassan már 4 óra, közeledik az időpont. Nagyon várom, hogy túl legyünk rajta, de leginkább azt a pillanatot várom, amikor közlik velem, hogy minden rendben van a babával, egészséges. Ez a legfontosabb számomra, minden más mellékes. Jó szakemberek kezei között leszünk, megbízom bennük és higgadtan megteszem, amit meg kell tennem és eltűröm, amit el kell tűrnöm. Alig két órát tudtam aludni éjjel, a maradék időben csak forgolódtam. Izgulok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése