29+1

Bő két hete letudtam egy fontos szakmai vizsgát, amire sokat készültem, sokat idegeskedtem miatta, de végül megérte: nagyon jól sikerült, és így értelmet adott a féléves visszatérésemnek a munka világába, sőt, megkoronázta azt. Még aznap, a vizsga délutánján belázasodott Zsófi, így a tervezett utolsó két munkanapon is táppénzen voltam, de sebaj, úgyse akkor váltottam volna meg a világot. Pénteken még bementünk együtt Zsófival a munkahelyemre, vittünk be muffint, mindenkitől elbúcsúztunk. Persze a kislányom akkor is formában volt, bárkit meglátott, sírni kezdett. Mondjuk előző nap nagyon kiütötte a láz, szinte egész nap aludt a mellkasomon, 38 foknál nem ment feljebb a láza és más tünete sem volt, csak a rengeteg alvás. A vizsgadrukk, a hirtelen megnőtt pocak és a mellkasomon alvás megtette a hatását: szépen beállt a derekam, nagyon fájt, ráadásul két hétig folyamatosan. Végül a pocaktámasz, amit vettünk, valamint a hangtálas kezelés szépen lassan kioldotta a görcsöt, talán már nem fog visszatérni ez az intenzív fájdalom.

Szépen lassan ráállok az itthoni üzemmódra, igazából gyorsan elmegy az a néhány óra, amit Zsófi a bölcsiben tölt, mindig van mit csinálni. Elkezdtem kismama jógára járni, ami nagyon jól esik, és elmentem ahhoz a hölgyhöz is, akit korábban kinéztem a neten, hogy a szülésre készít fel lelkileg beszélgetéssel, hangtálazással. Végül nem privátban mentem el hozzá, hanem a Minimanóban tartott "csoportos" foglalkozásra, amin múlt héten ketten voltunk, most szerdán pedig csak én voltam. Úgy érzem, hogy a korábbi egyéves terápia Katalinnal megtanított arra, hogy gyorsabban tudatosítsam, kimondjam a félelmeimet, szorongásaimat, és hogy megoldást is találjak rájuk. Már nem cipelek egy-egy rossz érzést hosszú ideig, szépen meg tudom fogalmazni, ha kell, megbeszélem valakivel, és utána máris könnyebb lesz. Az első alkalommal a szülésről beszélgettünk, én elmondtam, hogy a saját negatív születésélményem és az első császár hatására tartok attól, hogy nem fog menni a természetes szülés, pedig nagyon szeretném ilyen módon világra hozni a kisbabámat. Melinda, a segítő, a beszélgetés és a relaxáció alatt azt erősítette bennünk, hogy ez az ősi női tudás bennünk van, bízzunk benne, bízzunk magunkban, a testünkben, engedjük, hogy tegye a dolgát, higgyük el, hogy képesen vagyunk természetes úton megszülni a babánkat. Most nem aggódom (még) emiatt (annyi minden más van!!), ha császár lesz, elfogadom, de tényleg jó lenne, ha lenne elég bátorságom, hogy erre az útra lépjek. Mert valahogy úgy érzem, a saját elhatározásom az első lépés, szilárdan hinnem kell abban, hogy erre én képes vagyok, ez velem megtörténhet, ezt én végig tudom csinálni. Így legyen! Ezen a héten pedig arról beszélgettünk Melindával, hogy tartok a baba megszületése utáni időszaktól, konkrétan az első hetektől. Nem szeretném újra átélni azt, hogy Anyukám itt van nálunk és ő irányít mindent, kiveszi a kezemből a babát és parancsolgat, hogy egyek és aludjak. Szerencsére ő is érzi, hogy ez most nem fog megismétlődni, azt mondta, csak akkor jön, ha hívjuk. Lehet, hogy az lenne a jó, ha csak a hétvégéket toldaná meg, akkor jönne fel néhány napra, de alapvetően négyesben lennénk az első két hétben. Ezt még átgondolom, de ebben is nekem kell döntést hoznom, magától nem fog megoldódni a szituáció. A foglalkozások végén mindig hangtálas relaxáció van, ami nagyon kellemes, hihetetlenül ellazít, viszont azzal is jár, hogy mindig elalszom alatta. Így a képalkotás, tudatosítás most is elmaradt, bár Melinda azt mondta, hogy alvás közben is bemennek az  üzenetek. Akárhogy is, megyek a jövő héten is, mert ez most határozottan jót tesz nekem.

Még egy problémáról írok, mielőtt rátérek Mártikára: az Anyósom ősz óta árulta a vidéki lakását, még én magam beszéltem rá, hogy költözzön fel Pestre, legyen közel hozzánk, szükség esetén kisegítjük, hogy meg tudja venni a megfelelő lakást. Most hirtelen lett vevő a lakására, sőt, addig "nyomtam" a dolgot, hogy múlt hétvégén meg is találta álmai lakását Pesten, ami ugyan messze van tőlünk, de legalább már nem 220km-re. Viszont annyira felmentek most a lakásárak, hogy végül 2M Ft-tal kell beszállnunk a vételárba, ami nekünk is megterhelő, ugyanis nekem most csökken a bevételem, jön a szülés, vennünk kell még néhány bútort, nyaralni is kellene menni, és nem szeretném az összes megtakarításunkat erre a célra áldozni. Tegnap este ezt beszéltük át hosszan a Férjemmel, akire mostanában sajnos sok teher hárul: a munkahelyén is sok nehézség van, az anyja lakásvásárlását is gyakorlatilag ő menedzseli, emellett a társasházi felújítás körüli teendők közül is sokat rásózott a közös képviselő. Emiatt mostanában keveset van itthon, Zsófival se tud annyit foglalkozni, és nekünk is hiányoznak már a kettesben töltött programok, sőt, mostanában az összebújás is. Remélem, hamarosan kikuszálódnak a szálak és egyenesbe kerülnek a dolgok.

És hogy a legkisebbel is foglalkozzunk egy kicsit, kitaláltam, hogy holnap délután elmegyünk 4D babamozira. Jó lesz kicsit Mártira koncentrálni, ugyanis kicsit kevés figyelem jut neki a fentiek miatt, pedig őt is annyira várom, annyira örülök neki, és annyira kíváncsi vagyok rá, hogy fog kinézni!! Remélem, holnap megmutatja a kis arcocskáját, készül róla néhány jó kép és egyáltalán, kicsit jobban tudunk majd vele kapcsolódni, hozzá kötődni. Minden nap érzem a mocorgását, de nem annyira élénken, mint annak idején Zsófival. Ő nyugisabb babának tűnik egyelőre. Bő egy hete voltam terhesgondozáson, akkor fejjel lefelé feküdt, és már 1,3kg volt a súlya. Annyiszor próbálom elképzelni, hogy milyen lesz ő, milyen lesz az életünk vele, hogyan fognak kijönni Zsófival - jaj, olyan izgalmas időszak vár ránk, olyan jó lesz újra egy kis csomagot magamhoz ölelni, megszoptatni, délelgetni.... Nagyon várlak, édes kicsi lányom!! <3

(Most olvastam vissza a 30+0 bejegyzésemet, amit Zsófival írtam, akkor az volt az utolsó hetem a munkahelyemen, már 15 kiló plusznál jártam, vagyis 90kg voltam. Most is kb. annyi a súlyom, de mivel 82-ről indultam, szerencsére ez csak 8kg pluszt jelent. Az endokrinológusom azt mondta az elején, hogy összesen ennyit hízhatok, amit tudtam, hogy nem fogok tudni betartani. Egy ideig elég jól ment a diétázás, mostanában több édességet lecsúszik, de azért mérsékletesen eszem. Így is jó nagy lett mostanra a pocakom, hihetetlen, hogy még több mint két hónap van hátra, mennyit fog még nőni?! Mindegy, figyelek a mennyiségekre, de nem fogok a súlyom miatt parázni.)

Néha az agyamra megy...

... a saját gyerekem. Nem szép dolog ezt így bevallani és leírni, de ez a helyzet. Sokszor nagyon aranyos, bújik hozzám, megölel, megpuszil, öröm vele együtt lenni és játszani, de bizony gyakran vannak mostanában olyan napok, amikor semmi nem jó. Egész nap ellenkezik, nyűgös, ha valaki hozzászól, elsírja magát, és a bölcsiben is jelezték, hogy mostanában kis nebáncsvirág, távolságtartó a társaival, csak a gondozónőkhöz bújik. A múlt hétvége jól sikerült, 3 napig együtt voltunk hármasban, nyugis, otthoni programokat szerveztünk (piacozás, biciklizés, játszóterezés), ezeket nagyon élvezte, kedden és szerdán feltöltődve, kisimultan ment bölcsibe, jól is érezte magát. De ma reggel ismét elkezdődött, ami múlt héten: reggel 5:15-kor kipattan a szeme, elkezd sutyorogni az ágyában, ezzel engem is felkelt, és mire indulunk otthonról, már ásítozik, álmos, nyűgös. Most azt beszéltük, hogy holnap kirakjuk az "ideiglenes" kiságyát a szobánkból, és onnantól kezdve nincs átjárkálás, a saját szobájában kell aludnia. Nem is emlékszem ugyanis, hogy mikor aludta át utoljára az éjszakát, minden egyes éjjel felkel, átkéredzkedik, amivel megtöri az éjszakánkat, nem tudjuk kipihenni magunkat, amit tetéz a korai ébredés. Múlt héten őt is elkapta egy hasmenős vírus, ami engem is, gondoltuk, amiatt nem alszik jól, de mostanra az is elmúlt. Nem tudom, miért nem tud még mindig normálisan aludni. Ez nála programhiba, születésétől kezdve ez a helyzet, és bár már elmúlt két éves, még mindig fennáll. Persze én se vagyok mindig egyformán türelmes, jövő héten lesz egy szakmai vizsgám, amire nem tudok úgy készülni, ahogy szeretnék, emiatt én is feszült és fáradt vagyok. Nyilván ezt is érzi a gyerek, szokták is mondani, hogy ha a gyerekkel baj van az anyát kell kezelni, de azt azért visszautasítom, hogy minden bajnak én lennék a forrása. Szóval, néha elegem van a kislányomból, az agyamra megy a hülyeségeivel, mindeközben persze imádom, szeretem, és mindent megtennék érte. Pont emiatt aggaszt a dolog. Neki sem jó ez a helyzet, szeretném, ha újra harmóniába kerülne a kis lelke. Olyan édes, ügyes, okos és szép kislány!!