Velem is megtörténhet

Ma reggelre megjött a menzeszem, 3 napos késéssel. Az elmúlt napokban hullámoztak bennem az érzések: gondolkodtam, mikor teszteljek, egyik nap megszédültem, amit persze jelnek vettem, ma reggel félálomban azt tervezgettem, mikor és hogyan kérek időpontot ahhoz a dokihoz, aki a méhsövény műtétemet csinálta, és bizony voltak olyan pillanatok, amikor totál elfogott a pánik, hogy mi van, ha tényleg terhes vagyok... De a lényeg, hogy most először hittem el és gondoltam át tényleg reálisan, hogy előfordlhat, hogy sikerült, spontán módon összejöhet a kisbabánk. Egyre közelebb érzem magam az egészhez, szerencsére az az időszak már elmúlt, amikor mindenkire irigy vagyok, és igazságtalannak érzem a saját sorsomat. Egyre biztosabban tudom, elhiszem, hogy nekem is sikerülni fog, én is édesanya leszek.

De az időfaktor továbbra is idegesít. Meddig dőlhetek hátra nyugodtan, meddig várhatok arra, hogy lelkileg megérjek a feladatra, és mikor van az a pillanat, amikor újra segítséget kell kérnünk, amikor újra a lombikhoz kell fordulnunk. Azt hiszem, először a terápiát kell végigcsinálnom, mert vannak ugyan már eredmények, nagyon sokat változtam ősz óta, de még sok düh, félelem, gátlás van bennem, amin dolgozni kell. Azt hiszem, ha legközelebb megyek Katalinhoz, erről fogok neki beszélni. Basszus, a héten abszolút nem volt kedvem menni, örültem, hogy legközelebb három hét múlva van jelenésem, de most olyan jó lenne vele beszélgetni... nagyon örülök, hogy megtaláltam őt, az első perctől fogva azonos hullámhosszon vagyunk, mindig odafigyel rám, emlékszik arra, hogy máskor mit mondtam, és segít abban, hogy megértsem önmagamat, és megtaláljam magamban a válaszokat, a megoldásokat.

Azt hiszem, türelemmel kell még lennem. Arra gondoltam, hogy januártól megkezdem a tudatos testi felkészülést is: rendszeres hetirendet alakítok ki, időt hagyva benne a pihenésre is, elolvasom újra a hogyan essünk teherbe könyvet abból a célból, hogy a diéta kialakításában segítsen (milyen gyógyteákat, vitaminokat, stb. érdemes fogyasztani), rendszeresen fogok jógázni, és az étkezésre is kiemelt figyelmet fordítok. Igenis vissza fogok menni a paleolit belgyógyász szakorvoshoz is, aki múltkor nem volt nagy élmény, de hasznos tanácsokat ad. Azt mondta, hogy most erőteljesen méregtelenít a szervezetem, feldolgozza az elmúlt évek rossz táplálkozása során felgyűlt salakanyagokat. Tetszik a holisztikus látásmód, amit képvisel, és az is igaz, hogy minden baj, probléma forrása a belekből, az emésztőrendszerből indul. Sokszor nehéz betartani, amit mond, főleg azért, mert a paleolit sokszor a húst hússal álláspontot képviseli, ezzel szemben a jóga irányzata a vegetáriánus táplálozást hirdeti. Nekem kell kikísérletezni, mi a jó út számomra.

Egy dolgot fontos megjegyeznem: most sem ölbe tett kézzel ülök, csodára várva, és csak mennek a hetek, hónapok számolatlanul. Igenis fontos munkát végzek magamon, fontos változások indultak el szeptember óta. Ahhoz képest, amit összekínlódtam előtte három évig, amikor csak az orvosokban bíztam, és közben gyötörtem magam, most sokkal előrébb vagyok. De ezen az úton végig kell menni, ezt a munkát nem lehet megspórolni. És igenis meg lesz az eredménye, ha végigcsinálom: velem is megtörténik a csoda, nekem is sikerülni fog, lesz kisbabám!!! Nem is egy... :-)

Terápia 14.

A munkahelyváltás után, így évvége felé eléggé elfáradtam: tegnap a cigisdoboz helyett az öngyújtómat dobtam ki a kukába, ma reggel összetörtem a teáskannámat... sokféle dologgal próbálkozom mostanában: járok minden héten reflexológushoz, majd minden héten jógatanfolyamra, bikram jógára + terápiára is. Mindez azt eredményezi, hogy szinte minden hétköznap este későn érek haza, nincs elég időm pihenni, egyre fáradtabb vagyok. Múlt héten lemondtam a terápiát, írtam Katalinnak egy sms-t, hogy nem tudok menni. Helyette hazamentem, bekapcsoltam a tévét, végigdőltem a kanapén, és aludtam. Nagyon jól esett. Elhatároztam, hogy januártól rendszerbe szedem az életem: talpmasszázsra egy ideig nem fogok járni, kedden van a jógatanfolyam, szerdán megyek Katalinhoz, pénteken pedig munka után megyek jógázni. Így a hétfő és a csütörtök esték szabadok maradnak.

Tegnap kicsit nehezen indult a terápia, elég zárkózott voltam, arról beszéltem, mennyire fáradt vagyok. Belementem, hogy csináljunk egy képet, ami most ismét a ház volt. Ez alkalommal teljesen más ház jelent meg: egy erdő közepén álló, messziről mézeskalács-háznak tűnő faházikó. Kissé ideges voltam, hogy megint ezt kell elképzelnem, és az volt a furcsa, hogy lakóként ismét egy öreg néni képe jelent meg. Nem igazán akartam bemenni, de Katalin unszolására bekopogtam hozzá, szétnéztem az egy helyiségből álló, kényelmes kis kuckóban, és leültem vele beszélgetni. Elmondta, hogy ő mindig az erdőben lakott, ezért számára nem félelmetes még este sem. Ismeri a növényeket, állatokat, sőt, azzal foglalkozik, hogy gyógynövényeket gyűjtöget. Megkínált egy bögre fűszeres, gyömbéres teával, ami nagyon jól esett. Kedves volt a néni, mosolygós, örült nekem, szívesen látott, sőt, gyógynövényeket is akart adni, de én nem éreztem ott jól magam, a tea után elköszöntem, ígértem, hogy egyszer talán visszajövök a gyógynövényekért, majd egy ösvényen gyorsan végighaladva elértem az autómat, beültem, és kényelmesen, immár jó érzésekkel hazavezettem.

Katalin szerint az öreg néni azt az ősi tudást, bölcsességet testesíti meg, ami bennem is meg van, de úgy látszik, én még nem akarok hallgatni rá. Előjött a képből, hogy nem szívesen fogadok el segítséget - ez valóban így van. Utána éppen az a gondolat jött elő, amit fentebb leírtam: hogy annyi mindennel foglalkozom, annyi mindenbe belekezdtem az elmúlt években, annyi emberhez fordultam (orvosok, segítők, tanácsadók), hogy mostanra elfáradtam. Szeretnék otthon lenni, bekuckózni, semmire sem gondolni, csak úgy el lenni. Elmeséltem, hogy jártam újságíró iskolába, ami eleinte nagyon feldobott, de a félévi vizsgán szerzett keserű tapasztalat után már csak kötelezettség tudatból fejeztem be. A jógatanfolyam is kissé ilyen most: nagyon lelkesen kezdtem, az első néhány alkalmat nagyon élveztem, de mostanra a sok házi feladat meg tanulnivaló maradt, meg az a szorongató érzés, hogy mennem kell még felfrissítő órákra meg alaptanfolyami segítőnek + 2x táborba, ami összességében több idő annál, mint amennyit én erre szánni akartam. Nagyon macerás mindig kijárni Hűvösvölgybe, késő este hazavezetni... még 3 nap a munkahelyen, utána kezdődik a szabadság. 11 nap lesz zsinórban pihenni - már nagyon várom. Eközben nem kell mennem se jógázni, se Katalinhoz, se Icához. Nagyon jó lesz!

Summa summarum, a tegnapi alkalom is sírással végződött, kijött belőlem, hogy mennyire unom ezt a sok kínlódást, nem vagyok elégedett magammal, szeretném már tudni, mi célja van ennek az egész tortúrának, sikerül-e valaha megtudnom, mi az én valódi küldetésem és feladatom ebben az életben. Katalin azt mondta, hogy szeptemberben, amikor készítette a horoszkópomat, az látszott a csillagképből, hogy a következő egy-másfél év a befelé fordulásról fog szólni. A Szaturnusz határozza meg az életemet, ami a változásokat meghozza, de az átmeneti időszakban sok feladatot, szenvedést ró az emberre. Szóval, ezt most nem tudom megúszni. Addig kell mennem, addig kell terápiára járnom, amíg szépen lassan fel nem dolgozok valamennyi múltbeli sérelmet, bennem lappangó dühöt és haragot. Utána állítólag jobb lesz, végleg lerakom a sok puttonyt. És akkor talán megszűnik az autoimmun betegségem, ami ugye szimbolizálja az önmarcangoló természetemet, és megszűnik az állandó gyomorfájásom is, amit a sok megemésztetlen, feldolgozatlan érzés és emlék okoz. Jó lenne tényleg eljutni idáig...

Terápia 13.

Ezen a héten nagyon gondolkodtam, hogy egyáltalán elmenjek-e Katalinhoz, ugyanis ez az első hetem az új munkahelyemen, és már szerdán nagyon fáradtnak éreztem magam. Végül mégis elmentem, és nem bántam meg. Az elején beszélgettünk kicsit arról, mi a véleményem a képekkel való munkáról, és elmondtam, hogy sokszor furcsa képet formálni, szokatlan utasításokat kell teljesíteni (pl. képzeljem  magam egy fa helyébe), de összességében eredményes a módszer, és ez a lényeg.

Egy újabb képpel mentünk tovább: most egy állatcsaládot kellett elképzelnem. Előttem 4-5 zebra jelent meg, akik békésen legelésznek a szavannán, és körbevesznek 4 oroszlánkölyköt, vigyáznak rájuk. Aztán megjelent a képben egy folyó, benne egy bivalycsordával, és jött három hímoroszlán is, akik elejtettek egy kis bivalyt. Végül tényleg család lett a képből: az egyik hímoroszlán vitte haza a zsákmányt a kicsiknek, együtt ettek, és várták haza a mamaoroszlánt, aki valahol távol volt.

Elkezdtünk beszélgetni arról, milyen gondolatok merülnek fel bennem a kép hatására. Most kivételesen nem traumatikus élmények jöttek elő, és nem Anyukámra asszociáltam a kép hatására, hanem Apukámra. Apukám az oroszlán jegyében született, és karakterre is hasonlít arra az állatra: nagy, tekintélyt parancsoló a megjelenése, sokszor csendben oson, nem lehet észrevenni, de képes agresszívvá válni, és akkor nagy hangja van. A kép azt az emléket hozta elő, hogy milyen sokat játszott velünk Apukám, amikor gyerekek voltunk. Ez nagyon jó érzés volt, és most is hálás vagyok érte. Ahogy nyaraláskor dobált a vízbe, ahogy borotválkozáskor a habos arcával adott nekünk puszit... Alapvetően ő egy érzelmes, játékos ember, akinek talán más párra lett volna szüksége, olyanra, aki megbecsüli őt, felnéz rá és pátyolgatja egy kicsit. Anyukám ehhez képest sokszor piszkálta, lekicsinylette az általa tett dolgokat, sokszor belémart, bántotta őt. Tudom, hogy most is nagyon szeret minket, sok mindent megtesz értünk, és sokat köszönhetünk neki azért, hogy megadta nekünk kiskorunkban a szeretetet, a játékosságot, ami megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy kiegyensúlyozott párkapcsolatban élhessünk, én és a húgom is.

A kép hatására előkerült az az emlék is, hogy milyen jó volt a gyerekkoromnak az a része is, hogy a szüleink kiengedtek minket az utcára, és hagyták, hogy a többi utcabeli gyerekkel együtt lógjunk, bicajozzunk, játsszunk, bandázzunk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy volt kortárs csoport a közelünkben, ez szép része volt az életünknek.

Örülök, hogy végre szép emlékek kerültek elő mélyről a terápia hatására. Katalin mondta, hogy ez a módszer hozzásegít ahhoz, hogy igazán megismerjem magam. Most a személyiségem játékos oldala került felszínre, és megerősítést kaptam, hogy a gyermekkoromnak, a múltamnak rengeteg szép része volt, sok szép és kellemes emlékem van. Köszönöm, jó volt ezt megtapasztalni.

Terápia 12.

Ma megyek ismét Katalinhoz, erre rájöttem, hogy még a múlt hétről sem írtam. Az történt, hogy elmondtam neki, hogy milyen érzések jöttek elő belőlem a házas kép hatására. Előjött az a félelmem, hogy talán soha nem lesz gyrekem (sírni kezdtem, mire Katalin megnyugtatott, hogy biztosan lesz, nem is olyan sokára), és az a dilemmám, hogy meddig várhatok, mikor "kell' folytatni az erőszakos beavatkozásokat, és mikor kell elindítani az örökbefogadást. Egyáltalán, képes leszek-e elindulni ezekkel, akarom-e ezeket. Másrészt, előjött az, hogy fizikailag félek a terhességtől, főleg az utolsó harmadtól, nem akarok újra nagy és ormótlan lenni - amilyen kamaszkoromban voltam...

Szóval, lelkizős volt a múlt alkalom, újabb képet nem is vettünk, hanem a fenti dolgokról beszélgettünk, utána pedig hangtálaztunk. Jó érzés volt, megnyugtatott. Most, hogy egy hét után írom le ezeket az érzéseket, annyira távolinak tűnik az egész, most nem nyomasztanak ezek a gondolatok. Lehet, hogy végleg sikerült őket elengedni? Ma amúgy valószínűleg az új munkahelyről fogunk beszélgetni, mert ez egy új élmény. Meglátjuk.

Egy érdekes dolgot akartam még leírni: tegnap voltam jógaoktatói tanfolyamon, és ott a mester beszélt arról, hogy az ayurveda szerint 3 évig kell készülni a gyermekvállalásra. Ha csak úgy eldönti az ember, hogy gyereket akar és rögtön össze is jön, nem biztos, hogy a legoptimálisabb környezetben fogan meg a kicsi. Viszont ha egy testileg és lelkileg is megtisztult és felkészült anyában fogan meg a baba, akkor az valószínűleg sokkal okosabb és kiegyensúlyozottabb gyerek lesz. Ez szíven ütött, nyeltem a könnyeimet. Már tudom, hogy 3 és fél évvel ezelőtt nem álltam készen egy lélek fogadására, de olyan jó lenne, ha lassan elérkezne az időm, és megfoganna a babám...