Ezen a héten nagyon gondolkodtam, hogy egyáltalán elmenjek-e Katalinhoz, ugyanis ez az első hetem az új munkahelyemen, és már szerdán nagyon fáradtnak éreztem magam. Végül mégis elmentem, és nem bántam meg. Az elején beszélgettünk kicsit arról, mi a véleményem a képekkel való munkáról, és elmondtam, hogy sokszor furcsa képet formálni, szokatlan utasításokat kell teljesíteni (pl. képzeljem magam egy fa helyébe), de összességében eredményes a módszer, és ez a lényeg.
Egy újabb képpel mentünk tovább: most egy állatcsaládot kellett elképzelnem. Előttem 4-5 zebra jelent meg, akik békésen legelésznek a szavannán, és körbevesznek 4 oroszlánkölyköt, vigyáznak rájuk. Aztán megjelent a képben egy folyó, benne egy bivalycsordával, és jött három hímoroszlán is, akik elejtettek egy kis bivalyt. Végül tényleg család lett a képből: az egyik hímoroszlán vitte haza a zsákmányt a kicsiknek, együtt ettek, és várták haza a mamaoroszlánt, aki valahol távol volt.
Elkezdtünk beszélgetni arról, milyen gondolatok merülnek fel bennem a kép hatására. Most kivételesen nem traumatikus élmények jöttek elő, és nem Anyukámra asszociáltam a kép hatására, hanem Apukámra. Apukám az oroszlán jegyében született, és karakterre is hasonlít arra az állatra: nagy, tekintélyt parancsoló a megjelenése, sokszor csendben oson, nem lehet észrevenni, de képes agresszívvá válni, és akkor nagy hangja van. A kép azt az emléket hozta elő, hogy milyen sokat játszott velünk Apukám, amikor gyerekek voltunk. Ez nagyon jó érzés volt, és most is hálás vagyok érte. Ahogy nyaraláskor dobált a vízbe, ahogy borotválkozáskor a habos arcával adott nekünk puszit... Alapvetően ő egy érzelmes, játékos ember, akinek talán más párra lett volna szüksége, olyanra, aki megbecsüli őt, felnéz rá és pátyolgatja egy kicsit. Anyukám ehhez képest sokszor piszkálta, lekicsinylette az általa tett dolgokat, sokszor belémart, bántotta őt. Tudom, hogy most is nagyon szeret minket, sok mindent megtesz értünk, és sokat köszönhetünk neki azért, hogy megadta nekünk kiskorunkban a szeretetet, a játékosságot, ami megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy kiegyensúlyozott párkapcsolatban élhessünk, én és a húgom is.
A kép hatására előkerült az az emlék is, hogy milyen jó volt a gyerekkoromnak az a része is, hogy a szüleink kiengedtek minket az utcára, és hagyták, hogy a többi utcabeli gyerekkel együtt lógjunk, bicajozzunk, játsszunk, bandázzunk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy volt kortárs csoport a közelünkben, ez szép része volt az életünknek.
Örülök, hogy végre szép emlékek kerültek elő mélyről a terápia hatására. Katalin mondta, hogy ez a módszer hozzásegít ahhoz, hogy igazán megismerjem magam. Most a személyiségem játékos oldala került felszínre, és megerősítést kaptam, hogy a gyermekkoromnak, a múltamnak rengeteg szép része volt, sok szép és kellemes emlékem van. Köszönöm, jó volt ezt megtapasztalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése