Miért?

December 5-én 23:30 körül alvás közben kiugrottam az ágyamból, megcsúsztam, elestem és lefejeltem az ágykeretet. Csúnya monokli lett a bal szememen.

December 13-án este a Jógaközpontba igyekeztem, amikor az előttem haladó jármű a zebrán elütött egy idős bácsit. Én hívtam a mentőket és a rendőröket, egy órán keresztül a baleset helyszínén tartózkodtam.

December 14-én este a Jógaközpontban voltam karácsonyi ünnepségen, amikor dudálást hallottunk. Kiderült, hogy az én autóm volt útban. Mire kiértem, a dudáló ember letépte az ablaktörlőmet, és amikor védeni próbáltam az autót a további rongálástól, nekem esett, 3-4 méteren keresztül tolt, miközben egyik kezével a jobb vállamat fogta, a másikkal pedig az arcom jobb oldalát. Egy motorháztetőre rászorított, és amikor a kisfia rászólt, hogy "apa, ezt nem szabad!", akkor elengedett, beült az autójába és elmenekült.

Mindez megtörtént velem 10 napon belül. Felmerül a kérdés: miért???

Az első esettel kapcsolatban nekem az első megérzésem az volt, hogy mostanában nagy változások vannak bennem, most ez a "pofára esés" vagy arra figyelmeztet, hogy jó úton járok, vagy arra, hogy rossz úton járok. Anna barátnőm, aki egyébként is épp elemezte a horoszkópomat, megnézte a csillagokat, és arra jutott, hogy a női vonalon van feszültség, elakadás, ez volt a baleset oka. Az általános képletemből elárulta, hogy az édesanyámmal karmikus kapcsolatom van, előző életünkben is ismertük egymást és még maradt ledolgozni való karmánk. Nem véletlen a sok lány a családban, ez azt jelzi, hogy az anyai ágon kialakult elakadásokat kell ledolgoznunk, ezzel van feladatunk. Pont a baleset előtt gondoltam arra, hogy az édesanyámmal való kapcsolatomon dolgozni kéne. Azt hiszem, hogy a megértés és az elfogadás frontján már jól állunk, de szeretném őt tiszta szívvel szeretni. Az egyik jógás társam erre azt mondta, hogy ne gyártsak magamnak ilyen elvárásokat, nem kötelező a szülőket szeretni. De én szeretnék szeretni. Azt is mondta Anna a horoszkópom alapján, hogy erősen érzelmi beállítottságú ember vagyok, a föld jegy teljes mértékben hiányzik belőlem. Édesanyám és a nagyobbik lányom viszont föld jegyben született, ők segítenek engem "leföldelni". Erősen befelé forduló, mély lelki életet élő személy vagyok, akinek fontosan az álmok, a tervek, ezeket az újszerű gondolkodásra való képességem és a jó kommunikációs készségem erősíti. A tűz elem a nyilas jegyben jelenik meg, ami azt jelzi, hogy szabadságszerető ember vagyok, aki úgy érzi, hogy megérdemel bizonyos dolgokat az életben, mert az neki jár. Látszik a horoszkópomból, hogy az anyagi erőforrások megteremtéséért nem kell erőfeszítéseket tennem. Az egyetemi végzettségem nem véletlen, az erős igazságérzetből is eredhet. Valamint, az asztrológusok úgy tartják, hogy az emberi élet, ami átlagosan 75 év, két részre osztható. Az első felében éljük a napjegyünket, a második felében az aszcendensünket. Van egy fordulópont, 37-38 évesen, nos, én pontosan itt járok. Az életem első felében gyakorolt hivatással meg tudtam teremteni azt az anyagi biztonságot, ami lehetővé teszi, hogy most emelkedettebb dolgokkal foglalkozzak. Fontos számomra a család és a támogató barátok, akik az idősebb korosztályból kerülnek ki. Annával lelki társak vagyunk. Nagyon hálás vagyok neki azért, mert elkészítette a horoszkópomat, mert mellettem áll, hisz bennem és szeret.

Ami a második esetet illeti, az érdekes módon nem rázott meg annyira. A baleset okozója és áldozata mindvégig jó hangulatban, békében, nyugodtan várták az intézkedést, tették a dolgukat, nem volt hangos szó, egymás hibáztatása. Összességében pozitív tapasztalat volt, idegen emberek jóindulatúan bántak egymással egy ilyen negatív helyzetben.

Egyértelműen a harmadik eset volt a legdurvább, ennek okát még most is keresem. Persze önmagamban kerestem először a hibát: kár volt idejönni, miért nem maradtam otthon, önző vagyok, hogy nem a családommal vagyok szabadidőmben, stb. Erről a vágányról gyorsan leszedtek. Legalább egy órán keresztül remegtem, sokkos állapotban voltam, sírtam. Nagyon sokan odajöttek hozzám, átöleltek, masszíroztak, energiát adtak, vigasztaltak. Az egyik lány megkérdezte tőlem, hogy mit üzen számomra a gyerek a történetben. Ő mondta el a választ, amikor rákérdezett: történt-e a mostanihoz hasonló eset a gyerekkoromban, átéltem-e már hasonló szituációt. Egyből beugrott az az egyszeri eset, amikor édesapám édesanyámat bántalmazta. Egy vita hevében először eltörte az étkezőben lévő lámpát, majd hozzávágta anyámhoz a húgom iskolatáskáját. Ekkor is, mint oly' sok veszekedésnél, nekem kellett a szituációt megoldanom: átmentem a szomszédhoz segítséget kérni, majd hívtam a mentőket, hogy mit csináljak, mivel anyámnak elment a hangja. Nem emlékszem pontosan, hány éves lehettem, szerintem 10-11 éves, éppen úgy, mint a szombat esti esetnél a kisfiú. Ott is ő volt az, aki megoldotta a helyzetet azzal, hogy leállította az apját. Most, hogy felszínre tört ez az emlék, el kell rendeznem magamban. Vissza kell mennem ahhoz a kislányhoz, meghallgatni őt, megvigasztalni őt. A jógás társam azt mondta, hogy most, felnőttként felnevelhetem magamban azt a kicsi lányt, akit olyan sok sérelem ért. Nyilván az sem véletlen, hogy ismét a kezembe került a belső gyermek gyógyítása című könyv, amivel egyszer régen (12-14 éve) már elkezdtem dolgozni egy segítővel, de akkor még nem voltam képes végigmenni ezen az úton. Most már erős vagyok, meg tudom védeni azt a drága kislányt, aki én voltam, meg tudom vigasztalni és tiszta szívvel tudom szeretni. Fogok ezzel gyakorlatokat végezni. Most többen felajánlották, hogy szóljak, ha beszélgetni akarok, de a január elejére tervezett terápiás találkozót is lemondtam. Most csendre és egyedüllétre van szükségem. Már meghallom a belső hangomat, már tudok segíteni önmagamon. És meg is teszem.

Nagyon fontos üzenet volt, amit a Jógaközpont új vezetőjétől kaptam. Azt mondta, hogy ez egy karmikus teher volt, amit most leraktam. Elkerülhetetlen volt, hogy mindez megtörténjen velem, de hálás lehetek azért, hogy egy ilyen speciális helyen, speciális időben történt meg velem. Megérezhettem a közösség erejét, támogatását. A férjem mondta is, hogy nagyon higgadt voltam, amikor hazaértem és másnap is. Ez annak köszönhető, hogy rögtön a támadás után kaptam egy olyan erős támaszt, ami segített az eset elsődleges feldolgozásában. De azért még érzem a hatását. Tegnap a rendőrségen kiegészítettem a feljelentést, megadtam a gyanúsított nevét. Meglátjuk, mi lesz. Egy másik jógás társam ma hívott fel, és elmesélte, hogy vele történt egy hasonló eset: a mantrabeavatásáról hazafelé menet belément egy gyorshajtó autó. Ő akkor ezt úgy értelmezte, hogy a Jóisten az elhivatottságát, elköteleződését teszi próbára. Lehet, hogy számomra is volt egy ilyen üzenete is. Hiszen pont ma gondolkodtam azon, hogy egy ideig nem akarok a Jógaközpontba menni, és talán a karma jógát is lemondom. Ezt a döntést még nem hoztam meg.

Szeretném, hogyha mindebből a megfelelő tanulságokat vonnám le. Tudom, érzem, hogy a Jóisten mellett áll és támogat. Nem szeretek segítséget kérni, nem szeretem, ha velem foglalkoznak, szombat este ezt mégis megtapasztaltam. És az valóban felemelő élmény volt, hogy ennyi jószándékú, jólelkű, kedves és szeretetteljes ember van a közvetlen környezetemben. Nem szeretném őket elveszíteni, a Jógaközösségben van a helyem a jövőben is. (Közben viszont jött e-mail Kerekítő témában is, az is megérintett, ahhoz a közösséghez is szeretnék tartozni. Tényleg lépnem kell jövőre...)

Lelkesedés

Szombaton találkoztam Móni barátnőmmel, és elújságoltam neki, hogy 2020. szeptember 1-jén új életet kezdek. Jógaórákat és Kerekítő foglalkozásokat fogok tartani, és, ha szükséges és belefér az időmbe, vállalok egy alapítványnál 4 órás kötetlen távmunkát. (Lehet, hogy arra az alapítványi álláshirdetésre, amit nézegettem, jelentkeznem kellene...) Múlt héten betegszabadságon voltam, távol voltam a munkahelyemtől és tudtam foglalkozni a kerekítős tananyaggal, ez nagyon jót tett. Meg egyáltalán, hogy otthon voltam, takarítottam, az otthonunkba és a családunkba raktam az energiát. A gyerekeknek szoktam furulyázni, zongorázni, énekelni, szoktunk ölbeli játékokat játszani, egyszer a kádban megpatkoltam őket - olyan jó látni, hogy amikor én jól érzem magam, akkor ők is szárnyalnak, tiszta szívből örülnek. Az életörömöt, a boldogság érzését szeretném nekik átadni. Ez bennük még maximálisan meg van, szeretnék vigyázni a kis lelkükre, hogy a tiszta fény megmaradjon bennük. Ezért fontos, a családunk jólléte miatt, hogy én jól érezzem magam a bőrömben. A konzultáción Éva "átprogramozott", tompította az aggódásomat és lelkesedést plántált belém. Ennek a hatását maximálisan érzem. Egyik éjjel azt álmodtam, hogy óvodásoknak tartok jógafoglalkozást. Nagyon szeretném ezt csinálni, alig várom, hogy nekikezdjek! A munkahelyemet és az eddigi "karrieremet" már elengedtem. Nem félek hátat fordítani neki és teljesen új irányba elindulni. Tudom, hogy lesznek nehézségek, de nem torpanok meg. Erre vezet tovább az utam, a kismamák, a babák, a gyerekek felé. Velük fogok foglalkozni, őket fogom tanítani, így lesz teljes és boldog az életem. Lelkes vagyok!! Végre!!!