Múlt hétfőn álltam vissza munkába, ami úgy megviselt, hogy péntek este zokogva adtam elő a mentális segítőmnek, hogy ezt így nem bírom tovább. Hogy 19 éve élem ezt a bal agyféltekés, racionális életet, azóta próbálom eljátszani, milyen jó jogásznak lenni, pedig ez egyáltalán nem én vagyok. Persze fellelkesedtem, elkezdtem tervezgetni, hogy majd kerekítő programokat és babás jóga foglalkozásokat fogok tartani, sőt, nyitok egy, a Varázskerthez hasonló helyet a IX. kerületben és milyen jó lesz, ebből fogok megélni. Még ma reggel is ezt tervezgettem, de aztán bejöttem a munkahelyemre, és kellemes élmény ért. Egy órán keresztül beszélgettem a kollégáimmal, akik értelmes, jól felkészült, kedves emberek. A főnököm is egy, a szakmája iránt lelkesedő és abban tapasztalt, emberileg nagyon rendes ember. Van kényelmes irodám, egy csendes szobatársam, gyerekbarát munkaidőm és jó fizetésem. Mi mást akarnék?
OK, lehet, hogy létre tudnám hozni azt a helyet, amit megálmodtam. De rengeteg pénzbe, energiába, idegeskedésbe kerülne. Mindig irigyeltem a húgomat és a férjét, amiért olyan munkát végeznek, amit szívvel-lélekkel csinálnak, ugyanakkor nem tudnám azt az életet élni, amit ők. Most délután 4-re együtt otthon van a család. Van idő együtt játszani, beszélgetni, főzni, kikapcsolódni, hétvégére közös programokat szervezni. És van viszonylag sok szabadnap, szükség esetén el tudok menni táppénzre és munkaidő alatt a privát érdeklődésemre is jut idő. Ezzel szemben, ha vállalkozó lennék, minden egyes forintért meg kellene küzdeni. Ha be is indulna a biznisz, ami minimum fél év, akkor is probléma lenne, hogyan termelem ki a bérleti díjat, az alkalmazott bérét (mert egyedül nem tudnám csinálni!), délután mikor tudok végezni, a hétvégi zsúrokra ki fog kinyitni, ki fog takarítani és egyáltalán, jövő héten jönnek-e emberek.
Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy van egy ilyen álmom, ezt nem vetem el és B tervként kicsit tovább dédelgetem. De most nem vágok bele a kivitelezésbe. Adok magamnak időt, legalább fél évet, hogy megtapasztaljam, milyen érzéseket vált ki, ha továbbra is itt az irodában dolgozom. Megpróbálom ezt a szakterületet elsajátítani, és ha nem tudunk megbarátkozni, akkor kipróbálok más területet házon belül. Apropó, barátság. Sok régi ismerősöm dolgozik az épületben, mindenkinek írok egy bejelentkező e-mailt, hogy lássák, itt vagyok. Akikkel jóban voltam, azokkal elmegyek ebédelni is, ismerkedem, barátkozom. Megtalálom az emberi oldalát a munkának. Hiszen csak rajtam múlik, hogy mit hozok ki az itteni lehetőségekből! Most ebbe rakok energiát, de nem csak túlélni, megúszni próbálom a napokat/heteket, hanem tudatosan alakítani. Szakmailag és emberileg is.
