16+4

Múlt szerdán voltam legutóbb nőgyógyásznál, nagyon sokat kellett várni és végül csak 5 percet voltam bent, de a lényeg kiderült: lesz még egy kislányunk!!! :-) Érdekes, mert ezúttal tényleg fiúra számítottunk (Zsófinál is ez volt az elsődleges megérzésünk), nem utolsósorban a kínai fogamzásnaptár miatt, ami fiút jósolt. De egyáltalán nem bánom, hogy kislányom lesz, sőt, örülök neki, mert szerintem így jobban megértik majd egymást, jobban kijönnek majd Zsófival. Neki persze rögtön mondtuk, hogy kishúga lesz, és mivel a nevet is gyorsan lefixáltuk, a hétvégén már ő közölte a nagyszülőkkel a hírt. Megkérdeztem tőle: - ki van Anya pocakjában? Erre ő: - Márta.
Olyan édesen mondja! Azóta reggelente, ha segít bekenni a pocakomat, mondom neki, hogy simogassa meg Mártikát. Szerintem szép és manapság különleges, de mégis klasszikus nevet találtunk a kislányunknak. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! Ilyenkor olyan hosszúnak tűnik a terhesség, szívesen lennék már a 30. hét környékén. Hihi, kisasszony megérezte, hogy róla írok, elkezdett ficeregni a hasamban! :-) Amúgy a legutóbbi ultrahangnál is végig mozgott, mozgatta a kis kezét-lábát, és még a tengelye mentén is forgott. Csak egy kisebb elmosódott képet kaptunk róla, de sebaj, március 21-én lesz a második genetikai ultrahang, akkor majd alaposan megnézzük minden porcikáját! Remélem, akkor már a kis arcocskája is fog látszódni a felvételen. Zsófika egyre gyönyörűbb, tényleg nem tudunk betelni vele, okos, szép és ügyes kislány, jó magasra tette a lécet! De a húga is biztosan szuper csajszi lesz!!

Ja, és amikor közöltem a hírt a Férjemmel, ennyit mondott viccesen: - Nem baj, majd a harmadik fiú lesz!

Én-tervek

Érdekes, hogy amióta terhes vagyok, többet foglalkozom magammal, ismét sokkal befelé fordulóbb lettem. Persze ez azzal is összefügg, hogy kb. azóta terhes vagyok, amióta visszajöttem dolgozni, tehát amióta nem kell Zsófival foglalkoznom egész nap, ismét felnőtt emberek között vagyok és van időm a munkahelyemen hosszasan gondolkodni. Igazából soha nem szerettem a munkámat. Ideig-óráig próbáltam magammal elhitetni, hogy jó az, ahol vagyok, jó az, amit csinálok, de valójában soha nem éreztem magaménak. Ha most visszagondolok az elmúlt tíz évre (hihetetlen, hogy több mint tíz év eltelt a munkába állásom óta, főleg, hogy már az első munkahelyemet is átmenetinek gondoltam...), szóval, ha visszagondolok az eddigi pályafutásomra, akkor nagyjából ez a hatodik munkakörnyezetem, amiben dolgozom. Persze, a tevékenységem egy része változatlan, kisebb változásokból meg hatnál több is volt, de mondjuk azt, hogy hat nagy szakaszra bontható eddig a "karrierem". Ebből kétszer éreztem magam igazán jól, mind a kétszer a jó munkahelyi hangulat, a kollégák között kialakuló baráti viszony miatt. Két helyen volt, hogy munkán kívül is összejártunk a kollégákkal, együtt lógtunk, csevegtünk, buliztunk. Ezek szép időszakok voltak, kellemes emlékként őrzöm őket. Most viszont, amióta visszajöttem dolgozni, már sokkal kevésbé tudom tettetni, hogy jól érzem magam a munkahelyemen.

Két és fél éve kerültem ebbe az intézménybe, amiből közel két évet persze távol voltam, mégis, amikor bekerültem, nagy reményekkel vártam az itteni életemet. Úgy gondoltam, hogy a korábbi munkahelyeim előkészítették az itteni tevékenységemet, itt majd kiteljesedhetek. De nem ez történt. Igazából arra jöttem rá, hogy ez a pálya nem nekem való. Egy ideig gondolkodtam azon, hogy jó lenne néhány évig külföldön dolgozni, de most úgy vélem, az se lenne nekem való. Én szeretek Budapesten élni, a jól berendezett lakásunkban, a kialakult szokásaink között, a család és a barátok viszonylagos közelségében. Nem akarom ezt a bizonytalanért feladni. És mivel nem igazán érzem magam komfortosan a mostani helyemen, nem is akarok túl sokáig itt dolgozni. Konkrétan, csak március végéig. Azt tervezem, hogy utána szabadságra megyek (6 hét), majd május közepétől táppénzen leszek. Most van időm önmagamra, most lesz időm felkészülni a későbbi életemre. Ugyanis már nem szeretnék visszajönni irodai munkára. A tervem a következő:

Elkezdek egy online kreatív írás tanfolyamot, és utána/közben nekilátok az első könyvemnek. Régóta tervezem, hogy megírom a meddőségem történetét, érdekes, de ezt a témát még így, hogy a második gyerekemet várom, még mindig aktuálisnak érzem. A másik tervem, hogy gyerekkönyveket, meséket fogok írni. Azt gondolom, ehhez is lenne tehetségem, és ennek elég nagy felvevő piaca van manapság. Az írás lehetne az a szellemi tevékenység, amit babázás mellett is tudnék otthon csinálni. Később pedig jó lenne elkezdeni a jóga oktatást, ezt régóta tervezem, ideje lenne belevágni. A családi napközi/játszóház nyitás is megfordult a fejemben, meg az is, hogy nyitok egy pékséget - terveim tehát (végre) vannak, és úgy érzem, hogy most időm és energiám is lesz, hogy elkezdjem őket megvalósítani, hogy elkezdjem az életem további részét felépíteni. Hajrá-hajrá!!

13+0

Mindig pont a hétfodulókon írok... érdekes.

Ma bejelentettem a nagy hírt a szobatársamnak, akinek három gyereke van, és akivel éppen arról beszélgettünk, hogy merre alakul a főosztály, milyen karrier lehetőségek vannak. Ő a gratuláció után azonnal azt mondta, hogy maradjak otthon, ne járjak be dolgozni, használjam ki a hátralevő fél évet arra, hogy azzal foglalkozzak, amivel igazán szeretnék. Két gyerek mellett már úgyis kevesebb időm lesz. Ez szöget ütött a fejembe, ugyanis pont tegnap este gondolkodtam azon, hogy ki kellene találni valami szellemi tevékenységet, amit a második gyerek mellett csinálni tudok, hogy ne essek ugyanabba a hibába, mint a kislányom esetén. Nevezetesen, hogy csak vele foglalkoztam egész nap, saját hobbim, elfoglaltságom nem volt, így egy kicsit bekattantam agyilag. Fürdés közben azt találtam ki, hogy mesekönyvet kellene írnom. Úgyis jó piaca van a gyerekkönyveknek, a sógorom meg tudná csinálni hozzá az illusztrációt, szerintem össze tudnánk hozni valami jó dolgot. Eleve sorozatban kellene gondolkodni, tehát olyan karakterre lenne szükség, akiben van potenciál. Egy kisfiú jutott eszembe elsőre, aki ért az állatok nyelvén - na, eddig jutottam, arról fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdeni felépíteni a sztorit. Ahogy a kolléganővel beszélgettem, beugrott, hogy olvastam egy kreatív írás tanfolyamról. Most elolvastam az ismertetőt, és pont azt ígérik, amire szükségem van: hogy megtanítanak arra, hogyan kell egy karaktert, egy sztorit, egy párbeszédet felépíteni. Végülis ez is egy szakma, a technikai része megtanulható. A mesék mindig is érdekeltek, jó a fantáziám, gazdag a szókincsem, jó az íráskészségem, szóval, szerintem képes lennék ezt az álmomat valóra váltani. De klassz is lenne!! Most nagyon megtetszett ez az ötlet.

A babával amúgy minden OK, pénteken voltunk megnézni. Akkor 6,5 cm volt az ülőmagassága, az ultrahang közben mozgott egy kicsit (integetett nekünk!). A doki először közölte, hogy egyértelműen kisfiú, majd korrigált, hogy csak a köldökzsinórt látta, egyelőre nem tudta megmondani a nemét. Majd február végén kiderül. Kisfiúra számítunk, de persze ha kislány lesz is nagyon örülünk majd. Január 23-án éreztem először a mozgását. Aznap este valami édeset ettem, és amint leért a szénhidrát löket a babához, elkezdett intenzíven mocorogni. Még a Férjem is érezte a pocakomon keresztül! :-)

Engem sajnos ismét elkapott egy betegség, bár még az előzőből se gyógyultam ki igazán. Most már egy hónapja beteg vagyok, rettenetesen unom, elég rossz a közérzetem emiatt. Most konkrétan nem kapok levegőt az orromon, emiatt éjjel se tudok jól aludni. Három napot otthon voltam a kislányommal, kicsit ő is taknyolt és köhögött, bár a közérzete neki szerencsére jó volt és kitűnőeket aludt (szerintem az antihisztamin cseppektől, amit az orvos írt fel neki). Mindegy, majd csak jön már a tavasz!