30+6 Itthon

Hát, eljött ez a nap is, amit annyira vártam: mától kezdve itthon leszek, ha minden jól megy, csak bő két év múlva megyek újra dolgozni!! :-) Az egyik barátnőm mesélte, hogy ő, amikor ebben a helyzetben volt, az utolsó munkanapján sírt egy kicsit, noha azt gondolta, hogy egyértelműen örömteli lesz ez a fordulópont. Nos, a felemás érzések nálam is jelentkeztek. Pénteken, az utolsó munkanapomon az én szemem is bepárásodott, ahogy sétáltam a gyönyörű napsütésben a feltúrt-szétdúlt Duna-parton (épül a fonódó budai villamos). Most éjjel pedig egyszerűen nem tudtam elaludni, az agyam egyfolytában kattogott. 3/4 óra forgolódás után szépen csöndben kiosontam a szobából, gondoltam, tévézek egy kicsit, attól majd elálmosodom. Az első gondolatom az volt, hogy biztosan azért nem jön álom a szememre, mert délután túl későn aludtam egyet a kanapén - persze, ez is közrejátszott, de az igazi ok, hogy akkor tört rám az érzés, hogy visszavonhatatlanul és ténylegesen megkezdődött az a csodás időszak az életemben, amit annyira vártam.


Most már belátható időn belül (9hét) megszületik Zsófika, a mi gyönyörű kis édes lánykánk (aki pénteken annyira ügyesen mutatta magát a megismételt 4D ultrahangon). Ez csodálatos dolog, de egyben hatalmas felelősség is, hiszen a nap nagy részében csak én leszek vele itthon, nekem kell majd megadni mindazt testileg-lelkileg-érzelmileg-szellemileg, amire szüksége van. Lelkem mélyén tudom, hogy jó anya leszek, de akkor is rám tört egy kis szorongás, félelem ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, ez normális és helyén való érzés, kell idő, hogy szembenézzek ezzel, és tényleg megkezdjem a tudatos felkészülést a baba érkezésére.


A hétvégén beszéltem azzal a barátnőmmel, aki sok babacuccot ígért nekem - nos, elnézést kérve bejelentette, hogy 11 hetes terhes, a második babáját várja, így a cuccok egy részét nem tudja nekem adni. Ez egyáltalán nem baj, nagyon örülök a sikerének. Sokat vártam az első babára és a második is akkor kopogtatott be hozzájuk, amikor már lemondtak róla. Remélem, hogy jövő hét második felében azért tudunk találkozni (jövő szerdán megy genetikai ultrahangra, addig nem mer biztosra tervezni), szeretném vele átbeszélni a kelengyelistámat, hogy utána hétvégén meg tudjuk ejteni a nagybavásárlást.


Február 28-ig van ugyanis 10%-os kuponunk a babaáruházban, ahová járni szoktunk, ezért szeretném, ha jövő szombaton a kelengye nagy részét meg tudnánk ott venni. Március első felét ugyanis azzal szeretném tölteni, hogy rendezgetem és megtisztítom az összes felszerelést, amit vettünk a babának, jó lenne, ha március közepére minden készen állna Zsófika érkezésére. Jövő szombatig pedig azzal fogom tölteni az időt, hogy alaposan átnézem a kelengyelistámat, csoportosítom a holmikat aszerint, hogy a DM-ben fogom-e megvenni vagy a bababoltban, illetve, külön csoportosítom azokat, amikről egészségpénztári számlát lehet kérni. Emellett ma megyek babahordozó tanfolyamra, délután a védőnőhöz, elkezdem a hétköznapi főzőcskézést, és szeretnék minden nap mozogni egy kicsit: vagy sétálni a jó levegőn, vagy szobabiciklizni és utána nyújtani, és szeretném kipróbálni a közeli edzőteremben tartott kismama jógát is.


Ezek a terveim, remélem, hogy a kezdeti "pánik", vagy inkább csak szorongás után rátalálok a napi ritmusomra, és sikerül majd az elkövetkezendő heteket tartalmasan tölteni, hogy a pihenés mellett jusson időm elolvasni az összes könyvet, amit szeretnék, elmenni az összes tanfolyamra, amit beterveztem, és megvenni-bekészíteni minden ruhácskát és felszerelést, ami a baba érkezéséhez szüséges. Időközben megírtam a Férjemnek is az éjszakai kalandomat, aki ezt a választ adta:

"Nekem is pont ezek a gondolatok járnak a fejemben 2-3 napja: rövidesen megérkezik hozzánk Zsófikánk, akivel egy teljesen új fejezet kezdődik az életünkben és tényleg nagy lesz a felelősségünk – de Zsófika segíteni fog nekünk, hogy belejöjjünk hamar és jó szülei legyünk! :-)

Biztosan lesznek nehéz pillanatok, alvás nélküli éjszakák, kétségbeesések, de ezen átsegítjük majd hárman egymást!

 

Nagyon jó anyukája vagy a babánknak, nekem elhiheted, sőt, te vagy Zsófikának a tökéletes anyuka, ahogy nekünk ő a tökéletes kislányunk! "

Annyira szeretem Őt, olyan sokat jelent nekem, hogy minden érzésemet és gondolatomat megoszthatom Vele, mindig meghallgat, megért, sőt, mindig kiderül, hogy Ő is pontosan ugyanúgy gondolkodik/érez! Csodálatos a mi szövetségünk, és csodálatos, hogy már hárman vagyunk ebben a "falkában"! :-)

30+0 Utolsó hét a munkahelyen

Ez az utolsó hetem a munkahelyen, számolom a napokat. Január elején ugye otthon voltam egy hetet táppénzen, utána volt 1-2 hét, amikor viszonylag sok feladatom volt, aztán jött néhány hét semmittevés, amikor látszólag megfeledkeztek rólama főnökök, a február elejei konferenciára koncentráltak, így az én feladataim nem voltak sürgősek. Múlt héten átadtam az anyagokat a lánynak, aki a helyemre jön, elmagyaráztam az előzményeket és a folyamatban lévő ügyeket. Nem tudom, mennyit jegyzett meg belőle, mert csak 1 órát töltött itt, és nem írt le egy sort sem... Mindegy, ez az ő dolga. Csak április 1-jén tud kezdeni, így lesz másfél hónap "lyuk" kettőnk között.

Úgy tűnik, ezen a héten rájöttek a vezetők, hogy már nem sokáig vagyok, ezért gyorsan rám nyomtak még néhány feladatot. Kicsit már zokon veszem ezt, megszoktam a nyugalmat és a "semmittevést", tartok tőle, hogy a héten elvégzett feladatoknak még lesz visszhangja a jövő héten, és emiatt keresni fognak telefonon. Nagyon szeretném, ha ez nem így lenne, és február 13. 14 óra után már nem akarok foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Minél gyorsabban át akarom programozni az agyam otthoni babavárós üzemmódba. :-) A tegnapi nap különösen kiborított, rosszul aludtam éjszaka, így fáradtan ébredtem, reggel készülődés közben eszembe jutott, hogy ügyeletes vagyok, így csak 10-re kell jönnöm (mondjuk ez a része jó volt!), aztán kaptam egy rakat értelmetlen e-mailt a közvetlen főnökömtől (este azzal magyarázta ezt, hogy enyhe gombamérgezést kapott, ezért írt zöldségeket...). Este fél7-ig bent gubbasztottam, OK, hogy fél5 után már nem dolgoztam, csak filmet néztem, de akkor is szívesebben lettem volna otthon. És ami a hab volt a tortán: az ügyelet végén felmentem a titkárságra, ahol észrevettem, hogy a telefonok nem voltak hozzám átirányítva, a főnök pedig rám nézve megkérdezte: "Te még itt vagy?" - nos, ekkor felment az agyvizem, hogy teljesen fölöslegesen voltam bent olyan sokáig.

Mindegy, ki fogom már bírni ezeket az utolsó napokat. A Férjem jól ismer engem, és többször utalt rá, hogy én ilyen vagyok: nehéz szituációkban mindig a végét bírom a legnehezebben. Ez tény, ahogy az is, hogy mostanra tényleg nehézkesnek érzem magam, a pocakom már elég méretes, már 15kg plusznál járok, és a buszhoz sétálás reggelente egyre lassabban megy. Nem esik jól ülni, elkezdett fájni a derekam is, minden éjszaka felszínesen és keveset alszom, így egyre fáradtabb és kimerültebb vagyok. Nagyon jó lesz otthon lenni, nagy szükségem van a pihenésre. És a felkészülésre is. A babaszoba be van rendezve, az elmúlt 3 hétben megvettük, és a Férjem összeszerelte az összes bútort, most hétvégén kiválasztottuk és megvettük a babakocsit is + beszereztük a baba első ruhácskáit is: egy szép hálózsákot + egy "Daddy's little flower" feliratú pólót. <3 De ezeken kívül még nincs semmi. Szeretném, ha jövő héten el tudna jönni a kolléganőm, aki a babacuccokat ígérte, utána véglegesíteném a kelengyelistánkat, és február végéig szeretnék megvenni minden szükséges dolgot. Utána március közepéig mindent kimosnék-elpakolnék, összekészíteném a kórházi pakkot, és így az utolsó hónapot felkészülten, nyugiban tölthetném. Ez a terv, remélem, minden klappolni fog!