Ez az utolsó hetem a munkahelyen, számolom a napokat. Január elején ugye otthon voltam egy hetet táppénzen, utána volt 1-2 hét, amikor viszonylag sok feladatom volt, aztán jött néhány hét semmittevés, amikor látszólag megfeledkeztek rólama főnökök, a február elejei konferenciára koncentráltak, így az én feladataim nem voltak sürgősek. Múlt héten átadtam az anyagokat a lánynak, aki a helyemre jön, elmagyaráztam az előzményeket és a folyamatban lévő ügyeket. Nem tudom, mennyit jegyzett meg belőle, mert csak 1 órát töltött itt, és nem írt le egy sort sem... Mindegy, ez az ő dolga. Csak április 1-jén tud kezdeni, így lesz másfél hónap "lyuk" kettőnk között.
Úgy tűnik, ezen a héten rájöttek a vezetők, hogy már nem sokáig vagyok, ezért gyorsan rám nyomtak még néhány feladatot. Kicsit már zokon veszem ezt, megszoktam a nyugalmat és a "semmittevést", tartok tőle, hogy a héten elvégzett feladatoknak még lesz visszhangja a jövő héten, és emiatt keresni fognak telefonon. Nagyon szeretném, ha ez nem így lenne, és február 13. 14 óra után már nem akarok foglalkozni ezekkel az ügyekkel. Minél gyorsabban át akarom programozni az agyam otthoni babavárós üzemmódba. :-) A tegnapi nap különösen kiborított, rosszul aludtam éjszaka, így fáradtan ébredtem, reggel készülődés közben eszembe jutott, hogy ügyeletes vagyok, így csak 10-re kell jönnöm (mondjuk ez a része jó volt!), aztán kaptam egy rakat értelmetlen e-mailt a közvetlen főnökömtől (este azzal magyarázta ezt, hogy enyhe gombamérgezést kapott, ezért írt zöldségeket...). Este fél7-ig bent gubbasztottam, OK, hogy fél5 után már nem dolgoztam, csak filmet néztem, de akkor is szívesebben lettem volna otthon. És ami a hab volt a tortán: az ügyelet végén felmentem a titkárságra, ahol észrevettem, hogy a telefonok nem voltak hozzám átirányítva, a főnök pedig rám nézve megkérdezte: "Te még itt vagy?" - nos, ekkor felment az agyvizem, hogy teljesen fölöslegesen voltam bent olyan sokáig.
Mindegy, ki fogom már bírni ezeket az utolsó napokat. A Férjem jól ismer engem, és többször utalt rá, hogy én ilyen vagyok: nehéz szituációkban mindig a végét bírom a legnehezebben. Ez tény, ahogy az is, hogy mostanra tényleg nehézkesnek érzem magam, a pocakom már elég méretes, már 15kg plusznál járok, és a buszhoz sétálás reggelente egyre lassabban megy. Nem esik jól ülni, elkezdett fájni a derekam is, minden éjszaka felszínesen és keveset alszom, így egyre fáradtabb és kimerültebb vagyok. Nagyon jó lesz otthon lenni, nagy szükségem van a pihenésre. És a felkészülésre is. A babaszoba be van rendezve, az elmúlt 3 hétben megvettük, és a Férjem összeszerelte az összes bútort, most hétvégén kiválasztottuk és megvettük a babakocsit is + beszereztük a baba első ruhácskáit is: egy szép hálózsákot + egy "Daddy's little flower" feliratú pólót. <3 De ezeken kívül még nincs semmi. Szeretném, ha jövő héten el tudna jönni a kolléganőm, aki a babacuccokat ígérte, utána véglegesíteném a kelengyelistánkat, és február végéig szeretnék megvenni minden szükséges dolgot. Utána március közepéig mindent kimosnék-elpakolnék, összekészíteném a kórházi pakkot, és így az utolsó hónapot felkészülten, nyugiban tölthetném. Ez a terv, remélem, minden klappolni fog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése