36+6 Hullámzó kedélyállapot

A múlt hét gyorsan és tartalmasan telt. Hétfőn vérvételen voltam, ami kissé megviselt, mert egy szűk helyiségben kellett tolakodni a sok rossz szagú nyugdíjas között, aztán amikor bejutottam, kiderült, hogy 7 (!) cső vért vesznek le... szerencsére kedves és ügyes nővérhez kerültem, így jól ment a dolog. Utána még el akartam intézni a privát vérvételt is, ami az endokrinológushoz kell, de elég sokan álltak sorban + egy harmincas nő a laptopjába temetkezve elég bunkó beszólásokat intézett felém, ezért inkább azt kihagytam. Kedden voltam a második NST-n, aminek az elején levették a pajzsmirigyes hormonokhoz a vért. Valószínűleg megérezte az ezzel járó stresszt a baba + az egyik korongot a pocakom tetejére-közepére tették, ami éppen akkor Zsófika kedvenc helye volt, így olyan élénk rugdalózásba kezdett, hogy egyfolytában zörgött a készülék :-) (recsegő hang jelzi a magzatmozgást). Így kissé hosszabb volt a vizsgálat, de összességében minden rendben volt. A vizsgálat után elmentem jógázni, ami jól esett. Szerdán vagy csütörtökön sétáltam egy jót a napsütéses időben a környéken, mostani magamhoz képest egész jó tempóban, közben zenét hallgattam, tényleg jól esett. Pénteken pedig a megismerkedésünk 13. évfordulóját ünnepeltük a Férjemmel, egy nagyon kellemes étterembe vitt a Marina-partra, finomat ettünk, koktéloztunk, közben oldottan beszélgettünk, tényleg nagyon jól sikerült este volt.


Utána viszont jött a hétvége, szombaton ismét jöttek tesómék, folytatták a babaszoba dekorálását, amit múlt hétvégén kezdtek el. Akkor arra számítottam, hogy 2 nap alatt meg lesznek, kiderült, hogy nem, OK, akkor belenyugodtam, hogy most vasárnapra minden pöpec lesz, de sajnos ez sem jött össze. A kép nagy része készen van, sőt, a Férjem tegnap az összes figura festését befejezte, de még lesz egy pár órás munka, amikor a tesóm párja eljön befejezni a képet, elvégzi az utolsó simításokat, "élővé" varászolja a figurákat. Tényleg nagyon tehetséges srác, egyedi stílusa van, a kép összességében és a legtöbb apró részletében nagyon tetszik. Egyedül a gólyákkal nem vagyok kibékülve, amit először festettek, azt át is alakíttattam, mert hosszú, hajlott csőre és Joker mosolya volt, azt kifejezettem ijesztőnek találtam, de őszintén szólva a másik gólya sem tetszik igazán, amiért a csőrét ketté vágja a hegy... Na mindegy, ha be lesz rendezve a szoba, nem fog az annyira feltűnni, úgyis ez a kép felső harmadában helyezkedik el, alul nagyon helyes baglyok és halak vannak, jobb felső sarokban édes, mosolygó pisztrángok, szóval, minden bizonnyal megszokom, sőt, talán még meg is szeretem majd a gólyákat. :-) Sajnos viszont így a festés elhúzódásával maradt a kupi a gyerekszobában, amit csak a következő hétvégén tudunk felszámolni. Nem baj, végülis így tegnap sikerült elkezdeni a nagytakarítást, a hálószobában kipakoltunk és kitakarítottunk az ágy alatt, amit régóta terveztem, és emellett a nappali is készen lett. Ma befejezem, ami kimaradt, estére a gyerekszoba kivételével csillogni fog a lakás!!


Tegnap este volt egy nagyobb kiborulásom, aminek ezúttal a Férjem is szemtanúja volt. Anyukámmal beszéltem telefonon, már előtte is feszült voltam, de az külön zavart, hogy konfliktusba kerültünk. Ő szeretne húsvétkor feljönni hozzánk, hogy lásson minket és együtt ünnepeljünk, de én ezt határozottan, nem túl finoman elhárítottam. Mondtam neki, hogy számomra most az a prioritás, hogy teljes mértékben rendbe szedjük a lakást, minden rejtett zug ki legyen takarítva, az összes ablak és függöny legyen tiszta, amit csak a húsvéti hétvégén tudunk abszolválni. Számomra nem olyan fontos ez az ünnep, és nem tudnék hátra dőlve pihenni, amikor tudom, hogy nincs minden kész. Így is a praám jó részét az okozza, hogy nyomasztanak a hátralevő feladatok, és idegesít az, hogy noha egész nap itthon vagyok és ráérek, mégsem tudom én magam megcsinálni a munkák nagy részét, hanem segítségre szorulok. Anyukám felajánlotta, hogy akkor feljön és segít az ablakpucolásban, de erre szintén nemet mondtam, mert a Férjem már bevállalta, úgysem tudják egyszerre csinálni, másrészt pedig gyorsabban és nyugodtabb körülmények között készen leszünk, ha csak ketten csináljuk. Anyukám elég lassan és körülményesen dolgozik, az én türelmem pedig mostanában elég véges. Értékelem a jó szándékát, de nem akarok vele összeveszni. Egyébként is két hete voltunk otthon, akkor találkoztunk, az elmúlt két hétvégét a tesómék társaságában töltöttünk, vágyunk már egy nyugodt, hármasban töltött hétvégére. Abban maradtunk, hogy ha tesóméknál alszanak és egy vagy max. másfél napot találkozunk, akkor jönnenek fel húsvétkor, de többet most nem tudok vállalni.


A konfliktus tehát nem volt jó, de olyan szempontból jól sült el, hogy végre meg tudom fogalmazni és ki tudom mondani, hogy én mit szeretnék. Ez a következő időszak szempontjából nagyon fontos. Katalinnal sokat beszélgettünk arról, hogy nem kell már a szülőknek megfelelni, nem kell mindig egyetérteni velük, sőt, most már nekik kell hozzánk alkalmazkodni. Nekünk kell saját kis szokásainkat kialakítani, és megkérni őket, hogy ahhoz igazodjanak. Most elindultunk ezen az úton, de azért még van csiszolnivaló. Azt gondolom, hogy még tudatosabban előre döntést kell hoznunk az őket is érintő dolgokban, és sokat kell velük kommunikálni. Természetes, hogy az első unoka érkezése mindannyiukat izgalomban tartja, szeretnének minél inkább részt venni az életünkben, ez így is van jól. Alapvetően szerencsére az összes nagyszülő szeretettel és kedvességgel fordul felénk, és nem erőszakosak. Ugyanakkor nekünk kissé határozottabbnak kell lennünk, éreztetnünk kell velük, hogy fontosak számunkra és számítunk rájuk, és kellő időben el kell mondani, hogy mikor szeretnénk, ha jönnének, mennyi időre, stb. Nem túl szerencsés, hogy mindannyian messze laknak tőlünk, mert így nem tudnak néhány órára átugrani, hanem vagy itt vannak napokig, vagy egyáltalán nem találkozunk. De ehhez kell alkalmazkodnunk, ennek a felállásnak is meg van az előnye, így nem tud előfordulni az, hogy minden nap itt lóg valamelyik nagyszülő. Hát, ennek a rendszernek a kidolgozása nem lesz egyszerű, de meg fogjuk oldani!! Azért nem tudok előre terveket gyártani, mert Zsófika érdekeit szeretnék a leginkább szem előtt tartani. Szeretném először őt megismerni, szeretném, ha először hármasban összeszoknánk, kialakulna a kis napirendünk, és később ehhez igazodva építenénk bele a heti- vagy havirendünkbe a nagyszülőket.


Amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, azért adtam a fenti címet, mert ma reggel ismét fáradtan és kialvatlanul ébredtem, most volt óraállítás + csúnya szürke idő van, így elég rossz kedvem volt, de most, hogy a fentieket kiírtam magamból, sokkal jobban érzem magam. Ráadásul ma reggel ismét aktív a kisbabám, aminek nagyon örülök, mert hétvégén sokat aludt, elég kevésszer és rövid ideig éreztem a mocorgását, és az is kissé megijesztett, elkezdtem azon aggódni, hogy vajon minden rendben van-e. Valahogy tudat alatt sajnos még van bennem egy gát, nem tudom még teljesen átadni magam az érzéseimnek a babámmal kapcsolatban. Nagyon szeretem őt, szoktam hozzá beszélni, simogatom és örülök neki minden nap, de valahol az agyam hátuljában ott van az aggódás, hogy ugye nem fog semmi rossz történni, ugye minden rendben lesz, ugye teljesen egészséges lesz Zsófika?? A tegnap esti sírásnál ezeket a gondolatokat is megosztottam a Férjemmel, aki próbált azzal nyugtatni, hogy minden rendben lesz, egy kis aggódás természetes, ehhez most már hozzá kell szoknunk, hogy folyton aggódni fogunk valami miatt! :-)


Ma délutánra lesznek meg a vérvételi eredmények, holnap megyek a védőnőhöz és NST-re, szerdán pedig meg lesz az aneszteziolgógiai kivizsgálás a kórházban, ahol megkapom a szerződést is, így utána már bármikor mehetünk oda szülni! Péntek délután lesz az utolsó komolyabb ultrahang, amikor a doki megsaccolja majd a szülés várhat időpontját és megbeszéljük majd a terveket, elképzeléseket is. Hétvégére patent lesz a lakás, szóval, akár bő egy hét múlva jöhet is a baba!! Mit szólnál, Zsófikám, mondjuk egy április 10-i időponthoz?? :-) Nem akarom sürgetni őt, de tény, hogy ha mindennel elkészülünk, jó lenne, ha inkább kicsit hamarabb jönne a baba, mintsem a kiírt időpontnál később. Nagyon jó lenne már látni és a karomban tartani az én édes, egészséges kisbabámat! Jógaórán mindig elmondunk magunkban egy pozitív állítást, az enyém így hangzik: "Könnyen, természetes úton szülöm meg egészséges kisbabámat." Legyen így!

35+2 Nyugtalanság

Ezen a héten valahogy elhagyott a harmónia érzése, nyugtalannak érzem magam. Egyik éjszaka azért nem tudtam rendesen aludni, mert azon pörgött az agyam, hogy mennyi mindent kell még elintézni a baba érkezése előtt, másnap írtam is egy 18 pontos feladatlistát... Másrészről viszont kissé üresek a napjaim, be kell vallanom, hogy unatkozom. Több mint egy hónapja minden nap itthon vagyok, nagyrészt egyedül, hosszú órákon át nincs kihez szólnom. Esténként persze itthon van a Férjem, vele mindig beszélgetünk, plusz két-három naponta beszélek telefonon az Anyukámmal, de ennyi. Próbálom színessé tenni a napjaimat, előre eltervezni, hogy mikor mit csinálok, kedden pl. elég sok idő elment az orvosnál, tegnap felhívtam telefonon a volt szobatársamat, aki 20 percen keresztül magyarázott, ma délelőtt terhestornán voltam, de valahogy így is egyhangúak a napjaim. Most már szép az idő odakint, a héten kétszer is sétáltam egy rövidet, emellett már az összes babaruha ki van mosva, az utolsó adag most szárad, ma összeraktam és kifertőtlenítettem a mellszívó készüléket, utána pedig nagyrészt összeraktam a kórházi pakkot. Amikor a pakk elkészült, kisebb pánikroham jött rám, elszorult a mellkasom, mert rájöttem, már igazán közel van a szülés. Félelem lett rajtam úrrá, elfogott a rettegés, hogy hogyan fogom én végigcsinálni a szülést, és utána hogyan fogom ellátni a babámat egyedül itthon. Hatalmas felelősség.


Jó zagyvák a soraim, az érzéseim és a gondolataim is ilyenek. Nagyon nehezen viselem a bizonytalan szituációkat az életben, és most egy rengeteg bizonytalansággal járó folyamat vár rám. Ki tudja, meddig maradunk egyben? Hogyan fog megindulni a szülés? Sikerül-e természetes úton szülni? Milyen hosszú lesz a vajúdás? Hogyan fogom bírni a fájdalmat? Minden rendben lesz-e a babával? És velem? Milyenek lesznek a kórházi napok? Hogyan fogok regenerálódni? Sikerül-e szoptatni? El tudom-e látni majd a babámat? És egyáltalán, jó anya leszek????


Azt hiszem, elért a "baby blues", a szülés előtti depresszió. Szinte minden nap sírok. A terhesség sokáig csak öröm és boldogság volt, de most, ahogy közeledek a vége felé, egyre nehezebb fizikailag és lelkileg is. És ami a legrosszabb, hogy mindemiatt lelkiismeret-furdalásom is van. Zsófika már egyre többet jelez, egyre többet érez, én pedig ahelyett, hogy zenélnék és táncolnék neki, szomorkodom és sírok. De azt hiszem, legalábbis szeretném azt hinni, hogy megbocsát nekem, nem haragszik érte. Ő az én babám, neki én vagyok az anyukája, és úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Jobb, ha felismerem, tudatosítom és kiadom magamból a rossz érzéseket, rosszabb lenne, ha csak tartogatnám odabent és belülről feszítene. A kislányom megért és megvigasztal. Az ad erőt, hogy minden nap elképzelem azt a percet, amikor először láthatom majd és magamhoz ölelhetem. Az csodálatos érzés lesz. De amikor ezt elképzelem, mindig belém hasít, hogy adja isten, hogy egészséges legyen. Emiatt is aggódom. Szóval, nem könnyű...

34+3 Születésnap

Ma van a születésnapom. Ez számomra mindig olyan, mint a szilveszter: az ilyenkor elvárt fene nagy jókedv helyett mindig nosztalgikus, merengős hangulatban telik. Ilyenkor számot vetek az elmúlt évek történéseivel, átgondolom, mi volt 1-2-3 éve ilyenkor, és megállapítom, hogy éppen hol tartok. Ami először eszembe jutott, az a 3 évvel ezelőtti 30. születésnapom, amikor a Férjemmel szabadságon voltunk, elvitt a budai várba sétálni, aztán indiai étterembe mentünk, majd meglátogattam a barátnőmet és a február közepén született korababáját. Akkor már közel egy éve próbálkoztunk mi is a babával, kezdetben azon aggódtam, hogy mi lesz, ha nem tudok elmenni az esküvőjükre, mert akkor már mindenórás kismama leszek... Nos, nem ez történt. Az ő kislánya már három éves, de most már - az elmúlt évektől eltérően - végre én is leírhatom azt, hogy már nekem is van kisbabám!! Igaz, hogy még a pocakomban, bő egy hónapig még ott a helye, de akkor is, végre megtörtént velem, az, amire évek óta vágytam: hamarosan anya leszek!!!


Na, itt tartottam egy kis sírás szünetet, de jól esett, a reggel óta a gyomromban lévő gombóc elkezdett oldódni. A gombóc amúgy azért volt, mert ma éjjel rendkívül rosszul aludtam. Kb. 2-3 hete nagyon kényelmetlen az alvás, kezdetben csak az zavart, hogy minden átfordulásnál felébredek, de a héten elkezdett fájni a hasam alsó része is, így a felébredés mellett fájdalmat is érzek. Ráadásul az állandó oldalfekvős, lábfelhúzós helyzettől reggelre mindig bemerevedik és megfájul a csípőm is, így tényleg nem pihentetőek az éjszakáim. Ehhez jön még hozzá, hogy valahogy most minden ismerősöm számára érdekes lettem, folyton érdeklődnek, hogy hogy vagyok, és jó tanácsokkal látnak el - a kedvencem az, hogy most aludj, amíg még megteheted... :-S


Ez a hét amúgy nagyrészt a babaruhák bűvöletében telt, vasárnap megkaptam az utolsó adag ruhaszállítmányt, így a héten kiválogattam méret és funkció szerint a ruhákat, tegnap este megvettük a még hiányzó darabokat, ma reggel pedig elkezdtem őket kimosni. Szeretném, ha a jövő hét végére minden ruhanemű tisztán és kivasalva állna szépen rendben a szekrényben. Van még idő a szülésig, de azért teendő is folyton akad: a ruhák rendbe tétele után szeretném összeállítani a kórházi pakkomat, és minden megvásárolt eszközt lemosni, kifertőtleníteni, megtanulni használni. Mindezt március végéig tervezem megcsinálni. Március 31-én töltöm be ugyanis a 37. hetet, utána már bármikor jöhet a baba, már nem fog koraszülöttnek számítani. Ha kívánhatnék, akkor azt kérném, hogy egy-mésfél héttel a kiírt dátum előtt érkezzen meg, egyrészt azért, mert tényleg napról napra nehezebb a terhesség, másrészt pedig nem szeretném, ha 3500 grammnál nehezebb baba lenne. Ezt amúgy rendszeresen mondom is neki, próbálom vele megbeszélni, hogy nőjön szépen ügyesen, de három és fél kilónál ne legyen nagyobb!! :-)


A kellemetlenségek és a sok teendő mellett (a fenti dolgokon túl még egy nagytakarítás is be van tervezve ablak- és függönymosással, a saját ruhák válogatásával és ágynemű cserével) azért többnyire kellemesen telnek a napjaim. Teljesen jól megszoktam az itthonlétet, gyorsan elmennek a napok, minden nap teszek-veszek valamit, kétnaponta főzök, és persze filmet is nézek és olvasok. Néha elmegyek sétálni, hetente egyszer jógázni, és igyekszem emellett szobabiciklizni és nyújtani is rendszeresen. És persze egyre hosszabb az az időszak, amikor érzem mozogni a kisbabámat a pocakomban, és ez mindennél jobb érzés!! Már olyan kis ügyes, az elmúlt napokban esténként ügyesen produkálta magát, amikor már Apa is itthon volt és valami zenecsatorna szólt, látványosan mozgott, reagált a Férjem hangjára, nagyon cuki! Egyre jobban várom a napot, amikor először megpillanthatom és a karomba foghatom. Már most nagyon szeretem őt, és biztos vagyok benne, hogy ha velünk lesz, minden kellemetlenség, ami most gyötör, csak rossz emlék lesz és elveszíti a jelentőségét. Igazából már most is így van. Nem komolyak a tüneteim, szerencsére a vizesedés, a magas vérnyomás és egyéb veszélyes dolgok elkerülnek, ezeket az apróbb kellemetlenségeket simán elviselem. A lényeg, hogy egészséges legyen a kisbabám - ezért gyakran imádkozom.


Szóval, összefoglalva, kerek ez a születésnap. 33 éves vagyok, a hasam is kerek, és a világom is, hiszen végre elmondhatom, hogy a kisbabámmal ünnepelhetek!! :-)

32+6

Elég hamar belerázódtam az itthoni létbe, mindig találok valami elfoglaltságot, nem unatkozom. Persze volt olyan nap - múlt hétfőn - amikor szinte egész nap a kanapén végigfeküdve néztem a Downton Abbey-t, de aznap épp nagyon fáradt voltam, mivel előtte a hétvégét a Férjem szüleinél töltöttük, sokat utaztunk, keveset aludtam, elfáradtam. De a legtöbb napom tartalmasan telik: az első itthon töltött héten 3 nap is sétáltam 1-1 órát a környéken, igaz, ez múlt héten csak egyszer jött össze egy fél órára, mivel azon a héten végig szürke, csúnya idő volt. De ma ismét sétáltam, kb. 45 percet! Múlt kedden voltam kismama jógán is, ami nagyon tetszett, ezért holnap ismét tervezek menni, ezen kívül bejelentkeztem a gyerekorvoshoz, akihez még el kell mennem valamikor az újszülött receptcsomagért. Múlt pénteken már próbálkoztam egyszer, de 20-25 perc várakozás nem járt eredménnyel, utána már mennem kellett + egyébként sem akartam több időt eltölteni beteg gyerekekkel egy légtérben. Az első két hétben rendes szabadságon voltam, mától megkezdtem a betegszabadságomat (újabb két hét), utána pedig táppénzen leszek.


Még 50 nap van hátra a szülés kalkulált napjáig. Ez már közelebb van, mint az újév napja. Január 11-e volt 50 nappal ezelőtt, mindjárt meg is nézem a naptáramat, mi történt akkor:na, aznapra pont nincs beírva semmi emlékezetes, viszont 2 nappal utána voltam először szülésfelkészítőn, 4 nappal utána pedig moziban voltunk, a Swing című filmet néztük. Egyik sem volt túl régen!! Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Egyrészt, izgatottan várom a napot, amikortól végre tényleg velünk lesz a babánk, amikor megszületik a mi drága kislányunk. Annyiszor elképzeltem már, hogy vajon hogyan fog kinézni (a 4D-s ultrahang képek alapján inkább a Férjemre hasonlít), milyen lesz a személyisége (egyelőre elég határozott kislánynak tűnik, ma például már 11 órától élénk rugdosásokkal követelte az ebédet :-)), milyen lesz az életünk vele együtt. Másrészt bennem van persze egy jó adag para: milyen anya leszek, képes leszek-e őt jól ellátni, tudok-e biztosítani mindent számára, hogy elégedett és nyugodt kisbaba legyen? Korábban azt gondoltam, hogy a szüléstől fogok félni, de valahogy ez most elcsendesedett bennem. Biztosan rendkívüli élmény lesz, amit előre képtelenség elképzelni, mégis, ez csak egy nap lesz az életünkben, az igazi változás azután következik, akkortól leszünk szülők, akkortól a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy a ránk bízott kis emberpalántát gondozzuk, neveljük. Ahogy írtam is korábban, most úgy érzem, menni fog a szülés, nem fog gondot okozni. Egyelőre nem félek tőle, bízom magamban és bízom az orvosomban, az intézményben, ahol szülni fogok. Remélem, ez a nyugalom és biztonságérzet megmarad és valóban jó élmény lesz a szülés. (Az unokatesóm amúgy három és fél hete szült, őt hosszú vajúdás után megcsászározták. Azt írta, hogy gyorsan gyógyul és szerinte ez így kíméletesebb volt neki és a babájának is, de én ezzel nem értek egyet, én mindenképpen hüvelyi úton szeretnék szülni. Remélem, sikerülni fog.)


Most hétvégén megejtettük a nagybevásárlást, a kelengyelistán szereplő cuccok nagy részét beszereztük. Anyukámék is felutaztak, velük együtt mentünk szombaton és vasárnap is. A vasárnapi vásárlást ők fizették, erősködtek, hogy segíteni szeretnének, pedig előtte már a babakocsi árát is átutalták jó felfelé kerekítéssel. Múlt hétvégén kaptunk pénzt a Férjem apukájáéktól is, az anyukája pedig sok ruhácskát adott nekünk. Éppen a ruhácskák amúgy azok, amiket még alaposan át kell válogatni. A párom egyik zenésztársa és az egyik volt kolléganőm is ígért babaruhákat, fogalmam sincs, mennyit és milyeneket fognak adni, de remélem, max. két héten belül megkapom őket, mert utána szeretném szépen kimosni, a szekrényben elrendezni őket + megvenni azokat a darabokat, amik még hiányoznak a kollekcióból. De összességében szépen alakul a kelengye, ma kitöröltem a nagy szekrényt, belepakoltam a sok cuccot, amit hétvégén beszereztünk (mérleg, légzésfigyelő, sterilizáló, mellszívó, pelenkásvödür) + múlt hét folyamán elkezdtem feltölteni a pelenkázó komódot is azokkal a kozmetikumokkal és tisztítószerekkel, amik nekem kellenek a kórházba, illetve, amelyek már a babának lesznek.


Március közepére szeretném, ha minden szükséges dolog be lenne szerezve, utána szeretném összeállítani a kórházi pakkot, illetve, minden ruhát és eszközt átmosni, megtanulni használni, kifertőtleníteni, stb. Van még néhány könyv, amit el szeretnék olvasni a következő hetekben, ezek nagy része gyerekgondozási és -nevelési könyv, de egy 1200 oldalas regény is be van még tervezve. Valamint, továbbra is fix program a rendszeres testmozgás, séta, a heti 1 jóga + igyekszem minden héten egy olyan programot is szervezni, amikor kimozdulok és emberek közé megyek. Első héten koncerten voltunk, Zsófika meghallgatta Apa zenekarát, múlt héten pénteken plázázni voltunk és moziban. Ezen a héten szombaton két előadásra is megyek a Minimanóba, de azért lehet, hogy ezeken kívül is kitalálok valami szociális programot.


Múlt hét elején erős gyomorégéssel és szorulással küzdöttem (valószínűleg a sok nehéz kaja miatt, amit anyósom főzött), most pár napja pedig ismét előjött az álmatlanság: 5-6 órát alszok mélyen, az egyik oldalamon, utána viszont vagy mert vécére kell mennem, vagy mert fordulnom kell, felébredek, és utána már nem tudok visszaaludni. Mindegy, igazából ráérek bóbiskolni, nem is baj, ha szokom a kevés alvást! :-) Ezek szerencsére nem komoly problémák, a lényeg, hogy Babus szépen növekszik, egyre többet ficánkol, én is jól érzem magam, boldog vagyok, hogy velünk van a kis Drága. Szóval, összességében jól vagyok, kellemesen telnek a napjaim itthon.