Megtisztulás

Evés címmel akartam megírni eredetileg ezt a bejegyzést, ugyanis napok óta foglalkoztat a dolog, hogy le kellene állnom a zabálással, mert már nem esik jól, hogy mindig többet eszem a kelleténél. Nálam az evés, a túlevés mindig kompenzáció volt. Ha stresszes voltam, ettem, ha fáradt voltam, ettem, ha szorongtam, ettem. Azt hiszem, ezt a mintát gyerekkoromból hozom. Nagyon szeretem a kajakóma érzését, bár amikor gyomorhurutom volt és amikor előjött többféle ételérzékenységem, akkor ez a jó érzés mindig csak rövid ideig tartott, utána jött a gyomorfájás, puffadás. Voltak időszakok, amikor odafigyeltem arra, mit eszem, különböző diétákat tartottam, és ez sokszor jó volt nekem. De ehhez mindig kiegyensúlyozott élethelyzet kellett, lelki nyugalom. Szóval, amikor elkezdtem gondolkodni a múlt héten, hogy miként kellene néhány kilót leadni, akkor rátaláltam fehérje porokra, fogyasztó teákra, különböző diétás rendszerekre. De azt hiszem, amíg itthon vagyok, általában kialvatlanul és teli a spájz, addig felesleges ilyenekbe belekezdenem. Az adagokat kellene először csökkentenem és az édességek fogyasztását mérsékelnem. Ehhez azonban - ahogy írtam - lelki nyugalom kell.

Márti születése után viszonylag hamar elkezdtem itthon jógázni, a reggeli első alvása alatt szoktam napüdvözleteket csinálni. Kezdetben hármat csináltam, majd négyet, most hatnál járok és már háromszor megcsináltam a teljes Sivananda sorozatot. És érzem, hogy ez jó nekem. Jó a derékfájásomra, egyenesíti a tartásomat és újra érzem az elfeledett izmaimat. Szóval, ezen az úton fogok haladni. És élvezem majd a jóga "mellékhatásait", a megtisztulást, a lelki töltődést, az egyensúlyba kerülést. Ami által a zabálás ritkábban jön rám, mert már nem lesz rá szükségem. Remélem.

Még egy dolgot leírok, ami eszembe jutott a ma reggeli gyakorlás alatt. Évek óta gondolkodom azon, hogy jógát kellene oktatni, hiszen meg van hozzá a képesítésem és lenne kedvem hozzá. Csakhogy az erőt nem éreztem eddig magamban. Csak akkor lehetek ugyanis hiteles oktató, ha előbb magamon dolgozom, magasabb szintre jutok. Vagyis: naponta gyakorlom a jógát, odafigyelek az étkezésemre és ezek által megnyugszik a lelkem. Most először éreztem magamban komolyan, hogy meg tudom ezt valósítani. Sőt, még az is beugrott, mi lenne a jó irány. Mivel a felnőtt jógákat esténként szokták tartani, amikor ráérnek az emberek munka után, ezért nekem ez a gyerkőcök miatt nem jó. Nem akarom tőlük elvenni az időt. Tarthatnék viszont jógát gyerekeknek! Olyan sok óvoda és családi napközi van a környéken, napközben oktathatnék több helyen, és emellett még a kismama jóga oktatás is működhetne. Most ez a karriercélom. A másik mellett, ami úgy szól, hogy Kanadában szeretnék konzul lenni. Majd meglátjuk, melyik valósul meg. :-)

Anyám

A kapcsolatom az anyámmal - bonyolult. Kerestem rá a megfelelő jelzőt, de ennél jobbat nem találtam. Sokat elemezgettem már ezt, a terápia során, önmagamban és anyámmal konfrontálódva is. Azt hiszem, a szorongásom jó részét neki "köszönhetem". Sok hibát követett el velem szemben és sok mindenért haragszom rá. Ugyanakkor persze hálás is vagyok sok mindenért neki és szeretem. Mégis, a harag érzése dominál most bennem, és ez nem jó. Nap mint nap mérgez ez a dolog, szeretném ezt a puttonyt letenni, szeretnék neki megbocsátani, szeretném őt tiszta szívvel szeretni. Egy jó ideig nyugvóponton volt a kapcsolatunk, de a Márti születése után kitört nagy veszekedésünk ismét felkavarta a leülepedett pocsolyát bennem, és valahogy nem tudok megnyugodni. Pedig szeretnék. Arra gondoltam, hogy ha most kiírom magamból a negatív érzéseket, akkor talán megkönnyebbülök. Próbáljuk meg.

Haragszom rá, amiért:
- évekig feszültség volt otthon, sokat veszekedett apámmal. Sokáig emiatt apámra haragudtam, de most felnőttként szembesültem azzal, hogy anyám természete okozta a legtöbb vitát. Egyszerűen addig hergeli, cukkolja az embert, amíg elgurul a gyógyszere és kiabálni kezd. Velem is ezt tette.
- nem értett meg. Emlékszem, hogy alsós koromban panaszkodtam neki, hogy  csúfolnak, de ő közölte, hogy ez nem probléma. Később is mindig azt mondta, hogy álproblémáim vannak, meg a szememre vetette, hogy ok nélkül vagyok folyton melankolikus.
- végignézte, hogy szenvedek a kövérségem miatt, de nem segített lefogyni. A legjobban ötödik-hatodikban szenvedtem, utáltam a sulit, ahová átíratott, főleg a napközit, ahol sokat csúfoltak. A bánatomat csokis fánkokba temettem, így elég gyorsan híztam akkoriban. Elhatároztam, hogy én ezt a hibát nem követem el. Az én lányaim csinosak lesznek.
- megalázott a legjobb barátnőm előtt. Iskolás koromban a feszültséget rágással vezettem le. Egyszer a barátnőm nálunk járt, erre elővett egy rágókát, és odaadta, hogy azt rágjam. A barátnőm fennhangon kacagott rajtam, megalázó volt.
- nem bírta elviselni, hogy felnőttem, nő lettem, barátom lett. Folyton lekurvázott, ha bulizni mentem, közölte, hogy alkoholista leszek.

Folytathatnám a sort, de érdekes módon, ahogy leírom, máris változtak az érzéseim. Ezek mind a múltban történtek, már mindet a fejéhez vágtam korábban, és mostanra nincs jelentősége. Ezt le kell zárni, el kell felejteni. A múlton már nem lehet változtatni, valamiért mindez így történt. Igen, megbántott, sokat hibázott. De neki sincs könnyű élete, nagyon nincs. A szülei nem szerették igazán, az apja verte is, nélkülözésben nőtt föl, és nem csak az anyagiakban nélkülözött, hanem a szeretetben is. A szülei igazi parasztemberek voltak, akiknek a napi tevékenység volt fontos, nem is igazán szerették egymást. Ehhez képest ő gazdag gyermekkort biztosított számunkra. Mindig volt kényelmes, meleg otthonunk, finom ételeket kaptunk, nagyon klassz helyeken nyaraltunk, a hétvégék is változatosan teltek korcsolyázással, kirándulással, strandolással. Minden szabadidejét ránk fordította, azon volt, hogy nekünk könnyebb, jobb életünk legyen. És az is lett. És nagyon szeret bennünket, tényleg mi vagyunk élete fő művei. Hálás vagyok neki mindezért. a szívemet most melegség járta át.

Istenem, add, hogy viszonozni tudjam a sok jót, amit anyámtól kaptam! Add, hogy szeretettel, odafigyeléssel forduljak felé! Add, hogy a szívemből elmúljon a harag és csak a hála és szeretet érzése maradjon bennem! Add, hogy kihulljanak a tüskék, begyógyuljanak a sebek, amiket egymáson ejtettünk, add, hogy megértsük egymást és végre egymásra találjunk! Olyan jó lenne...

Másnap: pont a témához kapcsolódó cikket olvastam a Nők Lapjában, amiből két gondolatot emelnék ki. Ezeket ide is másolom, hogy ne felejtsem el.
1. Nem a szorongásmentes élet a cél, hanem az, hogy a rossz érzéseinket kordában tudjuk tartani, rövid ideig legyünk benne és kevéssé tudjon minket lehúzni. - Szerintem ezt elég jól megtanultam a terápia során, mostanra elég gyorsan tudatosítom magamban, felszínre hozom és megfogalmazom, mi bánt, mi okozza a rossz érzést, a szorongást. Kialakult a feloldozó módszerem is: kiírom magamból. Azonosítom a problémát, írok róla, és próbálom megtalálni a megoldást.
2. Nem a szüleinkkel kell átformálni a kapcsolatunkat, hanem a bennünk élő szülőképpel kell dolgoznunk. Attól, hogy mi elindultunk az önismereti úton, nem biztos, hogy erre a szüleink is készek. A szülők ritkán akarnak direkt rosszat a gyerekeiknek, ezért nem érdemes számon kérni rajtuk, mit miért csináltak. Nem a felelősség áttolása a cél, hanem a szeret-teljesebb élet. - Ezzel is egyetértek. Próbáltam már, hogy anyám fejére olvasom, mit miért tett, igazából már minden tüskémet, régi sérelmemet elmondtam neki. Ahogy fentebb is írtam, a múltat megváltoztatni nem lehet. És mivel 10-20 éves történetekről van szó, már nincs is jelentősége. A lényeg, hogy a jelenünk és a jövőnk más legyen. Hogy egymásra találjunk, elfogadjuk egymást. Hogy megértsem és elfogadjam az anyámat olyannak, amilyen. Megváltozni már nem fog, ahogy én sem. De Isten tudja, mennyi időnk van még együtt, töltsük azt békében és szeretetben!

Anya üzemmód

Tegnap este zuhanyzás közben képzeletben már megírtam ezt a bejegyzést, a következő tartalommal: "Most abszolút anya üzemmódban működök, a melleim a babám etetését szolgálják, beállt a szoptatási súlyom, a férjem helyett a kislányom mellett alszom, és nem kívánom a szexet." Hosszasan néztem a lötyi-plötyi testemet a tükörben, és azon gondolkodtam, mikor és milyen módszerrel fogok lefogyni. Tegnap találtam egy fogyasztó teát, de azt szoptatás alatt nem lehet inni. Persze, egyszerű a megoldás, kevesebbet kellene enni, de emlékszem, amikor Zsófit szoptattam, akkor is így működtem: amikor elkezdtem sportolni, kevesebb sütit enni, akkor se mozdult a súlyom, csakis a szoptatás elmaradásával mentek le a kilók. Persze nagyon örülök, hogy Mártit könnyen és hatékonyan tudom szoptatni, de már unom kissé az anyuka testet. Szeretnék újra 75kg lenni. Most 87 vagyok...

Na, mindezt végiggondoltam, majd zuhanyzás után tetőtől talpig bekentem magam testápolóval (rég nem volt már erre példa), majd kimentem a férjemhez, adtam neki egy nagy csókot és összebújtunk... ♡

Harmadik gyerek?

Érdekes, hogy miután megszületett Márti, komolyan és napi szinten foglalkoztatott a kérdés, hogy vállaljunk-e harmadik gyereket. Zsófi után sokáig másodikra se mertem gomdolni, de mivel most gördülékenyen mentek az első hetek, úgy éreztem, talán be kellene vállalni még egyet. A kapcsolatunk elején azt mondtam a Férjemnek, hogy két vagy három gyereket szeretnék, kettőt gyorsan egymás után, aztán a harmadikat majd meglátjuk. Ez így már nem játszik, mivel az elsőre sokat vártunk, a másodikat 35évesen szültem, így sokat várni már nincs időm. A kései gyerekvállalás kockázataira mutat rá Szinetár Dóra esete - nem szeretnék kockáztatni két egészséges baba után. A másik érv, ami a két gyerkőc mellett szól: nagyon várom már, hogy akkorák legyenek, hogy mehessünk együtt kirándulni, biciklitúrára, kenuzni, városlátogatni, stb. Mire a harmadik is elérné ezt a kort, az első már elég nagy lenne, lassan a szülei nélkül akarna bandázni... Meg persze az is benne van, hogy szeretnék önmagammal is foglalkozni. A szoptatási időszak után szeretnék lefogyni, stílustanácsadásra elmenni, a ruhatáramat felújítani, és csinos, energikus nőként visszatérni a munkahelyemre, ahol karriercéljaim is vannak.

Szóval, azt hiszem, kettővel megelégszem. Megelégszem - ez a szó a házastársi esküben szerepel, kezdetben pejoratívnak gondoltam, de a jegyesoktatáson rávilágítottak, hogy ez azt jelenti: nem vágyom másra, többre, hanem a társamban, a jelenlegi helyzetemben találom meg a boldogságot. Mert aki elégedett, aki megelégszik a helyzetével, az boldog. És én nagyon boldog vagyok a Férjemmel és a két egészséges, szép, okos lánykámmal. :-)

ANYA lettem

Ezt a blogot azért indìtottam, hogy az anyává válásomat dokumentálja. Írtam a teherbeesési küzdelmekről, Zsófi érkezéséről, majd a második terhességről. Zsófia a bölcsesség, nagyon sok mindenre megtanított. Vele küzdelmesek voltak az első hetek, hónapok, sokszor voltam bizonytalan és sok hibát elkövettem. De semmi nem történik vèletlenül, így tudtam fejlődni. Mostanra nagyon harmonikus lett a kapcsolatunk, Zsófi csodálatos kislány lett. Márti pedig a megnyugvást hozta el számomra, megerősített abban, hogy képes vagyok őket jól ellátni, róluk megfelelően gondoskodni. Sok görcsöt feloldott bennem és a Zsófival kapcsolatos tévedéseket is kezdem megbocsátani magamnak, múlik a lelkiismeret-furdalás. Arra is rájöttem, hogy Zsófinál nem a természetes szülés hiánya okozta a rossz érzést bennem, hanem a gyermekágyi időszak megpróbáltatásai, a depresszió közepi érzés átélése. Ezt kellett felülírnom, és ez sikerült!! :-) Mennyivel könnyebb így minden! Élvezem az anyaságot. Most nagyon jó.