A kapcsolatom az anyámmal - bonyolult. Kerestem rá a megfelelő jelzőt, de ennél jobbat nem találtam. Sokat elemezgettem már ezt, a terápia során, önmagamban és anyámmal konfrontálódva is. Azt hiszem, a szorongásom jó részét neki "köszönhetem". Sok hibát követett el velem szemben és sok mindenért haragszom rá. Ugyanakkor persze hálás is vagyok sok mindenért neki és szeretem. Mégis, a harag érzése dominál most bennem, és ez nem jó. Nap mint nap mérgez ez a dolog, szeretném ezt a puttonyt letenni, szeretnék neki megbocsátani, szeretném őt tiszta szívvel szeretni. Egy jó ideig nyugvóponton volt a kapcsolatunk, de a Márti születése után kitört nagy veszekedésünk ismét felkavarta a leülepedett pocsolyát bennem, és valahogy nem tudok megnyugodni. Pedig szeretnék. Arra gondoltam, hogy ha most kiírom magamból a negatív érzéseket, akkor talán megkönnyebbülök. Próbáljuk meg.
Haragszom rá, amiért:
- évekig feszültség volt otthon, sokat veszekedett apámmal. Sokáig emiatt apámra haragudtam, de most felnőttként szembesültem azzal, hogy anyám természete okozta a legtöbb vitát. Egyszerűen addig hergeli, cukkolja az embert, amíg elgurul a gyógyszere és kiabálni kezd. Velem is ezt tette.
- nem értett meg. Emlékszem, hogy alsós koromban panaszkodtam neki, hogy csúfolnak, de ő közölte, hogy ez nem probléma. Később is mindig azt mondta, hogy álproblémáim vannak, meg a szememre vetette, hogy ok nélkül vagyok folyton melankolikus.
- végignézte, hogy szenvedek a kövérségem miatt, de nem segített lefogyni. A legjobban ötödik-hatodikban szenvedtem, utáltam a sulit, ahová átíratott, főleg a napközit, ahol sokat csúfoltak. A bánatomat csokis fánkokba temettem, így elég gyorsan híztam akkoriban. Elhatároztam, hogy én ezt a hibát nem követem el. Az én lányaim csinosak lesznek.
- megalázott a legjobb barátnőm előtt. Iskolás koromban a feszültséget rágással vezettem le. Egyszer a barátnőm nálunk járt, erre elővett egy rágókát, és odaadta, hogy azt rágjam. A barátnőm fennhangon kacagott rajtam, megalázó volt.
- nem bírta elviselni, hogy felnőttem, nő lettem, barátom lett. Folyton lekurvázott, ha bulizni mentem, közölte, hogy alkoholista leszek.
Folytathatnám a sort, de érdekes módon, ahogy leírom, máris változtak az érzéseim. Ezek mind a múltban történtek, már mindet a fejéhez vágtam korábban, és mostanra nincs jelentősége. Ezt le kell zárni, el kell felejteni. A múlton már nem lehet változtatni, valamiért mindez így történt. Igen, megbántott, sokat hibázott. De neki sincs könnyű élete, nagyon nincs. A szülei nem szerették igazán, az apja verte is, nélkülözésben nőtt föl, és nem csak az anyagiakban nélkülözött, hanem a szeretetben is. A szülei igazi parasztemberek voltak, akiknek a napi tevékenység volt fontos, nem is igazán szerették egymást. Ehhez képest ő gazdag gyermekkort biztosított számunkra. Mindig volt kényelmes, meleg otthonunk, finom ételeket kaptunk, nagyon klassz helyeken nyaraltunk, a hétvégék is változatosan teltek korcsolyázással, kirándulással, strandolással. Minden szabadidejét ránk fordította, azon volt, hogy nekünk könnyebb, jobb életünk legyen. És az is lett. És nagyon szeret bennünket, tényleg mi vagyunk élete fő művei. Hálás vagyok neki mindezért. a szívemet most melegség járta át.
Istenem, add, hogy viszonozni tudjam a sok jót, amit anyámtól kaptam! Add, hogy szeretettel, odafigyeléssel forduljak felé! Add, hogy a szívemből elmúljon a harag és csak a hála és szeretet érzése maradjon bennem! Add, hogy kihulljanak a tüskék, begyógyuljanak a sebek, amiket egymáson ejtettünk, add, hogy megértsük egymást és végre egymásra találjunk! Olyan jó lenne...
Másnap: pont a témához kapcsolódó cikket olvastam a Nők Lapjában, amiből két gondolatot emelnék ki. Ezeket ide is másolom, hogy ne felejtsem el.
1. Nem a szorongásmentes élet a cél, hanem az, hogy a rossz érzéseinket kordában tudjuk tartani, rövid ideig legyünk benne és kevéssé tudjon minket lehúzni. - Szerintem ezt elég jól megtanultam a terápia során, mostanra elég gyorsan tudatosítom magamban, felszínre hozom és megfogalmazom, mi bánt, mi okozza a rossz érzést, a szorongást. Kialakult a feloldozó módszerem is: kiírom magamból. Azonosítom a problémát, írok róla, és próbálom megtalálni a megoldást.
2. Nem a szüleinkkel kell átformálni a kapcsolatunkat, hanem a bennünk élő szülőképpel kell dolgoznunk. Attól, hogy mi elindultunk az önismereti úton, nem biztos, hogy erre a szüleink is készek. A szülők ritkán akarnak direkt rosszat a gyerekeiknek, ezért nem érdemes számon kérni rajtuk, mit miért csináltak. Nem a felelősség áttolása a cél, hanem a szeret-teljesebb élet. - Ezzel is egyetértek. Próbáltam már, hogy anyám fejére olvasom, mit miért tett, igazából már minden tüskémet, régi sérelmemet elmondtam neki. Ahogy fentebb is írtam, a múltat megváltoztatni nem lehet. És mivel 10-20 éves történetekről van szó, már nincs is jelentősége. A lényeg, hogy a jelenünk és a jövőnk más legyen. Hogy egymásra találjunk, elfogadjuk egymást. Hogy megértsem és elfogadjam az anyámat olyannak, amilyen. Megváltozni már nem fog, ahogy én sem. De Isten tudja, mennyi időnk van még együtt, töltsük azt békében és szeretetben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése