Most rajtam a sor

Még mindig intenzíven, napi szinten foglalkoztat az anyámmal való kapcsolatom. Vélhetően azért lett ez most kiemelten fontos, mert a nagyobbik lányom már abban a korban van, hogy tükröt tart nekem, és sokszor meglepődöm azon, amit abban látok. Például, sokszor mondja nekem: - Anya, legyél boldog! - ilyenkor mindig belém nyilall, hogy mekkora a felelősségem a gyerekeim jóllétéért. Amikor fáradt vagyok és türelmetlen, és néha felemelem a hangom, mindig látom a meglepettséget, ijedtséget a szemében. És azt is észreveszem, amikor direkt azért mond vagy csinál valami vicceset, hogy engem felvidítson. Édes, érzékeny lélek. Nagyon szeretem őt. Sok mindenben önmagamra emlékeztet, a saját gyerekkoromra. És én azt szeretném, ha neki könnyebb lenne.

Múlt pénteken nem volt itthon áram, ezért a húgoméknál voltunk napközben a kisebbik lányommal. A húgom babát vár, ikreket, így otthon volt. Beszélgettünk, ami nagyon ránk fért. Egy ideig vele (is) feszült volt a kapcsolatom, idén év elején még sikerült jól összevesznünk, de alapvetően mára jól megértjük egymást. Összeköt minket a közös gyerekkor, a sok emlék. Örülök, hogy van testvérem, és örülök, hogy a két lányom van, így ők is ott lesznek mindig egymásnak. Szóval, a húgommal beszéltünk a szüleinkről, majd hazafelé az autóban a férjemmel is ez volt a téma. Akkor mondtam ki, hogy bár látjuk mindkettőnk anyáiban a hibákat, mégis hálásnak kell nekik lennünk, mert nincs egyszerű sorsuk. Anyám édesanyja egy 8 osztályt végzett, háztartásbeli, faluról származó, egyszerű asszony volt, ehhez képest anyám egy városi, kétdiplomás, értelmiségi nő lett. Ő otthon nem kapott sok szeretetet és odafigyelést, mégis, minket erre nevelt, sokszor erején felül teljesítve otthon és a munkahelyen is.

Hozzá képest sok tekintetben nekem könnyű életem van: tálcán kaptam a lehetőséget, hogy diplomás ember legyek és jó állásom legyen. Sokáig azt hittem, hiszen ezt sulykolták a suliban és otthon is, hogy a munkám, a karrierem által kell(ene) meghatároznom magam. Mindig éreztem, hogy a jogi pálya nem nekem való, nem köt le, nem érdekel, és nagyon sok energiám elment arra, hogy azt kutassam: mi az életcélom? De most már tudom, hogy az élet, legalábbis az én életem, nem a munkáról, a karrierről szól. Azon a téren talán soha nem fogok kiteljesedni, mert nem motivál. Abban nincs szív, nincs lélek. Sok-sok évig az eszemmel irányítottam az életemet, hiszen ezt láttam otthon. Anyám szüleinek világában az érzelmek úri huncutságnak számítottak, egyáltalán nem voltak rájuk tekintettel, elfojtásban éltek. Anyám már kezdett kibontakozni, de egy generáció kevés volt ahhoz, hogy minden akadályt leküzdjön. Most rajtam a sor. Én egy láncszem vagyok a generációk sorában. Az a dolgom, hogy a puttonyt, amit az őseimtől kaptam, tovább vigyem, mégis, dolgozzak azon, hogy a teher egy részét lerakjam, hogy az utódaimnak már könnyebb legyen. Most már értem, hogy anyám is ezért dolgozott egész életében. Számára a stabil egzisztencia megteremtése volt a feladat, az életcél, hiszen a Maslow-piramis legalsó szintje sem volt kielégítve az őseinknél sok-sok évtizeden, évszázadon keresztül. Anyám ágán az ősök parasztok voltak, sok-sok munkával, verejtékkel, fáradtsággal keresték meg a napi betevőt. Anyám is szegény volt gyerekkorában, én viszont már nem, és ez neki köszönhető. Ezt a lépcsőfokot ő mászta meg. Most rajtam a sor. Haladunk felfelé a piramison, nekem érzelmi síkon van dolgom. A szívemmel, az érzéseimmel kell dolgoznom.

Éppen ezért most úgy gondolom, hogy a családra kell koncentrálnom, a gyermekeimre. Nekem már nem kell dolgoznom azért, hogy meg legyen a napi betevőnk. Azt a családi háttér és a férjem munkája biztosítja. Tegnap a családi házak között sétálva elkezdtem álmodozni arról, mi lenne, ha bevállalnánk a harmadik gyerkőcöt is, a csok segítségével vásárolnánk egy családi házat, és ott élnénk. Amíg a legkisebb be nem tölti a 8. életévét, lehetnék főállású anya, kapnám a gyes összegét plusz ott lenne a családi adókedvezmény és a családi pótlék, együtt közel 200e Ft. A férjem fizetésével együtt ez elég lenne ahhoz, hogy megéljünk. Nekem pedig az lenne a dolgom, hogy rendben tartsam az otthonunkat, szervezzem a családi életünket, hozzam-vigyem a gyerkőcöket, főzzek nekik finomat, gondoskodjak róluk. És amikor már nagyobbak lesznek, visszamehetnék 6 órában irodai munkát végezni, vagy akár lehetnék jógaoktató, játszóház vezető, akármi. Ez már mellékes kérdés. Tetszik ez az ötlet, egyre jobban. Tegnap este már a férjemnek is elkezdtem pedzegetni. Persze erről nem most kell dönteni, most a második porontyommal kell foglalkoznom. Meg az elsővel és a férjemmel. És az anyukámmal. Most hétvégén eljött hozzánk, odafigyelt rám, végig próbált a kedvemben járni. Érzem, hogy már nem haragszik rá. És végre már belőlem is elmúlt a harag, képes vagyok megértéssel, szeretettel fordulni felé. Most rajtam a sor. Nekem kell a kedvében járnom, örömöt okozni neki, szeretni őt. Ezen leszek.

Megtisztulás

Evés címmel akartam megírni eredetileg ezt a bejegyzést, ugyanis napok óta foglalkoztat a dolog, hogy le kellene állnom a zabálással, mert már nem esik jól, hogy mindig többet eszem a kelleténél. Nálam az evés, a túlevés mindig kompenzáció volt. Ha stresszes voltam, ettem, ha fáradt voltam, ettem, ha szorongtam, ettem. Azt hiszem, ezt a mintát gyerekkoromból hozom. Nagyon szeretem a kajakóma érzését, bár amikor gyomorhurutom volt és amikor előjött többféle ételérzékenységem, akkor ez a jó érzés mindig csak rövid ideig tartott, utána jött a gyomorfájás, puffadás. Voltak időszakok, amikor odafigyeltem arra, mit eszem, különböző diétákat tartottam, és ez sokszor jó volt nekem. De ehhez mindig kiegyensúlyozott élethelyzet kellett, lelki nyugalom. Szóval, amikor elkezdtem gondolkodni a múlt héten, hogy miként kellene néhány kilót leadni, akkor rátaláltam fehérje porokra, fogyasztó teákra, különböző diétás rendszerekre. De azt hiszem, amíg itthon vagyok, általában kialvatlanul és teli a spájz, addig felesleges ilyenekbe belekezdenem. Az adagokat kellene először csökkentenem és az édességek fogyasztását mérsékelnem. Ehhez azonban - ahogy írtam - lelki nyugalom kell.

Márti születése után viszonylag hamar elkezdtem itthon jógázni, a reggeli első alvása alatt szoktam napüdvözleteket csinálni. Kezdetben hármat csináltam, majd négyet, most hatnál járok és már háromszor megcsináltam a teljes Sivananda sorozatot. És érzem, hogy ez jó nekem. Jó a derékfájásomra, egyenesíti a tartásomat és újra érzem az elfeledett izmaimat. Szóval, ezen az úton fogok haladni. És élvezem majd a jóga "mellékhatásait", a megtisztulást, a lelki töltődést, az egyensúlyba kerülést. Ami által a zabálás ritkábban jön rám, mert már nem lesz rá szükségem. Remélem.

Még egy dolgot leírok, ami eszembe jutott a ma reggeli gyakorlás alatt. Évek óta gondolkodom azon, hogy jógát kellene oktatni, hiszen meg van hozzá a képesítésem és lenne kedvem hozzá. Csakhogy az erőt nem éreztem eddig magamban. Csak akkor lehetek ugyanis hiteles oktató, ha előbb magamon dolgozom, magasabb szintre jutok. Vagyis: naponta gyakorlom a jógát, odafigyelek az étkezésemre és ezek által megnyugszik a lelkem. Most először éreztem magamban komolyan, hogy meg tudom ezt valósítani. Sőt, még az is beugrott, mi lenne a jó irány. Mivel a felnőtt jógákat esténként szokták tartani, amikor ráérnek az emberek munka után, ezért nekem ez a gyerkőcök miatt nem jó. Nem akarom tőlük elvenni az időt. Tarthatnék viszont jógát gyerekeknek! Olyan sok óvoda és családi napközi van a környéken, napközben oktathatnék több helyen, és emellett még a kismama jóga oktatás is működhetne. Most ez a karriercélom. A másik mellett, ami úgy szól, hogy Kanadában szeretnék konzul lenni. Majd meglátjuk, melyik valósul meg. :-)

Anyám

A kapcsolatom az anyámmal - bonyolult. Kerestem rá a megfelelő jelzőt, de ennél jobbat nem találtam. Sokat elemezgettem már ezt, a terápia során, önmagamban és anyámmal konfrontálódva is. Azt hiszem, a szorongásom jó részét neki "köszönhetem". Sok hibát követett el velem szemben és sok mindenért haragszom rá. Ugyanakkor persze hálás is vagyok sok mindenért neki és szeretem. Mégis, a harag érzése dominál most bennem, és ez nem jó. Nap mint nap mérgez ez a dolog, szeretném ezt a puttonyt letenni, szeretnék neki megbocsátani, szeretném őt tiszta szívvel szeretni. Egy jó ideig nyugvóponton volt a kapcsolatunk, de a Márti születése után kitört nagy veszekedésünk ismét felkavarta a leülepedett pocsolyát bennem, és valahogy nem tudok megnyugodni. Pedig szeretnék. Arra gondoltam, hogy ha most kiírom magamból a negatív érzéseket, akkor talán megkönnyebbülök. Próbáljuk meg.

Haragszom rá, amiért:
- évekig feszültség volt otthon, sokat veszekedett apámmal. Sokáig emiatt apámra haragudtam, de most felnőttként szembesültem azzal, hogy anyám természete okozta a legtöbb vitát. Egyszerűen addig hergeli, cukkolja az embert, amíg elgurul a gyógyszere és kiabálni kezd. Velem is ezt tette.
- nem értett meg. Emlékszem, hogy alsós koromban panaszkodtam neki, hogy  csúfolnak, de ő közölte, hogy ez nem probléma. Később is mindig azt mondta, hogy álproblémáim vannak, meg a szememre vetette, hogy ok nélkül vagyok folyton melankolikus.
- végignézte, hogy szenvedek a kövérségem miatt, de nem segített lefogyni. A legjobban ötödik-hatodikban szenvedtem, utáltam a sulit, ahová átíratott, főleg a napközit, ahol sokat csúfoltak. A bánatomat csokis fánkokba temettem, így elég gyorsan híztam akkoriban. Elhatároztam, hogy én ezt a hibát nem követem el. Az én lányaim csinosak lesznek.
- megalázott a legjobb barátnőm előtt. Iskolás koromban a feszültséget rágással vezettem le. Egyszer a barátnőm nálunk járt, erre elővett egy rágókát, és odaadta, hogy azt rágjam. A barátnőm fennhangon kacagott rajtam, megalázó volt.
- nem bírta elviselni, hogy felnőttem, nő lettem, barátom lett. Folyton lekurvázott, ha bulizni mentem, közölte, hogy alkoholista leszek.

Folytathatnám a sort, de érdekes módon, ahogy leírom, máris változtak az érzéseim. Ezek mind a múltban történtek, már mindet a fejéhez vágtam korábban, és mostanra nincs jelentősége. Ezt le kell zárni, el kell felejteni. A múlton már nem lehet változtatni, valamiért mindez így történt. Igen, megbántott, sokat hibázott. De neki sincs könnyű élete, nagyon nincs. A szülei nem szerették igazán, az apja verte is, nélkülözésben nőtt föl, és nem csak az anyagiakban nélkülözött, hanem a szeretetben is. A szülei igazi parasztemberek voltak, akiknek a napi tevékenység volt fontos, nem is igazán szerették egymást. Ehhez képest ő gazdag gyermekkort biztosított számunkra. Mindig volt kényelmes, meleg otthonunk, finom ételeket kaptunk, nagyon klassz helyeken nyaraltunk, a hétvégék is változatosan teltek korcsolyázással, kirándulással, strandolással. Minden szabadidejét ránk fordította, azon volt, hogy nekünk könnyebb, jobb életünk legyen. És az is lett. És nagyon szeret bennünket, tényleg mi vagyunk élete fő művei. Hálás vagyok neki mindezért. a szívemet most melegség járta át.

Istenem, add, hogy viszonozni tudjam a sok jót, amit anyámtól kaptam! Add, hogy szeretettel, odafigyeléssel forduljak felé! Add, hogy a szívemből elmúljon a harag és csak a hála és szeretet érzése maradjon bennem! Add, hogy kihulljanak a tüskék, begyógyuljanak a sebek, amiket egymáson ejtettünk, add, hogy megértsük egymást és végre egymásra találjunk! Olyan jó lenne...

Másnap: pont a témához kapcsolódó cikket olvastam a Nők Lapjában, amiből két gondolatot emelnék ki. Ezeket ide is másolom, hogy ne felejtsem el.
1. Nem a szorongásmentes élet a cél, hanem az, hogy a rossz érzéseinket kordában tudjuk tartani, rövid ideig legyünk benne és kevéssé tudjon minket lehúzni. - Szerintem ezt elég jól megtanultam a terápia során, mostanra elég gyorsan tudatosítom magamban, felszínre hozom és megfogalmazom, mi bánt, mi okozza a rossz érzést, a szorongást. Kialakult a feloldozó módszerem is: kiírom magamból. Azonosítom a problémát, írok róla, és próbálom megtalálni a megoldást.
2. Nem a szüleinkkel kell átformálni a kapcsolatunkat, hanem a bennünk élő szülőképpel kell dolgoznunk. Attól, hogy mi elindultunk az önismereti úton, nem biztos, hogy erre a szüleink is készek. A szülők ritkán akarnak direkt rosszat a gyerekeiknek, ezért nem érdemes számon kérni rajtuk, mit miért csináltak. Nem a felelősség áttolása a cél, hanem a szeret-teljesebb élet. - Ezzel is egyetértek. Próbáltam már, hogy anyám fejére olvasom, mit miért tett, igazából már minden tüskémet, régi sérelmemet elmondtam neki. Ahogy fentebb is írtam, a múltat megváltoztatni nem lehet. És mivel 10-20 éves történetekről van szó, már nincs is jelentősége. A lényeg, hogy a jelenünk és a jövőnk más legyen. Hogy egymásra találjunk, elfogadjuk egymást. Hogy megértsem és elfogadjam az anyámat olyannak, amilyen. Megváltozni már nem fog, ahogy én sem. De Isten tudja, mennyi időnk van még együtt, töltsük azt békében és szeretetben!

Anya üzemmód

Tegnap este zuhanyzás közben képzeletben már megírtam ezt a bejegyzést, a következő tartalommal: "Most abszolút anya üzemmódban működök, a melleim a babám etetését szolgálják, beállt a szoptatási súlyom, a férjem helyett a kislányom mellett alszom, és nem kívánom a szexet." Hosszasan néztem a lötyi-plötyi testemet a tükörben, és azon gondolkodtam, mikor és milyen módszerrel fogok lefogyni. Tegnap találtam egy fogyasztó teát, de azt szoptatás alatt nem lehet inni. Persze, egyszerű a megoldás, kevesebbet kellene enni, de emlékszem, amikor Zsófit szoptattam, akkor is így működtem: amikor elkezdtem sportolni, kevesebb sütit enni, akkor se mozdult a súlyom, csakis a szoptatás elmaradásával mentek le a kilók. Persze nagyon örülök, hogy Mártit könnyen és hatékonyan tudom szoptatni, de már unom kissé az anyuka testet. Szeretnék újra 75kg lenni. Most 87 vagyok...

Na, mindezt végiggondoltam, majd zuhanyzás után tetőtől talpig bekentem magam testápolóval (rég nem volt már erre példa), majd kimentem a férjemhez, adtam neki egy nagy csókot és összebújtunk... ♡

Harmadik gyerek?

Érdekes, hogy miután megszületett Márti, komolyan és napi szinten foglalkoztatott a kérdés, hogy vállaljunk-e harmadik gyereket. Zsófi után sokáig másodikra se mertem gomdolni, de mivel most gördülékenyen mentek az első hetek, úgy éreztem, talán be kellene vállalni még egyet. A kapcsolatunk elején azt mondtam a Férjemnek, hogy két vagy három gyereket szeretnék, kettőt gyorsan egymás után, aztán a harmadikat majd meglátjuk. Ez így már nem játszik, mivel az elsőre sokat vártunk, a másodikat 35évesen szültem, így sokat várni már nincs időm. A kései gyerekvállalás kockázataira mutat rá Szinetár Dóra esete - nem szeretnék kockáztatni két egészséges baba után. A másik érv, ami a két gyerkőc mellett szól: nagyon várom már, hogy akkorák legyenek, hogy mehessünk együtt kirándulni, biciklitúrára, kenuzni, városlátogatni, stb. Mire a harmadik is elérné ezt a kort, az első már elég nagy lenne, lassan a szülei nélkül akarna bandázni... Meg persze az is benne van, hogy szeretnék önmagammal is foglalkozni. A szoptatási időszak után szeretnék lefogyni, stílustanácsadásra elmenni, a ruhatáramat felújítani, és csinos, energikus nőként visszatérni a munkahelyemre, ahol karriercéljaim is vannak.

Szóval, azt hiszem, kettővel megelégszem. Megelégszem - ez a szó a házastársi esküben szerepel, kezdetben pejoratívnak gondoltam, de a jegyesoktatáson rávilágítottak, hogy ez azt jelenti: nem vágyom másra, többre, hanem a társamban, a jelenlegi helyzetemben találom meg a boldogságot. Mert aki elégedett, aki megelégszik a helyzetével, az boldog. És én nagyon boldog vagyok a Férjemmel és a két egészséges, szép, okos lánykámmal. :-)

ANYA lettem

Ezt a blogot azért indìtottam, hogy az anyává válásomat dokumentálja. Írtam a teherbeesési küzdelmekről, Zsófi érkezéséről, majd a második terhességről. Zsófia a bölcsesség, nagyon sok mindenre megtanított. Vele küzdelmesek voltak az első hetek, hónapok, sokszor voltam bizonytalan és sok hibát elkövettem. De semmi nem történik vèletlenül, így tudtam fejlődni. Mostanra nagyon harmonikus lett a kapcsolatunk, Zsófi csodálatos kislány lett. Márti pedig a megnyugvást hozta el számomra, megerősített abban, hogy képes vagyok őket jól ellátni, róluk megfelelően gondoskodni. Sok görcsöt feloldott bennem és a Zsófival kapcsolatos tévedéseket is kezdem megbocsátani magamnak, múlik a lelkiismeret-furdalás. Arra is rájöttem, hogy Zsófinál nem a természetes szülés hiánya okozta a rossz érzést bennem, hanem a gyermekágyi időszak megpróbáltatásai, a depresszió közepi érzés átélése. Ezt kellett felülírnom, és ez sikerült!! :-) Mennyivel könnyebb így minden! Élvezem az anyaságot. Most nagyon jó.

Kórházi napok

A kórházi napok most elég gyorsan és kellemesen elrepültek, teljesen másképp éltem meg, mint korábban. Mivel Márti este született, kértük, hogy a Férjem is maradhasson bent velem éjszakára, szerencsére ezt tudták biztosítani. Így nem kellett egész éjszakára leadni a babát. Márti éjjel többször szopizott, rövideket aludt is, de elég nyugtalan volt. Hajnali 2körül aztán beadtuk az újszülött osztályra, a csecsemős azt mondta, nem gond, ha sír, majd elalszik. Nos, nem aludt el, 6 előtt kicsivel már hozták is vissza, hogy tegyem mellre, mert folyton cuppog. Szegényke még első éjjel kitolta a magzatszurkot, eláztatta az én ágynemümet is, így aztán üres lett a pocija, folyton enni akart.

Második nap reggel behozta Anyukám Zsófit még bölcsi előtt, jó volt látni a kis Pupát, hiányzott már. Utána a szüleim bent maradtak, Robi elvitte Zsófit a bölcsibe, majd hazament lezuhizni, kicsit pihenni. Márti aznap délelőtt is elég izgága volt, folyton cicizni akart, de persze a tej még nem indult be rendesen. Délre már ott jártam, hogy tápszert akartam kérni, de a csecsemősök lebeszéltek róla, helyette megfürdették a kicsit és pár korty vizet adtak neki. Kora délután már úgy vártuk, mint a Messiást a Férjemet - és a cumit. Jól sejtettük, a cumizás megnyugtatta Mártit, utána elkezdett hosszabbakat aludni. Második nap délután benézett a Tesóm és a sógorom, az Anyósom és a másik sógorom is. Éjszaka mellettem maradt Márti, szobatársunk nem volt. Egész sokat aludtunk, néha a mellkasomon volt a kicsi, néha az ágyában, fekve szoptattam.

Harmadik nap Anyukám és a Férjem elvitték Zsófit a bölcsibe, majd egész nap velünk voltak. Délutan aztán Zsófit is behozták, aminek nagyon örültem, jó volt kicsit együtt lenni vele. Aznap reggel kaptam egy szobatársat, akivel még csak be sem mutatkoztunk, néhány szót váltottunk, de nem igazán zavartuk egymást. Márti aznap szinte végig aludt, ha ébren volt, akkor vagy szopizott, vagy békésen nézelődött, túndéri baba volt. Este aztán jött egy jó másfél órás nyűgös időszak, de miután kitornázta magából a kakit, lefürdették és kapott tiszta ruhát, megnyugodott. Az éjszaka ismét nyugisan telt.

Úgy volt, hogy péntek reggel mehetünk is haza, de előző nap kicsit gyanúsnak láttam egy visszér csomót a lábamban, amit meg akartak nézetni az anesztessel, így kicsit tovább maradtunk. Márti kivizsgálásakor hallottak nála egy kis szívzörejt, ami a születésekor nem volt észlelhető. Azt mondták, ez 2hónapos korig előfordulhat, valószínűleg semmit nem jelent, de a gyerekorvosnak oda kell rá figyelnie. Egy speciális műszerrel megnézték a végtagi keringését, ami teljesen rendben volt. 3980 grammos elbocsátási súlyt írtak a lapjára, ami csütörtök napközbeni mérés eredménye. (Most sem tudom, hogy áll, még nem vettük elő a mérleget...) A vizsgálatnál megallapították, hogy milyen erős, izmos baba - tény, hogy imád hason feküdni, és már 1 naposan felemelte és átfordította a fejét, illetve kúszott fölfelé az ágyában! Neki is gyönyörű szemei vannak, kicsi álla és dús, fekete haja!

Végül du. 1 körül indultunk haza, Anyukám közben délelőtt kitakarította a lakást, így szép tisztaság és rend fogadott minket itthon. Márti a hazautat is végig aludta, tündéri kis nyugodt baba volt, én pedig olyan boldog voltam, mint aki a fellegekben jár. Még aznap délután felhívtam Tesómat és Timi barátnőmet, mindketten megjegyezték, hogy kisimult a hangom. :-)

40+5 Születés

Ahogy megbeszéltük, kedd reggel bementem a rendelőbe, a doki megvizsgált, és megállapította, hogy zárt a méhszájam. Elmondta, hogy van egy prosztagladin tabletta, amit Ausztriából szerzett be, mert itthon illegális, de nagyon jók a tapasztalatok Nyugaton, ha gondolom, egy negyedet fel tud helyezni, ami valószínűleg beindítja a szülést. Beleegyeztem, mert már nagyon akartam, hogy történjen valami. Hazamentünk, pihentem, majd elmentünk ebédelni. Éppen a másodikra vártunk, amikor éreztem, hogy valami folyik a lábam között. Kimentem a mosdóba, és akkor egyértelmű lett: elimdult a magzatvíz!! Ettől nagyon boldog voltam, fél1 volt ekkor. Felhívtam a dokit, aki mondta, hogy menjünk be a kórházba, ott megvizsálnak, és kellő időben ő is be fog jönni. Becsomagoltattuk az ebédet, hazamentünk, lemosakodtam, átöltöztem, ettem, és indultunk is. Az autókázás nem esett jól, főleg, hogy beindultak a fájások is. Fél2-kor már a szülőszobán voltam. A szülésznő megvizsgált, azt mondta, szűk egyujjnyi a méhszáj, még van időnk. Javasolt egy Ctg-t és egy beöntést. Ezek meg is voltak, ekkor 5perces fájásaim voltak. Utána lefeküdtem a franciaágyra, oldalfekvésben egész jó volt, elkezdtek sűrűsödni a fájások. Kezdetben örültem a fájásoknak, próbáltam mélyen lélegezni, és ahogy a szülésznő javasolta, elengedni magam, nem befeszülni. De du. 4 körül kezdtem elfaradni, a ctg nem mutatott előrelépést, a méhszájam pedig egy centit se tágult. A fájásokba egyre jobban belefeszültem, és kezdtem érezni: ez így nem fog menni. A szülésznő beszélt a dokival, azt mondta, 5körül beér, és ha beleegyezek, előkészítenek császárra. Igazából amiatt volt rossz érzésem, hogy az orvosom a vajúdás alatt nem ért be, a szülésznő meg kb. fél óránként nézett ránk, nagyrészt kettesben voltunk a szülőszobán. Amikor bejött, kedves volt, próbált biztatni, de kicsit több segítség jó lett volna. Mutathatott volna pozíciókat, ill. az orvosommal jó lett volna átbeszélni az altenatív lehetőségeket. Mindegy, elég tájékozott és felkészült voltam, tudtam, hogy az oxytocin és az epidurál ilyen kis tágulásnál nem hatnak, és ami a legfontosabb, úgy éreztem, hogy nem akarok több tortúrát, nem akarom tovább erőltetni a vajúdást. Megpróbáltam, 5órán keresztül megtapasztaltam, elég volt. 6-kor bevittek a műtőbe, egy nagyon szimpi anesztes doktornő ügyesen, két fájás között megszúrt, és elkezdődött a műtét. 18:37-kor kiemelték Mártit, rögtön mondták, hogy milyen nagy meg hogy mennyi haja van. Hallottam, hogy milyen hangosan sír, aztán amikor behozták, elmondták a méreteit is: 4350grammal 58centisen született!! 7körül már a betegszobán voltunk, Mártus csak egy pelenkát és pokrócot kapott, így másfél órán keresztül voltunk együtt hármasban, a kicsivel bőrkontaktusban. Márti rögtön elkezdett ügyesen szopizni, nagyon ügyes baba volt.

A kórházi napokról majd külön írok, a szülésről még annyit, hogy nem vagyok csalódott. Számítottam egy ilyen forgatókönyvre, egy császáros végkimenetelre. Az volt számomra fontos, hogy meginduljon a szülés, megtapasztaljam, legalább részben, hogy milyen érzés, hogy aktívan részt vegyek a kisbabám születésében. Boldog vagyok, hogy tudtam vajúdni, hogy tudtam a kisbabámmal szoros testi kapcsolatban lenni. Nagyon szép és ügyes kisbaba, én pedig egy büszke, boldog, immár kétszeres anyuka vagyok!

40+1 Masszázson

Most értem haza a szülésmegindító masszázsról, ami nagyon kellemes volt. Egy Fehérvári úti jógastúdióban volt, egy szimpatikus lány (nő? velem egykorú) csinálta, aki maga dolgozta ki ezt a módszert, és azt mondta, hogy az elmúlt 10 esetben mindig történt valami a masszázst követő 48 órán belül (elkezdett nyílni a méhszáj, elment a nyákdugó vagy megindult a szülés). A bő 90 perces szeánsz alatt végig beszélgettünk mindenféléről: gyerekekről, szülésről, férjekről, anyósokról, közben pedig megmasszírozta a hátamat, az egyik kezemet és a lábaimat is. Pont olyan erővel csinálta, hogy nem volt kellemetlen, nem volt túl erős, de azért éreztem a hatását. Főleg a keresztcsontomnál, ott fektetett nyolcasokat rajzolt a hátamra, nagyon jól esett. És  amit még érzek: a lábamban kissé fájnak az ízületek, a bokám és a térdem. A végén a hasamat is átkente azzal a kellemes narancsos-gyömbéres-fahéjas-szegfűszeges olajjal, amit végig használt. Az elején elmondtam neki a félelmemet a születésélményemmel kapcsolatban, erre azt mondta, hogy fontos tudatosítani, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, nem én születek újra, hanem ez most Mártika története, ő úgy jön a világra, ahogyan azt ő választotta.  A másik fontos dolog az, hogy bízzak benne és magamban: ügyesen meg tudott foganni, ügyesen végigcsináltuk a 9 hónapot, most már részesült minden áldásból, amit a testem tudott neki nyújtani, bízzak benne, hogy el is fog indulni, amikor eljön az ideje. Egy vizualizációs gyakorlatot is ajánlott: képzeljem el, hogy egy bimbó a méhszájam, ami szépen lassan kinyílik, és utat enged a kisbabámnak. Nagyon jól esett a masszázs, feltöltődtem testileg-lelkileg. Minden rendben lesz.

40+0 Kicsit megnyugodtam

Kár volt annyira félnem az orvostól, abszolút támogató és szimpatikus volt. Az NST vizsgálat kimutatta, hogy Mártika jól érzi magát odabent, jó a szívhangja, eleget mocorog és az is látszott, hogy a múlt héthez képest aktívabb lett a méhtevékenységem. A vizsgálat után pont nem volt senki az orvosnál, így bementem hozzá két percre. Megkérdezte, mikor szeretnék szülni, én mondtam neki, hogy holnap. :-) Kérdezte, ennyire túl akarok lenni rajta? Ami azt illeti, igen. Már tényleg mindent megcsináltam, előkészítettem, végignéztem két sorozatot, kipihentem magam. Már csak arra vágyom, hogy megláthassam és magamhoz ölelhessem Mártikámat. Meg persze arra, hogy átélhessem a szülés élményét. Szóval, abban maradtunk a dokival, hogy kétnaponta kell NST-re mennem, tehát szombaton és hétfőn, aztán ha még egyben vagyunk, kedd reggel megnéz, és ha nyitva a méhszáj, akkor burkot repeszt, ha pedig zárt még, akkor ad valami tablettát, ami elősegíti a méhszáj puhulását. Két dolog azért érdekes: 1) korábban azt mondta, hogy császár után nincs szülésindítás, vagy beindul magától a folyamat vagy megint császár lesz (ezt most nem feszegettem, mert inkább burokrepesztés, mint császár) 2) Zsófinál a 40. héten NST után csinált ultrahangot, akkor derült ki, hogy kevés a magzatvíz és hogy a nyakán van a köldökzsinór. Emlékezetem szerint az NST akkor is rendben volt, az ultrahang és a méhszáj vizsgálat miatt döntött a császár mellett. Most viszont nem vizsgált meg - most honnan tudja, hogy rendben vannak ezek az értékek? Mindegy, ezen most nem idegeskedem, a lényeg, hogy most nem jegyzett elő császárra, hanem továbbra is a természetes szülés támogatása irányában haladunk. Éljen! Azért a holnapi szülésmegindító masszázsra kíváncsi vagyok...

40+0 Félek

Hát, eljött a nap, amikorra ki voltam írva szülni, és persze semmi nem történt. Napok óta kavarog a fejemben, és tegnap a Férjemnek is kifejtettem, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy én blokkolom tudat alatt a szülés megindulását, mert meg akarom védeni a kicsikémet egy olyan borzalmas élménytől, amiben nekem volt részem. Nem kellene ennyit görcsölnöm ezen. Zsófi két csoporttársának az anyukája is terhes, mindketten programozott császárral szültek/szülnek az előre megbeszélt napon, és ezt teljesen természetesnek veszik, könnyen kezelik. Én meg rettegek attól, hogy bemegyek az NST vizsgálatra, megnéz a doki, és ismét azt mondja, mint két éve Zsófinál: holnap 8-kor műtét! Akkor is váratlanul ért és rosszul érintett, nagyon szeretném, ha most nem ez lenne a forgatókönyv. Holnapra bejelentkeztem szülésmegindító masszázsra, hátha az segít. Lehet, hogy ma mindent rendben találnak, azt mondják, menjek vissza 2-3 nap múlva, holnap a masszázstól beindul a szülés, és minden rendben lesz. Bárcsak így lenne!! Tegnapelőtt citrusos koktélt ittam, tegnap este a Férjemmel összebújtunk, holnap a masszázzsal próbálkozom... félek.

39+4 Lesz, ahogy lesz

Hetek óta jönnek az érdeklődő üzenetek, hogy mi újság, egyben vagyunk-e még. Mintha verseny lenne, mintha elvárás lenne, hogy a kiírt nap előtt 1-2 héttel megszüljön az ember. Múlt héten viccből elkezdtem kérdezgetni Zsófikát, hogy mikor fog megszületni a kistesó, és amikor a jövő héten hétfőn? kérdésre igennel válaszolt, örömmel elhittem neki, és elkezdtem ezt híresztelni. Miután vasárnap estére jósolták a hidegfront és a vihar érkezését, egész belelovalltam magam, hogy vasárnap éjjel megindul a szülés és hétfőre meg lesz Mártika. Persze nem így történt. De közben rájöttem, hogy ez az egész hülyeség. Kár ezen agyalni, hogy mi lesz, hogy lesz. Persze jó régóta természetes szülésre készülök, és van bennem egy jó adag para, hogy nem fog beindulni a szülés és most is császár lesz a vége. Már elkezdtem utánaolvasni a szülésindító praktikáknak, gondolkodtam homeopátiás bogyók beszerzésén, citrusos koktél készítésén, szülésindító masszázs igénybevételén. De azt hiszem, mindez hiábavaló erőlködés lenne. Jobb lenne, ha el tudnám fogadni, hogy minden úgy fog történni, ahogy lennie kell. Pénteken mantrákat hallgattam és közben a szülésfelkészítőn kapott képet színeztem, amikor rám jött egy kiadós sírás. Újra előjött a saját negatív születésélményem, amit először még 2008 környékén egy jógaóra utáni meditáción spontán éltem át, majd amikor Katalinhoz jártam, tudatosan is előkerült, és azóta is felkavart már jó néhányszor. Ilyenkor elkezdek teljes testemmel remegni, olyan, mintha kívülről szorítanának, nyomnának ütemesen, időről időre. Mintha a szülőcsatornában lennék beszorulva, magatehetetlenül, történnének velem a dolgok, amik számomra nagyon diszkomfortosak, és közben csak arra tudok gondolni, hogy a mamámat akarom. Nem tudom, ezt fel lehet-e valaha dolgozni. Lehet, hogy kellett volna ezzel foglalkoznom, de az is lehet, hogy ha összejön a természetes szülés, akkor azzal az én lelkem is meggyógyul. De az is lehet, hogy annyira mélyen bennem van ez a negatív nyomat, hogy nem tudok tőle megszabadulni, és tudat alatt meg akarom ettől az "élménytől" kímélni az én gyermekeimet, ezért óvja, védelmezi a méhem őket, és nem engedi, hogy elinduljanak ezen a veszélyes úton.

Mostanában sokszor és sok helyen írnak-beszélnek arról, hogy milyen fontos a természetes szülés, mennyire kedvező a mamának és a babának is, ellenben a császár milyen borzasztó és milyen nagy probléma, hogy ennyire elterjedt. Alapvetően én is egyetértek ezzel, de talán nem kellene ennyire sarkítani a dolgot. Nem hiszek abban, hogy az anya-gyerek kapcsolatot alapvetően befolyásolja a szülés-születés körülménye. Persze, ez egy nagyon fontos állomás, maradandó élmény mindkét fél számára, de akkor is csak egy részeleme egy nagyon hosszan tartó kapcsolatnak. Nekem nehéz volt belerázódni az anyaszerepbe, sok mindent rosszul csináltam, amik miatt próbálom leküzdeni a lelkiismeret-furdalásomat, de azt hiszem, összességében jó anya vagyok, Zsófi pedig egy nagyon klassz kislány, akire büszke vagyok. Szóval,akármikor és akármilyen módon is jön is világra Mártika, én mindent meg fogok tenni azért, hogy ő is boldog és kiegyensúlyozott baba legyen. Biztosan vele szemben is fogok elkövetni hibákat, de ez nem baj. Hibázni lehet, csak szembe kell nézni a hibákkal, és lehetőség szerint jóvá kell őket tenni. A legfontosabb az őszinteség, a következetesség, és hogy azt érezzék az anyukájukon, hogy rendben van önmagával, a világgal. Mostanában Zsófi, amikor látja rajtam, hogy fáradt vagy szomorú vagyok, elkezdi mondani, hogy Anya boldog. És Anya tényleg boldog. Mert volt idő, amikor attól féltem, hogy egyáltalán nem lesz gyerekem, mert azt hittem, nem vagyok képes teherbe esni. És lám-lám, lassan a második terhességem is véget ér, és megszületik a második csodálatos kislányom. Ez óriási boldogság, csoda és áldás. Ehhez képest csak egy apró körülmény, hogy miként fog világra jönni Márti. Lesz, ahogy lesz. Lesz, ahogy lennie kell. Bízom önmagamban, bízom a kislányomban, bízom a gondviselésben.

38+1 A tigris legyőzése

A szülésfelkészítő tanfolyamon beszélgettünk a félelmekről és a félelmek oldásáról is. Kaptunk egy papírt, amin az a cím állt, hogy "A papírtigrisek is haraphatnak", és egy módszerről szól, hogyan küzdhetjük le a félelmeinket. Mivel egész nap feszült vagyok és fáradt, arra gondoltam, megpróbálom tudatosítani, összegyűjteni, leírni minden félelmemet, hátha úgy meg tudok szabadulni tőlük. Lássuk a módszert:

1. Írj le mindent, amiről azt reméled, hogy NEM fog megtörténni:
- remélem, hogy nem történik meg újra velem az, hogy nem indul be magától a szülés
- remélem, hogy nem kell emiatt vagy más komplikáció miatt ismét császármetszéssel világra segíteni a babámat
- remélem, hogy nem fogom a saját félelmemmel, gyávaságommal leblokkolni a természetes szülés folyamatát
- remélem, hogy a saját negatív születésélményem és az előzőleg tervezett természetes szülés kudarca nem fogja befolyásolni a mostani események menetét
- remélem, hogy nem fog nagyon elhúzódni a vajúdás, nem kell emiatt közbeavatkozni és mégis császármetszést alkalmazni
- remélem, hogy nem fog elfogyni az erőm, nem fogom feladni

2. Nézz a tigrised szemébe!
Ez megtörtént, miközben írtam a fentieket, elkezdett ömleni a könny a szememből. Nagyon félek. Ezek nem papírtigrisek, hanem valódi félelmek. Nem tudom, van-e elég belső energiám, van-e elég hitem önmagamban, van-e elég bátorságom, hogy ennyi félelmet legyőzzek.

3. Kérdezd meg magadtól: mit kell tegyek, hogy megbénítsam a tigrist?
Az első lépést megtettem, leírtam minden félelmemet. Minden kockázatot nem kerülhetek el, nem lehetek abban biztos, hogy sikerülni fog a természetes szülés. Amit tehetek az az, hogy önmagamat próbálom minél inkább megerősíteni, lelkileg felkészíteni, a félelmekkel szembenézni, és a pozitív gondolatokat magamban elültetni. Ha mindezek után mégis császármetszésre kerül sor, akkor azt el kell fogadnom, tudva, hogy én mindent megtettem annak érdekében, hogy teljesüljön az álmom. A VBAC Facebook csoport is segít, nap mint nap olvasom ott a sikertörténeteket, sokaknak teljesül az álma, nem lehetetlen a hüvelyi szülés császármetszés után. El kell hinnem, hogy nekem is sikerülhet.

4. TEDD MEG!
A dúla által kapott pozitív megerősítő gondolatokat és képet most előveszem, megnézem, átélem, lefényképezem és azokkal fogok lelki tréninget végezni.

37+1 Készülődés

Már nagyon-nagyon várom Mártika érkezését. Minden nap elképzelem magamat a kórházban, hogy mint lesz, hogy lesz, vajon sikerül-e a tervezett vajúdás és a természetes szülés, milyen lesz először meglátni a kisbabámat, valamint, hogy most miként fogom megélni a kórházi napokat. Ma van az utolsó napja a bölcsi szünetnek, amitől kissé tartottam, de szerencsére nem volt gond, jó volt kettesben lenni Zsófival. Aranyos kislány, nem unatkozik, mindig kitalálja, hogy mivel akar játszani, öröm vele lenni. Biztosan furcsa lesz, amikor nem leszek itthon három napig, hiányozni fog.

Múlt hétvégén kiválogattam a babaruhákat, vettünk is még néhányat, a héten kimostam-kivasaltam őket, már rendben sorakoznak a szekrényben. Megvettük és összeraktuk a kiságyat is, a gyerekszoba át van rendezve, készen áll Márti fogadására. Azt tervezem, hogy most hétvégén rendbe tesszük a spájzot és a konyhát, valamint a terasz alatti részt és az autókat, a jövő hétvégén pedig nagytakarítást tartunk: lesz ágynemű csere, összerakjuk a babaöblöt, na és az én kórházi pakkomat is (lehet, hogy ez utóbbit most hétvégén). Jövő héten megveszem a DM-ben azt a néhány babacuccot, ami még kell, és ha minden jól megy, jövő szombatra, július 29-re Márta napjára minden készen lesz, rendben lesz. Utána jöhet Mártus! :-)

A hasam amúgy még mindig folyamatosan nő, feszül, de már néhány hete lejjebb van, így legalább kapok levegőt. Kedden voltunk dokinál, 3200 grammosra saccolta a kicsit, és mindent rendben talált: köldökzsinór nincs a nyakon, van elég magzatvíz, így azzal búcsúztunk, hogy előbb vagy utóbb találkozunk a szülőszobán. Az orvos azt mondta, járjak hetente NST-re, a 41. hétig várunk, ha addig beindul a szülés, akkor mehet a maga útján, ha esetleg nem, akkor viszont császár lesz. 2 napja mértem magam, 95kg vagyok, tehát 13kg-ot híztam eddig összesen. OK, ez több mint az endokrinológus által előirányzott 8kg, de ahhoz képest, hogy Zsófival 23kg-ot híztam, nagyon jó. Az éjszakáim továbbra is pocsékak, este alig bírok elaludni, éjjel 3x felkelek pisilni. Sokszor este-éjszaka érzek jóslófájásokat, feszül a hasam, sehogyan sem kényelmes feküdni, és általában jól leizzadok, a nyitott ablaktól pedig fáj a torkom és taknyos vagyok. Sehogyan sem jó már, remélem, hogy július legvégén vagy augusztus elején elindul szépen magától Mártika, és sikerül szépen, természetes úton világra hoznom őt. Így legyen!

35+4 Aggódás

Tegnap volt a házassági évfordulónk, és tegnap volt a napja, hogy már csak egy hónap van a szülés kalkulált napjáig... Nagyon közeledik az idő, bennem pedig nő a szorongás. Annyi mindent kellene még addig megcsinálni! A hétvégén megvesszük a kiságyat, átrendezzük a szobákat. Utána még lesz egy hét itthon Zsófival kettesben, ami alatt nem lesz időm semmivel foglalkozni, utána viszont gyorsan át kell néznem a kicsi ruhácskákat, a hiányzó cuccokat meg kell venni, mindent ki kell mosni-vasalni-előkészíteni... Szeretném a konyhát alaposan kisúrolni, a spájzot átpakolni, el kell mennem még fodrászhoz, pedikűröshöz, össze kell rakni a kórházi táskámat, és persze nem ártana pihenni és lelkileg ráhangolódni Mártika érkezésére...

Az elmúlt két hétben nyaraltunk, de sajnos nem úgy sültek el a dolgok, ahogy számítottunk rá. Az Anyukámékkal hónapok óta megtervezett nyaralás egy nap alatt véget ért az ágypoloskák miatt, a családi vakációt a Balatonon pedig Zsófika betegsége árnyékolta be. Szegénykém 6 napig volt lázas, naponta többször 39 fok feletti láza volt. Talán mostanra helyre jött, de nagyon megviselte ez a torokgyulladás a kis drágámat. A fenti feladatlistához egy kiegészítés: írni kell Zsófika blogját is, úgyhogy azt hiszem, át is nyergelek arra, és próbálom felidézni, mi minden történt májusban és júniusban. Bárcsak megírnám mindig időben a bejegyzéseket, sokkal könnyebb lenne!

33+0 Közeledik...

Tegnap volt az utolsó szülésfelkészítő, amin ismét jól éreztem magamat. Orsi tényleg nagyon felkészült, összeszedett foglalkozásokat tartott, ahol a sokféle témát változatosan dolgoztuk fel, informatív volt, interaktív és személyes, örülök, hogy elmentem. Napok óta érzem magamban viszont a feszültséget, aminek az okát tegnap este meg is tudtam fogalmazni a Férjemnek: eddig úgy éreztem, hogy messze van még Mártika érkezése, most viszont, hogy ennyit foglalkoztam a szülés, és főleg a babázás témáival, nagyon közelinek érzem azt a napot, amikor a kicsi lány megérkezik majd hozzánk. Érdekes, hogy most abszolút nem a szülés foglalkoztat, azt hiszem, azt egyelőre rendbe tettem magamba: a dokimmal megbeszéltem, hogy természetes szülést szeretnék, sok infót gyűjtöttem róla és lelkileg is pozitívan állok a dologhoz. Most inkább az aggaszt, hogy milyen lesz újra egy kisbabával együtt lenni, milyen lesz naponta 8-10x szoptatni, ringatni, éjszaka számtalanszor felkelni, kialvatlannak lenni, és mindemellett még Zsófit is ellátni. A szülési terv már nagyjából meg van a fejemben, de a gyerekágyas terv még abszolút nem. Anyukám már jelezte, hogy ő csak akkor jön, ha hívom, nem akarja ismét azt a feszültséget és vitát átélni, mint Zsófi születése után. Én sem szeretném. Viszont ehhez az kell, hogy én eldöntsem határozottan, hogy mit szeretnék. Nos, lássuk, hátha sikerül most megfogalmaznom.

Amit mindenképpen szeretnék ezúttal, hogy a kisbabám szinte mindig mellettem legyen. A kórházban sem akarom "leadni" éjszakára, szeretnék mellette aludni, éjszaka is megszoptatni. Nem szeretnék annyi látogatót a kórházban, mint legutóbb. Akkor főleg Anyósomék zavartak, a szülést követő napon reggeltől estig bent csücsültek a szobában, egyfolytában ők fogták a kezükben a babát, fényképezkedtek, beszélgettek - zavartak. Mindenki jöhet, de mindenki csak egy-két órára. Egyébként minél többet szeretnék Mártussal kettesben lenni, illetve, a Férjem lehet többet bent, ő egyáltalán nem zavar. Amikor hazajövünk, akkor is azt szeretném, ha békén hagynának, és minél több időt lehetnénk kettesben, illetve hármasban. Inkább az lenne segítség, ha Zsófival kapcsolatban tudna közreműködni Anyukám: érte menne a bölcsibe, elvinné a játszótérre, ilyesmi. Azt biztosan nem szeretném, ha most is zsinórban 2-3 hétig nálunk lenne. Inkább jöjjön hosszú hétvégékre, toldja meg a hétvégéket két nappal, és akkor 4 napig itt lesz, 3 napig nem. Akkor tud a háztartásban segíteni, kicsit velünk lenni, viszont lesz magánszféránk is. A Férjem kiírt két hét szabit a gyerkőc születése utánra, tehát ő akkor elvileg végig velünk lesz. Nem tudom. Nem egyszerű ez a dolog. Nem tudom, milyen lesz a szülés, hogy fogom magam utána érezni, hogy leszek testileg-lelkileg. Rugalmasságot fogok kérni Anyukámtól, azt, hogy ne rögzítsük előre a konkrét napokat, csak az alapelveket. Remélem, sikerül majd olyan megoldást találnunk, ami mindannyiunknak, de főleg nekem és Mártikának megfelelő.

32+4 Magabiztosan

Most jövök a dokitól, 1980 gramm súlyú most Mártika, a fejecskéje van lefelé, szokás szerint a jobboldalon fekszik, van elegendő magzatvize, jól érzi magát. Ma végre úgy mentem az orvoshoz, hogy voltak kérdéseim, amiket fel is tudtam tenni, ez jó érzés volt, és egyértelműen a szülésfelkészítőnek köszönhető. Ma volt a harmadik alkalom, befejeztük egyrészt a múltkor félbemaradt szülési terv témakört, valamint a kórházi napokról, az első szoptatásról beszélgettünk. Múlt szerdán részletesen megtárgyaltuk a félelem, fájdalom témakört, ma pedig kis kártyákból összeállítottuk az "ideális" szülésünket.

Mindenképpen előrelépés és fontos hozadéka a tanfolyamnak, hogy már el tudom magamat képzelni a szülőszobán, már el tudom képzelni, hogy megindulnak a fájások, hogy vajúdok, hogy átélem és együtt dolgozom a fájdalommal, hogy fizikailag és mentálisan is jól bírom, sőt, tudatosan megélem a szülés folyamatát. Legutóbb volt egy gyakorlat, amivel a fájdalomérzetet és a fájdalomkezelő praktikákat teszteltük: a két karunkat felemelve kellett tartani kb. 6 percen keresztül, miközben szólt a Boleró című zene. Tartottam a feladattól, előre szóltam is, hogy szédülök, és emiatt nem biztos, hogy bírni fogom végig, de abszolút nem esett nehezemre a dolog. A zene régi emlékeket idézett fel bennem, amitől kicsit pityeregtem is, egy idő után lehunytam a szemem, a zene ritmusára ringatóztam, és így gyorsan elment az idő. Így szeretném átélni a szülésemet is. Ma megerősítette a dokim, hogy ha nem jön semmi közbe, továbbra is készülhetek hüvelyi szülésre, a kérdésemre azt is elmondta, hogy ilyenkor nem szokták gyorsítani a folyamatot, kíméletes szülésvezetést alkalmaznak, mert nem szabad fokozott méhtevékenységet előidézni. Szeretnék még egyszer elmenni a Róbert Károly kórházba szülőszoba látogatásra, mert amióta legutóbb voltam, felújításokat végeztek, és egyébként is lenne néhány kérdésem, amit az ottani szülésznőkkel szeretnék átbeszélni - pl. az aranyóra témáját, amit nagyon szeretnék átélni a kisbabámmal. Ma ki kellett választani három olyan faktort, amit leginkább szeretnék, ha megvalósulna a szülésemnél, számomra ezek azok: természetes szülés, nyugodt légkör a párom jelenlétével, félhomályban és zenével, valamint az aranyóra lehetősége. Ebben kérem a fentiek segítségét, erre készülök, és hiszek abban, hogy mindez megvalósulhat.

A dúlánál

Ma volt a szülésfelkészítő első foglalkozása, amit egy dúla tartott. "Véletlenül" találtam rá a neten, és bár korábban is jártam a kórházba szülésfelkészítésre, úgy éreztem, hasznos lenne számomra egy ilyen csoportos foglalkozás, jó lenne feltenni valakinek a kérdéseimet, és jó lenne kismamák között lenni, kicsit ráhangolódni a szülésre, a babavárásra. A mai alkalom nagyon pozitív élmény volt, Orsi nagyon jól felkészült, összeszedett és empatikus szakember, akin látszik, hogy az a hivatása, hogy segítsen az anyáknak, a családoknak. Ma azt beszéltük át, hogy mi kell a kórházi csomagba, mik a szülés megindulásának a jelei, mik a szülés fázisai, valamint, hogy milyen okok miatt lehet szükség császármetszésre. Számomra nem sok új infó volt, mégis, jó volt ezeket újra hallani. A legmélyebb benyomást rám egy videó tett, ami a születés utáni első két órát, az ún. aranyórát mutatta be. Ideális esetben ilyenkor az anyuka még a szülőszobán marad, rögtön megkapja a babát, akit a csupasz hasára helyeznek. A baba elkezdi szopizni az ujját, amin érzi a magzatvíz ízét és illatát, és elkezd lassan felkúszni a mama hasán a mellbimbóig, amit nagyrészt a szaga alapján talál meg, majd megtörténik az első szopizás. Annyira szép és természetes volt az egész, amit bemutattak! Úgy szeretném ezt én is átélni!!

Annyi mindent rosszul csináltam, amikor Zsófika született... Lelkiismeret-furdalásom van, pedig tudom, hogy a dolgok egy része nem rajtam múlt, és egyébként is, ott és akkor annyira voltam képes. A legjobb tudásom szerint jártam el, még akkor is, ha most sok mindent másképp csinálnék. De kaptam a sorstól egy újabb esélyt, most talán lesz lehetőségem, hogy tudatosabban álljak hozzá a szüléshez. Még van időm, hogy lélekben felkészüljek, hogy feloldjam a régi blokkokat, elengedjem a félelmeket és megerősítsem magam abban, hogy most az elképzeléseim szerint alakulnak majd a dolgok. Persze akkor sok mindenről még elképzelésem sem volt, egyáltalán nem képzeltem el magam a szülőszobán, nem játszottam le fejben előre, hogy milyen lesz a szülés, mi lesz benne a szerepem és hogyan fogom végigcsinálni. Nagy utat tettem meg, mire Zsófika megfogant, azt hiszem, akkor úgy kellett történnie az eseményeknek, ennyire voltam képes. Persze voltak gyönyörű pillanataink. Például, amikor kivittek a szülőszobáról, megkaptam a kis csomagot, körülöttem voltak a szeretteim, Anyukám és a Férjem, Zsófikát a mellkasomra helyezték, és mi csak néztük és néztük egymást hosszan... Elmerültünk egymás tekintetében, ismerkedtünk egymással. Azok gyönyörű percek voltak. De azért van bennem hiányérzet, a császármetszésnek az elszenvedője, tárgya voltam, a passzív és kiszolgáltatott helyzet nem esett jól, és most már azt is tudom, hogy zavart a nagy jövés-menés, ami az első napokban volt, valamint, hogy nem kellett volna "leadnom" Zsófikát éjszakára. De akkor ezt tanácsolta a csecsemősnővér és Anyukám is, mondván, pihenjek csak. Most másképp lesz. Mindenki jöhet látogatóba, de csak egy-két órára, kivétel persze a Férjem. A kis Mártuskámat nem fogom elengedni mellőlem, amikor csak tudom, az ölembe veszem és ringatom, szoptatom majd őt.

A következő, szerdai alkalomra házi feladatként kaptuk, hogy írjuk meg a szülési tervünket. Holnap majd nekilátok, szétnézek majd Melinda honlapján is, hogy ő mit tanácsol beleírni, de leginkább a saját belső hangomra fogok figyelni. Mert bennem van a tudás, az érzés, csak meg kell fogalmaznom, le kell írnom, ki kell mondanom. És akkor úgy is lesz.

Szülési terv

Ma voltam negyedszer a hangtálas foglalkozáson, és úgy érzem, a mai alkalommal fontos felismerésekre jutottam. Azért jelentkeztem a hölgynél, aki tartja, hogy lelkileg fel tudjak készülni a természetes szülésre, amiben úgy éreztem, hogy a saját rossz szülésélményem és az előző császármetszés eseménye gátol. Melinda a csoportos foglalkozásokat ajánlotta, amin igazából csak ketten voltunk kismamák, sőt, egyszer teljesen egyedül voltam. Minden óra elején beszélgettünk kicsit a minket foglalkoztató gondolatokról, érzésekről, majd hangtálas meditáció következett és a végén angyalkártyákkal néztünk üzenetet. Eddig minden alkalommal belealudtam a meditációba, ami így nagyon kellemes, mély, relaxáló élmény volt, de a Melinda által elmondottakat nem hallottam. A mai alkalom azért is volt más, mert nem a Minimanóban tartottuk, hanem az újonnan kialakított kis stúdióban, ami sokkal intimebb, barátságosabb közeg volt. Így ma én is jobban meg tudtam nyílni. Először csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy feszülten ébredtem ma reggel, türelmetlen voltam a kislányommal, aminek nem tudom az okát, és ami miatt rosszul is érzem magam. (Amúgy azt hiszem, Zsófi hiányom van, holnap itthon tartom a kis Pupát és kettesben töltjük a napot. :-)) Utána elmondtam, hogy jelentkeztem egy szülésfelkészítő tanfolyamra, amit egy dúla tart. Két héten át kétszer 3,5 órás alkalom, részben olyan témák lesznek, amiket már ismerek, ráadásul kissé borsos is a tanfolyam ára, de úgy érzem, szükségem van rá.

Szóval, amikor a dúla elküldte a tematikát, kiszúrtam benne, hogy a szülési tervről is lesz szó, aminek a fontosságát már Melinda is hangsúlyozta máskor. Én elmondtam, hogy furcsának tartom ezt, mivel szerintem abszolút nem tervezhető folyamatról van szó, van, aki másfél óra alatt könnyen megszüli a gyermekét, más pedig egy napon keresztül vajúdik, egyeseknek elviselhető a fájdalom, mások pedig majd bele halnak - hogyan lehetne ezt megtervezni? Nyilván mindenki gyors és kevés fájdalommal, nulla komplikációval járó szülést szeretne. Aztán ahogy elkezdtünk erről beszélgetni, belém hasított a felismerés, hogy én egyáltalán nem tudom önmagamat elképzelni szülés közben. Szóval, igenis át kell gondolni, fejben el kell képzelni, le kell írni, mit szeretnék, és kérni a fentiek segítségét, hogy mindebben támogassanak. Azt is elmondtam ma, hogy én nem a külső beavatkozástól félek, bízom a kórházban, az orvosomban, az ottani szülésznőkben, és mindennél jobban a Férjemben. Csak önmagamban nem bízom. Hiszen, ha egy vizsgáról van szó, pontosan tudom, hogyan kell teljesíteni, a fejjel megoldandó feladatoktól nem tartok, azokban jó vagyok, ezen a téren nincs gond az önbizalmammal. Csakhogy a gyerekszüléshez és -neveléshez nem az agyra, hanem a szívre van szükség. Amikor Katalinhoz jártam, akkor is eljutottunk ide, dolgoztunk is a szívcsakra nyitásán, az érzelmek felszabadításán. Akkor sikerült előrehaladást elérnem, de úgy érzem, még bőven van feladatom e téren. A meditáció alatt egy tengerpartra kellett magunkat képzelnünk, megfigyeltük a tenger hullámzását, majd ráálltunk egy szörfdeszkára, és engedtük, hogy vigyenek a hullámok. Átadtuk magunkat a hol erősödő, hol gyengülő hullámoknak, ugyanakkor kellett a mi erőfeszítésünk, aktivitásunk, együttműködésünk a folyamathoz. Melinda azt mondta, hogy ez a kép a vajúdás során segíthet nekünk, hiszen akkor is meg kell majd figyelnünk és el kell fogadnunk a méhösszehúzódásokat, fájásokat, és azokkal szinkronban kell majd részt vennünk a szülésben.

Úgy érzem, ez a mai alkalom nagyon hasznos volt. Abban maradtunk, hogy a következő két hétben elmegyek a szülésfelkészítő tanfolyamra, utána bölcsi szünet lesz, de ha úgy érzem, megkeresem majd még privátban Melindát, és ő is értesít, amennyiben újabb csoport indul.

A foglalkozás végén a vonzás törvénye kártyát húztam, amiről azt mondta Melinda, hogy kiesett a pakliból, és pont rám gondolt, amikor meglátta. Arról szólt a szép kék angyal üzenete, hogy a kapcsolataim átalakulás alatt állnak, ugyanis a személyiségfejlődésem miatt néhány korábbi barátot elveszítek, viszont bevonzom azokat az embereket, akik a segítségemre lehetnek, akik a fejlődésemet szolgálják. Ez valóban így van. Először rátaláltam Katalinra, aki egy évig kísért az utamon, és támogatta a munkahely váltásomat, a jógaoktatói tanfolyamon való részvételemet. Sajnos a terhességem elején elengedte a kezemet, amit azóta is fájlalok, talán ha jobban felkészültem volna Zsófi érkezésére lelkileg, akkor sok minden másképp alakult volna. Akkor csak a baba ellátására koncentráltam, minden új volt a számomra, a pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, szoptatás - most már mindezekben tapasztalt vagyok, így másként fogom megélni a második babám érkezését. Az viszont igaz, hogy Zsófi nem véletlenül választott engem az anyukájának, ő az én tanítóm és én vagyok az ő tanítója, egymásra van szükségünk, és a tapasztalások néha kellemetlenek, néha fájdalmasak, de mindig a javunkat szolgálják. Vele úgy kellett történnie az eseményeknek, ahogy megtörténtek, utólag nem szabad semmit megbánni, mindennek oka van. A kártya a munkahelyem terén is jelzett változásokat, azt jósolta, hogy a spirituális beállítottságomnak megfelelő foglalkozás vár rám a jövőben. Jó lenne, ha ez is megvalósulna. Jó lenne, ha Mártika annyit erősítene még a lelki oldalamon, hogy merjek elindulni a saját utamon, hogy merjek a jógával, mások segítésével foglalkozni. Most még nem ez a feladatom, de remélem, egyszer eljutok idáig is.

Köszönöm a mai napot és a felismeréseket.

29+1

Bő két hete letudtam egy fontos szakmai vizsgát, amire sokat készültem, sokat idegeskedtem miatta, de végül megérte: nagyon jól sikerült, és így értelmet adott a féléves visszatérésemnek a munka világába, sőt, megkoronázta azt. Még aznap, a vizsga délutánján belázasodott Zsófi, így a tervezett utolsó két munkanapon is táppénzen voltam, de sebaj, úgyse akkor váltottam volna meg a világot. Pénteken még bementünk együtt Zsófival a munkahelyemre, vittünk be muffint, mindenkitől elbúcsúztunk. Persze a kislányom akkor is formában volt, bárkit meglátott, sírni kezdett. Mondjuk előző nap nagyon kiütötte a láz, szinte egész nap aludt a mellkasomon, 38 foknál nem ment feljebb a láza és más tünete sem volt, csak a rengeteg alvás. A vizsgadrukk, a hirtelen megnőtt pocak és a mellkasomon alvás megtette a hatását: szépen beállt a derekam, nagyon fájt, ráadásul két hétig folyamatosan. Végül a pocaktámasz, amit vettünk, valamint a hangtálas kezelés szépen lassan kioldotta a görcsöt, talán már nem fog visszatérni ez az intenzív fájdalom.

Szépen lassan ráállok az itthoni üzemmódra, igazából gyorsan elmegy az a néhány óra, amit Zsófi a bölcsiben tölt, mindig van mit csinálni. Elkezdtem kismama jógára járni, ami nagyon jól esik, és elmentem ahhoz a hölgyhöz is, akit korábban kinéztem a neten, hogy a szülésre készít fel lelkileg beszélgetéssel, hangtálazással. Végül nem privátban mentem el hozzá, hanem a Minimanóban tartott "csoportos" foglalkozásra, amin múlt héten ketten voltunk, most szerdán pedig csak én voltam. Úgy érzem, hogy a korábbi egyéves terápia Katalinnal megtanított arra, hogy gyorsabban tudatosítsam, kimondjam a félelmeimet, szorongásaimat, és hogy megoldást is találjak rájuk. Már nem cipelek egy-egy rossz érzést hosszú ideig, szépen meg tudom fogalmazni, ha kell, megbeszélem valakivel, és utána máris könnyebb lesz. Az első alkalommal a szülésről beszélgettünk, én elmondtam, hogy a saját negatív születésélményem és az első császár hatására tartok attól, hogy nem fog menni a természetes szülés, pedig nagyon szeretném ilyen módon világra hozni a kisbabámat. Melinda, a segítő, a beszélgetés és a relaxáció alatt azt erősítette bennünk, hogy ez az ősi női tudás bennünk van, bízzunk benne, bízzunk magunkban, a testünkben, engedjük, hogy tegye a dolgát, higgyük el, hogy képesen vagyunk természetes úton megszülni a babánkat. Most nem aggódom (még) emiatt (annyi minden más van!!), ha császár lesz, elfogadom, de tényleg jó lenne, ha lenne elég bátorságom, hogy erre az útra lépjek. Mert valahogy úgy érzem, a saját elhatározásom az első lépés, szilárdan hinnem kell abban, hogy erre én képes vagyok, ez velem megtörténhet, ezt én végig tudom csinálni. Így legyen! Ezen a héten pedig arról beszélgettünk Melindával, hogy tartok a baba megszületése utáni időszaktól, konkrétan az első hetektől. Nem szeretném újra átélni azt, hogy Anyukám itt van nálunk és ő irányít mindent, kiveszi a kezemből a babát és parancsolgat, hogy egyek és aludjak. Szerencsére ő is érzi, hogy ez most nem fog megismétlődni, azt mondta, csak akkor jön, ha hívjuk. Lehet, hogy az lenne a jó, ha csak a hétvégéket toldaná meg, akkor jönne fel néhány napra, de alapvetően négyesben lennénk az első két hétben. Ezt még átgondolom, de ebben is nekem kell döntést hoznom, magától nem fog megoldódni a szituáció. A foglalkozások végén mindig hangtálas relaxáció van, ami nagyon kellemes, hihetetlenül ellazít, viszont azzal is jár, hogy mindig elalszom alatta. Így a képalkotás, tudatosítás most is elmaradt, bár Melinda azt mondta, hogy alvás közben is bemennek az  üzenetek. Akárhogy is, megyek a jövő héten is, mert ez most határozottan jót tesz nekem.

Még egy problémáról írok, mielőtt rátérek Mártikára: az Anyósom ősz óta árulta a vidéki lakását, még én magam beszéltem rá, hogy költözzön fel Pestre, legyen közel hozzánk, szükség esetén kisegítjük, hogy meg tudja venni a megfelelő lakást. Most hirtelen lett vevő a lakására, sőt, addig "nyomtam" a dolgot, hogy múlt hétvégén meg is találta álmai lakását Pesten, ami ugyan messze van tőlünk, de legalább már nem 220km-re. Viszont annyira felmentek most a lakásárak, hogy végül 2M Ft-tal kell beszállnunk a vételárba, ami nekünk is megterhelő, ugyanis nekem most csökken a bevételem, jön a szülés, vennünk kell még néhány bútort, nyaralni is kellene menni, és nem szeretném az összes megtakarításunkat erre a célra áldozni. Tegnap este ezt beszéltük át hosszan a Férjemmel, akire mostanában sajnos sok teher hárul: a munkahelyén is sok nehézség van, az anyja lakásvásárlását is gyakorlatilag ő menedzseli, emellett a társasházi felújítás körüli teendők közül is sokat rásózott a közös képviselő. Emiatt mostanában keveset van itthon, Zsófival se tud annyit foglalkozni, és nekünk is hiányoznak már a kettesben töltött programok, sőt, mostanában az összebújás is. Remélem, hamarosan kikuszálódnak a szálak és egyenesbe kerülnek a dolgok.

És hogy a legkisebbel is foglalkozzunk egy kicsit, kitaláltam, hogy holnap délután elmegyünk 4D babamozira. Jó lesz kicsit Mártira koncentrálni, ugyanis kicsit kevés figyelem jut neki a fentiek miatt, pedig őt is annyira várom, annyira örülök neki, és annyira kíváncsi vagyok rá, hogy fog kinézni!! Remélem, holnap megmutatja a kis arcocskáját, készül róla néhány jó kép és egyáltalán, kicsit jobban tudunk majd vele kapcsolódni, hozzá kötődni. Minden nap érzem a mocorgását, de nem annyira élénken, mint annak idején Zsófival. Ő nyugisabb babának tűnik egyelőre. Bő egy hete voltam terhesgondozáson, akkor fejjel lefelé feküdt, és már 1,3kg volt a súlya. Annyiszor próbálom elképzelni, hogy milyen lesz ő, milyen lesz az életünk vele, hogyan fognak kijönni Zsófival - jaj, olyan izgalmas időszak vár ránk, olyan jó lesz újra egy kis csomagot magamhoz ölelni, megszoptatni, délelgetni.... Nagyon várlak, édes kicsi lányom!! <3

(Most olvastam vissza a 30+0 bejegyzésemet, amit Zsófival írtam, akkor az volt az utolsó hetem a munkahelyemen, már 15 kiló plusznál jártam, vagyis 90kg voltam. Most is kb. annyi a súlyom, de mivel 82-ről indultam, szerencsére ez csak 8kg pluszt jelent. Az endokrinológusom azt mondta az elején, hogy összesen ennyit hízhatok, amit tudtam, hogy nem fogok tudni betartani. Egy ideig elég jól ment a diétázás, mostanában több édességet lecsúszik, de azért mérsékletesen eszem. Így is jó nagy lett mostanra a pocakom, hihetetlen, hogy még több mint két hónap van hátra, mennyit fog még nőni?! Mindegy, figyelek a mennyiségekre, de nem fogok a súlyom miatt parázni.)

Néha az agyamra megy...

... a saját gyerekem. Nem szép dolog ezt így bevallani és leírni, de ez a helyzet. Sokszor nagyon aranyos, bújik hozzám, megölel, megpuszil, öröm vele együtt lenni és játszani, de bizony gyakran vannak mostanában olyan napok, amikor semmi nem jó. Egész nap ellenkezik, nyűgös, ha valaki hozzászól, elsírja magát, és a bölcsiben is jelezték, hogy mostanában kis nebáncsvirág, távolságtartó a társaival, csak a gondozónőkhöz bújik. A múlt hétvége jól sikerült, 3 napig együtt voltunk hármasban, nyugis, otthoni programokat szerveztünk (piacozás, biciklizés, játszóterezés), ezeket nagyon élvezte, kedden és szerdán feltöltődve, kisimultan ment bölcsibe, jól is érezte magát. De ma reggel ismét elkezdődött, ami múlt héten: reggel 5:15-kor kipattan a szeme, elkezd sutyorogni az ágyában, ezzel engem is felkelt, és mire indulunk otthonról, már ásítozik, álmos, nyűgös. Most azt beszéltük, hogy holnap kirakjuk az "ideiglenes" kiságyát a szobánkból, és onnantól kezdve nincs átjárkálás, a saját szobájában kell aludnia. Nem is emlékszem ugyanis, hogy mikor aludta át utoljára az éjszakát, minden egyes éjjel felkel, átkéredzkedik, amivel megtöri az éjszakánkat, nem tudjuk kipihenni magunkat, amit tetéz a korai ébredés. Múlt héten őt is elkapta egy hasmenős vírus, ami engem is, gondoltuk, amiatt nem alszik jól, de mostanra az is elmúlt. Nem tudom, miért nem tud még mindig normálisan aludni. Ez nála programhiba, születésétől kezdve ez a helyzet, és bár már elmúlt két éves, még mindig fennáll. Persze én se vagyok mindig egyformán türelmes, jövő héten lesz egy szakmai vizsgám, amire nem tudok úgy készülni, ahogy szeretnék, emiatt én is feszült és fáradt vagyok. Nyilván ezt is érzi a gyerek, szokták is mondani, hogy ha a gyerekkel baj van az anyát kell kezelni, de azt azért visszautasítom, hogy minden bajnak én lennék a forrása. Szóval, néha elegem van a kislányomból, az agyamra megy a hülyeségeivel, mindeközben persze imádom, szeretem, és mindent megtennék érte. Pont emiatt aggaszt a dolog. Neki sem jó ez a helyzet, szeretném, ha újra harmóniába kerülne a kis lelke. Olyan édes, ügyes, okos és szép kislány!!

24+0

Visszaolvastam az előző bejegyzést, és ahogy lenni szokott, a békés és nyugodt időszakot egy ziláltabb követte: Zsófi többször beteg volt, hazaküldték a bölcsiből, orvoshoz jártunk, és ehhez jött a dackorszak megerősödése napi hisztikkel és nagy bömbölésekkel... nehéz volt vele, a szokásosnál is gyakrabban felkelt éjszakánként, én fáradt voltam, a vizsga felkészítő hetén túlterheltem magam, beállt a derekam, szóval, összejöttek a dolgok. Most úgy tűnik, a húsvéti jövés-menés közben azért sikerült annyit pihennünk, hogy helyreállt az egyensúly. Május 8-án megyek a szakmai vizsgámra, azon a héten szeretnék utoljára jönni dolgozni, de addig is kiveszek több nap szabit, úgyhogy ha minden igaz, a mai napot és a vizsga napját leszámítva 7 napot dolgozok még. Holnap bölcsiszünet lesz, szombaton pedig Zsófika második szülinapja, így otthonlevős, kellemes napok várnak rám (remélem).

Tegnap voltam terhesgondozáson, minden rendben van a babával és velem is, a fejmérete alapján a korának megfelelő méretű Mártus, jelenleg 600-700 gramm súlyú. Nekem a vérnyomásom, vizeletem rendben van, a méhszájam zárt, remélem, most Streptococcus fertőzésem sem lesz (vettek mintát). A húsvéti evészet után 87kg vagyok, eddig tehát +5kg. Tegnap megtaláltam az első terhes kiskönyvemet, abban az szerepelt, hogy a 24. héten 86.5kg voltam, tehát akkor már több mint 11kg plusznál tartottam. Persze most fentebbről indultam és a terhesség előtt is többet ettem a kelleténél, ezért sem olyan nagy az ugrás. Azt hiszem, a +8kg már ugrott, de azért a 98kg-os "rémálomsúlyt" most nem szeretném elérni...

Nemrég találtam egy hölgyet, aki a Minimanóban szülésfelkészítőt tart, na nem a klasszikusat, hanem a lelki oldalával foglalkozik. A felkészítő csoportos, kora délután van, így a munkám miatt nem tudok elmenni, de felírtam a nevét, szeretném őt privátban felkeresni, amikor már otthon leszek. Legutóbb az endokrinológusommal is beszéltem erről, hogy érzésem szerint szükségem van a saját negatív születés- és az első szülésélményem feldolgozására ahhoz, hogy képes legyek Mártikát természetes úton megszülni. A dokim szerint erre egy császár után még van esély, nem akarok teljesen rápörögni a témára, lesz ahogy lesz, de azért szeretnék tenni azért, hogy lehetőség szerint megtapasztalhassam a szülést a maga valójában, a természetes formájában.

20+4

Elég régóta nem írtam, itt az ideje, hogy beszámoljak a fejleményekről. Múlt kedden voltam a II. genetikai ultrahangon. Kicsit aggódva mentem a vizsgálatra, egyrészt mindig izgulok egy kicsit, hogy minden rendben legyen, másrészt pedig tartottam attól, hogy ismételten közel egy órás várakozás és idegeskedés előzi meg a vizsgálatot. Szerencsére ez utóbbi félelmem alaptalan volt, alig hogy megérkeztem és lepakoltam, már szólított is a doki. Az előző alkalmaktól eltérően most rám szánta az időt, kedves volt, érdeklődő és alapos, ezért elhessegettem azt a gondolatot, ami korábban felmerült bennem, nevezetesen, hogy talán le kellene cserélnem őt, mert túlvállalja magát. Ez alkalommal megerősített abban, hogy érdemes kitartanom mellette, jó szakember. Lemérte a bébi fejét, orrcsontját, kezét, lábát, megnézte a szív és a többi belső szerv működését, úgy tűnik, minden rendben van, Mártika szépen fejlődik, még egy kicsit nagyobb is a koránál, közel 370 gramm és 15cm ülőmagasságú. A vizsgálat alatt kicsit ficergett, mocorgott, az arca elé emelte a kezeit, még az egyik hüvelykujját is elkezdte szopni. :-) A fényképen, amit kinyomtatva kaptunk, látszik a kis keze, Zsófi el is szokta kérni a hűtő oldaláról, megnézi, és kijelenti, hogy Márti integet, azt mondja, hogy szia Zsófi. :-) Olyan édes, rendszeresen emlegeti a kistesót, remélem, örülni fog, amikor megérkezik hozzánk! Olyan kis gondoskodó, segítőkész, próbálok majd kisebb feladatokat rábízni a baba körül, hogy ne érezze magát kirekesztettnek, hanem azt érezze, hogy ő is hasznosan hozzá tud járulni Mártika ellátásához. Szerencsére az én közérzetem is jó, és bár a szülinapi tortaevések miatt nem tartom fixen a diétát, a legutóbbi mérésem szerint 85kg vagyok, eddig tehát 3kg-ot híztam. Szerintem egész jó ez az érték. Múlt hétvégén voltam kismama jógatanfolyamon, felelevenítettem az ilyenkor végezhető gyakorlatokat. Szeretnék kicsit többet mozogni, nyújtani, sétálni, kicsit több időt tölteni a szabadban. És persze visszatérni kicsit szigorúbban a diétához, hogy tényleg ne legyen több 10kg-nál a felszedett plusz súly a terhesség végéig.

Csak röviden megemlítem, hogy most hétvégén volt az első kettesben eltöltött minivakáció a Férjemmel. Ma van a megismerkedésünk 15. évfordulója, úgy gondoltam, ez jó alkalom arra, hogy a második baba megszületése előtt kicsit meglépjünk kettesben otthonról. Nagyon jól sikerült a kiruccanás, tartalmasan és kellemesen telt a városnézés, pihenés, feltöltődtünk, és Zsófi is nagyon jól érezte magát a nagyszülőkkel. Most tényleg teljesnek és boldognak érzem az életemet.

Diéta

A terhességem legelején felhívta a figyelmemet az endokrinológusom, hogy fontos lenne betartani a 180 grammos szénhidrát diétát, elsősorban azért, hogy ne ugorjon meg nagyon a testsúlyom a terhesség alatt, másrészt pedig a terhességi cukorbetegség megelőzése céljából. Az első terhességemet 75kg-mal kezdtem, és rengeteget, konkrétan 23 kilót híztam, a csúcs a 98kg volt (érdekes módon az utolsó napokban lement 1-2kg, tehát a csúcs nem a 40. héten volt). Most 82kg-mal kezdtem a terhességet, az endokrinológusom azt mondta, hogy 8 kilót hízhatok összesen. Ez nagyon kevésnek tűnik, főleg az előző gyarapodáshoz képest, de próbálom célként ezt kitűzni. Bevallom, eddig nem tartottam a diétát, vagyis, próbáltam keveset enni, főleg az édességek fogyasztását fogtam vissza. Emlékszem, amikor Zsófit vártam, nagyon elnéző voltam magammal, otthon müzlit reggeliztem, idebent egy nagy szendvicset, és szinte napi szinten csúsztak a nagy túrós táskák és mákos búrkiflik. Most szerencsére nem kívánom annyira az édes ízt, a csokoládét egyáltalán nem, de a péksüteményekből is igyekeztem eddig is a teljes kiőrlésűeket és a diétásokat választani. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy az első terhességem előtt sokáig, évekig diétáztam változó elvek szerint (IR diéta, paleo diéta, majd ezek kombinációja, krumpli diéta, stb.), így amikor teherbe estem, élveztem, hogy végre nem kell megválogatnom minden falatot, és azt is örömmel vettem észre, hogy a korábbiakkal ellentétben nem puffadt és fájt a gyomrom a finomlisztes dolgoktól sem, ezért előszeretettel fogyasztottam őket. Most nem diétáztam a terhesség előtt, így nem változott meg olyan nagy mértékben az étkezésem. De majd most!

Pénteken voltam diétás oktatáson a Mensmentisben. Az endokrinológusom is ajánlott egy dietetikust, de mivel valahol a XII. kerület távoli pontján rendel és teljesen kezdő, nem mellette döntöttem, hanem inkább elmentem ahhoz a szakértőhöz, akinél még 2011-ben az IR diéta alapjait is megtanultam. Az akkori oktatáshoz képest a mostani nyilván nem volt olyan érdekes, nem adott túl sok új információt, de kicsit felfrissítette a tudásomat, kiegészítette a terhességre vonatkozó speciális tényekkel, és ami a legfontosabb: végre motivált vagyok, hogy tényleg elkezdjem a diétát. Tegnap délután összeállítottam a fő szabályokat, a bejegyzés aljára bemásolom majd, hogy meg legyen a későbbiekben is. Tegnap kinyomtattam és kiragasztottam a hűtő oldalára, és a mai naptól igyekszem teljes mértékben ennek megfelelően enni. Illetve, már a vacsoránál is méregettem, meg is állapítottam, hogy magamtól több kenyeret és gyümölcsöt ettem volna, kicsit éhesnek is éreztem magam, de a pótvacsinak köszönhetően mégsem mentem korgó gyomorral aludni. Próbálok most tényleg mindent mérni, számolni, figyelni a mennyiségeket és betartani az előírásokat. Nagyon szeretném, ha tényleg max. 10 kilót híznék, nem utolsósorban azért, hogy szülés után ne maradjon olyan sokáig rajtam a sok felesleg, mint korábban. Nagyon nem élveztem, hogy még Zsófi első szülinapján is volt rajtam 10kg felesleg a terhesség előtti állapothoz képest... Ma reggel megmértem magam, eddig másfél kilót híztam, jelenleg 83.5kg vagyok. Megnéztem a korábbi bejegyzéseket, és ha jól emlékszem, Zsófival a 17. hétre már 4-4,5kg plusznál jártam. Eddig tehát minden OK. Ja, és az étkezés mellett próbálok heti 2x-3x mozogni, ezt is elkezdtem tegnap este: tekertem 30 percet a szobabiciklin. Szóval, lelkes vagyok és eltökélt, remélem, ez így is marad! :-) És akkor íme a diéta leírása:

Terhességi Ch diéta – napi 180gr szénhidrát

6:30 reggeli otthon – 30gr lassan felszívódó szénhidrát

tk. kenyérből 60gr + nem kell számolni: felvágott, sajt + legyen mindig zöldség       

9:30 tízórai bent – 10gr lassan + 15gr gyorsan felszívódó szénhidrát

gyors: tejtermékek (natúr joghurt, kefír, diétás gyümölcsjoghurt) – címkét nézni!

lassú: 3 db Korpovit keksz

12:30 ebéd bent – 50gr szénhidrát, ebből maximum 20gr gyors

lassú: az ebédből a köretet kell számolni (bashmati rizs, barnarizs, köles, bulgur, krumpli)

(50gr Ch: 65gr barnarizs, 65gr bulgur, 75gr köles, 75gr durum tészta, 25dkg krumpli)

+ tejeskávéból a tej gyorsan felszívódó (1dl tejben van 5gr Ch)

15:30 uzsi útközben – 25gr gyorsan felszívódó szénhidrát

diétás édes vagy sós péksütemény

(pl. Lipóti dia kakaós csiga 26,7gr, dia szilvás levél 15,5gr, házi krumplis pogácsa 24gr)

vagy gyümölcsös túró joghurttal, zabkorpával kiegészítve

18:30 vacsi otthon – 30gr lassan + 10gr gyorsan felszívódó szénhidrát

almás gabonakása, ebből a gabona lassú, a gyümölcs gyors

(30gr Ch: 40gr árpapehely, 45gr zabpehely, 50gr rozspehely)

vagy 40gr tk. kenyér feltéttel , zöldséggel + gyümölcs (alma, narancs)

(10gr Ch: 150gr alma, 70gr cseresznye, 150gr eper, 150gr görögdinnye, 85gr körte,

100gr mandarin, 200gr málna, 125gr narancs, 110gr őszibarack, 100gr sárgabarack,

100gr sárgadinnye, 75gr szilva)

21:00 pótvacsi – 10gr lassan felszívódó szénhidrát

3 db Korpovit keksz vagy 1 db puffasztott rizs

Általános szabályok:

-            minden összetevőt (zöldség, köret) nyersen kell lemérni

-            a három fő étkezésben legyen teljes értékű állati fehérje (sajt, túró, tojás, hús, hal)

-            a három fő étkezésben legyen zöldség, reggelire és vacsorára lehetőleg nyers

-            napi 4-5 szelet alacsony zsírtartalmú sajtot érdemes megenni + jó a túró, cottage cheese

-            étkezési babaolajból érdemes naponta 2 teáskanálnyit megenni (főzelékbe, kásába)

-            kásába mehet telítő anyagnak chia mag, lenmag, túró, zabkorpa (2 ek.)

-            felvágottakból a magas hústartalmút (80% felett) érdemes választani

-            a vöröshús hetente 1-2x, a máj heti 1x ajánlott, tojásból heti 7db

-            a pirítóst és a puffasztott gabonákat kerülni kell
-            fontos a mozgás heti 2-3x, de a pulzus ne menjen 142 felé (tudjak közben beszélni)

16+4

Múlt szerdán voltam legutóbb nőgyógyásznál, nagyon sokat kellett várni és végül csak 5 percet voltam bent, de a lényeg kiderült: lesz még egy kislányunk!!! :-) Érdekes, mert ezúttal tényleg fiúra számítottunk (Zsófinál is ez volt az elsődleges megérzésünk), nem utolsósorban a kínai fogamzásnaptár miatt, ami fiút jósolt. De egyáltalán nem bánom, hogy kislányom lesz, sőt, örülök neki, mert szerintem így jobban megértik majd egymást, jobban kijönnek majd Zsófival. Neki persze rögtön mondtuk, hogy kishúga lesz, és mivel a nevet is gyorsan lefixáltuk, a hétvégén már ő közölte a nagyszülőkkel a hírt. Megkérdeztem tőle: - ki van Anya pocakjában? Erre ő: - Márta.
Olyan édesen mondja! Azóta reggelente, ha segít bekenni a pocakomat, mondom neki, hogy simogassa meg Mártikát. Szerintem szép és manapság különleges, de mégis klasszikus nevet találtunk a kislányunknak. Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! Ilyenkor olyan hosszúnak tűnik a terhesség, szívesen lennék már a 30. hét környékén. Hihi, kisasszony megérezte, hogy róla írok, elkezdett ficeregni a hasamban! :-) Amúgy a legutóbbi ultrahangnál is végig mozgott, mozgatta a kis kezét-lábát, és még a tengelye mentén is forgott. Csak egy kisebb elmosódott képet kaptunk róla, de sebaj, március 21-én lesz a második genetikai ultrahang, akkor majd alaposan megnézzük minden porcikáját! Remélem, akkor már a kis arcocskája is fog látszódni a felvételen. Zsófika egyre gyönyörűbb, tényleg nem tudunk betelni vele, okos, szép és ügyes kislány, jó magasra tette a lécet! De a húga is biztosan szuper csajszi lesz!!

Ja, és amikor közöltem a hírt a Férjemmel, ennyit mondott viccesen: - Nem baj, majd a harmadik fiú lesz!

Én-tervek

Érdekes, hogy amióta terhes vagyok, többet foglalkozom magammal, ismét sokkal befelé fordulóbb lettem. Persze ez azzal is összefügg, hogy kb. azóta terhes vagyok, amióta visszajöttem dolgozni, tehát amióta nem kell Zsófival foglalkoznom egész nap, ismét felnőtt emberek között vagyok és van időm a munkahelyemen hosszasan gondolkodni. Igazából soha nem szerettem a munkámat. Ideig-óráig próbáltam magammal elhitetni, hogy jó az, ahol vagyok, jó az, amit csinálok, de valójában soha nem éreztem magaménak. Ha most visszagondolok az elmúlt tíz évre (hihetetlen, hogy több mint tíz év eltelt a munkába állásom óta, főleg, hogy már az első munkahelyemet is átmenetinek gondoltam...), szóval, ha visszagondolok az eddigi pályafutásomra, akkor nagyjából ez a hatodik munkakörnyezetem, amiben dolgozom. Persze, a tevékenységem egy része változatlan, kisebb változásokból meg hatnál több is volt, de mondjuk azt, hogy hat nagy szakaszra bontható eddig a "karrierem". Ebből kétszer éreztem magam igazán jól, mind a kétszer a jó munkahelyi hangulat, a kollégák között kialakuló baráti viszony miatt. Két helyen volt, hogy munkán kívül is összejártunk a kollégákkal, együtt lógtunk, csevegtünk, buliztunk. Ezek szép időszakok voltak, kellemes emlékként őrzöm őket. Most viszont, amióta visszajöttem dolgozni, már sokkal kevésbé tudom tettetni, hogy jól érzem magam a munkahelyemen.

Két és fél éve kerültem ebbe az intézménybe, amiből közel két évet persze távol voltam, mégis, amikor bekerültem, nagy reményekkel vártam az itteni életemet. Úgy gondoltam, hogy a korábbi munkahelyeim előkészítették az itteni tevékenységemet, itt majd kiteljesedhetek. De nem ez történt. Igazából arra jöttem rá, hogy ez a pálya nem nekem való. Egy ideig gondolkodtam azon, hogy jó lenne néhány évig külföldön dolgozni, de most úgy vélem, az se lenne nekem való. Én szeretek Budapesten élni, a jól berendezett lakásunkban, a kialakult szokásaink között, a család és a barátok viszonylagos közelségében. Nem akarom ezt a bizonytalanért feladni. És mivel nem igazán érzem magam komfortosan a mostani helyemen, nem is akarok túl sokáig itt dolgozni. Konkrétan, csak március végéig. Azt tervezem, hogy utána szabadságra megyek (6 hét), majd május közepétől táppénzen leszek. Most van időm önmagamra, most lesz időm felkészülni a későbbi életemre. Ugyanis már nem szeretnék visszajönni irodai munkára. A tervem a következő:

Elkezdek egy online kreatív írás tanfolyamot, és utána/közben nekilátok az első könyvemnek. Régóta tervezem, hogy megírom a meddőségem történetét, érdekes, de ezt a témát még így, hogy a második gyerekemet várom, még mindig aktuálisnak érzem. A másik tervem, hogy gyerekkönyveket, meséket fogok írni. Azt gondolom, ehhez is lenne tehetségem, és ennek elég nagy felvevő piaca van manapság. Az írás lehetne az a szellemi tevékenység, amit babázás mellett is tudnék otthon csinálni. Később pedig jó lenne elkezdeni a jóga oktatást, ezt régóta tervezem, ideje lenne belevágni. A családi napközi/játszóház nyitás is megfordult a fejemben, meg az is, hogy nyitok egy pékséget - terveim tehát (végre) vannak, és úgy érzem, hogy most időm és energiám is lesz, hogy elkezdjem őket megvalósítani, hogy elkezdjem az életem további részét felépíteni. Hajrá-hajrá!!

13+0

Mindig pont a hétfodulókon írok... érdekes.

Ma bejelentettem a nagy hírt a szobatársamnak, akinek három gyereke van, és akivel éppen arról beszélgettünk, hogy merre alakul a főosztály, milyen karrier lehetőségek vannak. Ő a gratuláció után azonnal azt mondta, hogy maradjak otthon, ne járjak be dolgozni, használjam ki a hátralevő fél évet arra, hogy azzal foglalkozzak, amivel igazán szeretnék. Két gyerek mellett már úgyis kevesebb időm lesz. Ez szöget ütött a fejembe, ugyanis pont tegnap este gondolkodtam azon, hogy ki kellene találni valami szellemi tevékenységet, amit a második gyerek mellett csinálni tudok, hogy ne essek ugyanabba a hibába, mint a kislányom esetén. Nevezetesen, hogy csak vele foglalkoztam egész nap, saját hobbim, elfoglaltságom nem volt, így egy kicsit bekattantam agyilag. Fürdés közben azt találtam ki, hogy mesekönyvet kellene írnom. Úgyis jó piaca van a gyerekkönyveknek, a sógorom meg tudná csinálni hozzá az illusztrációt, szerintem össze tudnánk hozni valami jó dolgot. Eleve sorozatban kellene gondolkodni, tehát olyan karakterre lenne szükség, akiben van potenciál. Egy kisfiú jutott eszembe elsőre, aki ért az állatok nyelvén - na, eddig jutottam, arról fogalmam sincs, hogyan kellene elkezdeni felépíteni a sztorit. Ahogy a kolléganővel beszélgettem, beugrott, hogy olvastam egy kreatív írás tanfolyamról. Most elolvastam az ismertetőt, és pont azt ígérik, amire szükségem van: hogy megtanítanak arra, hogyan kell egy karaktert, egy sztorit, egy párbeszédet felépíteni. Végülis ez is egy szakma, a technikai része megtanulható. A mesék mindig is érdekeltek, jó a fantáziám, gazdag a szókincsem, jó az íráskészségem, szóval, szerintem képes lennék ezt az álmomat valóra váltani. De klassz is lenne!! Most nagyon megtetszett ez az ötlet.

A babával amúgy minden OK, pénteken voltunk megnézni. Akkor 6,5 cm volt az ülőmagassága, az ultrahang közben mozgott egy kicsit (integetett nekünk!). A doki először közölte, hogy egyértelműen kisfiú, majd korrigált, hogy csak a köldökzsinórt látta, egyelőre nem tudta megmondani a nemét. Majd február végén kiderül. Kisfiúra számítunk, de persze ha kislány lesz is nagyon örülünk majd. Január 23-án éreztem először a mozgását. Aznap este valami édeset ettem, és amint leért a szénhidrát löket a babához, elkezdett intenzíven mocorogni. Még a Férjem is érezte a pocakomon keresztül! :-)

Engem sajnos ismét elkapott egy betegség, bár még az előzőből se gyógyultam ki igazán. Most már egy hónapja beteg vagyok, rettenetesen unom, elég rossz a közérzetem emiatt. Most konkrétan nem kapok levegőt az orromon, emiatt éjjel se tudok jól aludni. Három napot otthon voltam a kislányommal, kicsit ő is taknyolt és köhögött, bár a közérzete neki szerencsére jó volt és kitűnőeket aludt (szerintem az antihisztamin cseppektől, amit az orvos írt fel neki). Mindegy, majd csak jön már a tavasz!

11+0

Ma reggel, amikor jöttem elfelé a bölcsiből, belém hasított az érzés: most minden olyan jó!! Zsófikám jól érzi magát a bölcsiben, végre reggelenként is sírás nélkül, sőt, örömmel megy, a gondozó nénijével nagyon egymásra találtak, folyton az ölében van, kis kedvenc. Tegnap pl. az udvaron húzta őket szánkón Merci néni. Nagyon örülök, hogy szeretik ott a kislányomat, ez számára nagyon fontos ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Az én munkahelyem is megfelelő, a munkaidő nagyon kényelmes, akadnak érdekes feladatok is, de azért sok szabadidőm is van, nem kell megszakadnom a munkában. Délután pedig, amikor megyek a Kicsiért, mindig örülünk a találkozásnak, nyugisan indulunk hazafelé, még játszunk kicsit a bölcsi udvarán, utána pedig otthon lefekvésig még van idő együtt játszani, olvasni. Mostanában már olyan ügyesen mondókázik Zsófi! Tegnap este épp telefonáltam, amikor azt vettem észre, hogy lapozgatja az egyik mondókás könyvet, a kedvenceinél megáll, és gyakorlatilag az összeset elmondja fejből. Nagyon okos kislány! Az éjszakai alvása még mindig nem az igazi, minden éjjel át kell vinni hozzánk, de legalább esténként fixen elalszik fél9-kor, így a Férjemmel is van még időnk egymásra: lazítunk, sorozatot nézünk vagy összebújunk. És persze az is hozzájárul a jól létemhez, hogy úgy tűnik, a Legkisebb is rendben van, ma betöltöttük a 11. hetet, a pocakom szépen növekszik, jól érzem magam. Jövő pénteken lesz a 12. heti ultrahang, azt már nagyon várom!! Ha minden igaz, a neme is kiderül majd - mi kisfiúra számítunk, a kínai fogamzásnaptár szerint is az lesz, aztán majd meglátjuk, a kislánynak is nagyon fogunk örülni! Szóval, kerek a világ, szép az élet, trallala. :-)

9+0

Ma töltöm be a 9. hetet. Tegnap voltam a dokinál, megvizsgált, és szerencsére mindent rendben talált: van a kicsinek keze, lába és már köldökzsinóra is. A vizsgálat alatt elkezdett mocorogni, na nem olyan vehemensen, mint Zsófi anno, amikor elbokszolta az ultrahang csövét, de azért elkezdte mozgatni a kezét és a lábát.  Most 24,4mm hosszú. Készült róla 3D felvétel is, azt az előző ultrahangon készült képekkel együtt kitettem a hűtő oldalára. Zsófinak mutattam is, hogy ott a tesó, aki most a pocakomban van, nézte szegény a hasamat, de nem értette, miről beszélek. :-) Aztán a Férjem is mondta neki, hogy ő ott Tesóbaba, na, ezt elkezdte ismételgetni, nagyon édes volt! Majd mondogatjuk neki minden nap, próbáljuk őt felkészíteni, hogy lesz egy tesókája. Milyen jó dolog is az! Nagyon örülök, hogy van testvérem, és annak is, hogy Zsófinak is lesz.

Legközelebb január 27-én délben látjuk, amikor is kombinált teszt lesz, alaposabb ultrahang és vérvétel, arra a Férjem is jön. Megbeszéltük, hogy veszünk ki egy nap szabit, délelőtt csavargunk, aztán megnézzük Babót. Ma reggel voltam a háziorvosnál (vagyis a nővérnél), kértem beutalókat a laborba, jövő héten arra is rá kell szánnom magamat. Ja, és a héten már terhesnacikat hordtam, mert a normál nadrágok nyomják a hasamat. A 9. héten!! Néztük is a fotókat, amik az első terhesség idején készültek, és megálapítottuk, hogy akkor a 15. héten volt akkora a pocakom, mint most. Durva. Még akkor is, ha +7kg-mal kezdtem ezt a terhességet, és éppen hogy visszafogytam a korábbi nadrágjaimba. Mindegy, hagy nőjön a kicsi, a nadrág ne állja útját! Csak attól tartok, hogy így nem fogom tudni titkolni a 12. hétig az állapotomat, ki fogják szúrni a munkahelyemen, hogy nő a hasam. Főleg a 3 gyerekes szobatársam...