Ma volt a szülésfelkészítő első foglalkozása, amit egy dúla tartott. "Véletlenül" találtam rá a neten, és bár korábban is jártam a kórházba szülésfelkészítésre, úgy éreztem, hasznos lenne számomra egy ilyen csoportos foglalkozás, jó lenne feltenni valakinek a kérdéseimet, és jó lenne kismamák között lenni, kicsit ráhangolódni a szülésre, a babavárásra. A mai alkalom nagyon pozitív élmény volt, Orsi nagyon jól felkészült, összeszedett és empatikus szakember, akin látszik, hogy az a hivatása, hogy segítsen az anyáknak, a családoknak. Ma azt beszéltük át, hogy mi kell a kórházi csomagba, mik a szülés megindulásának a jelei, mik a szülés fázisai, valamint, hogy milyen okok miatt lehet szükség császármetszésre. Számomra nem sok új infó volt, mégis, jó volt ezeket újra hallani. A legmélyebb benyomást rám egy videó tett, ami a születés utáni első két órát, az ún. aranyórát mutatta be. Ideális esetben ilyenkor az anyuka még a szülőszobán marad, rögtön megkapja a babát, akit a csupasz hasára helyeznek. A baba elkezdi szopizni az ujját, amin érzi a magzatvíz ízét és illatát, és elkezd lassan felkúszni a mama hasán a mellbimbóig, amit nagyrészt a szaga alapján talál meg, majd megtörténik az első szopizás. Annyira szép és természetes volt az egész, amit bemutattak! Úgy szeretném ezt én is átélni!!
Annyi mindent rosszul csináltam, amikor Zsófika született... Lelkiismeret-furdalásom van, pedig tudom, hogy a dolgok egy része nem rajtam múlt, és egyébként is, ott és akkor annyira voltam képes. A legjobb tudásom szerint jártam el, még akkor is, ha most sok mindent másképp csinálnék. De kaptam a sorstól egy újabb esélyt, most talán lesz lehetőségem, hogy tudatosabban álljak hozzá a szüléshez. Még van időm, hogy lélekben felkészüljek, hogy feloldjam a régi blokkokat, elengedjem a félelmeket és megerősítsem magam abban, hogy most az elképzeléseim szerint alakulnak majd a dolgok. Persze akkor sok mindenről még elképzelésem sem volt, egyáltalán nem képzeltem el magam a szülőszobán, nem játszottam le fejben előre, hogy milyen lesz a szülés, mi lesz benne a szerepem és hogyan fogom végigcsinálni. Nagy utat tettem meg, mire Zsófika megfogant, azt hiszem, akkor úgy kellett történnie az eseményeknek, ennyire voltam képes. Persze voltak gyönyörű pillanataink. Például, amikor kivittek a szülőszobáról, megkaptam a kis csomagot, körülöttem voltak a szeretteim, Anyukám és a Férjem, Zsófikát a mellkasomra helyezték, és mi csak néztük és néztük egymást hosszan... Elmerültünk egymás tekintetében, ismerkedtünk egymással. Azok gyönyörű percek voltak. De azért van bennem hiányérzet, a császármetszésnek az elszenvedője, tárgya voltam, a passzív és kiszolgáltatott helyzet nem esett jól, és most már azt is tudom, hogy zavart a nagy jövés-menés, ami az első napokban volt, valamint, hogy nem kellett volna "leadnom" Zsófikát éjszakára. De akkor ezt tanácsolta a csecsemősnővér és Anyukám is, mondván, pihenjek csak. Most másképp lesz. Mindenki jöhet látogatóba, de csak egy-két órára, kivétel persze a Férjem. A kis Mártuskámat nem fogom elengedni mellőlem, amikor csak tudom, az ölembe veszem és ringatom, szoptatom majd őt.
A következő, szerdai alkalomra házi feladatként kaptuk, hogy írjuk meg a szülési tervünket. Holnap majd nekilátok, szétnézek majd Melinda honlapján is, hogy ő mit tanácsol beleírni, de leginkább a saját belső hangomra fogok figyelni. Mert bennem van a tudás, az érzés, csak meg kell fogalmaznom, le kell írnom, ki kell mondanom. És akkor úgy is lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése