33+0 Közeledik...

Tegnap volt az utolsó szülésfelkészítő, amin ismét jól éreztem magamat. Orsi tényleg nagyon felkészült, összeszedett foglalkozásokat tartott, ahol a sokféle témát változatosan dolgoztuk fel, informatív volt, interaktív és személyes, örülök, hogy elmentem. Napok óta érzem magamban viszont a feszültséget, aminek az okát tegnap este meg is tudtam fogalmazni a Férjemnek: eddig úgy éreztem, hogy messze van még Mártika érkezése, most viszont, hogy ennyit foglalkoztam a szülés, és főleg a babázás témáival, nagyon közelinek érzem azt a napot, amikor a kicsi lány megérkezik majd hozzánk. Érdekes, hogy most abszolút nem a szülés foglalkoztat, azt hiszem, azt egyelőre rendbe tettem magamba: a dokimmal megbeszéltem, hogy természetes szülést szeretnék, sok infót gyűjtöttem róla és lelkileg is pozitívan állok a dologhoz. Most inkább az aggaszt, hogy milyen lesz újra egy kisbabával együtt lenni, milyen lesz naponta 8-10x szoptatni, ringatni, éjszaka számtalanszor felkelni, kialvatlannak lenni, és mindemellett még Zsófit is ellátni. A szülési terv már nagyjából meg van a fejemben, de a gyerekágyas terv még abszolút nem. Anyukám már jelezte, hogy ő csak akkor jön, ha hívom, nem akarja ismét azt a feszültséget és vitát átélni, mint Zsófi születése után. Én sem szeretném. Viszont ehhez az kell, hogy én eldöntsem határozottan, hogy mit szeretnék. Nos, lássuk, hátha sikerül most megfogalmaznom.

Amit mindenképpen szeretnék ezúttal, hogy a kisbabám szinte mindig mellettem legyen. A kórházban sem akarom "leadni" éjszakára, szeretnék mellette aludni, éjszaka is megszoptatni. Nem szeretnék annyi látogatót a kórházban, mint legutóbb. Akkor főleg Anyósomék zavartak, a szülést követő napon reggeltől estig bent csücsültek a szobában, egyfolytában ők fogták a kezükben a babát, fényképezkedtek, beszélgettek - zavartak. Mindenki jöhet, de mindenki csak egy-két órára. Egyébként minél többet szeretnék Mártussal kettesben lenni, illetve, a Férjem lehet többet bent, ő egyáltalán nem zavar. Amikor hazajövünk, akkor is azt szeretném, ha békén hagynának, és minél több időt lehetnénk kettesben, illetve hármasban. Inkább az lenne segítség, ha Zsófival kapcsolatban tudna közreműködni Anyukám: érte menne a bölcsibe, elvinné a játszótérre, ilyesmi. Azt biztosan nem szeretném, ha most is zsinórban 2-3 hétig nálunk lenne. Inkább jöjjön hosszú hétvégékre, toldja meg a hétvégéket két nappal, és akkor 4 napig itt lesz, 3 napig nem. Akkor tud a háztartásban segíteni, kicsit velünk lenni, viszont lesz magánszféránk is. A Férjem kiírt két hét szabit a gyerkőc születése utánra, tehát ő akkor elvileg végig velünk lesz. Nem tudom. Nem egyszerű ez a dolog. Nem tudom, milyen lesz a szülés, hogy fogom magam utána érezni, hogy leszek testileg-lelkileg. Rugalmasságot fogok kérni Anyukámtól, azt, hogy ne rögzítsük előre a konkrét napokat, csak az alapelveket. Remélem, sikerül majd olyan megoldást találnunk, ami mindannyiunknak, de főleg nekem és Mártikának megfelelő.

32+4 Magabiztosan

Most jövök a dokitól, 1980 gramm súlyú most Mártika, a fejecskéje van lefelé, szokás szerint a jobboldalon fekszik, van elegendő magzatvize, jól érzi magát. Ma végre úgy mentem az orvoshoz, hogy voltak kérdéseim, amiket fel is tudtam tenni, ez jó érzés volt, és egyértelműen a szülésfelkészítőnek köszönhető. Ma volt a harmadik alkalom, befejeztük egyrészt a múltkor félbemaradt szülési terv témakört, valamint a kórházi napokról, az első szoptatásról beszélgettünk. Múlt szerdán részletesen megtárgyaltuk a félelem, fájdalom témakört, ma pedig kis kártyákból összeállítottuk az "ideális" szülésünket.

Mindenképpen előrelépés és fontos hozadéka a tanfolyamnak, hogy már el tudom magamat képzelni a szülőszobán, már el tudom képzelni, hogy megindulnak a fájások, hogy vajúdok, hogy átélem és együtt dolgozom a fájdalommal, hogy fizikailag és mentálisan is jól bírom, sőt, tudatosan megélem a szülés folyamatát. Legutóbb volt egy gyakorlat, amivel a fájdalomérzetet és a fájdalomkezelő praktikákat teszteltük: a két karunkat felemelve kellett tartani kb. 6 percen keresztül, miközben szólt a Boleró című zene. Tartottam a feladattól, előre szóltam is, hogy szédülök, és emiatt nem biztos, hogy bírni fogom végig, de abszolút nem esett nehezemre a dolog. A zene régi emlékeket idézett fel bennem, amitől kicsit pityeregtem is, egy idő után lehunytam a szemem, a zene ritmusára ringatóztam, és így gyorsan elment az idő. Így szeretném átélni a szülésemet is. Ma megerősítette a dokim, hogy ha nem jön semmi közbe, továbbra is készülhetek hüvelyi szülésre, a kérdésemre azt is elmondta, hogy ilyenkor nem szokták gyorsítani a folyamatot, kíméletes szülésvezetést alkalmaznak, mert nem szabad fokozott méhtevékenységet előidézni. Szeretnék még egyszer elmenni a Róbert Károly kórházba szülőszoba látogatásra, mert amióta legutóbb voltam, felújításokat végeztek, és egyébként is lenne néhány kérdésem, amit az ottani szülésznőkkel szeretnék átbeszélni - pl. az aranyóra témáját, amit nagyon szeretnék átélni a kisbabámmal. Ma ki kellett választani három olyan faktort, amit leginkább szeretnék, ha megvalósulna a szülésemnél, számomra ezek azok: természetes szülés, nyugodt légkör a párom jelenlétével, félhomályban és zenével, valamint az aranyóra lehetősége. Ebben kérem a fentiek segítségét, erre készülök, és hiszek abban, hogy mindez megvalósulhat.

A dúlánál

Ma volt a szülésfelkészítő első foglalkozása, amit egy dúla tartott. "Véletlenül" találtam rá a neten, és bár korábban is jártam a kórházba szülésfelkészítésre, úgy éreztem, hasznos lenne számomra egy ilyen csoportos foglalkozás, jó lenne feltenni valakinek a kérdéseimet, és jó lenne kismamák között lenni, kicsit ráhangolódni a szülésre, a babavárásra. A mai alkalom nagyon pozitív élmény volt, Orsi nagyon jól felkészült, összeszedett és empatikus szakember, akin látszik, hogy az a hivatása, hogy segítsen az anyáknak, a családoknak. Ma azt beszéltük át, hogy mi kell a kórházi csomagba, mik a szülés megindulásának a jelei, mik a szülés fázisai, valamint, hogy milyen okok miatt lehet szükség császármetszésre. Számomra nem sok új infó volt, mégis, jó volt ezeket újra hallani. A legmélyebb benyomást rám egy videó tett, ami a születés utáni első két órát, az ún. aranyórát mutatta be. Ideális esetben ilyenkor az anyuka még a szülőszobán marad, rögtön megkapja a babát, akit a csupasz hasára helyeznek. A baba elkezdi szopizni az ujját, amin érzi a magzatvíz ízét és illatát, és elkezd lassan felkúszni a mama hasán a mellbimbóig, amit nagyrészt a szaga alapján talál meg, majd megtörténik az első szopizás. Annyira szép és természetes volt az egész, amit bemutattak! Úgy szeretném ezt én is átélni!!

Annyi mindent rosszul csináltam, amikor Zsófika született... Lelkiismeret-furdalásom van, pedig tudom, hogy a dolgok egy része nem rajtam múlt, és egyébként is, ott és akkor annyira voltam képes. A legjobb tudásom szerint jártam el, még akkor is, ha most sok mindent másképp csinálnék. De kaptam a sorstól egy újabb esélyt, most talán lesz lehetőségem, hogy tudatosabban álljak hozzá a szüléshez. Még van időm, hogy lélekben felkészüljek, hogy feloldjam a régi blokkokat, elengedjem a félelmeket és megerősítsem magam abban, hogy most az elképzeléseim szerint alakulnak majd a dolgok. Persze akkor sok mindenről még elképzelésem sem volt, egyáltalán nem képzeltem el magam a szülőszobán, nem játszottam le fejben előre, hogy milyen lesz a szülés, mi lesz benne a szerepem és hogyan fogom végigcsinálni. Nagy utat tettem meg, mire Zsófika megfogant, azt hiszem, akkor úgy kellett történnie az eseményeknek, ennyire voltam képes. Persze voltak gyönyörű pillanataink. Például, amikor kivittek a szülőszobáról, megkaptam a kis csomagot, körülöttem voltak a szeretteim, Anyukám és a Férjem, Zsófikát a mellkasomra helyezték, és mi csak néztük és néztük egymást hosszan... Elmerültünk egymás tekintetében, ismerkedtünk egymással. Azok gyönyörű percek voltak. De azért van bennem hiányérzet, a császármetszésnek az elszenvedője, tárgya voltam, a passzív és kiszolgáltatott helyzet nem esett jól, és most már azt is tudom, hogy zavart a nagy jövés-menés, ami az első napokban volt, valamint, hogy nem kellett volna "leadnom" Zsófikát éjszakára. De akkor ezt tanácsolta a csecsemősnővér és Anyukám is, mondván, pihenjek csak. Most másképp lesz. Mindenki jöhet látogatóba, de csak egy-két órára, kivétel persze a Férjem. A kis Mártuskámat nem fogom elengedni mellőlem, amikor csak tudom, az ölembe veszem és ringatom, szoptatom majd őt.

A következő, szerdai alkalomra házi feladatként kaptuk, hogy írjuk meg a szülési tervünket. Holnap majd nekilátok, szétnézek majd Melinda honlapján is, hogy ő mit tanácsol beleírni, de leginkább a saját belső hangomra fogok figyelni. Mert bennem van a tudás, az érzés, csak meg kell fogalmaznom, le kell írnom, ki kell mondanom. És akkor úgy is lesz.

Szülési terv

Ma voltam negyedszer a hangtálas foglalkozáson, és úgy érzem, a mai alkalommal fontos felismerésekre jutottam. Azért jelentkeztem a hölgynél, aki tartja, hogy lelkileg fel tudjak készülni a természetes szülésre, amiben úgy éreztem, hogy a saját rossz szülésélményem és az előző császármetszés eseménye gátol. Melinda a csoportos foglalkozásokat ajánlotta, amin igazából csak ketten voltunk kismamák, sőt, egyszer teljesen egyedül voltam. Minden óra elején beszélgettünk kicsit a minket foglalkoztató gondolatokról, érzésekről, majd hangtálas meditáció következett és a végén angyalkártyákkal néztünk üzenetet. Eddig minden alkalommal belealudtam a meditációba, ami így nagyon kellemes, mély, relaxáló élmény volt, de a Melinda által elmondottakat nem hallottam. A mai alkalom azért is volt más, mert nem a Minimanóban tartottuk, hanem az újonnan kialakított kis stúdióban, ami sokkal intimebb, barátságosabb közeg volt. Így ma én is jobban meg tudtam nyílni. Először csak annyit tudtam megfogalmazni, hogy feszülten ébredtem ma reggel, türelmetlen voltam a kislányommal, aminek nem tudom az okát, és ami miatt rosszul is érzem magam. (Amúgy azt hiszem, Zsófi hiányom van, holnap itthon tartom a kis Pupát és kettesben töltjük a napot. :-)) Utána elmondtam, hogy jelentkeztem egy szülésfelkészítő tanfolyamra, amit egy dúla tart. Két héten át kétszer 3,5 órás alkalom, részben olyan témák lesznek, amiket már ismerek, ráadásul kissé borsos is a tanfolyam ára, de úgy érzem, szükségem van rá.

Szóval, amikor a dúla elküldte a tematikát, kiszúrtam benne, hogy a szülési tervről is lesz szó, aminek a fontosságát már Melinda is hangsúlyozta máskor. Én elmondtam, hogy furcsának tartom ezt, mivel szerintem abszolút nem tervezhető folyamatról van szó, van, aki másfél óra alatt könnyen megszüli a gyermekét, más pedig egy napon keresztül vajúdik, egyeseknek elviselhető a fájdalom, mások pedig majd bele halnak - hogyan lehetne ezt megtervezni? Nyilván mindenki gyors és kevés fájdalommal, nulla komplikációval járó szülést szeretne. Aztán ahogy elkezdtünk erről beszélgetni, belém hasított a felismerés, hogy én egyáltalán nem tudom önmagamat elképzelni szülés közben. Szóval, igenis át kell gondolni, fejben el kell képzelni, le kell írni, mit szeretnék, és kérni a fentiek segítségét, hogy mindebben támogassanak. Azt is elmondtam ma, hogy én nem a külső beavatkozástól félek, bízom a kórházban, az orvosomban, az ottani szülésznőkben, és mindennél jobban a Férjemben. Csak önmagamban nem bízom. Hiszen, ha egy vizsgáról van szó, pontosan tudom, hogyan kell teljesíteni, a fejjel megoldandó feladatoktól nem tartok, azokban jó vagyok, ezen a téren nincs gond az önbizalmammal. Csakhogy a gyerekszüléshez és -neveléshez nem az agyra, hanem a szívre van szükség. Amikor Katalinhoz jártam, akkor is eljutottunk ide, dolgoztunk is a szívcsakra nyitásán, az érzelmek felszabadításán. Akkor sikerült előrehaladást elérnem, de úgy érzem, még bőven van feladatom e téren. A meditáció alatt egy tengerpartra kellett magunkat képzelnünk, megfigyeltük a tenger hullámzását, majd ráálltunk egy szörfdeszkára, és engedtük, hogy vigyenek a hullámok. Átadtuk magunkat a hol erősödő, hol gyengülő hullámoknak, ugyanakkor kellett a mi erőfeszítésünk, aktivitásunk, együttműködésünk a folyamathoz. Melinda azt mondta, hogy ez a kép a vajúdás során segíthet nekünk, hiszen akkor is meg kell majd figyelnünk és el kell fogadnunk a méhösszehúzódásokat, fájásokat, és azokkal szinkronban kell majd részt vennünk a szülésben.

Úgy érzem, ez a mai alkalom nagyon hasznos volt. Abban maradtunk, hogy a következő két hétben elmegyek a szülésfelkészítő tanfolyamra, utána bölcsi szünet lesz, de ha úgy érzem, megkeresem majd még privátban Melindát, és ő is értesít, amennyiben újabb csoport indul.

A foglalkozás végén a vonzás törvénye kártyát húztam, amiről azt mondta Melinda, hogy kiesett a pakliból, és pont rám gondolt, amikor meglátta. Arról szólt a szép kék angyal üzenete, hogy a kapcsolataim átalakulás alatt állnak, ugyanis a személyiségfejlődésem miatt néhány korábbi barátot elveszítek, viszont bevonzom azokat az embereket, akik a segítségemre lehetnek, akik a fejlődésemet szolgálják. Ez valóban így van. Először rátaláltam Katalinra, aki egy évig kísért az utamon, és támogatta a munkahely váltásomat, a jógaoktatói tanfolyamon való részvételemet. Sajnos a terhességem elején elengedte a kezemet, amit azóta is fájlalok, talán ha jobban felkészültem volna Zsófi érkezésére lelkileg, akkor sok minden másképp alakult volna. Akkor csak a baba ellátására koncentráltam, minden új volt a számomra, a pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, szoptatás - most már mindezekben tapasztalt vagyok, így másként fogom megélni a második babám érkezését. Az viszont igaz, hogy Zsófi nem véletlenül választott engem az anyukájának, ő az én tanítóm és én vagyok az ő tanítója, egymásra van szükségünk, és a tapasztalások néha kellemetlenek, néha fájdalmasak, de mindig a javunkat szolgálják. Vele úgy kellett történnie az eseményeknek, ahogy megtörténtek, utólag nem szabad semmit megbánni, mindennek oka van. A kártya a munkahelyem terén is jelzett változásokat, azt jósolta, hogy a spirituális beállítottságomnak megfelelő foglalkozás vár rám a jövőben. Jó lenne, ha ez is megvalósulna. Jó lenne, ha Mártika annyit erősítene még a lelki oldalamon, hogy merjek elindulni a saját utamon, hogy merjek a jógával, mások segítésével foglalkozni. Most még nem ez a feladatom, de remélem, egyszer eljutok idáig is.

Köszönöm a mai napot és a felismeréseket.