Elengedem

Múlt héten találtam egy csípőnyitó jógasorozatot a neten, gondoltam, kipróbálom, úgyis sokat fáj a csípőm, mivel az éjszakai etetések alatt és után folyton oldalt fekszem. Örömmel tapasztaltam, hogy az a jógaoktató tartja, akihez kismama jógára is jártam - nagyon kedves, kellemes hangja van, és a leírásból az is kiderült, hogy igazi profi. A videó elején elmondta, hogy a csípőnyitás érzelem felszabadító hatású, akár tudatosan, akár tudattalanul felszínre törhetnek olyan érzelmek, amelyek már nem szolgálnak. Ezeket segít elengedni a gyakorlás. Én nem emiatt kezdtem neki, hanem tényleg a fizikai fájdalmat akartam enyhíteni. Erre nagyon jó volt, rögtön utána sokkal lazábbnak éreztem magam. Az egészről már kezdtem elfeledkezni, amikor arra lettem figyelmes, hogy valamiért rosszul érzem magam. Újra előjöttek a negatív érzések, anélkül, hogy konkrét oka lett volna. Pénteken voltam endokrinológusnál, ő is észrevette, hogy valami nem kerek, javasolta, hogy menjek pszichológushoz. Akkor ez jó ötletnek tűnt. Vasárnap aztán bikram órán voltam, ami közben ismét előjött a rossz érzés, olyannyira, hogy néhány gyakorlat közben könnyes lett a szemem. 

Egy szó mint száz, ma este, a szoptatás alatt jöttem rá, hogy mindez a csípőnyitás hatása, tényleg felszabadított olyan érzéseket, érzelmeket, amelyek belül nyomasztottak, és amelyeket ideje elengedni. Azonosítani is tudtam őket, a szülés utáni napok emléke miatt éreztem magam rosszul. Valahogy az egész szülést és az utána következő napokat, sőt heteket is úgy éltem meg, mint aki csak elszenvedi a dolgokat, nem az alanya, hanem csak a tárgya voltam a történéseknek. A terhességem problémamentes volt, mégis, az előzmények miatt sokat szorongtam, nem tudtam elhinni, hogy megtörténhet velem a csoda, tényleg egészséges, szép gyerekem lehet. Aztán nem volt alkalmam arra, hogy természetes úton szüljek, noha mindvégig erre készültem. A kórházi napok alatt folyton mellettem ült valaki, általában többek is, így nem tudtam eléggé a kisbabámra koncentrálni. Aztán hazajöttünk, itthon volt a Férjem és Anyukám, akik persze csak segíteni akartak, helyettem ringatták, pelenkázták, fürdették a Kicsimet, mégis, mindez az én feladatom lett volna, én akartam csinálni. Csak akkor túl gyenge voltam fizikailag, és mivel a terhességem alatt nem mertem előre tervezni, nem voltam elég határozott, engedtem, hogy sodorjanak az események, megint passzív voltam. Azt hiszem, ezért volt olyan nehéz igazán megérkeznem az anya szerepbe, ezért volt nehéz összecsiszolódnom a babámmal.

Örülök, hogy mindezt sikerült tudatosítanom, és remélem, sikerült nagyrészt elengednem is. Most már élvezem, hogy anya vagyok. Nem volt könnyű idáig eljutnom, de sikerült. Nagyon szeretem a kislányomat, érzem, hogy ő  is nagyon szeret engem, és tudom, hogy jó anyja vagyok. Adok neki sok-sok figyelmet, szeretetet és törődést, amelyekre nagy szüksége van. Persze, nem vagyok tökéletes, de nem is kell annak lennem. Követtem el hibákat, fogok is még, de a korábbi vétkeimért, főleg a kezdeti napok mulasztásaiért megbocsátok magamnak. Elengedem a rossz érzéseket, a bűntudatot és a megbánást. Akkor is a legjobb tudásom szerint jártam el. A kis bölcsességem, Szófiám minden nap tanít, segít, hogy jobb ember és jobb anya legyek. Nagyon szeretem őt.