Pszicho

Ma találkoztam egy régi ismerősömmel, aki nagyon tapintatosan ugyan, de rákérdezett a babatémára. Őszinte voltam, elmondtam neki, hogy régóta szeretnénk, de nem jön össze. Ő azonnal azt mondta, hogy szerinte pszichésen lehetne ezen segíteni. A barátnője otthon van az ezoterikus-természetgyógyászos témákban, és állítólag tavaly, amikor az ismerősöm anyukája rákos volt, rendszeresen foglalkozott vele. Sikerült elérni, hogy a pozitív gondolatok hatására nagyobb javulás következett be, mint előzetesen a gyógyszerek és a kemoterápia hatására. Egyenesen azt mondta, hogy a gyógyszerek semmit sem érnek, agyban dől el minden, a szervezet képes meggyógyítani önmagát.

Ez elgondolkodtatott, ugyanis a napokban több cikket is olvastam arról, hogy a pszichoterápiára járó nők nagyobb százalékban esnek teherbe, mint akik nem kapnak ilyen támogatást. Az elmúlt két hétben sajnos ismét depresszió közeli állapotba kerültem. Elkezdtem a felkészülést a lombikra, hiszen szedem már a fogamzásgátlót, de lelkileg is rá kellene készülnöm. Jelenleg negatív gondolatok járnak a fejemben, a sok hormon ismét felborítja a szervezetemet, szúrni kell minden nap, többet, mint korábban, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy sikerrel járhatunk. Talán ismét arra kellene koncentrálni, hogy minden értékem a helyén legyen, csinálni kellene szigorúan a diétát, a mozgást, utána leellenőriztetni a pajzsmirigy értékeket és cukorterheléses vizsgálattal megnézetni, hogy áll az IR-em. De egyszerűen ehhez nincs lelki erőm. Nem vagyok jól fizikailag, és nem vagyok jól mentálisan sem. És azt hiszem, először most a lelkemmel kellene foglalkozni. Találtam egy stúdiót, ahol kimondottan meddő pároknak kínálnak különféle kezeléseket, írtam nekik, de nem válaszoltak. Azt hiszem, újra nekilátok kutatni a neten, muszáj valakitől segítséget kérni, egyedül már nem bírom. A baráti köröm erősen megcsappant, nálam is bejött, hogy a meddőség depressziót okoz és elszigeteltséget. Tavaly voltam egy pszichológusnál, de ő nem tudott segíteni. Hátha találok valaki mást, rákeresek.

Gödör

Ma van a szombati munkanap, csak ülök az irodában, olvasom a meddőségi-lombikos fórumokat és blogokat, és kezdek bekattanni. Ez a hét borzalmasan hosszú, utálok bent ülni. Tegnap kiderült, hogy az áprilisban diagnosztizált és júniusban antibiotikummal kezelt Uraplasma fertőzésem kiújult, vagy kis tudja, talán soha el sem múlt. Írtam egy e-mailt az intézetnek, hogy mit csináljak, remélem, válaszolnak majd. Most olyan kilátástalannak tartom az egész életemet. Benne vagyok ebben a meddőségi mókuskerékben, amit nagyon unok és egyre nehezebben viselek. A gondolkodásom teljesen beszűkült, már egyszerűen nem tud semmilyen más téma érdekelni. De igazából ezt meg kényszerként élem meg, utálom, hogy ilyen helyzetbe kerültünk.

Sajnos a férjemmel is eltávolodtunk egymástól a nyaralás vége óta. Érzem, hogy őt is nyomasztja és fárasztja ez a helyzet, de nem akar róla beszélni. Férfi. Tudom, mit kellene csinálnom: tartani szépen a diétát, sokat sportolni, és derűsen, optimistán várni a beavatkozást. De nagyon nem akarom ezt. Azt érzem, hogy valami nagyon felborult bennem, főleg lelkileg, de fizikailag sem vagyok a topon. Ha pedig bennem nincs rend, akkor elég kicsi annak az esélye, hogy egy terhességet "bevállaljon" a szervezetem.

Basszus, miért kell ezt ennyire túlmisztifikálni, miért kell ezzel foglalkozni? Az élet legalapvetőbb folyamata, hogy az ellenkező neműek szexelnek, és abból utód lesz. Szoktam azon gondolkodni, hogy vajon az állatvilágban is van meddőség? A természetfilmekben minden olyan egyszerű: a hímoroszlán meghágja a nőstényt, aki ettől vemhes lesz és kismacskákat szül. Istenem, hányszor riogattak azzal az iskolában, hogy védekezzünk, mert terhesek leszünk! Aha, valaki biztos. De én nem. Fájdalmas, hogy az élet legalapvetőbb törvénye az én esetemben nem működik. De akkor mi értelme az életemnek??? Ha a legősibb, legösztönösebb, legalapvetőbb dologra nem vagyok képes, akkor minek élek?!

Kétségek

Egy hónap szabadság után ma visszatértem dolgozni - mondanom sem kell, minden bajom van, mintha a fogamat húznák... Ismét megerősödött bennem, hogy utálom a munkámat, igazából soha nem szerettem, eljátszom ezt a szerepet, amelyben néha még jól is érzem magam, de nem vagyok önazonos, folyton menekülőutakat keresek, amelyek közül az egyik legstabilabb a gyerekvállalás. Basszus, 5 éve azzal nyugtatom magam, hogy nem aktuális most a munkahely-váltás, mert úgyis nemsokára elmegyek szülni, és akkor milyen jó lesz, hogy van fix állásom fix fizetéssel. Hát, most abban sem vagyok biztos, hogy valaha is fogok szülni, ezért talán ideje lenne ezzel a takarózással felhagyni. Lehet, hogy éppen azért nem sikerül a bébi, mert ezt a lépést még meg kellene tennem ahhoz, hogy készen álljak a gyerekvállalásra? Ez az egyik része a gondolataimnak, másrészről viszont jó lenne leállnom ezzel az önsajnálattal és önmarcangolással. Valamiért nekünk nem jön össze, ez van. Januárban nagy magabiztossággal bejelentette az egyik kolléganőm, hogy elkezdenek babával próbálkozni, erre én is csatlakoztam - mi is. Persze, azóta ő már terhes, én pedig még mindig nem... OK, íme a haditerv: mivel az októberi lombik most biztosnak látszik, ezért nekimegyünk, megpróbáljuk. Ha nem jö össze, akkor egy időre pihentetem a témát, és megpróbálok valamit kezdeni az életemmel. Ráadásul most olvastam, hogy Krizsa el fog menni a Kaáliból, na ezen teljesen kiakadtam, benne van minden reményem, ha elmegy, akkor megint kezdhetem elölről az orvoshoz rohangálást. Nagyon elegem van ebből az egészből, olyan szélmalomharc. Jelentkezem az örökbefogadásra, aztán... nem, erre még nem állok készen. Na, a zagyva sorokból egyértelműen látszik, mennyire készen vagyok!!!

Kedvenc blogjaim

Amiket olvasok:

1. Heni blogja: http://hellopetesejt.blogspot.hu/
2. Audrey blogja: http://szulokvagyunk.blogspot.hu/
3. Popi blogja: http://popi-kuzdelmei.blogspot.hu/
4. Tamko blogja: http://altatnietetni.blogspot.hu/
5. Reményhal blog: http://csupiblog.blogspot.hu/
6. Rena blogja: http://picicsodaravarva.blogspot.hu/
7. Rita blogja: http://nyunyublog.blogspot.hu/

2013.07.21. Egycsíkos

Tegnap reggel már 6 előtt 10 perccel felébredtem arra, hogy rohannom kell a WC-re. Még szerencse, hogy este kikészítettem a kis tartályt és a tesztet, így gyorsan magamhoz tudtam venni. Bár azt beszéltük meg a férjemmel, hogy együtt fogjuk a tesztet megcsinálni, mivel ő még aludt, egyedül lógattam bele a tesztcsíkot a tartályba. Negatív lett. Visszabújtam az ágyba, odasúgtam a férjemnek, hogy egycsíkos lett. Ő félálomban ezt kérdezte: - Miért, kétcsíkosnak kellene lennie? :-) Kitettem még a fürdőszoba ablakba száradni a tesztet, hátha megjelenik rajta utólag akár csak egy halványka csíkocska is, de nem jelent. Ezt a kört is sikertelenül zártam.

Azért nem rázott meg a dolog annyira, mert előző este a férjemmel beszélgettünk megint egy órát a babatémáról. Arról, hogy a mostani inszemben egyikünk sem bízik, ezért tovább így nem próbálkozunk. Mivel soha nem volt halvány kétcsíkos tesztem sem, illetve soha nem késett a menzeszem az elmúlt 3 évben, úgy gondolom, a beágyazódásig sem jut el a dolog. Lehet, hogy már a sejtek egyesülésénél van a probléma. Emiatt a lombik sokat lendíthet a dolgon. Ezzel folytatjuk, remélem, hogy a dokim augusztus 7-én tud valami biztatót mondani. Akkor megyek ugyanis vissza hozzá. A nyaralás alatt nem fogom tartani a gluténmentes diétát, de ha hazaértünk, szigorúan ráállok, és a sok szabadidőmet rendszeres testmozgással fogom kitölteni. Szeretném magam fizikailag a legjobb formába hozni. Van egy mondás, miszerint minél szarabbul vagy, annál jobban kell kinézned. Én ehhez tartom magam. Amikor lelkileg mélyponton vagyok, még többet adok a megjelenésemre. Nem engedem, hogy mások lássák az elesettségemet. Erős vagyok, nem adom fel, a végén én fogok győzni!!! 

2013.07.19. Utolsó nap...

... a tesztelés előtt. Komolyan úgy éreztem ma reggel magam, mintha egy fontos vizsgám lenne másnap: görcsben volt a gyomrom és arra gondoltam, hogy milyen érdekes az élet, ami ma még egy nagy rejtély, titok, az holnapra egyértelmű tény lesz.

... és a szabadság előtt is. Az elmúlt napokban sokat dolgoztam azért, hogy minden függő ügyet lezárjak, és úgy hagyhassam itt a dolgaimat, hogy a helyettesítő kollégák gond nélkül el tudják végezni a szabim alatt beeső feladatokat. Úgy érzem, sikerült. Legközelebb egy hónap múlva jövök az irodámba - ez is fura érzés. Persze, nagyon jó, isteni lesz pihenni és elfelejteni a benti problémákat, de érdekes módon érzek egy kis keserédes bizsergést emiatt is a gyomromban. Most egy hónapra elbúcsúzom az irodámtól, a benti virágomtól, a határidőnaplómtól, és leginkább a szokásos napi rutinjaimtól. Még nem tudom, mit fogok csinálni a második két hétben, majd eldöntöm. De most lezárom ezt a bejegyzést, átlapozom a naptáramat az aug.20-i hétre, bezárom az irodát, és indul a vakációóóóó!!!

2013.07.17. Még 3 nap...

Elkezdődött a visszaszámlálás, 3 nap múlva ilyenkor már tudni fogom a teszt eredményét. Annyira félek!!! Tegnap voltam jógázni, az inszem óta először. Napközben is éreztem, hogy fájdogál, húzódik a pocim legalja, de azért úgy döntöttem, elmegyek, és majd kímélő üzemmódban nyomom végig a gyakorlatsort. Így is tettem, kb. 60%-os erőbedobással csináltam az ászanákat. Volt egy gyakorlat, amit teljesen kihagytam (+ a felüléseket), a többit pedig óvatosan csináltam. Ma is érzem a hasamat, jobban, mint tegnap. Mivel óvatos voltam a tegnapi jógán, nem hiszem, hogy árthattam a benti folyamatoknak. Különben is, ha sikerült, akkor a beágyazódás már nagyrészt lezajlott, egy kis melegtől és mozgástól pedig nem lehet semmi baj. Ma reggel kicsit émelyegtem, de elképzelhető, hogy csak szimulálom a tüneteket. Valahogy most azt érzem, hogy valami történik odabent a pocimban, valami van ott. Mintha egy kis darab kő lenne, olyan érzés. Valahogy most először érzem azt, hogy van esély arra, hogy sikeres legyen a mostani inszemináció... 3 nap múlva kiderül!

2013.07.16. Kétségek és számvetés

A balatoni kiruccanás nem volt valami fergeteges: az idő elég rossz volt, a sátorban alvástól kissé megfáztam, és a hangulatom se lett tőle valami fényes. Persze megint mindenütt kisgyerekek voltak, mi pedig kettesben pihentünk - ugyanúgy, mint 10 évvel ezelőtt ugyanebben a kempingban. Csakhogy ami 21 évesen romantikus volt, az mostanra kissé fura lett. Nem itt kellene már tartanunk. 11 éve ismerjük egymást, 7 éve élünk együtt és 3 éve vagyunk házasok. Már régóta kellene, hogy legyen gyerekünk. Nem lehet, hogy az okozza sok párnál a meddőséget, hogy a hosszú együtt töltött évek során megkopik a kémia, és a szervezet már "megszokja", hogy ebből a kapcsolatból nincs gyerek? Lehet, hogy furcsa az elméletem, de ilyeneken szoktam gondolkodni. Az, hogy egy kapcsolatban meddig marad meg a szerelem, az nagyrészt attól függ, hogyan definiáljuk a szót, szerelem. Nálunk ez elég hullámzó, vannak időszakok, amikor nagyon oda vagyunk egymásért, és van, amikor az összeszokottság érzése dominál.

A mostani nyaraláson valahogy azt éreztem, hogy már kevesek vagyunk így ketten. Már nem igazán dob fel az önmagában, hogy együtt vagyunk. Hiányérzetem van. Szeretném, ha a gondolataimat, a napjaimat, a beszélgetéseinket az töltené ki, hogy mi legyen a gyerekkel. Szeretnék már egy kis manóról gondoskodni, vele együtt homokvárazni, pancsolni, labdázni. Ilyenekkel szeretném eltölteni az időmet. Úgy érzem, nem sokáig bírom már gyerek nélkül. Nagyon félek, hogy mi lesz akkor, ha nem sikerül most az inszem és utána a lombik sem. Meddig fogom bírni még a várakozást??? Egyre nehezebb összelapátolni magamat egy-egy csalódás után, és egyre nehezebb értelmes elfoglaltságokat találni a túl sok szabadidőm kitöltésére.

Rengeteg pénzt és energiát öltünk abba az elmúlt években, hogy legyen gyerekünk. De a természetet megerőszakolni nem lehet, egyszer azt kell mondani, hogy ennyi volt. De mi lesz ezután?? Tényleg képes vagyok arra, hogy feladjam ezt az álmomat, és berendezkedjek tartósan a gyermek nélküli életre? Nem hiszem. De akkor mi lesz? Megpróbálunk örökbe fogadni egy kisbabát? Lehet, hogy ezt kellene csinálni. Ha csecsemőként kerülne hozzánk egy kisbaba, akkor szerintem képes lennék arra, hogy sajátként szeressem. Azt hiszem, ez lesz a kapaszkodó. Lehet, hogy nekünk az a sorsunk, hogy a szülei által nem várt gyermeknek otthont adjunk és biztonságot.

Nekem kellenek a tervek, hát íme a mostani tervem: augusztusban visszamegyek Krizsához, megbeszéljük a lombik menetét. Egy lombikot mindenképpen meg akarok próbálni. Ha az sem sikerül, akkor egy másik úton indulunk el: elindítjuk az örökbefogadási folyamatot. El kell végezni ehhez valami tanfolyamot, a gyerekvédelem kijön környezettanulmányra, és végül kapunk egy határozatot az alkalmasságról. Ezután "csak" várni kell, ami szintén éveket jelenthet. Átlagosan úgy tudom, 3 évet kell várni. Pont ezért szeretném elindítani ezt a folyamatot is, hogy legyen valami perspektíva, valami kapaszkodó, valami reménysugár. Korábban 3 saját gyerekről álmodtam, most már akár 1 örökbefogadottal is beérném. Talán. Ebben azért még nem vagyok teljesen biztos...

2013.07.12. Helyzetjelentés

Lassan eltelik a várakozási idő fele, én pedig elkezdtem izgulni. Ma reggel arra gondoltam, hogy miért vagyok annyira negatív, miért gondolok folyton arra, hogy negatívat fogok tesztelni. Persze, könnyű a válasz: azért, mert félek. Annyiszor csalódtam már, annyiszor kiborultam már, annyiszor padlót fogtam már, hogy nem merek reménykedni. Nem pontosan emlékszem a tavalyi inszeminációkat követő időszakokra, de valahogy úgy rémlik, hogy ez most más. Akkor Utrogestant kellett használnom, amit szívből gyűlöltem, a hüvelyi úton alkalmazott golyócskáktól folyásom volt és ki is száradt a nyálkahártyám. Lehet, hogy ezért nem rémlik, de nem emlékszem, hogy annyit fájdogált volna a hasam, mint mostanság. Persze a sok hormon dolgozik bennem, így nem merem ezt jó előjelnek venni. A látszat ellenére egyébként nem akarom lebeszélni magam a sikerről, már többször elképzeltem, hogy a szabim első napján reggel együtt nézzük a tesztet a Férjemmel, és látjuk lassan kibontakozni a második csíkot... csak az a gond, hogy ilyenkor mindig megszólal egy hang a fejemben: - ne álmodozz! úgyse fog sikerülni! miért pont most jönne össze?! Sajnos néha már olyan gondolataim is vannak, hogy soha az életben nem fog összejönni nekem a gyerek. Valahogy továbbra sem tudom elképzelni magam terhesen. Fura érzés lehet, hogy valaki nő belül. Na, ez hülyén hangzott, abba is hagyom a negatívkodást.

A lényeg: holnap megyünk a Balcsira, fürdünk egy jót, pihenünk egy jót, felkészülünk a szabira. Legalább addig se rágódom ennyit a fentieken...

2013.07.10. Borzalmas este

Tegnap este házavató buliba voltunk hivatalosak a férjemmel. Nagyon vártam az eseményt, mert azokkal a volt kollégákkal találkozhattam, akikkel egy időben sokat bandáztunk együtt, mondhatni, barátok voltunk. Tudtam, hogy a házigazdáéknál van egy egyéves forma kisfiú, vele már korábban is találkoztam. Arra is fel voltam készülve, hogy ott lesz  a hetedik hónapban járó kolléganő is, aki két vetélés után 40 évesen várja a babáját, végigparázva a terhességet. De az teljesen mellbe vágott, amikor az egyik kolléga foghegyről odaszólva bejelentette, hogy karácsonyra várják az első babájukat, ja, és persze első próbálkozásra összejött nekik... Természetesen mi sem úsztuk meg a "ti mikorra tervezitek a gyereket?" című kérdést, amire elsőre nem is tudtam válaszolni, majd amikor jött ráerősítésképp a "elindult már a babaprojekt?" kérdés, akkor annyit válaszoltam halkan, hogy már régen elkezdődött. A házigazda nem adta fel, tovább firtatta: "és, nem jön össze?" - erre már csak rázni tudtam a fejem némán, és azon voltam, hogy ne bőgjem el ott magam helyben. Nagyon kellemetlen élmény volt. Utána, amikor kikísért a házigazda, elnézést kért, amiért firtatta ezt a témát, és hozzátette, hogy sok ismerősénél van hasonló probléma, igaz, olyanok is vannak sokan, akiknek elsőre összejön.

Hazafelé a buszra várva, kissé beborozva ismét elismételgettük egymásnak a férjemmel a szokásos fordulatokat, miszerint majd akkor jön a baba, amikor kell, egyébként se akartunk fiatal szülők lenni és a gyerekekre feltenni az életünket, szép és tartalmas életünk van, illetve, nem cserélnénk senkivel. Ezeket akkor őszintén mondtam és el is hittem, de ma reggel, amikor felébredtem, tudatosult bennem, hogy nem így érzek. Igenis szarul esik, hogy másnak olyan könnyen összejön, sőt, aki sokáig próbálkozik, azok is nagyrészt már sikerrel jártak. Meddig kell még nekünk küzdenünk? Olyan kibaszás ez az egész! Igenis cserélnék azzal, akinek elsőre összejött, sőt, azzal is, akinek egy-két év után jött össze. Pont ma van a házassági évfordulónk, amivel nem csak az esküvőnk napját ünnepeljük, hanem arról is megemlékezünk évről évre, hogy még egy sikertelen év eltelt. Immár a harmadik. Nagyon kész vagyok már ettől, elég kiborító. Az inszem óta fájdogál továbbra is a hasam, de valahogy rossz előérzetem van. Olyan kevés az az 5-10%, amit sikerrátának ígértek, hogy nem igazán bízom benne, hogy éppen mi leszünk azok, akiknek sikerül. Próbálom felkészíteni magam a kudarcélményre, egyelőre nem nagyon megy. A faarcot már fel tudom venni, a tolakodó kérdéseket el tudom hárítani, könnyek nélkül tudok néhány semleges mondatot mondani a babatémáról, de azt még nem sikerült megtanulnom, hogy mindez ne fájjon. Nagyon fáj. 

2013.07.05. Szép élmény

Meg volt az inszem, összességében szép élmény volt. Kissé idegesen és kissé elkésve értem oda, nem tudtam, hogy egy másik épületbe kell menni, így kicsit bolyongtam. Az öltözőbe le kellett vetkőzni alulról, utána a pihenőbe mentem, majd szólítottak. Krizsa kérdezgette, hogy vagyok, hogy van a pocim, milyen napom volt, ilyenek. Folyamatosan mondta, hogy éppen mit csinál, de közben kérdezgetett is, gondolom azért, hogy ne görcsöljek. Az asszisztens megmutatta a férjem mintáját, rákérdezett, hogy rendben van-e. A tüszőimet is megnézte a doki, az egyik már megrepedt, azt mondta, tökéletes az időzítés. Kicsit csípő érzés volt, ahogy felfecskendezte őket. Utána rögtön fel kellett kelnem a vizsgáló asztalról, még váltottunk pár mondatot, utána kimentem a pihenőbe.

Kb. 15 percet voltam ott, a Jazzy szólt, jó zenék mentek. Végig a férjemre gondoltam, eszembe jutott sok-sok régi emlék a kapcsolatunk kezdetéről. Törölgettem a könnyeimet, meghatódtam. Megerősödött bennem az érzés, hogy nagyon szeretem őt, és hogy nagyon szeretnék neki kisbabát szülni. Most is feszít a hasam, így abba is hagyom az írást, és vissza ledőlök. Gyerünk lányok-fiúk, csak ügyesen, jöjjetek össze!!! 20-án kell tesztelnem.

2013.07.05. A nagy nap

Elérkezett a várva várt... nagyon izgulok. Azt hittem, lazán fogom venni az egészet, hiszen 3x már megtapasztaltam, milyen az inszemináció: maximum egy kicsit feszít a has, jó esetben nem érzek belőle semmit, gyorsan meg van, nem nagy ügy. Most valahogy mégis görcsben van a gyomrom. Azt hiszem, visszajöttek a régi emlékek, részben ezért van. A harmadik inszemet egyértelműen megbántam, azt nem kellett volna bevállalni. Az egész az asszisztensen múlt, aki miután közölte a második eredményét (negatív), gyorsan hozzátette, hogy próbáljuk meg a következő hónapban is, mert ilyen kombinációval gyakrabban sikerül... Pedig a második után elhatároztam, hogy szünetet tartott, főleg lelkileg voltam nagyon rosszul, ráadásul a saját orvosom szabin volt, így "idegenek" csinálták az egészet. A monitorozást egy unszimpatikus doki csinálta, magát az inszemet pedig annak az intézetnek a vezető orvosa. Azt mondta, hogy egy új módszert próbálnak ki, valami extra anyaggal kezelték a spermiumokat, ami a statisztikák szerint jóval nagyobb arányban teszi sikeressé a próbálkozást. Ez adott egy kis reményt, de alapvetően az egész eljárást nehezen viseltem lelkileg, és nem lepődtem meg, hogy sikertelen lett. Furcsa, most hogy írom ezt a bejegyzést, egyszerre felszakadtak bennem ezek az érzések. Azt gondoltam, hogy már rég túlléptem ezen, lezártam magamban, de úgy tűnik, hogy akkor nem engedtem teret az érzéseknek, így azok bennem maradtak. Sebaj, most tudatosítom és elengedem őket - ez esetben is működni fog ez a módszer.

Szóval, ott tartottam, hogy félek kicsit az inszemtől. Kíváncsi vagyok, mi lesz, más lesz-e, mint a korábbiak. A hasam már tegnap este többször nyilallt, reggelre tiszta nyákos lettem (bocs!), ezek szerint dolgoznak a tüszőim, szépen repednek. Istenem, de jó lenne, ha a csodakezű szuperdoki csinálna nekünk ma egy bébit!!! 

2013.07.03. Feszít a pocim

Na, mára megérkezett a feszítő érzés, fáj a hasam, leszakad a derekam - elégedett lenne a dokim, ha tudna a kínokról!  Kb. fél óra múlva beadja a férjem a tüszőrepesztő szurit, mivel nem tudunk a megfelelő időpontban otthon lenni, az utcán keresünk majd egy eldugott kapualjat, hogy jó junkie módjára megkaphassam a mai adagomat... 

Már izgulok a pénteki inszem miatt, kíváncsi vagyok, milyen lesz, más lesz-e, mint az eddigiek. Csodadoktorom fogja csinálni, pedig korábban azt mondta, hogy ilyenkor konferencián lesz Londonban, és ezért egy helyettese fog ellátni, de örülök, hogy végül ő lesz ott személyesen. Remélem, a Drágám hozza a tankönyvi szintet, és azt is remélem, hogy a petelányaim készen állnak majd a nagy találkozásra.

Csajok, kezdjetek el készülődni, pénteken fél1-kor randi!!!

2013.07.02. 2.UH

Ma voltam a második alkalommal ultrahangon. A doki kérdezte, hogy van a hasam, mondtam, hogy jól, erre azt válaszolta, hogy ez rossz hír... :-S Szerinte az lenne jó, ha a sok érett tüszőtől már fájna a pocim. A vizsgálat továbbra is három tüszőt mutatott, a legnagyobbat most jobb oldalra mondta (17mm), azon az oldalon látott egy kisebbet is (12mm). Azt mondta, hogy a bal oldali megállt a fejlődésben. Holnap délután kell beadni a tüszőrepesztő szurit, és pénteken lesz az inszem. A férjemnek reggel kell mennie leadni a mintát, én fél1-re megyek, megcsinálják, pihenek 15 percet, aztán mehetek haza. Kiváltottam az Ovitrelle-t és a Duphastont, így az összes gyógyszerköltség és a beavatkozás ára 120e Ft-ra jön ki. Július 20-án, szombaton kell tesztelni.

Nem sok bizodalmam van ebben az egészben, valahogy el is ment a kedvem tőle. Aláírattak velünk egy papírt, amin az állt, hogy a legjobb esetben is 5-10%-os a beavatkozás sikerrátája. Ez nagyon kicsi, én úgy tudtam, 15% körüli a mutató. Igazából mindegy, úgyis csak két lehetőség van: vagy sikerül, vagy nem. Nincs más opció. Most úgy állok hozzá, hogy ez felvezető a lombikhoz, egy utolsó lépés, amit meg kell tennünk. A stimuláció hatására is csak két nyamvadt és egy éppen jó tüszőm van, úgy tűnik, ezzel is vannak problémáim. Lehet, hogy normál ciklusban nincs is mindig peteérésem? A méhnyálkahártyám most jó, de mint tudjuk, deformált a méhem, ami szintén csökkenti az esélyeket.

Nem tudom, sikerül-e valaha teherbe esnem... most olyan távolinak tűnik az egész. Nem tudom elképzelni, hogy összejöhet ez nekem. Nem akarok ilyen negatív lenni, de most így érzek, ez van. Nem baj, a tesztelés után megyünk nyaralni, majd ott elfelejtem ezt az egész hercehurcát, és próbálom magam kipihenni, mielőtt folytatódik a tortúra. Bárcsak el tudnám képzelni az életemet gyerek nélkül! Akkor sokkal könnyebb lenne az életem. De valahogy nem tudom még feladni, még kapaszkodom az álmomba.

2013.06.28. 1.UH

Ma voltam az első ultrahangon. Az eredmény: a bal oldali petefészekben van a "vezértüsző", ami 12mm-es, ezen kívül mindkettőben van egy-egy 10mm-es. A méhnyálkahártya 7,5mm. A doki azt mondta, hogy nem teljesen elégedett az eredménnyel, mert szerinte 6 nap szurizás után akár 19mm-es tüsző is lehetne. Ez esetben már most vasárnap megcsinálta volna az inszemet, de így tovább kell szúrni a Gonal-F-et 75 egységnyi adagban még négy napig. Kedden megyek ismét UH-ra, az inszem csütörtökön vagy pénteken lesz. Én elégedett vagyok az eredménnyel, szerintem jobb így, hogy középidőre érnek meg a tüszők. A vasárnap túl korai lett volna, ha a ciklus 10. napjára megértek volna a tüszők, akkor azt túlstimulálásnak éreztem volna.

Annak nem örülök, hogy még egy adag gyógyszert ki kellett váltani, így az egész procedúra többe kerül, mint amire számítottam. Abban megállapodtunk a férjemmel, ez az utolsó inszem próbálkozásunk, a következő lépés a lombik lesz. Összességében ez a mostani eljárás mindenképp hasznos: vagy baba lesz belőle, vagy ha nem (amire sokkal nagyobb az esély), akkor legalább kipróbáltuk a stimulációs gyógyszereket kisebb dózisban, így nem a lombik alatt kell kikísérletezni, hogy miként reagál a szervezetem.

2013.06.26. Félelem

Azt hiszem, végleg meghibbantam... az előbb a neten rágugliztam a következő szavakra. "blog, inszem". A kidobott találatokból hármat végigolvastam, mindhárom sikersztoriról ír, vagyis, olyan inszemekről, amikből baba lett. Az egyik lánynak az ötödik sikerült, a másik kettőnek a második. Most tudatos szinten is üvölt bennem a kérdés: - Úristen, tényleg anya leszek?! Valami hang belül azt súgja, hogy elérkezett az időm, most sikerülni fog, kismama leszek. Erre vágyom három éve, eddig azon sírtam, hogy miért nem jön össze, most pedig azon parázok, hogy mi van, ha sikerül??? Fura érzés elképzelni, hogy egyre nő majd a hasam, kialakul bennem egy élet, szülni fogok és babázni. Vannak olyan nők, akik kislányként is anyák akarnak lenni - nos, én sose voltam ilyen. Persze, meghatódom, ha kismamát vagy kisbabát látok, és mindig is úgy képzeltem el az életemet, hogy lesz majd 2-3 gyerekem. Ennek ellenére, azt hiszem az rémít meg, hogy mindez most elérhető közelségbe került. Ami eddig csak egy terv volt a biztonságos távoli jövőben, az most lassan a jelenné válik.... De tudom, hogy jó anya leszek, egy igazi, meleg családi fészket biztosító anya, aki folyton szeretgeti a csemetéit, ellátja őket, és odafigyel rájuk. Pont tegnap mondta az egyik kollégám, hogy mennyire figyelmes vagyok. Hogy odafigyelek a másikra, megjegyzem, amit mond. Ez valóban így van. Szóval, nyugi, anya leszek, és nem lesz semmi baj. Elkezdődik az életem új, izgalmas szakasza, másfajta kihívásokkal és problémákkal, de egészen másfajta szintű boldogsággal és örömmel. Készen állok.

2013.06.24. Elkezdődött!

Pénteken már éppen indultam volna haza munkából, amikor észrevettem, hogy megjött a menzeszem. Érdekes módon egyáltalán nem akadtam most ki ezen, hanem teljesen izgatott lettem, jó értelemben. Elmentem a Déli gyógyszertárba kiváltani az injekciót, szerencsére volt nekik raktáron, így boldogan mentem haza. Otthon átolvastuk a férjemmel a használati útmutatót, és gondosan betettük a hűtőszekrénybe a cuccot.

Vasárnap reggel már korán fel voltam, hajnalban kimentem pisilni, nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy hamarosan be kell adni az injekciót magamnak. Persze szépen ráparáztam, nem is sikerült megtennem. Elkezdtem szúrni befelé a tűt, egy vércsepp már megjelent, de nem volt lelkierőm betolni. Szerencsére a férjem ott volt mellettem, és amikor megkértem, rögtön elvállalta, hogy majd ő beadja. Átmentünk a hálóba, az ablak elé álltam, néztem kifelé, ő az ágyra ült, és ügyesen beszúrta. Nagyon gyorsan ment az egész, alig éreztem, egyáltalán nem fájt. Már tegnap délután éreztem, hogy feszül a pocim, elkezdett dolgozni az anyag. A menzeszemnek hamarabb vége lesz, gondolom, a gyógyszertől lett gyengébb. Ma reggel már rutinosan ismételtük a mozdulatsort, így már a második adag is bennem van. Felhívtam az intézetet, pénteken 3 órára kell mennem ultrahangra.

Tegnap fenn voltak a szüleim Pesten, Anyukám ismét rákérdezett, hogy mi újság, hogy vagyok. Amikor legutóbb találkoztunk, nem volt megfelelő alkalom, hogy beszámoljak neki a fejleményekről, amin kicsit meg is sértődött. Most elmondtam neki az új gyógyszerezési rendet, valamint, hogy belevágunk az inszeminációba. Ő rögtön azt kérdezte: - De az ritkán sikeres, nem? - persze, tényleg így van, de hátha éppen ez a kis rásegítés hiányzik nekünk ahhoz, hogy összejöjjön. Végülis az eredményeink sokkal jobbak, mint egy évvel ezelőtt, és azért nem egy esetről tudok, amikor baba lett az inszemből. Szóval, most reménykedünk, bizakodunk, izgulunk.

Érdekes, hogy amikor a férjem beadta tegnap az injekciót, rögtön az az érzés merült fel bennem, ami vagy két hete a jóga utáni relaxáción is előjött: Félek! Akkor tudatosult bennem, hogy félek az egész terhességtől, hogy hogy fogom bírni, milyen érzés lesz akkora pocakkal járni-kelni, hogy fog menni a szülés, ilyesmi. Valószínűleg ennek az a gyökere, hogy gyerekkoromban Anyukám százszor elmesélte, hogy milyen nehezen születtem, milyen sokáig vajúdott és milyen komplikációk voltak. Ez táplálhatta belém a félelmet. De az nagyon jó jel, hogy mostanra tudatosult, felszínre jött. Az a tapasztalatom, hogy a tudatalattimban lakozó rossz érzéseket így tudom elengedni: először elkezdem magam rosszul érezni, amikor kezd feljönni az érzés, aztán (általában jóga utáni relaxáció alatt) elkezd potyogni a könnyem, és szinte üvölt bennem a tudatosult érzés, majd lassan megnyugszom, elengedem, tovább lépek. Így sikerült már elengednem a kiskamaszkori szorongásomat, ami a túlsúlyom miatt volt, valamint a szüleim iránt érzett dühöt és haragot is. Remélem, a terhességgel és anyasággal kapcsolatos félelmeimtől is sikerül rövid úton megszabadulni, és akkor végre tényleg készen állok majd a kisbabám érkezésére. A hétvégén a középső szobában végleg rendet raktunk, eltűnt minden felesleges lom a sarokból, most már tényleg készen áll a bababútorok fogadására, így a neve mostantól: gyerekszoba!!!

2013.06.21. Reménytelen eset vagyok

Szerdán kellett volna megjönnie, ma péntek van. És igen, megint arról fantáziálok, hogy mi van, ha most sikerült? Már kiszámoltam nagyjából, hogy hány hetes terhes lennék július végén, nem veszélyes-e külföldre utazni az első trimeszterben, milyen jó lesz, hogy éppen a szabadságom végére tölteném a 12.hetet... szóval, szépen lepergett előttem a következő 9 hónap. Annyi rutinom már van, hogy tesztet nem csináltam (szerintem kb.2 éve), de azért mindig, ha a WC-re megyek, fürkészem, hogy van-e nyoma a pirinek. Persze a hasam napok óta feszít, a melleim is nagyok és érzékenyek, és elég feszült vagyok. Vagyis, a premenstruációs tünetek stimmelnek, alighanem meg fog jönni még ma. De mégis, olyan jól esik kicsit álmodozni!!! Nem baj, majd megint jól kisírom magam, kicsit megnyugszom, és az optimizmusom darabjait összesöpörve próbálok előrenézni, hátha az inszemináció majd sikeres lesz. Olyan szánalmas vagyok. Bár, asszem, ez a normális reakció, minden babáért küzdő nőben hasonló érzések és gondolatok hullámoznak.

2013.06.19. Homeopátia

Az egyik ismerősöm ajánlására mentem el múlt hónapban egy homeopátiás orvoshoz, aki egyébként "rendes" orvos is. Voll-féle diagnosztikával elvégezte az állapotfelmérést, majd kikeverte a gép segítségével a kifejezetten a feltárt bajok gyógyítására szolgáló bogyókat. Ezeket beszedtem az elmúlt hetekben, és tegnap elmentem egy kontroll vizsgálatra.

Nem igazán szimpatikus a nő, túl sokat beszél, és emiatt eléggé szétszórt, de valahogy azt érzem, tud segíteni, ezért adtam neki még egy esélyt. Most két hónapra elég szert kaptam, azt mondta, szeptemberben vár vissza. Most úgy gondolom, hogy még ezt a kört beszedem, de utána hagyom az egészet. Egy hónap alatt sokat javultak az értékeim, pl. a gyomrommal kapcsolatos problémák elmúltak, annak ellenére, hogy nemrég antibiotikum kúrán is voltam. A mandulagyuszim továbbra is meg van, ahogy a gerincferdülésem is - ezek nyilván nem múlnak el egyik napról a másikra, de talán ezek nem is olyan fontosak a teherbeesés szempontjából. A hormonjaim állítólag javultak, a pajzsmirigyem állapota is jobb lett.

Mondjuk pont a következők miatt vagyok szkeptikus: legutóbb említettem neki, hogy olvastam valahol, hogy a Hashimotóra jó a gluténmentes diéta. Akkor csak legyintett, kimérte, hogy nem vagyok lisztérzékeny, nem kell az. Erre most, amikor elmondtam neki, hogy Krizsa ajánlotta a gluténmentes étkezést, akkor helyeselt, és vagy 5x elmondta, hogy milyen jót tesz ez a szervezetemmel...Vagy: legutóbb kimérte, hogy nincs Ureaplasmám, erre kiderült, hogy van. Na mindegy, azért mond jó tippeket, pl. a progasztro nevű probiotikum szedését javasolta, ez tényleg jót tett a gyomromnak. A gluténmentes étkezés amúgy néha megvisel kicsit, olyankor a cukros kajákkal vagyok kicsit megengedőbb. Jó lenne, ha mindkettőt be tudnám tartani, tudom, hogy fontos lenne. Kimérte, hogy a vesém kimerült, megállapítottuk, hogy valószínűleg a Bikram jóga miatt vagyok kissé kiszáradva, többet kell innom. Összességében nem bántam meg, hogy elmentem, most ajánlott egy olyan tablettát, ami a májfoltok ellen jó - ha ez bejön, mindent elhiszek neki! :-)

Ma lenne aktuális a menzesz kezdete, egyelőre semmi. Egyik percben érzem a hasamat és a mellemet feszülni, aztán hirtelen elmúlik az érzés. Jó lenne, ha nem csigázna sokáig, szeretném már elkezdeni az inszeminációra való felkészülést. Olyan izgatott vagyok, kíváncsi vagyok, mennyiben lesz más, mint az előzőek.

2013.06.17. Felkészülni, vigyázz...

Holnaputánra várom a menstruáció kezdetét, ami azt jelenti, hogy pénteken kell elkezdeni a szurik beadását. Igen, parázom tőle. Eddig úgy gondoltam, hogy ha képes voltam magamnak beadni az Ovitrelle injekciót tavaly júniusban egy osztrák alpesi turistaház WC-jében egy kiadós túra után, akkor ez sétagalopp lesz. Aha. Egész addig így gondoltam, amíg el nem kezdett közeledni a stimuláció kezdőnapja...

Most parázok attól, milyen érzés lesz minden áldott reggel hasba szúrni magam, parázom attól, hogyan fogok tudni ismét eljárogatni az ultrahangra kétnaponta, és persze attól parázom a legjobban, hogy mi lesz, ha ez a beavatkozás is sikertelenül zárul.

Persze erre nem szabad gondolni, pozitívan és bátran kell hozzáállni. Egyébként valahogy most jó érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban, a parázással együtt is. Persze, a legjobb az lenne, ha nem jönne meg a héten, szépen tesztelnék egy pozitívat, és a terhesgondozásra kezdenék el járni a stimulációs kezelés helyett. Szép álom!

2013.06.12. Felkészültem lelkileg

Korábban nagyrészt fórumokat olvasgattam, mostanában azonban átszoktam a blogok nézegetésére. Rengeteg sorstársam van, akiknek hozzánk hasonlóan hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy kisbabájuk lehessen. Sok lány írja le a lombikos történeteket, amelyeket kíváncsian olvasgatok. Ami mindenképpen biztató: több olyan is van, ami happy enddel végződik. Mindig utáltam a babaprojekt kifejezést, idegenkedtem az orvoshoz járkálástól és nagyon reménykedtem abban, hogy természetes úton összejön a babánk. Most viszont átfordult valami bennem. Az új dokinkban nagyon-nagyon bízom. Van egy fórumozó társam, aki 40-en felüli, egyedülálló, túl van több lombikon, és még Krizsa doktor is csak nehezen vállalta el, mondván, 1% esélye van a babára. És most úgy néz ki, hogy ez a lány terhes!!! Az első lombikja összejött, amit Krizsánál csinált. Persze, tudom, hogy ő sem varázsló, egyáltalán nem biztos, hogy elsőre sikerrel járunk mi is, de kellenek ezek a pozitív történetek ahhoz, hogy hinni tudjak a csodában.

A múlt hétvégén végre rendet raktunk abban a szobában is, amit gyerekszobának szeretnénk berendezni. Még venni kell oda egy szekrényt, de utána teljesen rendben lesz. Persze, a bababútorokat nem vesszük meg egyelőre, így azoknak az üres helye marad ott, de legalább már nem lesz ott kupi. Ami a lényeg, végre érzem magamban az erőt, hogy végigjárjam az utat, ami előttem áll. Azt hiszem, eddig tagadásban voltam, a lombiktól frászt kaptam, gondolván, erre úgyse lesz szükségünk. De most 100%-ig bízom az orvosomban, kész vagyok bármilyen gyógyszert bevenni, vizsgálatot elvégezni vagy szurit beadni, amit javasol. Tudom, hogy ő segíteni fog nekünk, össze fog jönni a baba!

Én úgy képzelem el, hogy a következő hónapban az inszem sikerül, sőt, két babával leszek terhes, az egyik kisfiú lesz, a másik kislány, és jövő márciusban fognak megszületni. <3

2013.05.24. Még ez is!

A héten meg volt a konzultáció Krizsával, vittem neki az összes leletet. Szépen végignézte, megdicsérte a férjem szuper eredményeit, majd megkérdezte, mit szeretnék. Mondtam, hogy legutóbb abban maradtunk, hogy megpróbálunk még egy inszemet, utána jöhet a lombik. Helyeselt, és megint ezzel a dumával jött:"ha a lányom lenne, én is ezt javasolnám". Nagyon rendes volt most is. Ő is a gluténmentes diétát javasolta, így megerősített abban, amit kigondoltam. Rá is álltam gyorsan: gyakorlatilag csak a kenyeret kell lecserélni gluténmentesre + a tízóraira evett Korpovit keksz helyett kell puffasztott rizst/kukoricás Abonettet enni, és kész. Arra jutottam, hogy ugyanúgy fogom ezt is kezelni, mint a cukormentes diétát, vagyis, főszabályként tiltott a búza és a cukor, de néhanapján megengedett a bűnözés. Nem fogok gluténmentes és cukormentes sütikkel bajlódni, ha rávágyom valami édesre, megeszem továbbra is a kis sütikémet, ezt-azt, de csak ünnepnapokon és kis mennyiségben. Kíváncsi leszek, hogy alakulnak az eredményeim. Remélem, sikerül az ATPO szintet lejjebb tornázni.

Egy leletem még továbbra sincs meg: a méhnyakváladékot április 4-én levették, azt mondták, 2-3 hét alatt lesz eredmény, de még mindig nem kaptam meg a papírt a Bajcsytól. Számtalanszor telefonáltam, annyit sikerült elérni, hogy tegnap közölték telefonon: az ureaplasma kitenyészett a mintából, vagyis, pozitív lett. Nagy öröm... ez egy alattomos kis baktérium, ami húgycsőgyulladást, gyakori vizelési ingert, és persze meddőséget okoz. Korábban többször voltam a háziorvosnál felfázásos tünetekkel, szedtem rá antibiotikumot is, lehet, hogy már akkor is ez volt a problémám? De hogy lehet, hogy 2 éve negatív lett, amikor vizsgáltak??? Nem értem. Persze, rögtön legugliztam, és találtam is olyan blog bejegyzést, hogy valakinél ezt találtak, kapott rá egy 8-10 napos antibiotikum kúrát, és a következő hónapban terhes is lett... imádom az ilyen csodatörténeteket! Mindenki olvasott már olyat, aki hallott olyanról, aki látta, hogy valakinek az ismerősének az ismerőse, akit reménytelen esetnek minősítettek az orvosok, és azt mondták, sose lehet gyereke, x év hiábavaló próbálkozás után valami csodaszertől "váratlanul" teherbe esett. Pfff. Velem mikor történik meg a csoda?!

2013.05.13. Fókuszban az étkezés

Múlt héten kiderült, hogy a Férjem szépen rendbe jött, teljesen normál spermaképet produkált, így ő "gyógyultnak" és "normálisnak" számít. Ez nagyon jó, most már "csak" magamat kellene rendbe hozni...

A legutóbbi vérvételen kiderült, hogy a prolaktin szintem szépen helyreállt a normál tartományba gyógyszer nélkül, aminek nagyon örülök. A TSH-m 1,3 lett, ami ugyancsak jó érték, igaz, gyógyszerrel produkáltam mindezt, de akkor is. Most az autoimmun betegségem aggaszt még mindig, valahogy azt is ráncba kellene szedni. Nagytudású endokrinológus orvosok elintéztek azzal, hogy ez gyógyíthatatlan, szedjek rá thyroxint, és minden rendben lesz. Vagyis, továbbra is sok lesz az antitest a szervezetemben, de mivel gyógyszerrel pótolják a pajzsmirigy hormonomat, nem a saját készletemet falják fel az antitestek, így nem lesz gond. Ez így jól is hangzik, viszont azt mindenütt leírják, hogy a magas ATPO szint meddőséget okoz.

Nemrég olvastam a neten egy cikket arról, hogy felfedezték az összefüggést az autoimmun pajzsmirigy betegség és a lisztérzékenység között. Utóbbi is autoimmun betegség, valahogy úgy van összefüggés, hogy a lisztérzékenyeknél nem szívódik fel a glutén, és ez a szervezetben elterjedve kiváltja az antitestek válaszát. Vagyis, az antitestek azért termelődnek fokozott mértékben, mert sok mérget érzékelnek a szervezetben. Ez nagyon laikus megfogalmazás volt, de ami a lényeg: gluténmentes táplálkozással megszüntethető a fokozott antitest termelés.

Először nagyon nehéz volt megszokni a szénhidrát-szegény táplálkozást, nem mondom, néha meg is szegem, de alapvetően mostanra megszoktam. Azt hiszem, a gluténmentes táplálkozást is meg lehetne szokni. A cikk azt javasolta, hogy először ideiglenesen két hétig próbáljuk ki a gluténmentes táplálkozást, ennyi idő alatt is érzékelhető a pozitív változás. Most szerdán megyek homeopatás orvoshoz állapotfelmérésre, csütörtökön pedig laktóz intolerancia vizsgálatra, de utána, talán jövő hétfőn elkezdem a diétát. Alapvetően a kenyér helyettesítésére kell valamit találnom, azt hiszem, ez lesz a legnehezebb része. Tésztát egyébként is ritkán eszem, a szokásos ebédjeim (husi, zöldségek, krumpli vagy rizs) megfelelnek az előírásoknak, gabonapelyhek nélkül is tudok élni, és - ha nehezen is - a sörről is le tudok mondani. Kíváncsi lennék, hogy a diétával sikerülne-e megszüntetni az állandó gyomorpuffadást és diszkomfort érzetet? Mert ha igen, akkor örömmel tartanám be, mert ezek a tünetek eléggé zavarnak.

Hiszem azt, amit a keletiek állítanak, hogy az emésztőrendszer az egészség forrása, és hogy a betegségek forrása a helytelen táplálkozás. Régóta vannak gyomorproblémáim, logikus reakció a testem részéről, hogy addig nem fogad be egy új életet, addig nem kezd el táplálni egy magzatot, amíg a saját egyensúlya nem állt be. Nem ellenzem az orvosi beavatkozásokat, kész vagyok a lombikba is belevágni, de két dolgot nem szabad elfelejtenem: 1) a lelkemmel is törődni kell 2) mindent meg kell tennem az egészségem érdekében, ideértve a rendszeres testmozgást és a helyes táplálkozást, mert ezek talán önmagukban elegek ahhoz, hogy teljesüljön az álmom. Komolyan rá kell erre állnom.

2013.05.06. Hullámvölgyben ismét

Jó régóta nem írtam! Szóval, Krizsa elsőre furcsa volt, de kb.10 perc után megszoktam a stílusát. 40-50 percig voltunk nála, alaposan kifaggatott az előzményekről, előírt egy csomó vizsgálatot, és visszarendelt május 21-re. A vizsgálatok közül a legnagyobb a méhtükrözés volt, amit április 29-én elvégzett egy másik orvos a Bajcsy kórházban. Nem volt épp kellemes élmény, abszolút nem foglalkoztak velem, az egész procedúra olyan érzelemmentes volt és rideg. Meg is viselt lelkileg, főleg az eredmény miatt. Azt mondta ugyanis az orvos, hogy még mindig van egy kis behúzódás a méhemben a két sövényműtét ellenére. Viszont már annyira kicsi, hogy nem tudja egyértelműen azt mondani, hogy műtsük meg. Én szeretném elkerülni az újabb műtétet, inkább már előre néznék. Hány anyának lehet egyébként méhsövénye, aki nem is tud róla?

Be kell még szereznem a héten a cytologia és a méhnyakváladék-tenyésztés eredményét, és be kell jelentkeznem laktóz intolerancia vizsgálatra. Lesz még ezen kívül egy vérvétel, amit a jövő hétre tervezek. A férjem csütörtökön megy spermavizsgálatra, kíváncsi leszek a friss eredményekre.

Ahogy említettem, a múlt héten elég rendesen megzuhantam. Csütörtök este nagyon sokat sírtam a férjem mellkasán, beszélgettünk a témáról. Nagyon sokat jelentett a hozzáállása. Azt mondta, hogy nem fogjuk hagyni, hogy mindez felőröljön minket. Most még próbálkozunk év végéig (nálam a jövő nyár a lélektani határ), és ha addig se jön össze a baba, akkor elengedjük ezt az egész témát, és berendezkedünk arra, hogy tartósan kettesben éljünk. Nagyon mély a kapcsolatunk, most a bajban is összekapaszkodunk. Tartalmas az életünk gyerek nélkül is, és ha az a sorsunk, hogy ketten legyünk egymásnak, akkor így fogunk boldog életet élni. Nagyon megnyugtatott, hogy ezt mondta, mert tudom, hogy ő régebben vágyik gyerekre, mint én, és nem voltam biztos abban, hogy el tudja képzelni az életét gyerek nélkül. De most kiderült: el tudja. Persze, szeretne, szeretnénk gyereket, de nem fogjuk hagyni, hogy ez a keserves küzdelem elvegye a legértékesebb éveket az életünkből. Még rászánunk néhány hónapot, de ha kell, elengedjük ezt a vágyat, elfogadjuk a sorsunkat, és berendezkedünk a gyerek nélküli életre.

Végülis jövőre leszek 32 éves, még bőven van arra is időnk, hogy félre tegyük mondjuk 3 évre a témát, és utána még egyszer, utoljára nekifussunk, majd utána még mindig dönthetünk az örökbefogadás mellett. Bár attól egyelőre idegenkedem. És ahogy láttam, a férjem is. Meglátjuk majd. Mindenesetre ez a beszélgetés mérföldkő volt a kapcsolatunkban, én nagyon megkönnyebbültem utána. Nagyon-nagyon szeretem a férjemet, ő egymaga is képes engem boldoggá tenni az egész hátralevő életemben. Ezt tudom, és ez a legfontosabb.

2013.03.25. Holnap minden kiderül...

... legalábbis remélem. Eltelt az idő nagy nehezen, illetve, nagyon gyorsan. Már csak egyet kell aludni, és mehetünk Krizsához. Ebben a hónapban is reménykedtem spontán teherbeesésben, volt néhány "tünetem" (ismét beképzeltem néhányat...), de tegnap megjött ismét, így már nincs semmi bizonytalanság.

Tegnap este nagyon durva tapasztalásom volt: jóga után a relaxáció alatt újraéltem a születésemet. Egy kellemes vízű tóban lebegtem, majd berobbant elém egy barlang, egy nagyon szűk alagút, amin préseltek kifelé. Nagyon rossz érzés volt, nem akartam menni, vissza akartam jutni a tóhoz, de egy külső erő csak nyomott előre. Belerázkódott a testem, ütemesen összezsugorodtam, és közben hullott a könnyem... Anyámtól tudom, hogy nem volt könnyű a világra jöttem, ezek szerint emlékeztem rá valahol mélyen. Remélem, azzal, hogy ez feljött tudatos szintre, feloldódott a görcs, és többé már nem fog nyomasztani.

Amúgy a sportolást 3 hete újrakezdtem, nagyon jól megy, az étkezésre igyekszem figyelni, a hormonjaim elvileg kezelve vannak. Abban bízom, hogy a doki felvesz a hosszú lombik várólistára, de közben megpróbálunk még néhány inszemet erősebb stimulációval. Hátha a Closti nem volt elég, és egy erősebb stimulálással az inszem is elég lesz. De jó lenne!

2013.02.20. Még 5 hét

6 hete jelentkeztem be a Kaáliba, a konzultációig még 5 hét hátra van. A januárom borzasztó volt, nehezen telt, sok sírással. Februárban több jó szakmai programon részt vettem már, a jövő hét is ígéretesnek tűnik, emellett sikerült kivenni két nap szabit, így a férjemmel sikerült kicsit elutazni, kikapcsolódni.

A múltkori haditervből néhány pontot már teljesítettem: a Klinikáról kikértem a papírjaimat. Összefutottam az ottani orvosommal, látta, hogy miért vagyok ott, odajött, további sok szerencsét és minden jót kívánt, és arra kért, hogy értesítsük majd, ha sikerrel jártunk. Nagyon jól esett az embersége, nagyon kedvelem azt az orvost, sokat köszönhetek neki, szeretném majd nála szülni a babámat. Múlt héten voltam vérvételen is, a hormonértékeim rendben vannak, egyedül a TSH csúszott kicsit 2 felé, de nem vészes az sem, ősszel 1 körül volt, biztosan vissza tud oda menni. Terheléses cukorvizsgálatot végül nem csináltattam, mert nem sikerült rendszeresen, diétásan étkezni mostanság, így nem lett volna értelme. Majd legközelebb. A március 4-i héttől kezdve szeretnék elkezdeni komolyabban sportolni, és tartani a diétát. Az endokrinológushoz holnap megyek, kíváncsi leszek, mit mond. Nőgyógyászhoz és teljes hormonsorra nem megyek, majd elküld a kaális doki, ha úgy gondolja.

Így állunk most. Elég türelmetlen és elkeseredett vagyok éppen, nagyon szeretnék már teherbe esni, de pillanatnyilag abban sem vagyok biztos, hogy ez valaha sikerülni fog...

2013.01.10. Megerősítés

Tegnap este bevallottam a férjemnek, hogy bejelentkeztem a Kaáliba. Azért írom így, hogy bevallottam, mert néhány hete azt kérte, hogy még pihenjünk legalább májusig. Kicsit izgultam, hogy mit fog mondani, de szerencsére abszolút pozitívan fogadta, azt mondta, hogy már éppen eleget vártunk. Azt is hozzátette, hogy az egyik ismerőse is a Kaálit javasolta neki. A lánynak nem volt szervi baja, csak megunta a várakozást, ezért elment a Kaáliba, és az első inszeminációja sikerült. Nem bánnám, ha velünk is így lenne. Örülnék, ha elkerülhetném a lombikot. Lehet, hogy erősebb stimulálással az inszem is elég lesz.

Ma nem tudtam felhívni a Róbert Klinikát a leletek miatt, mert egész délelőtt értekezlet volt, de holnap megteszem. És holnap hívom az endokrinológiát is.

2013.01.09. Fordulópont

Igazából nem is a január 4-i menstruáció miatt változtak meg bennem a dolgok. A munkahelyemen mostanában nagy rumli van, december közepén világossá vált, hogy valaminek történnie kell. Nagyon elszánt voltam, elhatároztam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Tegnap viszont kaptam egy olyan pofont, ami elvette a kedvem az egésztől. Az erőfeszítéseim ellenére nem pozitív visszacsatolást kaptam, hanem letolást, ennek hatására úgy döntöttem, hogy az energiáimat nem a munkára fordítom, hanem magamra.

Az volt a terv, hogy májusig nem megyünk orvoshoz, hanem spontán próbálkozunk a babával. Most viszont arra jutottam, hogy nincs mire várnunk, lépnünk kell annak érdekében, hogy mielőbb megszülethessen a babánk. A legjobb specialistához jelentkeztem be ma, Krizsa doktorhoz a Kaáli Intézetbe. Ördög Nóriéknak is ő segített, rengeteg jót olvastam róla a neten. Március 26-ra kaptam időpontot, amire elég sokat kell várni, de nem baj. Addig legalább lesz idő felkészülni. A teendők a következők:

1. el kell kérnem a korábbi vizsgálati anyagokat a Róbert Klinikáról

2. otthon is össze kell gyűjtenem az eddigi orvosi papírjaimat, időrendben lefűzni

3. el kell mennem az ÁEK-ba nőgyógyászhoz, megvizsgáltatni magam, elvégeztetni a citológiát  + beutalót kérni vérvételre (még januárban)

4. meg kell csináltatnom a 3. napi és a 21. napi panelt is (a februári ciklusban)

a ciklus 3. napján: FSH, LH, Ösztradiol, Prolaktin, Progesteron, Tesztoszteron, TSH, T3, T4, DHEA-S
a ciklus 21. napján: Progesteron, Prolaktin

5. vissza kell mennem a Mensmentisbe kontrollra, hogy kiderüljön, hogy áll az IR-em

Mindehhez első lépésként ma megkeresem otthon a legutóbbi Mensmentises papíromat, és holnap kérek időpontot Tűű doktorhoz március elejére.

Ez a haditerv, vagyis inkább a programterv a következő hónapokra. Azt hiszem, a 2011-es orvosdömping traumám már elmúlt, feldolgoztam. Most nem úgy állok hozzá, hogy azért kell orvoshoz járnom, mert jaj de szerencsétlen selejt vagyok, másoknak bezzeg elsőre spontán összejön, hanem azért fordulok orvoshoz, hogy segítséget kérjek a lehető legbiztonságosabb és leghatékonyabb gyermekvállaláshoz. Mert az, hogy anya leszek, az nem kérdés. A kérdés csak az, hogy mikor. Nem szeretnék már sokáig várni.

2013.01.09. Előzmények

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az elején... 2010. július 10-én volt életem eddigi legboldogabb napja. Aznap hozzá mentem ahhoz a férfihoz, aki akkor már 8 éve a társam volt, és akibe azóta is szerelmes vagyok. Az esküvő tökéletes volt, a nászút remekül sikerült, eufórikus hetek-hónapok voltak... Régóta úgy terveztük, hogy az esküvő után rögtön jöhet a baba, így abbahagytuk a védekezést, és vártuk, hogy megtörténjen a csoda. Volt egy sejtésem, megérzésem, hogy lesznek problémák a teherbeeséssel, de elhessegettem magamtól ezt a gondolatot.

Még 2009 őszén történt, hogy sokszor feszültek a melleim, ezért elhatároztam, hogy elmegyek ultrahangra. Az UH annyit állapított meg, hogy a tejmirigyeim duzzadtabbak az átlagnál, mint utóbb megtudtam, Anyukámnál is ugyanez a helyzet, ez egy állapot, nem betegség. Pont utána mentem fodrászhoz, akinek elmeséltem, hogy milyen vizsgálaton vagyok túl, erre ő elmondta, hogy neki akkor fájtak a mellei, amikor gyereket szeretett volna. Egy évig jártak nőgyógyásztól nőgyógyászig, mire az egyik elküldte hormonvizsgálatra, kiderült, hogy magas a prolaktinja, ezt a tünetet is ez okozza. Kapott gyógyszert, rá egy hónapra babás lett. Ezzel bogarat ültetett a fülembe, így amikor 2010 februárjában elmentem citológiára, kértem egy beutalót teljes hormonsorra. Nekem is magas lett a prolaktinom, visszamentem a lelettel a nőgyógyászhoz, aki közölte, hogy nem ért ehhez, ezért elküldött endokrinológushoz. A dokit nehezen lehetett elérni, tb-s rendelés volt. Felírt bromocriptint, amitől rettenetesen szédültem, ezért abbahagytam. Ez már májusban volt, utána jött az esküvő, ezért leálltam a témával.

Az esküvő után szeptemberben elmentem egy endokrinológushoz magánrendelésre, aki megállapította, hogy autoimmun pajzsmirigy betegségem van, ami annyit jelent, hogy a szervezetemben sok az antitest, amik felzabálják a pajzsmirigyeket. Megnyugtatott, hogy azért minden rendben, gyógyszert nem szükséges szedni. Utána februárig nyugodtan ültem a babérjaimon és reménykedtem, de egy nagy csalódás után elhatároztam, lépek. Elmentem egy nőgyógyászhoz, aki meddőségi specialistának titulálta magát, megvizsgált, és közölte, minden rendben. Elmentem egy kineziológushoz is, aki mondta, hogy jók a rezgéseim, az angyalok a vállamon ülnek, velem vannak, és még 2011-ben teherbe fogok esni... Mindez megnyugtatott. Egyre többet olvastam a témáról a neten, csatlakoztam babaváró fórumokhoz, elkezdtem figyelni a ciklusomat, reménykedtem.

Aztán 2011 áprilisában bejelentkeztem a Róbert Károly meddőségi klinikára, ezzel beindult a verkli rendesen. Csodajó doktorunk volt, kedves, türelmes, mosolygós, nagyon bíztam benne. Kiderült, hogy a hormonproblémáimat az inzulinrezisztencia okozza, elkezdtem rá gyógyszert szedni és diétázni. Kiderült az is, hogy méhsövényem van - ezt augusztusban és októberben két fázisú műtéttel eltávolították. A férjemnek pedig minden sperma eredménye rossz volt, a herevisszér miatt, amit szintén augusztusban kiműtöttek. A folyamatos orvoshoz járkálás rettenetesen kiborított, selejtnek éreztem magam, és minden kismama láttán bőghetnékem támadt. Annyira súlyos lett a helyzet, hogy a legjobb barátnőmmel nem bírtam hónapokig találkozni, amikor megtudtam, hogy terhes...

2012 márciusában belevágtunk az inszeminációba. Sikertelen volt a beavatkozás, ahogy a júniusi és a júliusi is. Ez utóbbi hatalmas trauma volt, ismét padlóra kerültem. A lakásvásárlás körül is voltak zűrök, így 2012 nyara az idegeskedésről szólt. Ősszel beköltöztünk az új lakásunkba, ami nagyon szép, tágas, a gyerekszoba pedig várja a lakóját. A költözés egy újabb eufória hullámot indított el, hasonlót, mint az esküvő anno. Ismét elkezdtünk bízni, remélni, hiszen az október elejei endokrinológiai vizsgálat azt mutatta, hogy valamennyi hormonértékem a normál tartományban van a gyógyszeres kezelésnek hála. Úgy gondoltuk tehát, hogy a három akadály, amit 2011 áprilisában diagnosztizáltak, mind elhárult, így minden esélyünk meg van arra, hogy spontán módon megfoganjon a babánk. Nem így történt, 2013 negyedik napján ismét megjött a menstruációm...