2013.06.21. Reménytelen eset vagyok

Szerdán kellett volna megjönnie, ma péntek van. És igen, megint arról fantáziálok, hogy mi van, ha most sikerült? Már kiszámoltam nagyjából, hogy hány hetes terhes lennék július végén, nem veszélyes-e külföldre utazni az első trimeszterben, milyen jó lesz, hogy éppen a szabadságom végére tölteném a 12.hetet... szóval, szépen lepergett előttem a következő 9 hónap. Annyi rutinom már van, hogy tesztet nem csináltam (szerintem kb.2 éve), de azért mindig, ha a WC-re megyek, fürkészem, hogy van-e nyoma a pirinek. Persze a hasam napok óta feszít, a melleim is nagyok és érzékenyek, és elég feszült vagyok. Vagyis, a premenstruációs tünetek stimmelnek, alighanem meg fog jönni még ma. De mégis, olyan jól esik kicsit álmodozni!!! Nem baj, majd megint jól kisírom magam, kicsit megnyugszom, és az optimizmusom darabjait összesöpörve próbálok előrenézni, hátha az inszemináció majd sikeres lesz. Olyan szánalmas vagyok. Bár, asszem, ez a normális reakció, minden babáért küzdő nőben hasonló érzések és gondolatok hullámoznak.