Jó régóta nem írtam! Szóval, Krizsa elsőre furcsa volt, de kb.10 perc után megszoktam a stílusát. 40-50 percig voltunk nála, alaposan kifaggatott az előzményekről, előírt egy csomó vizsgálatot, és visszarendelt május 21-re. A vizsgálatok közül a legnagyobb a méhtükrözés volt, amit április 29-én elvégzett egy másik orvos a Bajcsy kórházban. Nem volt épp kellemes élmény, abszolút nem foglalkoztak velem, az egész procedúra olyan érzelemmentes volt és rideg. Meg is viselt lelkileg, főleg az eredmény miatt. Azt mondta ugyanis az orvos, hogy még mindig van egy kis behúzódás a méhemben a két sövényműtét ellenére. Viszont már annyira kicsi, hogy nem tudja egyértelműen azt mondani, hogy műtsük meg. Én szeretném elkerülni az újabb műtétet, inkább már előre néznék. Hány anyának lehet egyébként méhsövénye, aki nem is tud róla?
Be kell még szereznem a héten a cytologia és a méhnyakváladék-tenyésztés eredményét, és be kell jelentkeznem laktóz intolerancia vizsgálatra. Lesz még ezen kívül egy vérvétel, amit a jövő hétre tervezek. A férjem csütörtökön megy spermavizsgálatra, kíváncsi leszek a friss eredményekre.
Ahogy említettem, a múlt héten elég rendesen megzuhantam. Csütörtök este nagyon sokat sírtam a férjem mellkasán, beszélgettünk a témáról. Nagyon sokat jelentett a hozzáállása. Azt mondta, hogy nem fogjuk hagyni, hogy mindez felőröljön minket. Most még próbálkozunk év végéig (nálam a jövő nyár a lélektani határ), és ha addig se jön össze a baba, akkor elengedjük ezt az egész témát, és berendezkedünk arra, hogy tartósan kettesben éljünk. Nagyon mély a kapcsolatunk, most a bajban is összekapaszkodunk. Tartalmas az életünk gyerek nélkül is, és ha az a sorsunk, hogy ketten legyünk egymásnak, akkor így fogunk boldog életet élni. Nagyon megnyugtatott, hogy ezt mondta, mert tudom, hogy ő régebben vágyik gyerekre, mint én, és nem voltam biztos abban, hogy el tudja képzelni az életét gyerek nélkül. De most kiderült: el tudja. Persze, szeretne, szeretnénk gyereket, de nem fogjuk hagyni, hogy ez a keserves küzdelem elvegye a legértékesebb éveket az életünkből. Még rászánunk néhány hónapot, de ha kell, elengedjük ezt a vágyat, elfogadjuk a sorsunkat, és berendezkedünk a gyerek nélküli életre.
Végülis jövőre leszek 32 éves, még bőven van arra is időnk, hogy félre tegyük mondjuk 3 évre a témát, és utána még egyszer, utoljára nekifussunk, majd utána még mindig dönthetünk az örökbefogadás mellett. Bár attól egyelőre idegenkedem. És ahogy láttam, a férjem is. Meglátjuk majd. Mindenesetre ez a beszélgetés mérföldkő volt a kapcsolatunkban, én nagyon megkönnyebbültem utána. Nagyon-nagyon szeretem a férjemet, ő egymaga is képes engem boldoggá tenni az egész hátralevő életemben. Ezt tudom, és ez a legfontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése