Hetek óta jönnek az érdeklődő üzenetek, hogy mi újság, egyben vagyunk-e még. Mintha verseny lenne, mintha elvárás lenne, hogy a kiírt nap előtt 1-2 héttel megszüljön az ember. Múlt héten viccből elkezdtem kérdezgetni Zsófikát, hogy mikor fog megszületni a kistesó, és amikor a jövő héten hétfőn? kérdésre igennel válaszolt, örömmel elhittem neki, és elkezdtem ezt híresztelni. Miután vasárnap estére jósolták a hidegfront és a vihar érkezését, egész belelovalltam magam, hogy vasárnap éjjel megindul a szülés és hétfőre meg lesz Mártika. Persze nem így történt. De közben rájöttem, hogy ez az egész hülyeség. Kár ezen agyalni, hogy mi lesz, hogy lesz. Persze jó régóta természetes szülésre készülök, és van bennem egy jó adag para, hogy nem fog beindulni a szülés és most is császár lesz a vége. Már elkezdtem utánaolvasni a szülésindító praktikáknak, gondolkodtam homeopátiás bogyók beszerzésén, citrusos koktél készítésén, szülésindító masszázs igénybevételén. De azt hiszem, mindez hiábavaló erőlködés lenne. Jobb lenne, ha el tudnám fogadni, hogy minden úgy fog történni, ahogy lennie kell. Pénteken mantrákat hallgattam és közben a szülésfelkészítőn kapott képet színeztem, amikor rám jött egy kiadós sírás. Újra előjött a saját negatív születésélményem, amit először még 2008 környékén egy jógaóra utáni meditáción spontán éltem át, majd amikor Katalinhoz jártam, tudatosan is előkerült, és azóta is felkavart már jó néhányszor. Ilyenkor elkezdek teljes testemmel remegni, olyan, mintha kívülről szorítanának, nyomnának ütemesen, időről időre. Mintha a szülőcsatornában lennék beszorulva, magatehetetlenül, történnének velem a dolgok, amik számomra nagyon diszkomfortosak, és közben csak arra tudok gondolni, hogy a mamámat akarom. Nem tudom, ezt fel lehet-e valaha dolgozni. Lehet, hogy kellett volna ezzel foglalkoznom, de az is lehet, hogy ha összejön a természetes szülés, akkor azzal az én lelkem is meggyógyul. De az is lehet, hogy annyira mélyen bennem van ez a negatív nyomat, hogy nem tudok tőle megszabadulni, és tudat alatt meg akarom ettől az "élménytől" kímélni az én gyermekeimet, ezért óvja, védelmezi a méhem őket, és nem engedi, hogy elinduljanak ezen a veszélyes úton.
Mostanában sokszor és sok helyen írnak-beszélnek arról, hogy milyen fontos a természetes szülés, mennyire kedvező a mamának és a babának is, ellenben a császár milyen borzasztó és milyen nagy probléma, hogy ennyire elterjedt. Alapvetően én is egyetértek ezzel, de talán nem kellene ennyire sarkítani a dolgot. Nem hiszek abban, hogy az anya-gyerek kapcsolatot alapvetően befolyásolja a szülés-születés körülménye. Persze, ez egy nagyon fontos állomás, maradandó élmény mindkét fél számára, de akkor is csak egy részeleme egy nagyon hosszan tartó kapcsolatnak. Nekem nehéz volt belerázódni az anyaszerepbe, sok mindent rosszul csináltam, amik miatt próbálom leküzdeni a lelkiismeret-furdalásomat, de azt hiszem, összességében jó anya vagyok, Zsófi pedig egy nagyon klassz kislány, akire büszke vagyok. Szóval,akármikor és akármilyen módon is jön is világra Mártika, én mindent meg fogok tenni azért, hogy ő is boldog és kiegyensúlyozott baba legyen. Biztosan vele szemben is fogok elkövetni hibákat, de ez nem baj. Hibázni lehet, csak szembe kell nézni a hibákkal, és lehetőség szerint jóvá kell őket tenni. A legfontosabb az őszinteség, a következetesség, és hogy azt érezzék az anyukájukon, hogy rendben van önmagával, a világgal. Mostanában Zsófi, amikor látja rajtam, hogy fáradt vagy szomorú vagyok, elkezdi mondani, hogy Anya boldog. És Anya tényleg boldog. Mert volt idő, amikor attól féltem, hogy egyáltalán nem lesz gyerekem, mert azt hittem, nem vagyok képes teherbe esni. És lám-lám, lassan a második terhességem is véget ér, és megszületik a második csodálatos kislányom. Ez óriási boldogság, csoda és áldás. Ehhez képest csak egy apró körülmény, hogy miként fog világra jönni Márti. Lesz, ahogy lesz. Lesz, ahogy lennie kell. Bízom önmagamban, bízom a kislányomban, bízom a gondviselésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése