29+1

Bő két hete letudtam egy fontos szakmai vizsgát, amire sokat készültem, sokat idegeskedtem miatta, de végül megérte: nagyon jól sikerült, és így értelmet adott a féléves visszatérésemnek a munka világába, sőt, megkoronázta azt. Még aznap, a vizsga délutánján belázasodott Zsófi, így a tervezett utolsó két munkanapon is táppénzen voltam, de sebaj, úgyse akkor váltottam volna meg a világot. Pénteken még bementünk együtt Zsófival a munkahelyemre, vittünk be muffint, mindenkitől elbúcsúztunk. Persze a kislányom akkor is formában volt, bárkit meglátott, sírni kezdett. Mondjuk előző nap nagyon kiütötte a láz, szinte egész nap aludt a mellkasomon, 38 foknál nem ment feljebb a láza és más tünete sem volt, csak a rengeteg alvás. A vizsgadrukk, a hirtelen megnőtt pocak és a mellkasomon alvás megtette a hatását: szépen beállt a derekam, nagyon fájt, ráadásul két hétig folyamatosan. Végül a pocaktámasz, amit vettünk, valamint a hangtálas kezelés szépen lassan kioldotta a görcsöt, talán már nem fog visszatérni ez az intenzív fájdalom.

Szépen lassan ráállok az itthoni üzemmódra, igazából gyorsan elmegy az a néhány óra, amit Zsófi a bölcsiben tölt, mindig van mit csinálni. Elkezdtem kismama jógára járni, ami nagyon jól esik, és elmentem ahhoz a hölgyhöz is, akit korábban kinéztem a neten, hogy a szülésre készít fel lelkileg beszélgetéssel, hangtálazással. Végül nem privátban mentem el hozzá, hanem a Minimanóban tartott "csoportos" foglalkozásra, amin múlt héten ketten voltunk, most szerdán pedig csak én voltam. Úgy érzem, hogy a korábbi egyéves terápia Katalinnal megtanított arra, hogy gyorsabban tudatosítsam, kimondjam a félelmeimet, szorongásaimat, és hogy megoldást is találjak rájuk. Már nem cipelek egy-egy rossz érzést hosszú ideig, szépen meg tudom fogalmazni, ha kell, megbeszélem valakivel, és utána máris könnyebb lesz. Az első alkalommal a szülésről beszélgettünk, én elmondtam, hogy a saját negatív születésélményem és az első császár hatására tartok attól, hogy nem fog menni a természetes szülés, pedig nagyon szeretném ilyen módon világra hozni a kisbabámat. Melinda, a segítő, a beszélgetés és a relaxáció alatt azt erősítette bennünk, hogy ez az ősi női tudás bennünk van, bízzunk benne, bízzunk magunkban, a testünkben, engedjük, hogy tegye a dolgát, higgyük el, hogy képesen vagyunk természetes úton megszülni a babánkat. Most nem aggódom (még) emiatt (annyi minden más van!!), ha császár lesz, elfogadom, de tényleg jó lenne, ha lenne elég bátorságom, hogy erre az útra lépjek. Mert valahogy úgy érzem, a saját elhatározásom az első lépés, szilárdan hinnem kell abban, hogy erre én képes vagyok, ez velem megtörténhet, ezt én végig tudom csinálni. Így legyen! Ezen a héten pedig arról beszélgettünk Melindával, hogy tartok a baba megszületése utáni időszaktól, konkrétan az első hetektől. Nem szeretném újra átélni azt, hogy Anyukám itt van nálunk és ő irányít mindent, kiveszi a kezemből a babát és parancsolgat, hogy egyek és aludjak. Szerencsére ő is érzi, hogy ez most nem fog megismétlődni, azt mondta, csak akkor jön, ha hívjuk. Lehet, hogy az lenne a jó, ha csak a hétvégéket toldaná meg, akkor jönne fel néhány napra, de alapvetően négyesben lennénk az első két hétben. Ezt még átgondolom, de ebben is nekem kell döntést hoznom, magától nem fog megoldódni a szituáció. A foglalkozások végén mindig hangtálas relaxáció van, ami nagyon kellemes, hihetetlenül ellazít, viszont azzal is jár, hogy mindig elalszom alatta. Így a képalkotás, tudatosítás most is elmaradt, bár Melinda azt mondta, hogy alvás közben is bemennek az  üzenetek. Akárhogy is, megyek a jövő héten is, mert ez most határozottan jót tesz nekem.

Még egy problémáról írok, mielőtt rátérek Mártikára: az Anyósom ősz óta árulta a vidéki lakását, még én magam beszéltem rá, hogy költözzön fel Pestre, legyen közel hozzánk, szükség esetén kisegítjük, hogy meg tudja venni a megfelelő lakást. Most hirtelen lett vevő a lakására, sőt, addig "nyomtam" a dolgot, hogy múlt hétvégén meg is találta álmai lakását Pesten, ami ugyan messze van tőlünk, de legalább már nem 220km-re. Viszont annyira felmentek most a lakásárak, hogy végül 2M Ft-tal kell beszállnunk a vételárba, ami nekünk is megterhelő, ugyanis nekem most csökken a bevételem, jön a szülés, vennünk kell még néhány bútort, nyaralni is kellene menni, és nem szeretném az összes megtakarításunkat erre a célra áldozni. Tegnap este ezt beszéltük át hosszan a Férjemmel, akire mostanában sajnos sok teher hárul: a munkahelyén is sok nehézség van, az anyja lakásvásárlását is gyakorlatilag ő menedzseli, emellett a társasházi felújítás körüli teendők közül is sokat rásózott a közös képviselő. Emiatt mostanában keveset van itthon, Zsófival se tud annyit foglalkozni, és nekünk is hiányoznak már a kettesben töltött programok, sőt, mostanában az összebújás is. Remélem, hamarosan kikuszálódnak a szálak és egyenesbe kerülnek a dolgok.

És hogy a legkisebbel is foglalkozzunk egy kicsit, kitaláltam, hogy holnap délután elmegyünk 4D babamozira. Jó lesz kicsit Mártira koncentrálni, ugyanis kicsit kevés figyelem jut neki a fentiek miatt, pedig őt is annyira várom, annyira örülök neki, és annyira kíváncsi vagyok rá, hogy fog kinézni!! Remélem, holnap megmutatja a kis arcocskáját, készül róla néhány jó kép és egyáltalán, kicsit jobban tudunk majd vele kapcsolódni, hozzá kötődni. Minden nap érzem a mocorgását, de nem annyira élénken, mint annak idején Zsófival. Ő nyugisabb babának tűnik egyelőre. Bő egy hete voltam terhesgondozáson, akkor fejjel lefelé feküdt, és már 1,3kg volt a súlya. Annyiszor próbálom elképzelni, hogy milyen lesz ő, milyen lesz az életünk vele, hogyan fognak kijönni Zsófival - jaj, olyan izgalmas időszak vár ránk, olyan jó lesz újra egy kis csomagot magamhoz ölelni, megszoptatni, délelgetni.... Nagyon várlak, édes kicsi lányom!! <3

(Most olvastam vissza a 30+0 bejegyzésemet, amit Zsófival írtam, akkor az volt az utolsó hetem a munkahelyemen, már 15 kiló plusznál jártam, vagyis 90kg voltam. Most is kb. annyi a súlyom, de mivel 82-ről indultam, szerencsére ez csak 8kg pluszt jelent. Az endokrinológusom azt mondta az elején, hogy összesen ennyit hízhatok, amit tudtam, hogy nem fogok tudni betartani. Egy ideig elég jól ment a diétázás, mostanában több édességet lecsúszik, de azért mérsékletesen eszem. Így is jó nagy lett mostanra a pocakom, hihetetlen, hogy még több mint két hónap van hátra, mennyit fog még nőni?! Mindegy, figyelek a mennyiségekre, de nem fogok a súlyom miatt parázni.)