25+0

Vártam a mai napot, ugyanis december 1-je óta nem láttuk a babánkat, nagyon készültünk a ma esedékes vizsgálatra. Beszéltünk a Kicsinkkel, hogy viselkedjen ügyesen a doktorbácsinál, mutassa meg szépen magát, ne takarassa a kezével és a lábával a kis arcocskáját, hagyj készüljenek róla szép felvételek. Zsófika pedig olyan rendes volt, hogy így is tett, a vizsgálat idején egy kicsit mocorgott, de nem takarta el magát. Csakhogy most sima terhesgondozás volt, amihez már úgy tűnik - most, hogy népszerűbb lett a rendelő, több az orvos és az árak is emelkedtek - nem tartozik hozzá a részletes babamozi... Korábban 3-4 képet kaptunk a terhesgondozás után, amelyek között 3D-s is volt. Most azonban csak 1 homályos 2D-s kép jutott, amin oldalról látszik elmosődva a baba. Elég csalódott vagyok emiatt, eddig olyan elégedett voltam az orvosommal... Ráadásul 8-ra volt időpontunk, a doki negyed9-re jött be, és előttünk szólított még két (gondolom protekciós) pácienst. Mindegy, szakmailag amúgy teljesen körültekintő volt, kenetet vett, megmérte a méhnyak hosszát (4,6 cm, azt mondta, az jó), a belső és a külső méhszáj is zárva van, a babának van elég magzatvize, a kis szíve szépen kalapál, és összességében is minden rendben van vele, egészségesen fejlődik. És ez a lényeg. Az ünnepek előtt elvégeztettem a második laborvizsgálatot, aminek része volt a cukorterheléses vizsgálat is, szerencsére minden értékem rendben van. Minden alapvető vizsgálatot tehát elvégzett a doki, részletesen megkérdezett, hogy érzem magam, viszont elmaradt a babamozi és azt sem tudtuk meg, éppen mekkora és milyen súlyú a kislányunk... Összességében tehát a várva várt orvoslátogatás csalódást okozott, de ez semmi ahhoz képest, hogy tudjuk: Zsófika jól van, szépen fejlődik, és napról napra egyre többet ficánkol! Olyan édes, olyan nagyokat tud már rúgni!!! A hétvégén komoly kombinációkat mutatott be a kis kezével és lábával! :-))


Élvezem a terhességet, jól érzem magam a bőrömben, bár kissé aggaszt a terebélyesedésem. Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat nőtt a pocim, és ami még aggasztóbb, hogy december közepén már +7 kg-nál jártam, most pedig már 10 kilóval vagyok több a kezdő súlyomnál!!! OK, többet eszem, mint korábban, de akkor is, ennyi plusz kiló nem magyarázható az evéssel, nem eszek olyan sokat! Ráadásul a mozgásra is odafigyelek, és a tükörben nem is látom, hogy hová ment ennyi plusz kiló. Van egy kicsi többlet a combomon és a felkaromon, de 95%-ban a pocakom terebélyesedett. Karácsonykor találkoztam a szintén terhes unokatesómmal, aki világ életében vékony alkatú volt. Nos, ő 16 kilót hízott eddig, mondjuk 2 hónappal előttem jár, de az is marha sok akkor is!! Mindegy, amíg nem zabálok és amíg jól érzem magam a bőrömben, addig nincs gond szerintem.


A másik dolog, amit még le akartam írni: egy nap híján két hét karácsonyi szünet után, ami igazán kellemesen és pihentetőn telt, tegnap végre mentem dolgozni. Kicsit vártam már a napot, jól esett kimozdulni és találkozni a kollégákkal. A délelőttöt ellustiztam, ebéd után a szobatársam tartott fel a végeláthatatlan történeteivel, aztán 2-kor elhatároztam, hogy felmegyek a titkárságra, és utána végre elkezdem az érdemi munkát. Visszafelé jövet a lépcsőn épp a 2015-ös naptárat bújtam, amikor benéztem az utolsó lépcsőfokot, elbotlottam, és a jobb bokám szépen kifordult. Volt már korábban is bokaficamom, így tudtam, éreztem, hogy nincs nagy baj, de azt is hamar eldöntöttem, hogy minél hamarabb haza kell jutnom, hogy feltegyem és borogassam a lábamat. A szobatársam hazahozott autóval, este elmentem a háziorvoshoz, aki beutalt az ortopédiára. Ma délelőtt a nődoki után elmentem a kórházba, ami meglepően kulturált volt, és ahogy meglepően gyorsan és hatékonyan elláttak. Egy fiatal, szimpatikus doki nézett meg, megállapította, hogy a külső bokaszalagom megnyúlt, négy hétig bokarögzítőt kell viselnem, és amíg duzzadt a bokám, borogatni kell és felpolcolni. Azt mondta, rám bízza, mikor megyek dolgozni, én először arra gondoltam, hogy 3 nap elég lesz itthon, de amikor a trolitól bicegtem hazafelé, arra jutottam, mégis csak jobb lesz, ha egész hétre kiíratom magam. Így a téli szünetem meghosszabbodott egy héttel. Tegnap még bosszankodtam, hogy miért nem figyeltem a lépcsőn, de most már nem bánom, hogy így történt. Úgyis hezitálok, hogy meddig járjak még be dolgozni, nem árt, ha szokom az itthon létet, kialakítom a saját kis napirendemet. Szerencsére a botlás csak a bokámat érintette, nem estem a fenekemre vagy az oldalamra, így a babát semmi bántódás nem érte. És ez a fontos!!


A következő napokat arra fogom használni, hogy lelkileg ráhangolódjak a babámra. Testileg már abszolút meg van a kapcsolat, de most már lelkileg is szeretnék jobban rá hangolódni, befelé figyelni. Olvasgatom a Lelki köldökzsinór könyvet, ami az anya-magzat kapcsolatanalízisről szól, de őszintén szólva a könyv nem annyira tetszik, az első része nekem túl tudományos, a második részben lévő vallomások pedig túl rózsaszín képet festenek. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ez egy olyan egyedülálló módszer, ami gyökeresen megváltoztatja a babát és a baba-mama kapcsolatot. Hogy enélkül minden nehéz, de a módszerrel minden könnyű. Amely módszer ráadásul nem derül ki a könyvbl, nem lehett önállóan gyakorolni, csak egy képzett terapeuta segítségével. Őszintén szólva nincs kedvem most terapeutához járni. Az egy évnyi kemény munka Katalinnal nagyon eredményes volt, sok tehertől megszabadíott és sok mindenben megváltoztatott. Isteni szerencse, hogy akkor rá találtam és hogy ennyire hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. De nem hiszem, hogy még egyszer ilyen szerencsém lenne, korábban többféle terápiát próbáltam, és sok negatív tapasztalatom volt. Most nem kockáztatok.


Úgy érzem, hogy már elég stabil a személyiségem ahhoz, hogy a saját eszközeimmel rá tudjak hangolódni a babámra és jó anya lehessek. Első lépésben szeretnék neki zongorázni, énekelni, többet simogatni a pocakomat, beszélni hozzá, mesélni neki, mondókázni, ilyesmi. Úgy képzelem el, hogy vele is olyan könnyű és természetes lesz az egymásra hangolódás, mint annak idején a férjemmel. Nekünk nem kellett összecsiszolódni, valahogy az első perictől éreztük, hogy összetartozunk. Remélem, Zsófibaba is érzi már most is, és amikor a világra jön, akkor is érezni fogja, hogy tiszta szívünkből szeretjük őt, nagyon vártuk már, nagyon örülünk neki, hogy velünk van, és hogy ő a mi kis családunk része. Hogy hárman együtt nagyon erősek vagyunk!!! A szeretet és az egymásra figyelés a legfontosabb a párkapcsolatunkban, és úgy gondolom, hogy a családon belüli minden köteléknél ez kell, hogy a legfontosabb legyen. Az imént rendeltem néhány gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet, mert szeretnék tudatosan is felkészülni az anyaszerepre, de ennél fontosabbnak tartom azt, hogy megfelelő önbizalommal nyugalmat és szeretetet sugározzak a kisbabámnak, hogy biztonságban érezze magát a pocakomban és később a nagyvilágban.