Hát, eljött ez a nap is: idén anyák napján már nem csak én köszöntök, hanem engem is köszöntenek. Nagyon jó érzés... Ma először megnéztem a videót, amit Anyukám a szülés napján készített, nagyon érdekes élmény volt kívülről nézni a történteket. Valahogy belülről sok mindenre másképp emlékszem, pl. nagyon meglepődtem, hogy milyen nagy pocakom volt a terhesség végére. OK, folyamatosan néztük, fényképeztük, mégis, még 2 hét sem telt el a szülés óta, mégis elfelejtettem azt az érzést, milyen nagy pocakkal lenni, mozogni. Ahogy folyamatosan nő, az ember megszokja, hogy mindig kicsit másképp, mindig kicsit nehezebben mozog, de igazán csak a felvételről, magamat kívülről nézve láttam, mennyire megváltozott az egész testem és a mozgásom a szülés folyamán. Mindezek tükrében még jobban értékelem, hogy az utolsó terhességi hétig teljesen komfortosan tudtam mozogni, jártam hetente kétszer kismama jógára, nem voltak derék- és egyéb fájdalmaim, és a betöltött 40. héten még egyedül elmentem autóval az orvoshoz. Ez számít igazán, hogy jól bírta a testem ezt a nagy változást, a felszedett kilók száma emellett mellékes. Majd lemegy a felesleg, amikor eljön az ideje.
A videón még azt volt érdekes látni, hogy mennyire feszült voltam, amikor mentünk a kórházba, valamint, hogy mennyire kába voltam a műtét utáni órákban. Arra élénken emlékszem, milyen volt, amikor először kihozták Zsófikát, a mellkasomra tették és kölcsönösen elmerültünk egymás megfigyelésében, mégis, nagyon jó, hogy az érzés mellett ez képileg is rögzítve van, biztosan nagy élmény lesz Zsófikának is mindezt megnézni. Szóval, miután megnéztük a szülési videót, elhatároztuk Robival, hogy előszedjük a saját kameránkat is, bekészítjük a fényképezőgép mellé a komód tetejére, és amikor csak tudunk, csinálunk néhány felvételt. Most már eljutottunk odáig a nappirendben és Zsófika megfigyelésében, hogy tudjuk, mikor van annyi nyugis időszak, olyan esemény, amit érdemes megörökíteni. Az eddigi napokban a fényképezőgép sokat kattogott - mondjuk pont ma néztem vissza a képeket, és vicces, ahogy a fotók 98%-án alszik a gyermek, mintha az egész nap ebből állna... mondjuk ennek az az oka, hogy amikor nyitva van a szeme, nem akarunk a fényképezőgép infrájával a szemébe világítani. Szóval, a következő napokban kattogtatni kell pelenkacsere és egyéb nyűgös pillanatok alatt is, valamint, el kell kezdeni használni a kamerát.
Ma eljött hozzánk Apukám, ő a szülés napja óta nem látta Kismacit, így örülök, hogy végre itt volt, találkoztunk, együtt voltunk, tudott ő is babázni. Valamint itt volt Tesóm is, aki olyan drága volt, hogy saját készítésű bonbonokkal és tulipánnal köszöntött föl anyák napja tiszteletére. Nagyon jól esett... :-) Dél körül sikerült beszélni Anyósommal is, több mint fél órát beszéltünk, részletesen és őszintén elmondtam neki, hogy milyen érzékeny időszakot élünk meg, emiatt nagyon tudatosan és szigorúan kezeljük a látogatókat, kértem a türelmét és a megértését, és hozzátettem, hogy amint letelik a 4-6 hetes átállási, összeszokási időszak, nem lesz ennyi korlát, nyugodtan jöhet majd fel hozzánk látogatóba, amikor csak tud. Rábeszéltem, hogy jöjjön el jövő vasárnap egy napra látogatóba, valamint, ha a 18-i héten nem tud szabit kivenni, akkor jöjjön a rá következő, pünkösd utáni héten néhány napra, vagy akár egy egész hétre is. Abszolút megértő volt, ő is érzékeny ember, de ha őszintén elmondja valaki a véleményét vagy a nézeteit, akkor azt megérti és elfogadja. Jól esett a beszélgetés a lelkemnek, és úgy éreztem, az övének is. Az is belefért a mai napba, hogy felhívjam Timi barátnőmet, vele is fél órát beszélgettünk, elmeséltem a történéseket, felköszöntöttem a névnapja és anyák napja alkalmából, és tőle is türelmet kértem, ugyanis a gyerekorvos tanácsára, az óvodáskorú gyerekük miatt csak a baba 4 hetes kora után fogadjuk őket látogatóba. Ő is megértette, így sikerült mindenkivel tisztázni és megbeszélni a dolgokat.
Így telt az első anyák napja, tartalmasan és örömtelin. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése