Anyák napja

Tegnapelőtt néztük a Terápia sorozat második évadát, amiben a Péterfy Bori által játszott karakter fő dilemmája az anya szerep. A saját anyaságát, kompetenciáját boncolgatja, de előjön a saját anyjával való kapcsolat is. Sok tekintetben magamra ismertem a történetben, ezért ismét az agyamba fészkelődött a saját anyámmal való kapcsolatom. Meg azért is, mert a kisebbik lányom mindig sír, amikor meglátja anyámat, és ez elgondolkodtatott: vajon a kicsi érzi anyám negatív kisugárzását, az erőszakos nyomulását vagy az én érzéseimmel, távolságtartásommal azonosul a gyerek? Mindenesetre a sorozat kapcsán felvetődött bennem ismét a kérdés: miért nem tudom szeretni az anyámat? Sokáig nehezteltem rá, dühös voltam, haragudtam rá, aztán ezek a negatív érzések elmúltak és maradt az üresség. Most sokszor úgy érzem, hogy nem érzek iránta semmit. Közömbös. Mostanában ritkán is beszélünk, jó ha hetente 2x, és valahogy van köztünk egy szakadék. Bennem mondjuk elég mély nyomot hagyott a szülinapomon történt eset, amikor négynapos hétvégén arra nem talált egy-két órát, hogy felugorjon hozzánk és felköszöntsön. Pedig Pesten volt, csak épp a húgoméknál. Most ott a gyerekek körüli fontoskodásban kiélheti magát. Apám azt mondta, hogy ebben semmi szándékosság nem volt, de én akkor is azt éreztem: ennyire nem érdeklem? ennyire nem vagyok neki fontos? Ez napokig fájt, aztán elengedtem. Már belefáradtam, hogy beolvassak neki, hogy vitatkozzak vele. Úgysem ért meg. De igazából nem tudom, hogyan viszonyuljak hozzá. Szóval, a sorozat kapcsán próbáltam magam az ő helyébe képzelni, és valóban átérzem, hogy neki sem lehet könnyű. Mert én is bezárkózom, elutasítóan viselkedem vele. Belőlem sem árad a szeretet felé és mostanában az érdeklődés sem. De őszintén szólva nekem most nagyon sok energiám elmegy a gyerekeimre, nekem most elsősorban velük kell foglalkoznom, rájuk kell figyelnem. De ugyanakkor ez egy lánc, ha nem tesszük rendbe a kapcsolatunkat, az megmérgezi a jövőnket is. Meg persze itt van az anyák napja. Most hálát kellene adni mindazért, amit tett értem a múltban - á, ezt inkább hagyjuk. Annyiszor próbáltam már megérteni a motivációit, az életét, a döntéseit - valahol ezeket meg is értem, de már nem akarok elemezni. Már előre akarok nézni. Két felnőtt nő kapcsolatát kellene kialakítani, hiszen már nem vagyok gyerek. Javasoltam, hogy utazzunk el velneszezni néhány napra együtt, de nem igazán voltak fogékonyak az ötletre, ezért négyesben megyünk. Na jó, elég zagyva lett ez a bejegyzés. Mint a gondolataim, érzéseim. Valahogy közeledni kellene. Lehet, hogy nekem kellene nyitni felé. De nem tudom, hogyan...