Félek

Tegnap este elkezdett egy ponton fájni a hasam, ma pedig egy icipicit rózsaszín volt a váladékom - hát, mondanom sem kell, teljesen beparáztam. Már olyan cikkeket böngészek a neten, hogy mik a vetélés előjelei, valamint azt vizsgálom, hogy ugyanúgy feszül-e a pocim és a mellem, mint korábban, vagy változott valami... Félek. És ez nagyon rossz érzés. Az első terhességemnél, miután megcsináltam a pozitív tesztet, elöntött a nyugalom és a megnyugtató érzés, hogy minden rendben lesz. Persze, néha rám jött az aggódás, ami természetes, de most sokkal jobban félek. Azt hiszem, azért, ami a Húgommal történt. December 8-án, csütörtökön én kísértem el a nőgyógyászhoz, ahol megtudta, hogy a babája két-három hete nem él, és hogy be kell indítani a vetélést. Ugyanazon a délutánon lett pozitív az én tesztem. Persze, hogy összekötöm fejben a kettőt. Nagyon megviselt, ami a Hugival történt, nagyon sajnálom és átélem a fájdalmát. És rettegek attól, hogy velem is ez fog történni. Érdekes, amikor kiderült, hogy terhes vagyok, leginkább annak örültem, hogy ilyen könnyen összejött (nem készültünk rá, csak kétszer nem védekeztünk - a Férjem mondta is, úgy csináltunk gyereket, ahogy kell). Persze annak a gondolatnak is örültem, hogy lesz még egy babánk, mindig legalább két gyereket szerettem volna, szeretném megadni a kislányomnak azt a nagyon jó érzést, hogy van testvére. De valahogy kétségeim is vannak. Szerda este megyünk a dokihoz, addig már csak hármat kell aludni. Add Istenem, hogy tudjak bizakodni és örömmel várni ezt a babát! Add, hogy minden rendben legyen! Ha már útnak indítottad felénk, ne vedd el tőlünk!! Rossz előérzetem van, szeretném, ha már szerda este lenne...