Szeretem az Édesanyámat

Hétvégén otthon voltam, végre. Két hónapja nem találkoztam a szüleimmel, augusztus közepe óta nem voltam a szülővárosomban, így nagyon vártam az utazást. Persze volt bennem egy kis félsz, mivel tudtam, éreztem, hogy beszélnem kell Édesanyámmal, de kicsit tartottam tőle, lesz-e alkalom, hogyan sikerül majd, stb.

Pénteken lement a szokásos temetői program, szombat délelőtt ház körüli teendők voltak, utána megebédeltünk, a párom elutazott egy rendezvényre, én pedig egyedül maradtam a szüleimmel. Késő délután "összefutottunk" Édesanyámmal a konyhában, elkezdtünk beszélgetni, és csak beszélgettünk, beszélgettünk - majdnem 3 órán keresztül. Komolyan mondom, hogy ez körülbelül először fordult elő életünkben. Hogy nem csak elmesélt az egyik a másiknak valamit, hanem ténylegesen gondolatokat, és ami különösen szokatlan, érzéseket osztottunk meg egymással. A munkahelyi dolgokról kezdtünk el beszélgetni, most, hogy a munkahelyváltás közepén vagyok, Édesanyám elkezdte elmesélni, milyen helyeken, milyen közösségekben dolgozott eddig, és hogy milyen indokok miatt kellett váltania. Én eredetileg a szüleiről, főleg az édesanyjáról akartam kérdezni, de szépen lassan eljutottunk addig a beszélgetésben, így megtudtam, amit akartam.

Nagymamám Nyomáron született, volt egy nővére, aki 7 évvel idősebb volt nála, és két öccse, akik közül az egyik gyermekkorában meghalt. Nagypapám Szendrőládon született, egy öccse volt. Miskolcra járt polgári iskolába 10 éves korától, de azt végül nem fejezte be, elment helyette szakmát tanulni: kovácsinas lett. Megszerezte a szükséges képesítést, de nem tudott a szakmájában elhelyezkedni a harmincas évek nehéz gazdasági környezetében. Dolgozott hídépítésen, bányában, majd végül sikerült elhelyezkednie a gyárban kovácsként. 29 éves volt már, amikor arra gondolt, ideje lenne megnősülnie. A nagymamám nővére Szendrőládra házasodott, innen volt az ismeretség, ő ajánlotta be őket egymásnak. Állítólag nagymamámnak volt Nyomáron egy szerelme, de mivel ő nem rendelkezett megfelelő anyagi háttérrel és szakmával, nem adták hozzá. A közös életüket Miskolcon kezdték egy albérletben, röviddel a házasságkötésük után megszületett anyukám nővére. Nagymamám 35, nagyapám pedig 45 éves volt, amikor megszületett Édesanyám. Nem volt tervezett gyerek, a nővére sem fogadta kitörő örömmel, mivel ő akkor már 16 éves volt, és félt attól, hogy az udvarlói azt hiszik: az ő gyermeke. 16 év alatt nagyon megváltoztak a szokások: már nem volt szokás bálokban, szülői kísérettel ismerkedni, nem volt szokás az udvarlóknak a szülőktől engedélyt kérni randevú előtt. Emiatt sok konfliktusa volt anyukámnak a szüleivel, sőt, kisgyermekkorától kezdve érezte, hogy ő más, mint a többiek, ő kilóg a sorból. Az utcán nevelkedett, állandóan szomszédolni járt, és a szomszédban lakó Zsuzsi néni volt a pótanyukája, tőle megkapta azt az odafigyelést és szeretetet, amit az édesanyjától nem. Zsuzsi néniék egyszoba-konyhás albérletben éltek, mégis logikusabb és ésszerűbb életvitelt folytattak, mint a nagy házat tulajdonló, de az életüket mégis a kiskonyhában leélő szülei. 14 évesen édesanyám elkerült Kazincbarcikára, kollégiumba, ott ismerte meg édesapámat.

Beszélgettünk rólam is, az én gyermekkoromból. Sok mindent sikerült így megértenem, most, hogy már nem csak a saját szemszögemből látom a dolgokat. A szüleim nagyon keményen dolgoztak azért, hogy megteremtsék azt az egzisztenciát, amit elképzeltek maguknak. A szüleiktől nem kaptak anyagi segítséget, és igazából másfajta segítséget sem. A nagymamáim korán meghaltak, így nem tudtak besegíteni a gyereknevelésbe, sőt, igazából plusz terhet, feladatot jelentettek amiatt, hogy a betegségük során gondoskodni kellett róluk. Édesanyám bevallotta, hogy lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy talán nem csinált mindent megfelelően velünk kapcsolatban. De azt is elmondta, hogy nem volt előtte minta e téren, őt a szülei gyakorlatilag alig-alig nevelték, ha jól érzékelem, nagyrészt annyiból állt a dolog, hogy megetették-megitatták, de nem törődtek azzal, éppen hol jár, mit csinál, sőt, nem támogatták az elképzeléseiben sem. Anyukám szeretett volna zeneiskolába járni, de nem engedték, mert azt mondták, nincs hangszerre pénz. Sokat járt könyvtárba, otthon is sokat olvasott, de a hat osztályt végzett, háztartásbeli édesanyja nem tartotta sokra ezt a tevékenységet, helyette a kézimunkázást akarta anyukámra rákényszeríteni. Nem volt tehát előtte minta, hogyan kell gyermeket nevelni, ő mégis könyvekből, a legjobb tudása szerint próbált nekünk mindent megadni. Az biztos, hogy 10 éves koromig mindent megkaptam, amire csak szükségem volt: minden este mesélt nekünk anyukám, sok simogatást, puszit kaptunk tőle, édesapámmal pedig sokat játszottunk. Valószínű, hogy utána azért romlott el a helyzet, mert nagyon nehéz szituációba kerültek, addigra meghalt mindkét nagymamám, anyukám munkahelye bizonytalan volt, a mindennapi megélhetés is gondot okozott, és a sok feszültséget nem volt kivel megbeszélni, ezért egymáson vezették le a dühüket, haragjukat. Mondom, nagyszülői támogatás nem volt, a szüleimnek igazán barátai sem voltak, így egyedül maradtak a problémákkal. Sajnos emiatt sérültünk mi is ebben az időszakban.

De már nem hibáztatom őket emiatt. A harag kezd teljesen elmúlni a szívemből, és a helyét átveszi a szeretet, a megértés, az elfogadás. Így történtek a dolgok, ezen már nem lehet változtatni, a jelenlegi és a jövőbeni kapcsolatunkon azonban igen. Úgy érzem, ez a beszélgetés elindított minket egy nagyon fontos úton. Mostanra érettünk meg mindketten arra, hogy tiszta lappal induljunk, és mint két felnőtt, meg tudjuk beszélni az eseményeket, gondolatokat. Vasárnap is beszélgettünk még, akkor Édesanyám nagyon pontos jellemzést adott rólam. Tévesen gondoltam tehát, hogy nem ismer és nem figyel rám. Nagyon is fontos vagyok neki. Talán ha a múltat sikerül feldolgoznunk, és a régi tüskéket és rossz érzéseket a helyükre raknunk, akkor sikerül egy őszinte, szeretetteljes kapcsolatot kiépítenünk. Úgy érzem, sikerülni fog, és emiatt nagyon hálás vagyok. Régóta vágyom arra, hogy igazán mély és őszinte legyen a kapcsolatom az Édesanyámmal, és most úgy tűnik, ez sikerülni fog. Köszönöm.