Terápia 21.

Tegnap volt a 21. terápiás alkalom. Ma pedig a szülinapom van. A 32.

A terápia elején Katalin megdicsérte a tavaszias szettemet, jól is éreztem magam az új ruhákban, amik egy részét hétfőn vásároltam, és külön örömöt jelentett, hogy a nadrágokból 40-es méretűt vásároltam. Korábban 44-est hordtam, utána 42-est, mostanra pedig sikerült a 40-be belefogyni. Ez jó érzés. Amióta Bikram jógára járok, sokkal jobban ismerem a testemet, egyrészt a testrészek kinézetét, külalakját, másrészt pedig a képességeimet. És igenis szeretek az első sorban állni, 90 percen keresztül nézni magam a tükörben, és szeretem megfigyelni, hogy mennek a gyakorlatok. És persze azt is szeretem, hogy a Bikramtól egyre formásabb és izmosabb a testem.

Elmeséltem Katalinnak az új munkahelyi feladatomat, a mentorkodást, ami kissé hasonlít arra a szituációra, feladatkörre, ami elől 'menekültem' a korábbi munkahelyemen, de amihez már másképp, érettebben és felkészültebben tudok hozzáállni. Beszéltünk úgy általában a munkámról is, megállapította, hogy el vagyok a mostani helyemen, csinálom is a feladatokat, de nem szívből végzem, nem okoz nekem igazi örömöt ez a tevékenység. Elmondtam a tervemet, hogy egyszer szeretnék egy családi napközit nyitni, üzemeltetni, mellette szeretnék írni és jógát oktatni. Azt tanácsolta, hogy nézzek utána annak, hogy valamelyik multunál nem lehet-e céges bölcsit alapítani, mert azt talán könnyebben lehetne finanszírozni. Még kicsit érlelem magamban a dolgot, de tényleg jó lenne ebbe az irányba elindulni.

Beszéltünk arról is, hogy másnap, azaz ma megyek az immunológushoz. Erről este a férjemmel is beszélgettem, elmondtam, hogy milyen vizsgálatokon voltam mostanság, hogy rájöttem, arra, hogy a beágyazódás körül lehetnek problémák. Most úgy érzem, hogy bár elindítottuk az örökbefogadást, igazából nem ezt az utat szeretném bejárni, hanem harcolni szeretnék tovább, meg szeretném tapasztalni, milyen érzés terhesnek lenni, gyereket szülni, szoptatni, és minden mást, ami ezzel összefügg.

Katalinra visszatérve, megkérdezte, hogy a korábbi képek közül, amiket csináltunk, melyik volt a legemlékezetesebb. Nekem a sötét erdő közepén álló faház képe ugrott be, másodikként a nagy jeges hegy, harmadikként pedig a madásfészek. Tegnap egy új képet vettünk elő, egy gyógyforrást kellett elképzelnem. Nekem egy hely oldalából fakadó forrás képe ugrott be, ami egy út mentén volt, parkoltak ott autók, álldogáltak emberek a forrás körül. Egy idős, mosolygós néni kitűnt a tömegből, aki egy 5literes kannával érkezett. Róla azt gondoltam, hogy régóta ide jár, tudja, hogy a víz jó számára, ezért visz belőle. Én is megkóstoltam a vizet, kicsit kénes szagú, vasas ízű volt, de összességében jól esett. Sétáltam kicsit utána a környéken, majd újra ittam a vízből. Találtam egy buszmegállót, rájöttem, hogy a forrás a szülővárosom mellett van, és rácsodálkoztam: miért nem tudtam erről eddig? A forrás szimbolikája az volt, hogy a vízben minden meg van, amire szükségem van. Egy tápláló, gyógyító kép volt, amiben érdekes módon ismét megjelent az öreg néni archetípusa, aki az erdei házban is jelen volt. Ő az ősi tudást jelképezi, azt erősíti bennem, hogy a zsigereimben, az ösztöneimben benne van a megoldás a problémáimra, annyi a dolgom, hogy megtaláljam a belső hangot, az ősi tudást önmagamban.

Most végre nem sírtam a terápián, a rövid hangtálazás is jól esett a végén. Bízom abban, hogy a mai orvoslátogatás megerősít majd abban, hogy érdemes tovább küzdenem, mert teljesülhet az álmom, sőt, teljesülni fog az álmom. Képes vagyok - terhes leszek - anya leszek - OM