Csütörtök este (online) csakraharmonizáló relaxáción vettem részt, amit nagyon szeretek, mert mindig érdekes tapasztalásokat hoz. Most is így volt. A gyökércsakránál járva Édesanyám ugrott be, erős szeretetet éreztem iránta, és gondolatban átöleltem és tiszta szívvel szerettem őt. Jó érzés volt. A nemi csakránál erős zokogás tört rám, amikor gondolatban a méhemet nyitottam meg, akkor erős szégyenérzet lett úrrá rajtam. Rázott a sírás, olyan erős volt ez az érzés. Valahogy benne volt az a fájdalmas múltbeli emlék, amikor nem voltam képes teherbe esni, de emellett a serdülő énem képe, az éppen nővé váló 12 éves kislány képe is bevillant, aki nagyon nem érzi jól magát a bőrében. A köldökcsakránál, a szívcsakránál és a torokcsakránál is merültek fel bennem érzések, de ami igazán erőteljes volt még, az a koronacsakra. Akkor már az oldalamon feküdtem és sírtam, sírtam, megint szégyelltem magam. A tapasztalásokat rögtön utána megírtam a foglalkozásvezetőnek, aki azt válaszolta, hogy bármikor kész arra, hogy beszéljünk erről. Még nem kerestem Őt, pedig lehet, hogy kellene.
A másik "élmény" az imént ért, amikor elkezdtem nézni a kisbabás jógaoktatói anyagot, egy felvett órát hospitáltam végig. Felkavart a sok kisbaba látványa, és amikor sírni kezdtek, rendesen rosszul éreztem magam. 3-4 hónapos babák voltak a felvételen és néhány nyugalmas, türelmes, kisimult anyuka, aki örülni tud a babájának. Én nem ilyen anya voltam. Nagyon nem. Most már világos, hogy szülés utáni depresszióban szenvedtem. És Anyukám nemhogy nem segített, még rontott is a helyzeten. Ez még mindig fáj. Nem csak őt hibáztatom, magamat is. Meg kell bocsánatom. Neki is és magamnak is. Akkor és ott erre voltunk képesek. Mostanában elábrándoztam arról, hogy jó lenne egy harmadik baba is. De azt hiszem, ez nem őszinte vágy, inkább csak irigylem azokat, akik három gyerekre vállalkoztak. Maradok annál a verziónál, hogy a két gyermekemmel megelégszem. És megbocsátok magamnak, feloldozást adok, mivel másodszorra másra, többre voltam képes. Le tudtam dolgozni ezt a karmát. De azt hiszem, kisbabás jógaoktató nem leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése