Az imént megnéztem a Holt költők társaságát, kamaszkorom kedvenc filmjét. Miről szól? Kiállásról - kiállni amellett, amiben hiszünk, kiállni önmagunkért, - a saját véleményünk és érzéseink felvállalásáról. Nagyon megérintett annak idején ez a film, nem esett nehezemre azonosulni azokkal a fiatalokkal, akik a szüleik irányítása alatt működnek, játsszák a szorgalmas, jól teljesítő, a tanárok és a szülők elvárásainak megfelelő tanuló szerepét. Én is pontosan ilyen voltam. Nagyon sokáig. Sokáig jártam azon az ösvényen, amit az Édesanyám álmodott meg számomra. Már nem hibáztatom őt, tudom, hogy a legjobbat akarta - tőle akkor ennyi tellett. Megadta nekem a legtöbbet, amit az akkori tudása és lehetősége biztosított számára. Nem hibáztathatom ezért. Én nem voltam elég határozott, és noha megjelent halványan bennem, hogy a jogi kar helyett bölcsészkarra jelentkezem, az akkori legjobb barátnőmmel meg is beszéltük, hogy ezt bejelentjük otthon, aztán másnap persze visszatáncoltunk. Én elmondtam ugyan a szüleimnek, hogy tanár szeretnék lenni, de ők leszólták ezt a pályát, én pedig csendben beletörődtem, hogy akkor jogász leszek. Ezt azóta már sokszor megbántam, de mostanra ezen is túl léptem. Ennek így kellett történnie.
Egy időben jártam egy önismereti terápiára, ahol a belső gyermek meggyógyítása eszközével dolgoztunk. Emlékszem, volt egy olyan foglalkozás, ahol el kellett képzelnem a gyermekkori, a kamaszkori és az akkori jelenkori énemet. A kamaszkori énem nem állt be a sorba, ő kritikusan, szemben állva nézte a többit. A többi birkát. Mert hogy a kamaszkori önmagam volt az igazi énem, a többi a konvencióknak megfelelni kívánó, de közben magában szorongó lélek volt. Akkor megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne újra azonosnak érezni magam a kamaszkori önmagammal. Most, ahogy a filmet néztem, visszaemlékeztem gimnazista éveimre. Szépek voltak. Jó iskolába jártam, ahol lelkiismeretes tanáraink voltak. Főleg a magyartanáromat szerettem, a némettanár pedig afféle példakép volt számomra. Ő volt az első, aki előtt megnyíltam. Egyszer az volt a feladat, hogy önmagamról kellett beszélnem, emlékszem, közben elsírtam magam. Egyszerűen nem tudtam jókat mondani magamról. Akkor megmutatkozott, mennyire nincs helyén az önértékelésem. A némettanár nagyon megértő volt, vigasztalt, az eset után még jobban megszerettem. Szóval, kamaszként kezdett el derengeni, hogy ki is vagyok én valójában, el is indultam a jó úton, de valahogy még nem voltam elég erős és bátor, hogy felvállaljam önmagam. Utána egyetemistaként csak eltávolodtam mindettől, mivel mindvégig azzal foglalkoztam, amit nem szerettem. Nem láttam értelmét a magolásnak, nem érdekelt az egész. De mégis megcsináltam. És utána beszálltam a taposómalomba, elkezdtem dolgozni, tűrtem tovább, és vártam, hogy jobb napok jöjjenek. Egyre boldogtalanabb voltam, ezt belül éreztem is, de nem tudtam, hogyan tudnék ezen változtatni.
Aztán elérkezett a fordulat, rátaláltam a jógára. Elmentem a Bátor Táborba. Elkezdtem az önismereti terápiát. És szépen lassan visszataláltam Önmagamhoz, a valódi énemhez. Már tudom, hogy pontosan ott vagyok, ahol lennem kell. A jelent kell megélnem, átélnem, minden napban megtalálni a pozitívumot. A jövőt tiszta szívvel kell várni, aggodalom és félelem nélkül. Ami feladatot kapok, azt elvégzem, Istennek felajánlva. A munkahelyem csak a létfenntartásomat szolgálja, nem több ennél. Nem szeretnék már karriert befutni. Viszont a jógával szeretnék egyre komolyabban foglalkozni. Ha véget ér a tanfolyam, szeretnék elkezdeni tanítani, mellette pedigkell foglalkozni a filozófiai résszel, és a szertartásokon is rendszeresen részt kell vennem. Nemrég találkoztam egy oktatóval, aki nagyon szimpatikus, nagyon tudok vele azonosulni. Szeretném az ő stúdióját rendszeresen látogatni, esetleg tarthatnék is ott órákat.
Rátaláltam végre az utamra, a belső tanítómesteremre. Emlékszem, egyszer azt mondtam egy jó barátomnak, hogy akkor szeretnék gyereket, miután megismertem önmagamat. Tudom, hogy ez egy örökké tartó folyamat, mégis, azt hiszem, most már eljutottam egy olyan szintre, hogy bevállalhatom a babámat, készen állok arra, hogy átadjam magam ennek a csodálatos erőnek, engedjem, hogy felszínre kerüljön és működni kezdjen bennem az anyai energia. Kisbabám, készen állok arra, hogy megszülessen bennem az ANYA.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése