A múlt heti terápia különösen intenzív folyamatot indított el bennem, egy héten belül kétszer is beszéltem a páromnak az érzéseimről. Persze pityeregtem is közben, dea lényeg, hogy meg tudtam fogalmazni, ki tudtam mondani az érzéseimet, és úgy láttam, ez neki is jól esett. Nehéz helyzetben van ő is, csak azt látja, hogy őrlődöm, de sokszor nem tudja, hogy pontosan mi a bajom.
Csütörtök este a teraszon beszélgettünk, a korlátnál állva, összeölelkezve, suttogva, Jó volt. Akkor azt fogalmaztam meg, hogy tartok a hétvégi örökbefogadói tanfolyamtól, mert nem akarok meggnyílni idegenek előtt, és nem vagyok kíváncsi az ő szomorú történeteikre. Igazából arra számítottam, hogy afféle csoportterápia lesz, ahol mindenki őszintén, hosszan ecseteli a bánatát, és egymás vállán sírunk. Ehhez képest tök laza volt a tanfolyam, két nő tartotta, akik a saját élményeikről meséltek. Sokat nevettünk, többször elmondtam én is véleményemet (sokszor az előadóval ellentétes gondolataimat is megosztottam, ami tök jó!). Vegyes volt a társaság, nagyon nem bandáztunk a többiekkel, de szimpatikusak, normálisak voltak. Jó volt ott lenni. Persze sok téma felmerült, sok információt kaptunk, jól el is fáradtunk, még fel kell dolgozni az élményeket.
Na, mindez zárójeles rész volt, a lényeg, hogy a tanfolyammal kapcsolatos kétségeim mellett azt is elmeséltem a férjemnek, hogy a terápián előjött a 11 éves szorongó, magányos önmagam képe, ismét találkoztam ezzel az érzéssel, ami még mindig bennem van, és úgy vélem, ez okozza azt, hogy a mai napig problémám van a külsőmmel, és valószínűleg abban is közrejátszik, hogy nem tudok teherbe esni, mert akkor ismét nagydarabnak érezném magam. A párom nagyon megértő volt, sokszor elmondta, mennyire szép vagyok, és őszintén, kissé könnyes szemmel azt is megjegyezte, hogy ő imádni fog, amikor terhes leszek, számára a legszebb leszek, rengeteget fog kényesztetni, beszélni fog a pocakomhoz, gitározni fog a babánknak, és sokat fog simogatni. Ez a gondolat nagyon jó érzéssel töltött el, Istenem, milyen jó is lenne mindezt átélni...
A második beszélgetésünk tegnap délután volt, átöltözés közben lefeküdtünk az ágyra, és a tanfolyamról kezdtünk beszélgetni. A párom felvetette, hogy milyen jó volt látni az előadókat, hogy nem a szüléstől lesz valaki anya. Persze, ezzel egyetértettem, de azt is hozzátettem, hogy bennem nagyon komoly lelkiismeret-furdalás és szégyenérzet van amiatt, hogy nem tudok teherbe esni és szülni. Az egész meddőségi kezelés nagyon padlóra tett, előtte se volt túl komoly az önértékelésem, az önbizalmam és az önszeretetem, mindig is ez volt a gyenge pontom, és azért borultam ki ennyire a folyamattól, mert pont a leggyengébb pontomat támadta. Valószínűleg azért jött elő a 11 éves kori énkép, az akkori érzések, mert most is ugyanezt élem át. Szorongást és magányt. A külsőmmel mostanra megbarátkoztam, ami nagyrészt a páromnak köszönhető. De azt még nem bocsátottam meg, hogy nem vagyok lelkileg elég érett az anyaságra. Illetve, mostanában lassan már az leszek szerintem, de amikor belevágtunk a folyamatba, csak sodródtam az árral, és minden kudarcélmény csak egyre jobban elbizonytalanított.
Most már tényleg azt érzem, hogy a probléma gyökerénél vagyunk. Már látom, hogy milyen csapdába kerültem, milyen gödörben vergődtem. Azonosítottam a problémát, és tudom, hogy mit kell megoldanom. Azt még nem tudom, hogyan, de talán hamarosan a válasz is megérkezik. Meg kell tanulnom szeretni önmagamat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése