A hétvégén találkoztam Tesómmal, és ooolyan jó volt!!! Legutóbb, amikor róla beszéltem a terápián, megkérdezte Katalin, hogy neki elmondom-e, ő tudja-e, hogy mit gondolok róla. Érdekes volt, mert amint elkezdtem mesélni a Tesómnak, hogy járok a kezelésekre, rögtön rávágta, hogy ha előjön valami rossz emlék a múltból, ami vele kapcsolatos, akkor szóljak. És ahogy ezt mondta, kissé ijedt volt az arca. Úgy tűnik, ő is úgy értékeli, hogy nem mindig volt korrekt velem. De mondtam neki, hogy szerintem a mi kapcsolatunk rendben volt gyerekkorban, csak a természetes testvér rivalizálás volt tapasztalható. És elmondtam neki, hogy mennyire tisztelem őt azért, amiért ő az álmainak él, és valóban azt csinálja, amit szeret. Ő a példaképem ezen a téren. Meglepődött azon, hogy azt mondtam, nem az én ötletem volt, hogy milyen egyetemre megyek, és hogy a munkám is távol áll a valódi személyiségemtől. Ezt furcsállta, azt hitte, hogy szeretem, amit csinálok. Objektíve nézve valóban "sokra vittem": nehéz egyetemet sikeresen elvégeztem, van két felsőfokú nyelvvizsgám, a húszas éveim végén vezető beosztást kaptam egy tekintélyes munkahelyen... és mégis, ez nem én vagyok. Persze, van ami örömöt okoz a munkámban, és arra rájöttem, hogy másik irodáért nem fogom elcserélni. Lépésről lépésre szeretném felépíteni az új életemet: először elvégzem a jógatanfolyamot, elkezdek órákat tartani, majd később próbálok egy központot kialakítani. Elmondtam a Tesómnak az álmomat, és megegyeztünk abban, hogy ha már meg tudom fogalmazni, mit szeretnék, az félsiker.
Nagyon érdekes dolgot mesélt: egy barátnője arról álmodozott, hogy női magazinokba fog illusztrációt készíteni. Elővett egy Marie Claire-t, megnézte az impresszumba, ki az illusztrátor, kivágta azt a sort, és az akkori illusztrátor neve helyére beírta a sajátját. És mit ad isten? Két év múlva megvalósult az álma, már valóban a Marie Claire-nek dolgozik - többek között. Szóval, nekem is el kell indulnom az álmaim felé. Tegnap elmentünk megnézni a jógaközpontot, ahol indul a tanfolyam. Olyan furcsa, mert tetszett a hely, szimpatikus volt, amit mondtak ott, mégis kialakult bennem valami erős ellenérzés a dologgal kapcsolatban. Nem tudom eldönteni, hogy miért. Lehet, hogy az egóm tiltakozik, keresi a kifogásokat, és próbálja elhitetni velem, hogy nem állok még erre készen? Annyira örültem, amikor megláttam ezt a lehetőséget, oké, tényleg messze van tőlünk, de egy kis szervezéssel ez az akadály elhárítható. Akkor mi a baj? Miért félek belevágni??? Még egy napom van gondolkodni...
Még egy dolog Tesómmal kapcsolatban: ő azt mondta el nekem, hogy én a párkapcsolatom miatt vagyok az ő példaképe, tényleg ritka az a kapcsolat, ami a férjemmel van. Mondtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez különleges ajándék, ezért különösen fájdalmas, hogy egy ilyen kapcsolatban nem akar a baba megfoganni...
Az Anyukámmal is beszéltem tegnap telefonon, és olyan érdekes volt, amit mondott: említette, hogy egy hónapja találkoztunk utoljára, és hogy mennyire elvonási tünetei vannak ennyi idő után, milyen jó lenne már találkozni. Most komolyan gondolkodom azon, hogy hétvégén haza menjek. Lehet, hogy csak egyedül mennék, vonattal, szombat reggel mennék, vasárnap délután jönnék. Úgysincs sok program hétvégére, a párom megy futóversenyre, de én nem akarok menni vele. Lehet, jót tenne, ha csak én mennék haza, tesó nélkül, férj nélkül. Csinálnánk valami jó kis közös programot, és közben tudnánk beszélgetni. Hiszek abban, hogy begyógyíthatók a régi sebek, és hogy kialakítható egy jó kapcsolat közöttünk. Olyan jó lenne, annnnyira szeretném!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése