Én és a munkám

Éppen csak leírtam legutóbb, hogy nincs nagy lelkesedés mostanában a férjemmel egymás iránt, rögtön meg is változott a helyzet: az előző napokban többször is összebújtunk, nem a megszokott időben és helyszínen, és őszinte lelekesedéssel egymás iránt. Lelkileg is közel kerültünk ismét egymáshoz, ezt mutatja az is, hogy hosszú idő után végre újra beszéltünk a babatémáról. Elmondtam neki, hogy nagyon élvezem az új munkahelyemet: nincs túl sok feladat, és a kihívások is elkerülnek, de az elmúlt három és fél évben éppen eleget bizonyítottam, éppen eleget letettem az asztalra, így most nincs bennem bizonyítási vágy. Tudom, hogy fél év múlva úgyis megváltoznak a dolgok, úgyis más struktúra, más vezetés lesz, biztosan változnak a feladatok is, de most ez nem érdekel. Most csak az érdekel, hogy van időm magamra figyelni, befelé fordulni, nem kell a feladatokon rágódni, és mivel kedvesek a kollégáim és jól érzem magam közöttük, szívesen jövök be a munkahelyemre reggelenként.

Érdekes, hogy amikor az esküvő után elkezdtünk próbálkozni a babával, eszembe jutott, hogy mindig úgy képzeltem el az életemet, hogy az egyetem után elkezdek keményen dolgozni, karriert építek, és néhány munkás év után visszavonulok gyereket nevelni. 2010 elején rendesen csalódott is voltam, hogy nem sikerült semmit elérni szakmai téren, úgy éreztem, hogy megfeneklett a karrierem, nem jutottam semmire, és amikor váltani akartam, nem jött össze. Akkor azt gondoltam, sebaj, úgyis unom már a banánt a munkahelyemen, pont jó az időzítés arra, hogy gyereket szüljek. Nem azért akartam szülni, mert ez belülről fakadó igény volt, hanem azért, mert két barátnőm is gyereket tervezett, és úgy gondoltam, számomra is itt az idő, 28 évesen már éppen elég érett vagyok erre, és különben is, esküvő után jöhet a gyerek! Több évem ráment arra, hogy a gyerek témán görcsöltem, és közben nem vettem észre, hogy miközben azon rágódom, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, éppen az egyik korábbi vágyam válik valóra. 2010 közepén, éppen a nászúttal egyidőben vezetői megbízatást kaptam, amit nem tudtam kiélvezni. Akkor nem erre vágytam, mégis ezt kaptam. Gondoltam, nekem mindegy, úgyis nemsokára teherbe esek, szóval, utána a vízözön. Kellett jó pár hónap, mire eljutottam odáig, hogy felelősséget éreztem a feladataim iránt, elkezdtem átélni a szerepet, már valóban jól akartam csinálni, és voltak pillanatok, amikor azonos voltam a státuszommal. Volt néhány tárgyalás, ami igazán jól sikerült, jól végeztem a feladatomat, sikerült megmutatni a képességeimet, és sikerült eredményeket is elérni. Az más kérdés, hogy az eredményeket a főnökeim nem értékelték, a feladataim elsorvadtak, az emberek sorra eltűntek mellőlem, és már szinte minden napomat egyedül, bezárkózva töltöttem az irodámban. Voltak napok, sőt hetek, amikor szinte senkivel nem beszéltem, a szabadidőmben a babaváró honlapokat és fórumokat bújtam, és szőttem a terveket, hogy milyen csodaszerekkel, módszerekkel vagy mesterséges eszközökkel fogom kierőszakolni a gyermekáldást. Igen, azt hiszem, 2012-ben tényleg begőzöltem. Év elején megszületett a barátnőm kislánya, addigra minden korábbi kollégám lelépett az osztályról, én pedig didergő lélekkel, megkeseredve és kétségbeesve számoltam a napokat, hónapokat, reménykedtem, és folyton pofára estem. Nagyon sajnáltam magam, nagyon mélyen voltam lelkileg.

Most, hogy visszatekintek az elmúlt három és fél évre, egy dolgot tisztán kell látnom: akkor sem voltam mellékvágányon, nem voltam parkolópályán. Úgy haladt az életem, ahogyan azt előre elterveztem, ahogy azt kívántam. Csak éppen nem vettem észre. Új tervet szőttem, ami nem teljesült, és emiatt magamba roskadtam. Most úgy hiszem, hogy így kellett történnie, be kell látnom, hogy 28 évesen, 2010-ben nem álltam készen az anyaságra. A lelkemnek még érnie kellett. A terápia nagyon sokat segít, azt hiszem, jó úton járok. Szépen lassan megérik a lelkem, és sikerülni fog a baba.

A párommal megbeszéltük, hogy ezentúl nem lefekvés előtt bújunk össze, hanem korábban, és ha nem is lesz gyertyaállás, az együttlét után prübálok 10-15 percet nyugodtan, vízszintesen tölteni. Ja, és a jövő héttől nem járok reflexológushoz, mert Katalin szerint ez olyan hatással is járhat, hogy a nagy méregtelenítés közepette az éppen megtapadó embriót is kimasszírozzák. Szóval, most ezzel a két módszerrel próbálkozom, ami egyik sem csodaszer, csak egy kis odafigyelés annak érdekében, hogy megnyissuk az utat a babánk érkezése előtt. Megnyitom a szívemet is a terápiával, és őszinte várakozással, görcsök nélkül készülök az érkezésére.