A héten nem megyek terápiára, mert egész hetes rendezvényünk van, nem tudtam előre, hogy alakulnak az estéim, ezért inkább nem kértem időpontot. Mostanra kiderült, hogy szerda este simán el tudtam volna menni, de most már mindegy. Legalább lesz egy szabad estém, csütörtök és péntek este úgyis jelenésem van. Mondjuk, ma reggel erősen gondolkodtam azon, hogy felhívom Katalint extra időpontért, mert a két héttel ezelőtti fagyott virágmezős kép óta nem tudok rendesen aludni éjszakánként. Korábban is volt már olyan kép, ami teljesen kiborított, emlékszem, akkor is hetekig padlón voltam, aztán egyszer csak szépen elmúlt. Az a szüleimmel volt kapcsolatos, erős haragot és dühöt éreztem, de ez mostanra szerencsére tényleg elmúlt. A múltkori alkalommal is beszélgettünk a későkamasz koromról, most hétvégén pedig találkoztam is a szüleimmel, és tényleg nem volt rossz érzésem egy kicsit sem.
Nagyon remélem, hogy hamarosan túl jutok ezen a blokkon is, sikerül szépen feloldani a régi rossz emlékeket, és akkor utána könnyebb lesz, és újra fogok tudni aludni. De most nehéz. Főleg úgy, hogy ismét kb. naponta értesülök olyan "örömhírről", hogy XY-nak (is) gyereke született vagy hamarosan fog születni. Ma reggel pl. a tavaly júniusi srác FB oldalát néztem meg, mert eszembe jutott, mert régóta nem hallottam felőle, erre mit olvasok? Hogy márciusra várják a kisfiukat. Persze, örülök nekik, mert 5 és fél éve házasok, a srác lassan 37 éves, tudom, hogy ők is régóta próbálkoznak, de akkor is szar érzés. Miért van az, hogy nekik sikerül, lassan mindenkinek sikerül, csak én toporgott egy helyben?
Rájöttem, hogy ez a kulcs, itt az ideje, hogy én is tovább lépjek. Adtam időt magamnak, hogy lelkileg helyre tegyem magam, ezt a folyamatot nem is hagyom abba, de most már fizikailag is foglalkozni kell a témával. Holnap elmegyek a genetikai vérvételre, munka után pedig benézek a háziorvoshoz, viszem neki a listát, és a lehető legtöbb vizsgálatot próbálom elvégeztetni március közepéig, amikorra konzultációs időpontot kaptam. Nagyon remélem, hogy az a doki tud majd valami értelmeset mondani, tud abban segíteni, merre induljak el. Persze, próbálom addig is a diétát tartani, az étkezésre odafigyelni, de marha nehéz, mivel az is elvonást jelent, amit elég nehezen tolerálok, amikor lelkileg padlón vagyok.
Mindegy, összeszedem magam, erős vagyok, megyek tovább, nem adom fel, megcsinálom! Nekem is lesz kisbabám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése