A tegnapi terápián végre pozitív dolog jött elő a kép hatására, és ennek nagyon megörültem! Az első félórában elmeséltem a karácsonyi eseményeket (a betegségemet, a tesómmal való összeveszésemet, anyám beszólását, anyósom kiborulását), utána jött a szimbólumterápia. Bevallom, kicsit tartottam tőle, mert legutóbb nagyon elegem lett abból, hogy folyton csak rossz emlékek és érzések jönnek elő. Úgy éreztem, ennek már sohase lesz vége, nem fognak elfogyni a problémák. Mondtam is Katalinnak, hogy olyan, mintha egy zavaros vizet felkavastak volna, és már nagyon várom, hogy leülepedjen az iszap és kitisztuljon a kép.
Szóval, ismét egy patakot kellett elképzelnem, most olyasmi környezetben jött elő, mint amilyen a Szinva terasz: kibetonozott meder, kiépített, magasított part, kicsi, fából készült gyaloghíd felette. Vékony, gyors sodrású patak volt, olyan tiszta vízzel, amiből inni is lehet. Az jutott eszembe a képről, hogy milyen jó is lehet egy vízcseppnek lenni ebben a patakban, hiszen akkor ő egyértelműen, gondolkodás nélkül megy előre, nincs választási lehetősége, de ezáltal dilemmája sem. Álltam a vízparton és néztem a patakot, és közben egy élményfürdő képe jelent meg előttem, egy nagy csőcsúszda, és ehhez kapcsolódóan az az érzés, hogy milyen jó dolog beleengedni magam a csúszdába, és hagyni, hogy vigyen, dobáljon a víz, majd a végén belecsobbanni a medencébe. Elmondtam Katalinnak, hogy gyermekkoromban sok időt töltöttünk vízparton, rendszeresen oda jártunk nyaralni, és gyakran jártunk strandra is. Ezeket az alkalmakat mindig szerettem, imádtam számolatlanul felmászni, sorban állni, lecsúszni, kicsit sikítozni, kimelegedni, beleengedni magam az élménybe. A tesóm is partner volt ebben, sőt, általában apukám is ott sorakozott velünk együtt.
Azt is elmondtam, hogy mostanában nem szoktam csúszdázni járni, nagyrészt amiatt, mert a párom nem szereti, nem tudja élvezni az ilyen önfeledt, gyerekes dolgokat. Ő társasjátékozni, kártyázni sem szeret - az ő gyerekkorából kimaradtak ezek az élmények, így nem tanulta meg értékelni őket. Én imádok játszani, önfeledt lenni, újra gondtalan gyereknek érezni magam. A férjem laza srác volt, igazi buliarc, aki azután komolyodott meg, hogy velem összejött - Katalin azt mondta, lám-lám, saját képemre formáltam, most pedig már hiányzik az önfeledtség, vidámság az életemből. A Bátor Tábor is egy csoda volt, imádtam ott lenni, és hosszú időn keresztül töltekeztem még az ott szerzett élményekből. Tudom, hogy a párom ott se érezte volna jól magát - talán ezért nem mentem én se többet... Meséltem Katalinnak az új munkahelyemről is, elmondtam, mennyire élvezem, hogy a közösség tagjának érzem magam, sokat beszélgetek, minden nap csajos témáról csacsogunk a szobatársaimmal - erre azt mondta, olyan ez az új hely, mintha receptre írták volna fel nekem. :-)
Erre van most szükségem: a lazaságra, a játékra, a vidámságra, oldódásra, jókedvre!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése