A hétvégi választások után ismét elkezdődött a munkahelyemen az az átmeneti, bizonytalan szakasz, amit annyira utálok. Úgy néz ki, hogy a régi helyemen nem lesznek nagy változások, viszont a mostani hely mindenképpen mozdul, változik. Ha arra gondolok, hogy 4 évvel ezelőtt milyen ideális állapot volt - az esküvőmre készültem, és azt gondoltam, hogy néhány hónap után szülési szabadságra megyek - akkor összefacsarodik a szívem, hogy még mindig csak várakozok arra, hogy anya legyek.
Ugyanakkor a két héttel ezelőtti buli emléke még mindig kísért - bár azt ígérte a srác, hogy látni fogom még, mielőtt elmegy, mégsem jött be a munkahelyre, pedig az elmúlt napokban minden nap gondoltam arra, milyen lesz újra látni. Nyilván szeretné elkerülni ezt a szituációt, nyilván ő már a kiutazására készül, és semmi kedve nincs kavarni a szálakat. Igaza van, ez a racionális hozzáállás, én mégis szeretném még őt látni, kíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rám. A férjem az elmúlt egy hétben látványosan pedálozik, sokat törődik velem, kedveskedik, stb. Egyik percben jól esik, de máskor inkább terhes. Most hétvégén külön leszünk, aminek örülök, kell egy kis távolság, hogy tisztázódjanak bennem a dolgok.
Ma délután ismét megyek terápiára, épp az imént rajzolgattam ceruzával a két virágot. Nem tudom, mi lesz, talán egy újabb kép segít előrelendíteni a dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése