Randevú

Újra elkezdtünk randizni a férjemmel. Munka után találkoztunk, kaptam tőle vörös rózsát (egyetemista korunkban nagyon gyakran kaptam tőle vörös rózsát, aztán ez a szokás szépen lassan elkopott, amikor összeköltöztünk). Beültünk egy nagyon elegáns kávézóba, amit már évek óta nézegettünk a villamosból, sokszor beszéltünk róla, hogy ki kellene próbálni, de eddig soha nem tértünk be. Most a férjem találta ki, hogy ide menjünk - bevallom, eleinte nem voltam ráhangolódva az ötletre, mert fáradtnak és nyúzottnak éreztem magam egy ilyen elegáns helyhez, de végül nagyon jól éreztem magam ott, teljesen feltöltött. Vagy másfél órát elücsörögtünk ott, a párom egy kávét ivott, én pedig forró limonádét rendeltem (nagyon finom volt!).

Először a diétámról beszélgettünk, megmutattam neki a papírokat, amit egy honlapról nyomtattam - nagyon hasznos infók voltak rajta, éppen az volt részletezve, amit a dietetikustól is vártam volna (akihez múlt pénteken elmentem, majd felálltam és eljöttem, mert nem tudott semmi értelmeset mondani), szóval, az volt leírva, hogyan lehet az inzulinrezisztencia diétát és a paleo étrendet ötvözni. A honlapot szerző nő még egy harmadik elemet is belevett az elvekbe, a keleti orvoslás szempontját, ami azt mondja, hogy délelőtt kell a tápláló, energiát adó, melegítő ételeket/italokat elfogyasztani, délután pedig könnyű, hűsítő ételeket kell magunkhoz venni. Nagyon tetszett a leírás, és elhatároztam, hogy a húsvéti zabálás lecsöngése után rátérek erre az étrendre. Még dietetikusra sincs szükségem, mert eléggé tudatosan étkeztem eddig is, mindkét diétát ismerem és alkalmaztam is, ezért nem fog nehezemre esni a kettőt (hármat) ötvözni. A menetrend a következő lesz: reggel felkelek, azonnal beveszem a Lethroxot, majd fél óra múlva megreggelizem: paleo kenyeret eszek felvágottal, sajttal vagy valami zöldséges kencével, alkalmanként esetleg tojást is ehetek + mindig eszek mellé valamilyen zöldséget (paradicsom, uborka, karalábé, stb.). A tízórait nem hagyom ki, ha mást nem is, egy puffasztott rizs szeletet megeszek. Ebédre a szokásos könnyű, kímélő ételeket eszem majd, valami husit kevés rizs körettel és párolt zöldséggel. Hetente kétszer igyekszem vega napot tartani. Uzsonnára gyümölcsöt eszek: egy banánt vagy almát. Vacsorára pedig próbálok hetente kétszer valamit összedobni: valami párolt zöldséges kaját, amibe gabonát csempészek (pl. cukkini ragu kölessel, mediterrán zöldségek kuszkusszal vagy puliszkával, ilyenek). Vagy pedig salátát készítek, amihez kevés paleo kenyeret eszek. A lényeg: a paleot annyiban módosítom, hogy néhány gabonát - amire az ételintolerancia teszt szerint nem vagyok érzékeny - mértékkel belecsempészek az étrendembe, azért, hogy a napi szénhidrát mennyiség meg legyen. Gyümölcsöt csak délután szabad enni, akkor is csak mértékkel, és hetente egyszer beleférhet a müzli is vacsorára egy kis natúr joghurttal és gyümölccsel. Próbálok majd ismét minden héten paleo kenyeret és paleo sütit készíteni, mert ezek nagyon jó elemei az étkezésemnek. Nagyjából ez a tervem, ezt a férjemnek kifejtettem a kávézóban, ő egyetértett vele, és mondta, hogy ahogy tud, támogat ebben. És persze kér majd a finom zöldséges vacsorákból. :-)

Ezután a férjem hozta fel a két héttel ezelőtt történteket. Arra kért, hogy ha bármi olyan dolog felmerül akár a terápia során vagy csak úgy magamtól, ami vele kapcsolatos és a kapcsolatunkat érinti, akkor azt mindig mondjam el neki, beszéljünk róla. Hozzátette, hogy ő is így fog eljárni. Elmondta, hogy látja rajtam a változást, hogy az elmúlt hónapokban kisimultam és kinyíltam. Érdekes, hogy bejött az, amit Katalin mondott: ha beazonosítom és kimondom, hogy változást szeretnék elérni egy területen, akkor az magával hozza, hogy én változok, ennek hatására a másik is változik, és végül a kapcsolatban helyükre kerülnek a dolgok. Először anyukámmal sikerült jobb kapcsolatot kialakítani, majd múlt héten a húgon ugrott a anyakamba, hogy mennyire szeret, most pedig a páromon érzem a változást. Elmondtam neki, hogy szerintem ő is változott az elmúlt időben: határozottabb lett, és nyíltan felvállalja a véleményét. Már nem fél megmondani az öccsének, ha valami baja van vele, és az egyik baráti társaságában is felvállalta a konfliktust. Erre elmesélte, hogy ő tudja magáról, hogy konfliktuskerülő típus, ennek pedig az az oka, hogy gyermekkorában számtalanszor átélte azt, hogy a szülei a feje fölött veszekednek, ő pedig emiatt próbálta elkerülni ezeket a szituációkat. Azt is elmondta, hogy neki nehezére esett, hogy tudatosan keressen férfimintákat, mert az apukája által képviselt, háttérbe vonuló mintát nem akarta követni. Szóval, ő is szépen megnyílt, hosszan beszélgettünk az ő érzéseiről is. Elmondta azt is, hogy szeretne több közös programot, élményeket, sőt, azt is szeretné, ha együtt elmennénk bulizni. Ő is szeretne velem táncolni. Ez olyan nehéz amúgy, mert én nem szeretek vele bulizni. Többször előfordult, még az előző bulizós körömben, hogy őt is magammal vittem, de valahogy nem tudott elvegyülni a társaságban, hanem folyton rajtam csüngött. Emiatt én se tudtam elengedni magam, folyton csak azt néztem, hogy vajon ő is jól érzi-e magát. Szóval, még nem tudom ezt a dolgot...

Már egy nap eltelt amúgy, amióta elkezdtem a bejegyzést. Nagyon érdekes, mert most pontosan az valósul meg, amit múlt héten Katalinnál a virágos képnél vizualizáltam: a jécint próbál közelebb jönni, még jobban összekapaszkodni a tulipánnal, de a tulipánnak ez nem jó, ő most több teret igényelne. Nagyon nehéz ez, mert az egész szituációt én idéztem elő, én bántottam meg a férjemet, amit ő megbocsátott, sőt, azóta sokkal jobban figyel rám, törődik velem, kényesztet. Én mégsem tudok ennek felhőtlenül örülni, mert nekem most időre van szükségem, hogy helyre kerüljenek az érzések és a gondolatok bennem. Az egyértelmű, hogy őt akarom, őt szeretem, de most épp nem a rajongva szeretős fázisomban vagyok. Ahogy elnézem, ismét lesz miről beszélgetni a jövő heti terápián...