Amikor azt gondolom, hogy lassan a terápia végéhez közeledem, amikor sikerül egy újabb szintet felismerni és feldolgozni, amikor már kezdem magam könnyűnek érezni, na, akkor jön mindig a következő réteg, ami figyelmeztet arra, hogy az énem legbensőbb magjáig még hosszú út vezet...
Az általános bevezető után a konkrétum: azt hiszem, rájöttem, hogy miért történt, hogy éppen az évfordulónkon egy másik srácra hajtottam, és a romantikus kiruccanásunk során is gyakran a Szépszeműre gondoltam. Azért, mert eljutottam ahhoz a réteghez, amikor a párkapcsolatomat kell nagyító alá helyeznem, a felesleges, már zavaró részeket lenyesegetnem, és megnézni, hogy ami ezután marad, az olyan kapcsolat-e, amilyenben szeretnék élni. Ez nagyon nagy lépés nekem, mert 12 éve gyakorlatilag a Párom az egyetlen stabil pont az életemben. Korábban is voltak flörtjeim, de egyik sem volt komoly, és az mindig alapvetés volt számomra, hogy a Kedvest nagyon szeretem, és hogy nélküle nem tudom elképzelni az életemet. Ijesztő, hogy mostanában gondolkodtam azon is, hogy milyen lenne az életem nélküle. Nem akarok szakítani, elválni, és a másik sráccal új életet kezdeni - a kérdés nem ilyen formában merül fel. Arról van szó, hogy a terápia során már megerősödtem annyira, hogy szembe tudok nézni azzal a ténnyel, hogy a mi párkapcsolatunk sem tökéletes. Eddig mi voltunk az álompár, minden téren teljesen egyeztünk, soha nem veszekedtünk - nos, csodák nincsenek, ennek az volt az oka, hogy sok mindent észrevétlenül lenyeltünk, nem beszéltünk ki. Megfigyeltem, hogy sokszor affektálva beszélünk egymással, mintha gyerekek lennénk. Ez nekem nem tetszik, főleg szex közben nem. Ezen változtatni szeretnék. Ahogy azon is, ami a legutóbbi terápián jött ki, miszerint túlságosan a kezemben tartom a gyeplőt, és nem engedek teret a férjemnek. A mostani utazás során próbáltam ezen változtatni, volt is egy-két pengeváltásunk emiatt, de sebaj, legalább már érti, mire gondolok.
Az utazás amúgy jó volt, sikerült megélnem a pillanatokat, sok szép helyen jártunk, és pihenésre is volt idő. Most ki kellene pakolni a pakkokat, és rendbe szedni magam holnapra, mert ki tudja, talán találkozom majd a csütörtöki lovagommal. Jó lenne 5 percet beszélni vele négyszemközt, elmondanám neki, hogy nem jellemző rám ez a viselkedés, nehéz időszakon megyek most keresztül, ezért voltam olyan, amilyen, és elnézést kérnék azért, ha esetleg mondtam vagy tettem olyasmit, amivel kellemetlen helyzetbe hoztam. Olyan jó lenne tudni egyébként, hogy ő mit gondol a történtekről! Ő sokkal kevesebbet ivott, nyilván mindenre emlékszik. És szerintem ő provokálta ki ezt az egészet, amikor először találkoztam vele, hetekig fel sem tűnt, csak azt vettem észre, hogy megnézeget, az elmúlt hetekben, amikor meg egy irodába kerültünk, sokat húztuk egymás agyát. De ezekben ő is benne volt, valamelyik nap szívemnek nevezett, aztán azt mondta, hogy számomra már bezárult a kapu, erre a kollégánk beszólt, hogy Sz. nagy kapudöngető, minden kaput betör... Ezen jót nevettünk, aztán többször volt olyan szituáció, hogy csak kettesben beszélgettünk, és én tényleg nem tudom, miről, de mindig nagyon jókat dumáltunk. Szóval, értékes fiú, ha független lennék, biztosan ráhajtanék, mert szerintem nagyon jó társ lehet belőle. Annyira figyelmes, érzékeny, mély érzésű... Na jó, nem álmodozom róla, szerencsére (?) 2 hét múlva elutazik, fél évig nem fogom látni. El kell engednem őt, a saját érzéseimet, a saját életemet kell rendbe raknom, ez most a feladatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése