Mindig elámulok rajta, hogy utólag minden folyamatról, történésről kiderül, hogy pontosan a legoptimálisabb forgatókönyv szerint történt minden. Tegnap délután ugye még arról írtam, hogy mennyire jó lett volna látni a Kapudöngetőt, megbeszélni vele a történteket, ilyesmi. Na, 16-25-kor megjelent az irodában. Rám olyan hatással volt a jelenléte, hogy szabályosan elkezdtem remegni. Az a minimum, hogy leizzadtam és fáztam egyszerre, de persze elkezdett kattogni az agyam is, hogy mit kellene neki mondani. Az elmúlt egy héten számtalanszor elképzeltem a jelenetet, de valahogy mire megjelent, már olyan okafogyottnak tűnt az egész. Végül nem maradtunk kettesben egy percet sem, így a "nagy beszélgetés" elmaradt. 17 órakor már mindenképp indulnom kellett, mert így is késtem Katalintól 15 percet. Megfogtam a srác cuccát, amit az irodánkban hagyott, és elindultam vele fölfelé, hogy odaadjam neki. Gondoltam, közben a folyosón tudunk majd váltani két szót. A csigalépcsőn felfelé menve meghallottam a hangját, egy távolabbi kolléganővel találkozott, elkezdtek beszélgetni, ezért csak odaadtam neki a cuccát, és elindultam lefelé. Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben van a névtáblája, ami az ajtójára volt kirakva, és amit a költözéskor elraktam. Visszafordultam, odaadtam még neki, mondván, ne a kukában végezze. Láttam rajta, hogy jól esik neki ez a figyelmesség, megköszönte, aztán elváltunk.
Siettem Katalinhoz, elmeséltem neki a múlt szerdai eseményeket, amikor a férjem megtalálta a blogbejegyzésemet, és elmondtam neki azt is, hogy azóta úgy érzem, jobban odafigyel rám a férjem. Napközben lerajzoltam a virágos képet, ezt odaadtam, erre azt javasolta Katalin, hogy nézzünk rá ismét erre a képre. Nem igazán tudtam koncentrálni, mert folyton a srác járt az eszemben. Hiányozni fog a személye a közösségből, és persze az is hiányozni fog, hogy legyen olyan fiú a közelemben, akinek felkeltem az érdeklődését. Szóval, a virágok egy élettel teli kertben jelentek meg, ahol rajtuk kívül volt nárcisz, bokor és fű is. A tulipán kicsit távolodni akart a jácinttól, most gyengébb volt a gyökere, és kifelé tekintett. A jácint helyébe képzelve magam úgy éreztem, hogy ő közeledni akar, ami a tulipánnak nem esik jól. Végül megszületett a kompromisszum: kicsit távolabb kerültek egymástól, de a gyökerük továbbra is összekapcsolódott. A kép teljesen leképezte a mostani érzéseimet. Most hétvégén nem leszünk együtt, ami a legjobbkor jön, mert úgy érzem: kicsit távolodnom kell tőle ahhoz, hogy letisztuljanak a gondolataim.
A hangtálazás közben is a Szépszeműre gondoltam, átengedtem magamon az érzést, hogy sajnálom, hogy vége van. Hazafelé a buszon még az orromban volt az illata, tegnap is azt a parfümöt használta, amit a bulin is éreztem rajta. Nagyon különleges, kellemes, finoman fűszeres, férfias illat. Jó lett volna beszélni a bulin történtekről, de igazából ennek már nincs jelentősége. Ahogy Katalinnak is megfogalmaztam, az egész eset nem konkrétan a személyének szólt, hanem annak a szituációnak volt az eredménye, amiben éppen voltam. Neki ennyi volt a szerepe az életemben, ennek így kellett történnie. Nekem át kellett élnem, hogy más férfinak is tetszhetek, van választási lehetőségem, nem azért vagyok a házasságomban, mert igy alakult, hanem mert ez számomra a legideálisabb helyzet, ez a legjobb választás. A páromnak át kellett élnie az érzést, hogy nem alapvetés az, hogy együtt vagyunk, hanem igenis dolgozni kell a kapcsolatért, hogy megmaradjon a láng, az érzelmi töltés. És hogy a Szépszeműnek mit jelentett ez az egész, egyáltalán, elgondolkodott-e ezen, nos, ezt nem tudom, és igazából ezt nem nekem kell megfejtenem. Így volt jó, ahogy volt. Van egy kis szívszakadás, de ez rendben is van, el fog múlni. És eljön az az idő, nem is sokára, amikor majd a tulipán akar ezerrel közeledni a jácinthoz... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése